EC: Kiütötte az Olaj a Minszket

Szolnok - Az összes negyedet megnyerték Andricék.
 
 
 
 
 

EC: Kiütötte az Olaj a Minszket

Szolnok - Az összes negyedet megnyerték Andricék.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


A FIBA Europe Cup második csoportkörének második fordulójában a Szolnoki Olaj KK a fehérorosz Cmoki Minszket látta vendégül.

Közel egy percet kellett várni az első pontokra, Milosevics talált be. Ford és Vojvoda is eredményesek voltak (6-0), minszki oldalon Kravish szerezte az első kosarat. Eleinte mindkét fél sok hibával játszott támadásban, ám az Olaj megrázta magát, Andric és Vojvoda is dobott egy-egy trojkát, kétszámjegyűre hízott a különbség (14-4). Tovább nőtt a szolnoki fór (18-4), a negyed végére azonban Adamovics hármasával feljött tízre a Cmoki (20-10).

Előbb Vabishchevich, majd Paliashchuk köszönt be, ötre zárkózott a fehérorosz együttes (22-17). Jól reagáltak Dragan Alekszics tanítványai, Phillip vezetésével egy 12-0-s futással helyben hagyták ellenfelüket. Kravish zsákolása törte meg a vendégek gólcsendjét (34-19), ennél viszont nem tudott feljebb zárkózni a Minszk. Jól zárta a félidőt végét a Szolnok, Andric kosarával alakult ki a nagyszünetbeli eredmény, 43-24-re vezetett az Olaj.

Ugyanott folytatta a Szolnok, ahol a második etapban abbahagyta. Jó ritmusban játszottak Perryék, Vojvoda triplájával pedig huszonkettőre nőtt a differencia. Egyszer még bejött húsz alá a Cmoki, de egyértelműen a magyar együttes diktálta a ritmust. Vojvoda zsákolása után a harmincpontos vezetésért támadhatott az Olaj, azonban nem született kosár, végül 65-36-tal várhatták a felek a záró felvonást.

Tóth Ádám alley-oopja révén átlépte a harmincat a különbség (67-36). A lényegi kérdések már eldőltek, a Szolnok igen magabiztos játékkal, csapatként küzdve szerezte meg első győzelmét a K-csoportban. Salash duplája zárta a találkozót, 79-45-ös végeredmény született.

 
 

 

 
  • 40tmmate2018január11.21:27ÚjVálasz
    Idézet: rimo
    Ámen!
    ...

    Úgy legyen!

     
  • 39rimo2018január11.16:36ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Ha nem lesz sérülés, akkor ezt a bajnokságot behúzzuk.

    A pályaelőny nálunk lesz, és se a Falco,
    se a Körmend a Ligetben nem veszélyes ránk.

    Egyedül az alba okozhat gondot.
    ...

    Ámen!

     
  • 38rouge2018január11.14:44ÚjVálasz

    Ha nem lesz sérülés, akkor ezt a bajnokságot behúzzuk.

    A pályaelőny nálunk lesz, és se a Falco,
    se a Körmend a Ligetben nem veszélyes ránk.

    Egyedül az alba okozhat gondot.

    DÁVID óriási király, felülhet a trónra Berkics mellé, soha ilyen jó játékosunk nem volt és nem is lesz màsik...

    Ford már most nagyon jó,
    Philip pedig a PO-ra szépen felépíti magát és húzóember lesz.

    Régebben Ádámnak egy jó meccsre jutott kèt szar....de ez most megfordult, jó lenne állandósítania a jó formáját...

    Perry extra, Vojával egy szinten van.

    MILO amellett hogy nagyon jó játékos, mentálisan fontos ebbe a csapatba, Andrics pedig amikor kell, akkor megrázza magát.
    Magas posztokon nem állunk rosszul,
    de ez is volt a cél: egy magas szerkezetű csapat kialakítása.

    Kovács itt Szolnokon hál’istennek hozza magát, Polyák pedig jó kiegészítő ember.

    Három arany....ez a cél.

    Ez a realitás.

     
  • 37szakerto2018január11.14:12ÚjVálasz
    Idézet: rimo
    Lehet, hogy igazad van, de már unom, hogy egyszerűen nem lehet úgy gratulálni, hogy az csak pozitív legyen.
    ...

    Ezzel egyet értek.

     
  • 36szakerto2018január11.14:11ÚjVálasz

    Lehet, hogy hülyének néztek, de szerintem az Olaj a tegnapi játékával egy Euroligában szereplő csapattal is felvette volna a versenyt.

     
  • 35rimo2018január11.13:38ÚjVálasz
    Idézet: szolnoksport
    Nem az adott meccsen leggyengébben teljesítőt akarjuk lecserélni, hanem a sorozatosan gyengén teljesítőt, nagyon nem mindegy! Egy légiós hozzon egy jó átlagot, néha pedig extrát!
    ...

    Nem erre az esetre értettem, de támadták egy-egy rossz meccs után, Tóth Ádámot, Fordot, Andricot, Kovácsot, folyamatosan Philipet, Polyákot, Tóth Zolit! Természetesen nekimentek Milonak is. Közben 2 vereséggel vezetünk. Ez a csapat és ez így jó.
    Esetleg eltudok képzelni egy 6. játékost febreár végén.

     
  • 34tmmate2018január11.12:39ÚjVálasz
    Idézet: atibacsi
    Azért, emlékezzünk meg VOJVODA DÁVIDRÓL is!!! Azt gondolom, az ő hozzáállása, kiegyensúlyozott teljesítménye adja ennek a csapatnak az alapját, biztonságát.
    ...

    Teljesen egyetértek. VOJVODA DÁVID extra játékos. Szinte minden mérkőzés után meg kellene említeni, mivel ő az állandó minden tekintetben. Köré fel lehetne építeni itt akár egy euroligás csapatot is. Szerintem európai klasszis, mint játékos és mint ember is.

     
  • 33szolnoksport2018január11.12:20ÚjVálasz
    Idézet: rimo
    Lehet, hogy igazad van, de már unom, hogy egyszerűen nem lehet úgy gratulálni, hogy az csak pozitív legyen.
    ...

    Nem az adott meccsen leggyengébben teljesítőt akarjuk lecserélni, hanem a sorozatosan gyengén teljesítőt, nagyon nem mindegy! Egy légiós hozzon egy jó átlagot, néha pedig extrát! Phillip tegnapi játéka jó volt, őszintén remélem, hogy tudja állandósítani ezt a formáját.Előtte a pálya! / szó szerint :) /

     
  • 32rimo2018január11.10:46ÚjVálasz
    Idézet: Csapajev elvtárs
    "Gratulálok az Olajnak!Ez szép kiütés.Tavaly azért ennél jobb volt a Minsk, ahogy visszaemlékszem, de nem ez a lényeg"

    Szerintem túl érzékenyen reagáltál erre a beírásra.
    ...

    Lehet, hogy igazad van, de már unom, hogy egyszerűen nem lehet úgy gratulálni, hogy az csak pozitív legyen.
    Ugyanúgy unom, amikor a szolnoki szurkolók, az adott meccsen leggyengébben teljesítőt azonnal leakarják cserélni. Ez így egy csapat.

     
  • 31C.Zvezda2018január11.09:50ÚjVálasz

    Az Igen!
    Gratula!

     
  • 30donnarumma2018január11.08:55ÚjVálasz

    Gratulálok, ez ferfimunka volt

     
  • Idézet: rimo
    Igen és mindenki azt ért ki belőle, amit akar.
    Természetesen ezt azért írtam, mert van aki egy ilyen nemzetközi győzelem értékét próbálja csökkenteni. Ez a Minszk nem gyenge.
    ...

    "Gratulálok az Olajnak!Ez szép kiütés.Tavaly azért ennél jobb volt a Minsk, ahogy visszaemlékszem, de nem ez a lényeg"

    Szerintem túl érzékenyen reagáltál erre a beírásra. Igaz én semlegesként szövegelek bele, de a kommentelő csak annyit írt le, hogy tavaly jobbnak látta ezt a Minszket.

     
  • 28kapszy2018január11.08:24ÚjVálasz

    GRAT Szolnokra!

     
  • 27drive2018január11.08:13ÚjVálasz
    Idézet: tmmate
    Milo nagyon rendben van - szerintem. Meghatározó, húzó ember.
    Nagyon örülök Phillip teljesítményének, élmény volt nézni.
    ...

    Nagy győzelem volt és ezt nem is kell magyarázni de Philliptől egyenlőre ne essünk hasra. Bizonyítani neki kell mert az eddig elment kb,husz meccsen amit mutatott az siralmas volt. Amennyiben ehhez hasonló játékot mutat az elkövetkező meccseken akkor én is megkövetem. Sajnos egyenlőre ebben nem hiszek. Egyébként azért van jó csapatunk mert az ő gyenge játékát is pótolták a többiek. Bízzunk a még szebb jövőben! Hajrá Olaj!

     
  • 26atibacsi2018január11.08:00ÚjVálasz

    Azért, emlékezzünk meg VOJVODA DÁVIDRÓL is!!! Azt gondolom, az ő hozzáállása, kiegyensúlyozott teljesítménye adja ennek a csapatnak az alapját, biztonságát. Phillip ütemérzéke egészen kiváló, Ford sokoldalú, Milosevics hasznos, Tóth Á., Kovács harcos- alázatos, Andric, ha éppen nem hisztizik, extra 5-ös. Perry most gyengélkedik az ismert okok miatt, de ő is szuper srác. Jó csapat ez. Lesznek még botlásaik, de türelem!

     
  • 25szakerto2018január11.01:43ÚjVálasz

    Csak nekem tűnik fel, hogy Tóth Ádám 180 fokos fordulatot vett az előző szezonhoz képest? Tavaly szinte kilógott a sorból Szolnokon, az idei szezonban meg kiemelkedően a legjobb magyar center a magyar bajnokságban, extrán védekezik, aránylag jól dob és büntetőit is sorra dobja be, bravúr kosarakat rámol be, stb.

    Kevés szót ejtünk róla, de néha jobb teljesítményt nyújt Andricsnál is. Az pedig nem semmi. Az ő játéka miatt is ilyen jól szerepel az Olaj. Hajrá Ádi!

     
  • 24rimo2018január10.22:43ÚjVálasz
    Idézet: gabor2
    Mely MTE verte a Falcot és mindketten verték az Olajt, aki vert az Albát. Na pont ezért nincs ennek így értelme...
    ...

    Igen és mindenki azt ért ki belőle, amit akar.
    Természetesen ezt azért írtam, mert van aki egy ilyen nemzetközi győzelem értékét próbálja csökkenteni. Ez a Minszk nem gyenge. A Leningrád 1ponttal verte. Mi kicsit többel. A gödörből már kijött Alba ellen is vezettek az utolsó negyed előtt 15-tel ha jól emlékszem ( a vége 5)

     
  • 23glagyek022018január10.22:42ÚjVálasz

    Come on Tarik. Show'em!!!!!

     
  • 22egismte12018január10.22:13ÚjVálasz

    Szép volt Olaj!

     
  • 21heindrich2018január10.22:01ÚjVálasz

    Mestermunka.
    CSAK AZ OLAJ!!!!

     
  • 20gabor22018január10.22:01ÚjVálasz
    Idézet: gabor2
    Mely MTE verte a Falcot és mindketten verték az Olajt, aki vert az Albát. Na pont ezért nincs ennek így értelme...
    ...

    Grat a magyar klubcsapatoknak a győzelmekért

     
  • 19gabor22018január10.22:00ÚjVálasz
    Idézet: rimo
    Ez a Minszk simán verte azt az Albát, amelyik 40-el verte az MTE-t! Gyenge???!
    ...

    Mely MTE verte a Falcot és mindketten verték az Olajt, aki vert az Albát. Na pont ezért nincs ennek így értelme...

     
  • 18castle2018január10.21:59ÚjVálasz

    Gigafantasztikus győzelem volt!!!! Hatalmas gratuláció a CSAPATNAK!!! Minden játékosunkat nagy dícséret illeti. Most pihenjetek fiúk! Holnap pedig készüljetek Sopron bevételére!! :)

    CSAK AZ OLAJKA!!!!

     
  • 17ferrroil2018január10.21:59ÚjVálasz

    Grat.a csapatnak!Ez a jàték,főleg a védekezés,igazi férfimunka volt.Remélem Phillip tartja ezt a formàjàt !Csak így tovàbb! Hajrà Olaj!!!!

     
  • 16Kaunas2018január10.21:56ÚjVálasz

    Ez szép volt Olaj gratula Fehérvárról csak így tovább !!!!

     
  • 15szakerto2018január10.21:43ÚjVálasz

    Ez hatalmas győzelem volt! Phillip védekezésben mindig ott van, támadásban pedig néha jó néha nem. Ha a fontos meccsekre így összekapja magát, mint most akkor nem lehet vele se baj Szolnokon. Fordot is le akarták páran váltani egy meccs miatt, pedig ő tényleg az egyik leghasznosabb játékos a pályán az eddigi szezonban.

    Hangulat is extra volt. A fehéroroszok nem tudtak mit kezdeni az Olajjal. Akartak, de erre futotta. Hasonlóan jártak, mint a Novgorod. Ütöttek, vágtak, de hatalmas zakóval térnek haza.

    Voja-Phillip-Milosevics-Tóth Ádám négyes extrán játszott! Sok magyar pont született, ami fontos. Gratula Szolnokra, megsüvegelendő siker!

     
  • 14bp0012018január10.21:41ÚjVálasz

    Azért a Bakken sem semmi. Két egy pontos győzelemmel vezeti a csoportot:)

     
  • 13bp0012018január10.21:23ÚjVálasz

    Grat a srácoknak!
    Nagyszerű játék volt, egész meccsen kiváló védekezéssel. Úgy lett közte 34 hogy az utolsó negyedben Polyák és Tóth egyszerre volt a pályán. Igaz az utolsó 5 percben már Minszknél is teljes cseresor volt.

    Vártam a harmadik negyed, hogy majd a vendégek elkapják a fonalat mi meg leeresztünk de ez most elmaradt. Kár a Monar Bar elleni meccsért, simán vezethetnénk a csoportot, de így sem rossz. Ezt a Minszket idegenben is elkaphatjuk, bár ott aligha lesz ilyen sima meccs.
    Phillip általában jobban játszik a nemzetközi meccseken, ma egész jó volt, de ezt a bajnokságban is hoznia kellene.

    A Minszk a VTB ligában egy középcsapatnak számít, az Olaj erősebbnek tűnik, de ez a mai különbség nagyon meglepő volt.

    Hajrá Olaj!

     
  • 12tmmate2018január10.21:09ÚjVálasz
    Idézet: szolnokibasket
    A szezon legjobb játéka volt szerintem.Kiemelném Tóth Ádámot, rendkívül hasznosan, nagyot küzdve játszott nem csak ma, az elmúlt 3-4 meccsen egyaránt.Így tovább Ádi!
    ...

    Milo nagyon rendben van - szerintem. Meghatározó, húzó ember.
    Nagyon örülök Phillip teljesítményének, élmény volt nézni. Sajnálom, hogy az előző meccs után beálltam az "ezerfejű ceasar" huhogói közé. Tisztelet a csapatnak, ahogyan egymáshoz álltak a gyengébb egyéni teljesítmények esetében.
    Ma nem volt gyenge senki, rendkívül összeszedett volt a társaság, fegyelmezett, beton védekezés és szervezett támadó játék. Ilyen egyszerű játék a kosárlabda.
    Amúgy nem tudtuk meg milyen csapat a Minszk, talán néhány ponttal gyengébb, mint a Novgorod.
    A magyar sikereknek jó, hogy együtt is tudunk örülni. Így van ez rendben. A FIBA pedig reméljük, majd nézegetheti az erősorrendet.

     
  • 11rouge2018január10.21:09ÚjVálasz
    Idézet: kmd2000
    Gratulálok az Olajnak!Ez szép kiütés.Tavaly azért ennél jobb volt a Minsk, ahogy visszaemlékszem, de nem ez a lényeg.Már az 1. félidőben eldőlt.
    ...

    Ez a Minszk egy kiváló csapat.

    Nézd meg a FIBA ranglistát.
    Mindhárom kupacsapatunkat megelőzi.

    GRATULA!
    Ez egy nagyon szép győzelem volt,
    a cél továbbra is a három arany!

     
  • 10türelmes2018január10.21:06ÚjVálasz

    Nekem, itt pár ezer km-re is tetszett.
    Azt gondolom, mindenki ellen úgy játszik egy csapat, ahogyan az engedi, meg amennyire felkészült. A győzelmet nem kell megmagyarázni, örülök, hogy ez a forduló ilyen jól sikerült csapatainknak.

     
  • 9moldovan4653262018január10.20:53ÚjVálasz
    Idézet: szolnokibasket
    A szezon legjobb játéka volt szerintem.Kiemelném Tóth Ádámot, rendkívül hasznosan, nagyot küzdve játszott nem csak ma, az elmúlt 3-4 meccsen egyaránt.Így tovább Ádi!
    ...

    Én nem írnám le Milót.Döntött ő már el meccseket nekünk.Csapatember ő is,ha hibázik valamelyik társa helyrehozza.Nagyjából ennyit tud.

     
  • 8rimo2018január10.20:48ÚjVálasz
    Idézet: kmd2000
    Gratulálok az Olajnak!Ez szép kiütés.Tavaly azért ennél jobb volt a Minsk, ahogy visszaemlékszem, de nem ez a lényeg.Már az 1. félidőben eldőlt.
    ...

    Ez a Minszk simán verte azt az Albát, amelyik 40-el verte az MTE-t! Gyenge???!

     
  • 7moldovan4653262018január10.20:44ÚjVálasz

    Remélem azok a szurkolótársaim is látták a meccset akik bőszen követelik Tariq Phillip lecserélését.
    A srác megmutatta mit is tud valójában.Élményszámba mentek a labdaszerzései és ahogy a gyűrű alatt leprakkerolta a fehérorosz srácot...nem semmi volt.Jaés fontos pontokat is dobott.Egy igazi csapatember ő is és Ford is.

    Ami a Minszket illeti láttam őket korábban is,tudtam róluk,hogy egy idegbeteg társaság.Még öt évvel ezelőtt,amikor Lóránt itt játszott kiütötték a fogát,szerintem azóta játszik fogvédővel.Most Adamovic már úgy jött fel a pályára mint egy bősz bika,nekiesett Perry-nek és répázta ezerrel,egyszer a nyakánál fogva lerántotta és nem sípoltak a bírók érdekes módon.Ill.csak egy sima faultot fújtak.Hál'Istennek nem vettük fel a kesztyűt,nem borult el senkinek az agya.Ez egy szép győzelem volt.CSAK AZ OLAJ!

     
  • 6szolnokibasket2018január10.20:25ÚjVálasz

    A szezon legjobb játéka volt szerintem.Kiemelném Tóth Ádámot, rendkívül hasznosan, nagyot küzdve játszott nem csak ma, az elmúlt 3-4 meccsen egyaránt.Így tovább Ádi!Milonak viszont sajnos nem igazán megy.Sajnálom, 2 éve azt gondoltam messze kiemelkedik a magyar bajnokságból és nagy karrier áll előtte de Sevilla-ban valami elromlott nála.
    HAJRÁ OLAJ!

     
  • 5kmd20002018január10.20:19ÚjVálasz

    Gratulálok az Olajnak!Ez szép kiütés.Tavaly azért ennél jobb volt a Minsk, ahogy visszaemlékszem, de nem ez a lényeg.Már az 1. félidőben eldőlt.A magyar csapatok fordulója volt ez, gratulálok mindhárom együttesnek!Hajrá magyarok!MTE!

     
  • 4Hunnia2018január10.20:04ÚjVálasz

    Ez igen! Gatula a Szolnoknak és tegnapra a Fehérvárnak is! Közben mi is behúztuk, ez egy jó forduló volt! Csak így tovább, hajrá magyarok!

     
  • 3pityesz2018január10.20:03ÚjVálasz

    Gratulálok, ez iskola volt!!!!! Egy szurker Paksról.

     
  • 2ericcartmen2018január10.19:59ÚjVálasz

    Szép volt fiúk! Igazán jó meccs volt! Ezért megéri, hogy ne legyen holnap hangom. Ezeket kinnt is megverjük.
    Hajrá Olaj!

     
  • 1hp122018január10.19:52ÚjVálasz

    Ez óriási győzelem volt, gratula ! 31 magyar pont 5 játékostól, bravo ! A szolnoki pontok úgy jönnek ki, ha Philip 11 pontját is kiírják :)

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!