Könnyedén győzött a Vasas a Gabányiban

Budapest - A vendégek az első félidőben eldöntötték a meccset, a húszpontos félidei hátrányból nem volt visszaút a BEAC számára.
 
 
 
 
 

Könnyedén győzött a Vasas a Gabányiban

Budapest - A vendégek az első félidőben eldöntötték a meccset, a húszpontos félidei hátrányból nem volt visszaút a BEAC számára.

A hazaiak szerezték meg a vezetést a találkozó elején, a Vasas keményen letámadott minden bedobást az első pillanattól kezdve, ez pedig azt eredményezte, hogy sorra rossz megoldásokra kényszerítették a BEAC-ot. 6-6-ig tudta a lépést tartani a pasarétiekkel Balogh Judit együttese, aztán egy 2-9-es sorozattal megléptek a vendégek. Az ötödik percben már 7 eladott labdánál járt az Újbuda, jött is az első időkérés (8-15). A pontok továbbra sem jöttek a BEAC-nál, Dombai tempója után pedig tíz pontra hízott a vendégek előnye (9-19). Hosszú percekig állt dobott pont nélkül a sereghajtó, nyögvenyelősek és erőtlenek voltak a támadásai, miközben védekezésben sem tudott elég kemény lenni, így az első tíz perc végén jelentős hátrányban volt (12-25).

A palánk alatt eredményesebbé vált a BEAC a folytatásban, viszont védekezésben továbbra is rendre kihagyott, ez pedig azt eredményezte, hogy a Vasas folyamatosan növelni tudta előnyét (19-35). A büntetők jó része is kimaradt hazai oldalon, így a 16. percben már 20 pont volt a különbség (21-41). Az első negyedben nullázó Kalu megszórta magát, akárcsak Karakasevic és Böröndy, a BEAC pedig továbbra sem találta magát – az egy félidő alatt kapott 52 pont, a 14 eladott labda és a 34 százalékos dobóstatisztika sem kívánkozott a dicsőségfalra… A félidőre 29-52-es állással mentek pihenőre a csapatok.

Suppánéknak sikerült némileg rendezniük a védekezésüket a második félidő elejére – ezt jelezte az 5 perc alatt kapott 4 pont –, támadásban azonban a mezőnyből továbbra is pontatlanul céloztak, így minimálisan tudták csak csökkenteni a különbséget (37-56). Sok volt a büntető mindkét oldalon, a különbség pedig stagnált a csapatok között. Bár a BEAC megnyerte a harmadik negyedet, maradt a Vasas egyértelmű fölénye (46-67).

Egyik csapat sem sokat törődött a védekezéssel a záró játékrész elején, sorra potyogtak a kosarak mindkét oldalon (58-78). A nagy rohanásban a Vasas tartotta előnyét, és végül magabiztosan, 24 ponttal húzta be a találkozót - tudósított a beac.hu.

Balogh Judit, a BEAC vezetőedzője: Ha egy Trabanttal akarunk autóversenyen indulni, akkor annak a Trabantnak bizony nagyon extrának kell lennie ahhoz, hogy eséllyel szálljon be a küzdelembe.

Földi Attila, a Vasas vezetőedzője: Elsősorban gratulálok a csapatomnak, nagyon fontos volt számunkra ez a mérkőzés, úgy is készültünk, és szerintem látszott, hogy úgy is álltunk hozzá. Nagyon boldogok vagyunk.

 
 

 

 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!