Veretlen maradt hazai pályán a Falco

Szombathely - Simább is lehetett volna, végül kiizzadták az Alba ellenit a vasiak.
 
 
 
 
 

Veretlen maradt hazai pályán a Falco

Szombathely - Simább is lehetett volna, végül kiizzadták az Alba ellenit a vasiak.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


Lóránt nélkül, Bullcokkal állt fel az Alba. Inkább a fehérváriak irányítottak az első etapban. Sokszor nem volt játék, inkább csal streetball. Reddic és Boykins dobópárbaja után 16-18-as állással ért véget az első felvonás. Dzunics nagyon leteremtette Filipovityot.

A folytatásban sem alakult ki tudatos játék, maximum két passz után dobtak a csapatok. A Falco feljavult támadásban, Balmazovics hármasával a 18. percben először lett kétszámjegyű a különbség (35-25). Bíró ziccere után időt kért Dzunics. 42-32-es állással vonultak félidőre a csapatok.

Keller triplája nyitotta a második játékrészt, amire Curry felelt. Filipovitynak is megjött a dobókedve, ő is kintről volt eredményes. Összekapták védekezésüket a hazaiak, állandósult a különbség. Keller a harmadik tripláját jegyezte, 55-47-nél először kért időt a Falco. A harmadik negyed után 60-47 volt az állás.

Bullock megszerezte első pontjait, távolról, majd Freeman is betalált kintről, ezzel újra tízen belülre került a bronzérmes (60-53). Curry csak egyet dobott be, Bullock viszont ismét hozzátett egy hármast (61-56). Kezdett meleg lenni a pite a vasiaknak, 66-62-nél, Heath két büntetője előtt, másodszor kért időt a Szombathely. Mindkettő kimaradt. A végén a Falco volt a szerencsésebb, bár összességében megérdemelten nyert, és maradt veretlen az Aréna Savariában.

 
 

 

 
  • 45donnarumma2018december09.17:19ÚjVálasz
    Idézet: garcia
    Váradi meg Curry olyan jól védekezett, hogy 14 triplát dobott az alba, a dobásaik többségénél kintről kísérleteztek. Nem érzitek Szombathelyiek az ellentmondást?
    ...

    33 bol 14 ebbol volt 3-4 bravur tripla..sőt egy majdnem felpalyasis...
    ...nem erzem az ellentmondast...nem engedtek betorest,ha emberrol bedobja az ove ..

     
  • 44nazol2018december08.18:41ÚjVálasz
    Idézet: dobogep
    Váradi Benedek szerintem egy kiváló kosárlabdázó.
    Csak az a baj, hogy ezt túl korán megmondták neki és ő azonnal el is hitte.
    ...

    Én is egyetértek. Maradjon csak nyugodtan Szombathelyen, az ő kis "szemétdombján" még sokáig lehet a vezérkakas. Tökéletes hely az neki!

     
  • 43boston_celtics2018december08.01:11ÚjVálasz
    Idézet: garcia
    Váradi meg Curry olyan jól védekezett, hogy 14 triplát dobott az alba, a dobásaik többségénél kintről kísérleteztek. Nem érzitek Szombathelyiek az ellentmondást?
    ...

    Azt is nézzed meg, hogy ezekből a triplákból mennyi esett az utolsó negyedben, mikor a Falco elhitte, hogy zsebben a meccs, és elkezdett lazázni.

     
  • 42szkitaharcos2018december07.17:47ÚjVálasz

    Így elszórakozni a 4. negyedben egy sima meccset...
    Iszonyatosan hiányzik egy meghatározó irányító, aki stílust ad a játéknak és higgadt fejjel tud gondolkozni a végén is. Mert ez a labdákat elszórom könnyelműség amit mindhárom irányítónk művelt a 4. negyedben... Ha Lóránt van ezt az Alba behúzza.

     
  • 41garcia2018december07.17:11ÚjVálasz

    Váradi meg Curry olyan jól védekezett, hogy 14 triplát dobott az alba, a dobásaik többségénél kintről kísérleteztek. Nem érzitek Szombathelyiek az ellentmondást?

     
  • 40donnarumma2018december07.16:55ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Milo mindezt nem futószalagon produkálta. Csak a pontosság kedvéért.
    ...

    Új szolnoki etikett..2 őt köpni belefér, felette undorító, mocskos stb...értem én

     
  • 39metalcore2018december07.13:55ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Annyit idén is elértünk nemzetköziben, mint a Filkó Váradival. Ilyen nagyképű majom csak rontana a morálon, kellene a hóhérnak!
    ...

    Ez így ebben a formában nagyon kisarkított... Mire vitte Kálmán Lacika, illetve a helyette preferált Szekeres-Véha-Hencsey trió? Attól eltekintve, hogy jó tag mind a 3, meg hát ugyanúgy buzdítottuk őket is a körmendi csapat tagjaiként.

     
  • 38purple2018december07.13:12ÚjVálasz
    Idézet: Godking
    Én arra lennék kíváncsi, hogy Milosevicset mikor fogja ugyan ilyen jelzőkkel illetni. Mert ha jól emlékszem ő sem igazán tudta a nyálát a szájában tartani. De tudom, az máááás...
    ...

    Milo mindezt nem futószalagon produkálta. Csak a pontosság kedvéért.

     
  • 37Godking2018december07.12:38ÚjVálasz
    Idézet: uther
    A semmire fel elkezdesz csulacizni, nagyképű majmozni, filkózni ,ezüstözni. Szerinted mennyire lehet ezt komolyan venni és mennyire prolimegmondóember mentalitás ez?
    ...

    Én arra lennék kíváncsi, hogy Milosevicset mikor fogja ugyan ilyen jelzőkkel illetni. Mert ha jól emlékszem ő sem igazán tudta a nyálát a szájában tartani. De tudom, az máááás...
    Vagy a szálka meg a gerenda? Mindenki döntse el. Mindenesetre komolytalan.

     
  • 36purple2018december07.12:34ÚjVálasz
    Idézet: uther
    A semmire fel elkezdesz csulacizni, nagyképű majmozni, filkózni ,ezüstözni. Szerinted mennyire lehet ezt komolyan venni és mennyire prolimegmondóember mentalitás ez?
    ...

    Természetesen minden szombathelyitől bocsánatot kérek, ha megsértettem, így rendben vagyunk? És számomra az sem lesz szálka szememben, ha buckáztok, falusi parasztoztok, kutyáztok, tudjuk, hol a helyünk, hisz mi nem rendelkezünk olyan kiművelt főkkel, mint a nyugati végeken! Köszönöm, hogy leereszkedtél királyi magasságodból! Tisztelettel egy szolnoki.

     
  • 35uther2018december07.11:50ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Ez nagyon karcsú! Csak a panelen rágtam be! Nyomod a "panel" hülyeségeidet, csak valakiket sértegetni tudjál, eléggé gyerekes dolog.
    ...

    A semmire fel elkezdesz csulacizni, nagyképű majmozni, filkózni ,ezüstözni. Szerinted mennyire lehet ezt komolyan venni és mennyire prolimegmondóember mentalitás ez?

     
  • 34uther2018december07.11:37ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Ez nagyon karcsú! Csak a panelen rágtam be! Nyomod a "panel" hülyeségeidet, csak valakiket sértegetni tudjál, eléggé gyerekes dolog.
    ...

    Lélekben vagy panelproli, am meg igazad van!

     
  • 33purple2018december07.11:33ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Iga-zadd van! A plebsnek mindig igaz-zza van.
    ...

    Ez nagyon karcsú! Csak a panelen rágtam be! Nyomod a "panel" hülyeségeidet, csak valakiket sértegetni tudjál, eléggé gyerekes dolog. Egyébként a Kertvárosban lakom, a Holt-Tiszától egy köpésre (csak, hogy stílszerűek maradjunk), soha nem néztem le, vagy sértegettem valakit, mert panelban lakik. De, ha ez a lelkednek könnyebb, maradj meg jó szokásodnál, gondolom ezzel te vsgy a hmcs. Szép napot!

     
  • 32uther2018december07.10:51ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Csak reagáltam a gondosan megfogalmazott expozédra labanc.
    ...

    Iga-zadd van! A plebsnek mindig igaz-zza van.

     
  • 31purple2018december07.10:49ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Na látom megint kibújt a szög a panelból. :D
    Szépeket írtál, kár hogy összefüggéstelen zagyvaság az egész.
    ...

    Csak reagáltam a gondosan megfogalmazott expozédra labanc.

     
  • 30uther2018december07.10:23ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Annyit idén is elértünk nemzetköziben, mint a Filkó Váradival. Ilyen nagyképű majom csak rontana a morálon, kellene a hóhérnak!
    ...

    Na látom megint kibújt a szög a panelból. :D
    Szépeket írtál, kár hogy összefüggéstelen zagyvaság az egész.

     
  • 29purple2018december07.10:20ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Kálmán Laci világéletében a Falcoban játszott úgy, hogy végig ő volt a "kisherceg" itt. Aztán mégis korának legjobb magyar irányítója volt.
    ...

    Annyit idén is elértünk nemzetköziben, mint a Filkó Váradival. Ilyen nagyképű majom csak rontana a morálon, kellene a hóhérnak! Mondjuk Csulaci is világéletében Körmenden kezdett kosárlabdázni, Putesz gyereke, de elzavarták, mert kevés volt. Az élet bebizonyította a döntés helyességét, Körmenden háromszor annyiaranyat gyűjtöttek, mint odaát. Igaz, ott meg ezüstben verhetetlenek!

     
  • 28donnarumma2018december07.09:51ÚjVálasz
    Idézet: dobogep
    Nem vagyok szolnoki, még csak a közelből sem... :-)
    Csak az ő és az egész Magyar Kosárlabda miatt lenne ez szerencsés.
    ...

    A környezetváltozás részevel nem érdemes vitatkozni,mert feltételes mód...az tuti hogy jó helyen lenne pl. Szolnokon is és tuti jól járnának vele..sztem ezt az igazolosdit hagyjuk meg a sportolóknak,ne mi döntsünk el mi lenne jó egy Vojának,Zozonak stb...
    Sajnálom hogy sokan csak egy évben 2x a saját csapata ellen látnak 1-1 játékost es az alapján ertekelik-nyílván elfogultan...
    Norbi...mindenki bosszankodik,ha csapata ziccerből gól+fault ot kap...összenézünk és mondjuk,ha mar faultolok akkorát utok oda,hogy fel se tudja tenni a labdát...de ha ezt megcsinálják ellenünk-akkor baltás stb..
    Norbi olyan aszisztot adott most is,a mezonyben talan ha még 2 en tudják...másfele nézve, pattintva, hát mögött....ui..a jv megint gyengére sikeredett

     
  • 27uther2018december07.09:50ÚjVálasz
    Idézet: dobogep
    Nem vagyok szolnoki, még csak a közelből sem... :-)
    Csak az ő és az egész Magyar Kosárlabda miatt lenne ez szerencsés.
    ...

    Kálmán Laci világéletében a Falcoban játszott úgy, hogy végig ő volt a "kisherceg" itt. Aztán mégis korának legjobb magyar irányítója volt.
    Váradi Szolnokra igazolása csak arra lenne jó, hogy még ennél is szarabbá válna a bajnokság. Az Olaj meg ugyanazt érné el vele nemzetköziben mint nélküle.

     
  • 26dobogep2018december07.09:08ÚjVálasz
    Idézet: tatuka1911
    Te csak ne oszd itt az észt légyszi!Beni szombathelyi,a Falco a mindene,ő a miénk.Neveljetek ki magatoknak hasonlót!!!Sok sikert hozzá!
    ...

    Nem vagyok szolnoki, még csak a közelből sem... :-)
    Csak az ő és az egész Magyar Kosárlabda miatt lenne ez szerencsés. A külföld szerintem sok lenne neki, de Szolnokon lennének olyan társai, akiktől tanulhatna.
    Persze értem én hogy lokál patrióta, becsülöm is érte, csak néha jót tesz egy kis környezet változás...hogy aztán kész játékosként visszatérve vezethesse bajnoki győzelemre az övéit :-) !!!

     
  • 25heraklith19902018december07.09:02ÚjVálasz
    Idézet: tatuka1911
    Te csak ne oszd itt az észt légyszi!Beni szombathelyi,a Falco a mindene,ő a miénk.Neveljetek ki magatoknak hasonlót!!!Sok sikert hozzá!
    ...

    Azért menekült volna ő is, ha kap külföldi ajánlatot, mert a Falco a mindene :-)
    Szerencsétek van, hogy a kutyának sem kellett.

     
  • 24heraklith19902018december07.09:00ÚjVálasz
    Idézet: dobogep
    Váradi Benedek szerintem egy kiváló kosárlabdázó.
    Csak az a baj, hogy ezt túl korán megmondták neki és ő azonnal el is hitte.
    ...

    Egyetértek

     
  • 23tatuka19112018december07.08:51ÚjVálasz
    Idézet: dobogep
    Váradi Benedek szerintem egy kiváló kosárlabdázó.
    Csak az a baj, hogy ezt túl korán megmondták neki és ő azonnal el is hitte.
    ...

    Te csak ne oszd itt az észt légyszi!Beni szombathelyi,a Falco a mindene,ő a miénk.Neveljetek ki magatoknak hasonlót!!!Sok sikert hozzá!

     
  • 22dobogep2018december07.08:42ÚjVálasz
    Idézet: donnarumma
    Váradi résszel teljesen egyetértek.
    Védekezésben fantasztikus volt..szerzett labdák, passzsávok zárása, lepattanók kizárások...támadásban látszik hogy elvesztette a fonalat(pl.
    ...

    Váradi Benedek szerintem egy kiváló kosárlabdázó.
    Csak az a baj, hogy ezt túl korán megmondták neki és ő azonnal el is hitte.
    Hasonlítsuk csak össze Kovács Petivel - mindketten válogatottak és jó védők. Benedek jobb támadó, valahogy mégis Peti a szimpatikusabb, kedveltebb játékos. Köszönhetően a mentalitásának, a szorgalma és az alázatnak köszönhetően jutott el ide. Benedek sokkal többre vihetné, ha kiszakadna végre a Sz.helyi primadonna életéből. Elmehetne mondjuk Szolnokra tanulni kicsit, ott meglátná, hogy nem ő a világ közepe és vannak még nála is jobbak, akiktől csak tanulni lehet. A válogatottnak is nagyon kellene egy brutálisan védekező, jól támadó játékos, de amíg otthon lubickol mint kisherceg, addig csak egy hisztis gyerek marad, nem kész kosárlabdázó.
    Rózsi helyett be is cserélném, ütős kis csapat lehetne az Olaj nemzetközi szinten is ;-)

     
  • 21red-black012018december07.08:35ÚjVálasz
    Idézet: Godking
    Nem mellesleg, majd december végén örüljön mindenki! Addig még eléggé változhat a tabella.
    ...

    Bármelyik elméletileg felsőház esélyes csapatba tegyél be egy kiemelkedő irányítót, vagy a mostaninál másabb típusú, a csapat szerkezetéhez igazított irányítót, aztán mindjárt történnek érdekes dolgok.
    Ez kiemelkedően igaz pont a Falcora, de akár az Albára is, bár ott még legalább 1 helyen bele kellene nyúlni.
    Ha konkrétan a Körmendre vetítem, nem rossz ez ahogy van, de ez kb. a 4-re elég, többre nem nagyon. Egy olyan irányítóval, aki ellenféltől függően tudná váltogatni a stílusokat, nálunk döntőt érhetne.
    Hamarosan jönnek a csereberék itt-ott, amott, meg némi finomhangolás.
    Egy ésszel és némi szerencsével kiválasztott új légiós, vagy van ahol légiósok érkezése sok mindent változtathat.

     
  • 20C.Zvezda2018december07.08:27ÚjVálasz
    Idézet: quimby
    Körmend - Szolnok döntő lesz.

    Két hulladék csápot mérkőzését láthattuk.

    ...

    Nagyon köszönjük a hozzászólásod.
    Az új edzővel hány hetes kontraktusotok van?
    Karácsony után még itt lesz.
    Ha jól csinálja a dolgát, akkkor biztosan nem. Nálatok ez így szokott menni, Te kis középső.

     
  • 19real72018december07.07:41ÚjVálasz
    Idézet: noni1990
    Pista meghozta a csodafegyvert a güssingi bolhapiacról.
    Innentől az Isten se menti meg a Körmendet a bajnoki meg a kupaaranytól... :-DDDD


    ...

    Gut...
    Besser...
    Zollner...

     
  • 18tatuka19112018december07.07:10ÚjVálasz

    Alba letudva.Pont.Kész,vége.

     
  • 17donnarumma2018december07.06:32ÚjVálasz

    Váradi résszel teljesen egyetértek.
    Védekezésben fantasztikus volt..szerzett labdák, passzsávok zárása, lepattanók kizárások...támadásban látszik hogy elvesztette a fonalat(pl.válogatott), de miért lenne fakezű?
    Én is Okorn számlájára írom,hogy szoros lett, de Szecskó pont ezt a hibát szokta elkövetni!
    A 3.negyed közepéig megvan a ritmus, beesnek a triplák a tartalékos vendég fárad, erre jön az új taktika ..felsétálunk 15 mp pumpa,hogy teljen az idő majd 1 passz utan bravúrdobás hátha beesik...
    Meggyőződésem ha végig lenduletben maradunk es nem lassítani akarjuk a játékot, most egy "sima" győzelemről beszélnénk.

     
  • 16falco20082018december07.00:27ÚjVálasz
    Idézet: boston_celtics
    Nekem nem hiányzik Szrecskó, ha már a meccselésnél, és az időkérésnél tartunk, szerintem bőven alulmúlja Okornt.
    ...

    Ismét egy remek hozzászólás! :) nagy +1

     
  • 15boston_celtics2018december07.00:11ÚjVálasz
    Idézet: fokukac
    Okorn! Időkérés?? Meccselés?? Nagy nulla!

    Reddic és Bíró oké volt ma.

    Lóránttal ez a meccs -15!

    Szrecskót vissza!
    ...

    Nekem nem hiányzik Szrecskó, ha már a meccselésnél, és az időkérésnél tartunk, szerintem bőven alulmúlja Okornt. Arról nem is beszélve, hogy Szrecskó tisztában volt vele, hogy Zozó dobbant külföldre, és ha Beni nem sérül le, valószínűleg tovább áll ő is. Abba nem mennék bele, hogy mekkora részt vállalt Beni sérülésében.

    Az viszont tény, hogy Curry támadásban semmit nem ér. Az egy dolog, hogy fakezű, de hogy még büntetőzni sem tud, egyszerűen nem fér bele. Hiába van rendben a védekezése. Beni, és Norfleet kiegyensúlyozatlan játéka sem fér bele. Úgy tűnik Norfleet nem bírja el a vezér szerepet, kéne mellé valaki, aki ezt a terhet leveszi a válláról.

    A mai meccsről. 3 negyeden keresztül nem volt semmi gond. A védekezés rendben volt, az Alba csak szenvedett. Támadásban is olykor voltak jó periódusaink. Aztán az utolsó etapra elhittük, hogy zsebben a meccs. Az Albának bepottyant 2-3 tripla, mi meg elkezdtünk kapkodni, ész nélkül játszani. A tanulságot le kell vonni. Ma belefért, de nem mindig fog.

     
  • 14Godking2018december06.23:57ÚjVálasz
    Idézet: Godking
    Én csak arra lennék kíváncsi, hogy ez a hírek utáni "fórum" minek is van?
    Ritka az értelmes hozzászólás, maradjunk annyiban. Moderálás nuku...
    Rendben, akkor szapuljuk egymást! Az biztos jó!
    ...

    Nem mellesleg, majd december végén örüljön mindenki! Addig még eléggé változhat a tabella.

     
  • 13Godking2018december06.23:52ÚjVálasz

    Én csak arra lennék kíváncsi, hogy ez a hírek utáni "fórum" minek is van?
    Ritka az értelmes hozzászólás, maradjunk annyiban. Moderálás nuku...
    Rendben, akkor szapuljuk egymást! Az biztos jó!

     
  • 12krapulax2018december06.23:29ÚjVálasz

    Balmazujvarosics17 valja nagyon kellett a gyenge Fehérvár legyozesehez.

     
  • 11drszepkaroly2018december06.21:56ÚjVálasz

    Gyenge meccs, az elmúlt 10 év legrosszabb Albáját láthattuk. Necces lesz a felsőház ilyen formában, de a Falco sem lehet nyugodt. Élvezhetetlen meccs volt.

    Reddic a bajnokság egyik legjobb centere. Curry a bajnokság leggyengébb légiósa. Azért nem írom, hogy irányítója, mert nem is az.

    Az Alba légiósairól inkább semmit.

     
  • 10fokukac2018december06.21:53ÚjVálasz

    Okorn! Időkérés?? Meccselés?? Nagy nulla!

    Reddic és Bíró oké volt ma.

    Lóránttal ez a meccs -15!

    Szrecskót vissza!

     
  • 9heraklith19902018december06.21:52ÚjVálasz
    Idézet: noni1990
    Váradi 7 VAL, nagyon gyenge dobóteljesítménnyel.
    Viszont amit védekezésben nyújt, az toronymagasan a legjobb az egész magyar bajnokságban.
    ...

    Kár, hogy válogatott mezben még ezt a kimagasló védekezését sem sikerült neki megmutatnia. Az egyelőre nem az ő szintje, de reméljük idővel belejön.

     
  • 8kmd20002018december06.21:45ÚjVálasz

    Milyen veretlenség??? :'DDD

     
  • 7noni19902018december06.21:23ÚjVálasz
    Idézet: quimby
    Körmend - Szolnok döntő lesz.

    Két hulladék csápot mérkőzését láthattuk.

    ...

    Pista meghozta a csodafegyvert a güssingi bolhapiacról.
    Innentől az Isten se menti meg a Körmendet a bajnoki meg a kupaaranytól... :-DDDD

     
  • 6omszesz2018december06.21:23ÚjVálasz

    Centerek közötti különbség döntött

     
  • 5noni19902018december06.21:18ÚjVálasz

    Váradi 7 VAL, nagyon gyenge dobóteljesítménnyel.
    Viszont amit védekezésben nyújt, az toronymagasan a legjobb az egész magyar bajnokságban.
    Az Alba kisembereit úgy szedte le lábon, hogy öröm volt nézni.Esélyük sem volt a betörésre, ezt jól mutatja a statisztika:
    33 db 3 pontos és 24 db kettes kísérlete volt a Fehérvárnak.
    Ha Beninek jó keze lenne, nagyon szép jövő előtt állna...

     
  • 4kendeffy2018december06.21:16ÚjVálasz
    Idézet: quimby
    Körmend - Szolnok döntő lesz.

    Két hulladék csápot mérkőzését láthattuk.

    ...

    Látszott a szünet a csapatokon. A döntőről meg legyen igazad.

     
  • 3quimby2018december06.21:13ÚjVálasz

    Körmend - Szolnok döntő lesz.

    Két hulladék csápot mérkőzését láthattuk.

     
  • 2lufi2018december06.20:52ÚjVálasz

    Két gyenge csapat gyenge meccse volt.

     
  • 1nyolcmegnyolc2018december06.20:44ÚjVálasz

    Maradjunk annyiban, hogy a bajnokságban veretlen maradt hazai pályán.

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!