<< 1  2  3  4  5 >>

Újabb prémium a Falcónak

Szombathely – Az Albacomp legyőzése után a sárga-feketék 1,3 millió forinttal gazdagodtak.
 

Bencze: Ez elsősorban a fiúk érdeme

Szombathely – A Falco edzője azt mondja, nem magának, hanem a csapatának köszönheti azt, hogy ő irányíthatja a légiósok válogatottját az All Star Gálán.
 

Így készültek a rangadóra

Székesfehérvár - Braniszlav Dzunics kávézott, Bencze Tamás jegyzetelt.
 

Később játszik a Debrecennel a Falco

Szombathely – Pénteken Oberwartban lesz edzőmeccsük a sárga-feketéknek.
 

Mennyit érhet ez a győzelem?

Szombathely – Harazin Tamás úgy látja, maguknak tették nehézzé az Albacomp elleni meccset.
 

Fehérvárt is bevette a Falco

Székesfehérvár – A hazai csapat űzte, hajtotta, de nem tudta utolérni a Falco-t.
 

Albacomp – Falco-SZOVA KC

Székesfehérvár - Visszavágnának a kék-fehérek.
 

Fejben már az Albacompra készültek

Szombathely – Jancsikin átmentené tegnapi formáját a bajnokságra is.
 

MK: Kiütéses Falco siker és továbbjutás

Salgótarján - Nem okozott gondott a sárga-feketéknek a Salgótarján legyőzése.
 

MK: Salgótarjáni KSE – Falco KC

Salgótarján – Egy újabb felejthetetlen este elé néznek a hazaiak, a Falco már az Albacomp ellen készül.
 

Visszatérhetnek Kálmánék

Szombathely - A Falco ismét edzhet az Aréna Savariában.
 

Megint nem engedik be az Arénába a Falcót

Szombathely – Kálmánék ma délután az egyetemi csarnokban edzenek.
 

Gyors kosárlabda, könnyű kosarak

Szombathely – Chad Timberlake ebben látja a Falco ASE elleni sikerének titkát.
 

Az ASE-n át menetelt tovább a Falco

Szombathely - Imponáló hazai fölény az Aréna Savariában.
 

Falco KC Szombathely – Atomerőmű SE

Szombathely – Nagy harc a négybe kerülésért.
 
<< 1  2  3  4  5 >>
2012.02.04.19:44

Hanga és a Manresa is parádézott

Manresa – A piros-fehérek 21 ponttal nyertek, a magyar játékos volt csapata második legjobbja.
 
2012.02.04.19:28

MK: A visszavágó még simább lett

Szolnok - A Szolnok kettős győzelemmel ejtette ki a Factum Sportot a kupából.
 
2012.02.04.18:25

Döntős a kupában Szabó csapata

Nyitra – Az Olaj irányítója nyerte a hárompontos dobó versenyt.
 
2012.02.04.16:34

Szeret fogadni

Szeged - Kiss Zsolt tippmix-ről, és a szép versekről.
 
2012.02.04.14:46

Vállalja a plusz feladatokat

Zalaegerszeg – Kinter György nem bánja, hogy a reggeli edzések megint arról szólnak majd, hogy az új fiú megtanulja a figurákat.
 
2012.02.04.11:56

Vége Csorvási szezonjának?

Kecskemét – A Kecskemét centere tegnap megsérült, az elsődleges diagnózis szerint térdszalag szakadást szenvedett.
 
2012.02.04.10:23

Erősített az Aalstar

Aalst – Svéd válogatott erőcsatárral bővült a Szolnok EC ellenfelének kerete.
 
2012.02.04.08:08

Gáspár Dávid lett a legjobb Zalában

Zalaegerszeg – Az All Star-gálára is készülhet a válogatottban debütáló ZTE KK csapatkapitánya.
 
2012.02.03.20:39

Az osztrák bajnok sem okozott gondot a Falcónak

Felsőőr - A sógoréknál is jól ment Bencze Tamás együttesének.
 
2012.02.03.19:34

MK: Huszonkét pontos előnyben az Olaj

Debrecen - A Factum Sport nem adta könnyen magát, de a végére elfáradt.
 
2012.02.03.19:32

Sansza sem volt a Kaposvárnak

Kecskemét – Már az első negyedben több mint tíz pont volt a Kecskemét előnye.
 
2012.02.03.16:12

Spanyol edzője lesz a Paksnak

Paks – Gutierrez Garcia Enrique a szezon végéig írt alá.
 
2012.02.03.14:55

Ingram mégis ott lesz a gálán

Debrecen – Újabb fordulat: a Factum légiósa vállalja a szereplést.
 
2012.02.03.14:23

Részleges izomszakadását piheni

Paks – Kámán Tamás a bajnoki szünet alatt edzés helyett rehabilitál.
 
2012.02.03.12:05

Dávid játszhat a Kecskemét ellen

Kasporvár – A játékosnak minden szükséges papírja megérkezett a kaposvéri vezetőkhöz.
 

Falco-SZOVA KC Szombathely

Sportszervezet neve: FALCO KC Szombathely Kft.
Címe: 9700, Szombathely, Sugár út 18.
Levelezési címe: FALCO KC Szombathely Kft. - 9700, Szombathely, Sugár út 18.

Csapatszín: sárga-fekete
Legjobb eredménye: Magyar bajnok (2007/2008), négyszeres Magyar Kupa ezüstérmes (1997/1998, 2007/2008, 2008/2009, 2009/2010)

Telefon: 06-94/506-108
Fax: 06-94/506-108
E-mail: falco_KUKAC_falcokc_PONT_t-online_PONT_hu
Honlap: www.falcokc.hu

Terem: Arena Savaria
Terem cím: 9700, Szombathely, Sugár u. 18.
Telefon: 06-94/513-742
Terem befogadóképessége: 3500 fő

Ügyvezető: Gráczer György - 06-30/901-4886
Technikai vezető: Pichler Gergely - 06-30/7373-854

Vezetőedző: Bencze Tamás
Másodedző: Csátaljay Gábor
NB I-es utánpótlás edző: Váradi Attila
Sportorvos: Dr. Andits Tamás
Masszőr: Tanai Zoltán

MezNévSzül. időMagasságPoszt
4 Simon László (HUN) 1986. 01. 18. 194 cm1-2
5 Braniszlav Jancsikin (SRB) 1986. 03. 21. 198 cm 3
6 Jarosevits Róbert (HUN) 1982. 10. 02. 210 cm 5
7 Molnár Bence (HUN) 1991. 09. 18. 190 cm2
8 Kálmán László (HUN) 1972. 12. 20. 185 cm1
9 Szanati Mátyás (HUN) 1989. 06. 29. 188 cm1-2
10 Horváth Dávid (HUN) 1989. 06. 20. 188 cm2
11 Will Tamás (HUN) 1987. 04. 18. 197 cm 2-3
12 Djordje Pantelics (SRB) 1984. 07. 05. 205 cm5
13 Harazin Tamás (HUN) 1985. 10. 15. 206 cm4-5
14 Szabó Zsolt (HUN) 1986. 04. 22. 202 cm4
15 Nárai Bence (HUN) 1992. 05. 02. 209 cm 4
16 Simon Bence (HUN) 1991. 01. 29. 185 cm 1
17 Bódi Bence (HUN) 1991. 190 cm 2
24 Chad Timberlake (USA) 1984. 01. 01. 194 cm 1-2
 

Sokszor csak egy pici hiányzik

Sokkal jobban együtt vagyunk, jobban működik a csapat "kémiája". Ez részben Hines távozásának is köszönhető, a hangulat is jobb lett az elmúlt hetekben, így kevesebb a feszültség az öltözőben és az edzéseken is.
 

Ki nyeri a 17. forduló rangadóját? (lezárva)

  • 111   Albacomp

     
  • 186   Falco

     

TOVÁBBI CIKKEK

 

február 04.

február 03.

február 02.

február 01.

január 31.

január 30.

január 29.

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
17 Albacomp - Falco71-73
17 Jászberény - PVSK87-91
17 Kecskemét - ASE64-56
17 Kaposvár - NYKK88-69
17 Körmend - ZTE KK78-65
17 Szolnok - Szedeák90-88
17 Debrecen - Sopron75-85
13 Kecskemét - Kaposvár100-55
MKDebrecen - Szolnok71-93
MKSzolnok - Debrecen93-68

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
18 PVSK - Kaposvár02.10. 18:00
18 Kecskemét - Albacomp02.11. 18:00
18 NYKK - Szolnok02.11. 18:00
18 ASE - Körmend02.11. 18:00
18 Sopron - Szedeák02.11. 18:00
18 ZTE KK - Jászberény02.11. 18:30
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Fortress Körmend 17 15 20,941
2.Falco-SZOVA KC Szombathely 17 15 20,941
3.Albacomp Fehérvár 16 13 30,906
4.Szolnoki Olaj 16 13 30,906
5.Kecskeméti KSE 17 10 70,794
6.Atomerőmű SE 17 10 70,794
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 17 8 90,735
8.Kaposvári KK 17 7 100,706
9.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 17 7 100,706
10.Marso-Vagép NYKK 17 6 110,676
11.Naturex-SZTE-Szedeák 17 5 120,647
12.Factum Sport Debrecen 17 4 130,618
13.Jászberényi KSE 17 4 130,618
14.Zalakerámia ZTE KK 17 1 160,529
 

EuroChallenge 2011/2012

A J csoport programja
Ford.Párosítás
1 Chalon - Szolnok 85-64
1 Aalstar - Telekom 98-86
2 Szolnok - Aalstar 112-76
2 Telekom - Chalon 91-89
3 Chalon - Aalstar 87-72
3 Telekom - Szolnok 89-75
4 Szolnok - Chalon 90-81
4 Telekom - Aalstar 71-63
5 Aalstar - Szolnok 2012.02.07 20:30
5 Chalon - Telekom 2012.02.21 20:30
6 Szolnok - Telekom 2012.02.28 19:00
6 Aalstar - Chalon 2012.02.28 20:30
A J csoport állása
HCsapatMGyVrel.p.
1.Telekom Baskets Bonn 4 3 10,875
2.Elan Chalon 4 2 20,750
3.Szolnoki Olaj KK 4 2 20,750
4.Generali Okapi Aalstar 4 1 30,625
 
  
  • Év játékosa díjátadó Zalaegerszegen

  • Szolnok - Chalon 90-81

  • Albacomp - Falco 71-73

  • Szolnoki Olaj - SZTE-Szedeák 90-88

  • Körmend – ZTE KK 78-65

  • Kecskeméti KSE - Atomerőmű SE 64-56