<< 1  2  3  4  5 >>

Másodosztályból várja a lehetőséget

Horvátország – Cubela a mai napig szívesen gondol vissza a dombóvári időkre.
 

Nincs élet az NB1 után

Körkép – A DEKE és a DKC is a megszűnés határán.
 

Történelem – alulnézetben (3)

Körkép – Kiből lesz a kieső? Erre a kérdésre kereste a választ három részből álló sorozatunk. A befejező részben az utolsó három év történéseik tekintjük át.
 

Már egy éve nincs közöttünk

Dombóvár – Halálának évfordulóján gyertyát gyújtottak Bálind József, Jampi Bácsi sírjánál.
 

Őrzik emlékét

Dombóvár - Egy éve már, hogy az égi pálya széléről irányítja csapatát Bálind József, akit mindeki csak Jampiként ismert a szakmában.
 

Az I. Bálind József Emléktorna programja

Dombóvár – A hétvégén Jampi bá-ra emlékeznek. Bemutatkozik az NB II-es Dombóvár KC.
 

Dustin Villepigue kontinenst váltott

Trouville – Jól megy az ex-dombóvárinak Urugayban.
 

Bálind József emléktorna

Dombóvár – Első hazai mérkőzését játssza az immár NB II-ben szereplő Dombóvár KC.
 

Klír Zsolt Nagykanizsán

Dombóvár – Gubi Viktor az NB2-es PEAC-nál folytatja.
 

A DKC egyik bajnokságban sem indul

Dombóvár – Öncsődöt jelentett a klubot működtető kft.
 

Szőke, Csirke: Fehérvár KC

Dombóvár – A két dombóvári játékos a feljutásért küzd új csapatával.
 

Földi: Most másoknak kell állást foglalni

Dombóvár – Sajnálja, hogy elvették a dombóvári emberek szórakozási- és sportolási lehetőségét.
 

Vége! Nem fogadták el a Dombóvár nevezését

Budapest – A csapat nem tudta teljesíteni az induláshoz szükséges feltételeket.
 

Dombóvári megállapodások

Dombóvár – Az utolsó pillanatig dolgoznak, hogy élvonalbeli csapat legyen a városban.
 

Adrian Budurean-nak ismét van csapata

Craiova – A román első osztályú SCM U Craiova csapatát fogja irányítani a következő szezonban.
 
<< 1  2  3  4  5 >>
2012.02.04.19:44

Hanga és a Manresa is parádézott

Manresa – A piros-fehérek 21 ponttal nyertek, a magyar játékos volt csapata második legjobbja.
 
2012.02.04.19:28

MK: A visszavágó még simább lett

Szolnok - A Szolnok kettős győzelemmel ejtette ki a Factum Sportot a kupából.
 
2012.02.04.18:25

Döntős a kupában Szabó csapata

Nyitra – Az Olaj irányítója nyerte a hárompontos dobó versenyt.
 
2012.02.04.16:34

Szeret fogadni

Szeged - Kiss Zsolt tippmix-ről, és a szép versekről.
 
2012.02.04.14:46

Vállalja a plusz feladatokat

Zalaegerszeg – Kinter György nem bánja, hogy a reggeli edzések megint arról szólnak majd, hogy az új fiú megtanulja a figurákat.
 
2012.02.04.11:56

Vége Csorvási szezonjának?

Kecskemét – A Kecskemét centere tegnap megsérült, az elsődleges diagnózis szerint térdszalag szakadást szenvedett.
 
2012.02.04.10:23

Erősített az Aalstar

Aalst – Svéd válogatott erőcsatárral bővült a Szolnok EC ellenfelének kerete.
 
2012.02.04.08:08

Gáspár Dávid lett a legjobb Zalában

Zalaegerszeg – Az All Star-gálára is készülhet a válogatottban debütáló ZTE KK csapatkapitánya.
 
2012.02.03.20:39

Az osztrák bajnok sem okozott gondot a Falcónak

Felsőőr - A sógoréknál is jól ment Bencze Tamás együttesének.
 
2012.02.03.19:34

MK: Huszonkét pontos előnyben az Olaj

Debrecen - A Factum Sport nem adta könnyen magát, de a végére elfáradt.
 
2012.02.03.19:32

Sansza sem volt a Kaposvárnak

Kecskemét – Már az első negyedben több mint tíz pont volt a Kecskemét előnye.
 
2012.02.03.16:12

Spanyol edzője lesz a Paksnak

Paks – Gutierrez Garcia Enrique a szezon végéig írt alá.
 
2012.02.03.14:55

Ingram mégis ott lesz a gálán

Debrecen – Újabb fordulat: a Factum légiósa vállalja a szereplést.
 
2012.02.03.14:23

Részleges izomszakadását piheni

Paks – Kámán Tamás a bajnoki szünet alatt edzés helyett rehabilitál.
 
2012.02.03.12:05

Dávid játszhat a Kecskemét ellen

Kasporvár – A játékosnak minden szükséges papírja megérkezett a kaposvéri vezetőkhöz.
 

Dombóvár KC

Sportszervezet neve: DVMSE Kosárlabda Kft.
Címe: 7200, Dombóvár, Gyenis A. u. 18.
Levelezési címe: DVMSE Kosárlabda Kft. - 7200, Dombóvár, Gyenis A. u. 18.

Csapatszín: kék-fehér
Legjobb eredménye: Bajnoki ötödik helyezett (2007/2008)

Telefon: 06-74/466-096
Fax: 06-74/466-096
E-mail: info_KUKAC_dvmse_PONT_hu
Honlap: www.dombovarkc.hu

Terem: DVMSE Sportcsarnok
Terem cím: 7202 Dombóvár, Gyenis Antal u. 18.
Telefon: 06-74/466-096
Terem befogadóképessége: 1800 fő

Ügyvezető: Börcsök Imre
Technikai igazgató: Kormos László 06-30/947-0605

Vezetőedző: Földi Sándor
Másodedző: Halmai Balázs
NB I-es utánpótlás edző: Halmai Balázs
Sportorvos: Dr. Hegedűs Imre

MezNévSzül. időMagasságPoszt
6 Baumann Dávid (HUN) 1991. 11. 04. 190 cm1-2
10 Gubi Viktor (HUN) 1990. 04. 09.180 cm1
12 Balogh László (HUN) 1977. 05. 15. 192 cm2-3
16 Klír Zsolt (HUN) 1988. 08. 29. 200 cm3-4
- Thomas Kennedy (USA) 1987. 201 cm4
 

Sokszor csak egy pici hiányzik

Sokkal jobban együtt vagyunk, jobban működik a csapat "kémiája". Ez részben Hines távozásának is köszönhető, a hangulat is jobb lett az elmúlt hetekben, így kevesebb a feszültség az öltözőben és az edzéseken is.
 

Ki nyeri a 17. forduló rangadóját? (lezárva)

  • 111   Albacomp

     
  • 186   Falco

     

TOVÁBBI CIKKEK

 

február 04.

február 03.

február 02.

február 01.

január 31.

január 30.

január 29.

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
17 Albacomp - Falco71-73
17 Jászberény - PVSK87-91
17 Kecskemét - ASE64-56
17 Kaposvár - NYKK88-69
17 Körmend - ZTE KK78-65
17 Szolnok - Szedeák90-88
17 Debrecen - Sopron75-85
13 Kecskemét - Kaposvár100-55
MKDebrecen - Szolnok71-93
MKSzolnok - Debrecen93-68

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
18 PVSK - Kaposvár02.10. 18:00
18 Kecskemét - Albacomp02.11. 18:00
18 NYKK - Szolnok02.11. 18:00
18 ASE - Körmend02.11. 18:00
18 Sopron - Szedeák02.11. 18:00
18 ZTE KK - Jászberény02.11. 18:30
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Fortress Körmend 17 15 20,941
2.Falco-SZOVA KC Szombathely 17 15 20,941
3.Albacomp Fehérvár 16 13 30,906
4.Szolnoki Olaj 16 13 30,906
5.Kecskeméti KSE 17 10 70,794
6.Atomerőmű SE 17 10 70,794
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 17 8 90,735
8.Kaposvári KK 17 7 100,706
9.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 17 7 100,706
10.Marso-Vagép NYKK 17 6 110,676
11.Naturex-SZTE-Szedeák 17 5 120,647
12.Factum Sport Debrecen 17 4 130,618
13.Jászberényi KSE 17 4 130,618
14.Zalakerámia ZTE KK 17 1 160,529
 

EuroChallenge 2011/2012

A J csoport programja
Ford.Párosítás
1 Chalon - Szolnok 85-64
1 Aalstar - Telekom 98-86
2 Szolnok - Aalstar 112-76
2 Telekom - Chalon 91-89
3 Chalon - Aalstar 87-72
3 Telekom - Szolnok 89-75
4 Szolnok - Chalon 90-81
4 Telekom - Aalstar 71-63
5 Aalstar - Szolnok 2012.02.07 20:30
5 Chalon - Telekom 2012.02.21 20:30
6 Szolnok - Telekom 2012.02.28 19:00
6 Aalstar - Chalon 2012.02.28 20:30
A J csoport állása
HCsapatMGyVrel.p.
1.Telekom Baskets Bonn 4 3 10,875
2.Elan Chalon 4 2 20,750
3.Szolnoki Olaj KK 4 2 20,750
4.Generali Okapi Aalstar 4 1 30,625
 
  
  • Év játékosa díjátadó Zalaegerszegen

  • Szolnok - Chalon 90-81

  • Albacomp - Falco 71-73

  • Szolnoki Olaj - SZTE-Szedeák 90-88

  • Körmend – ZTE KK 78-65

  • Kecskeméti KSE - Atomerőmű SE 64-56