Padlóra küldték a Körmendet
Körmend - A vasi oroszlánbarlangban szakadt meg az Albacomp rossz sorozata. Videóval frissítve.
Jó tíz perccel a meccs kezdete előtt a csapatok szurkolói már hangoltak, igazi rangadó hangulatot varázsoltak a körmendi csarnokba. Nem csak az Albacomp elleni találkozó miatt, de Trummer Rudolf búcsúztatása miatt is érdekes volt a péntek este Körmenden. 14 szezon után búcsúzott el a vasi klub legendás játékosától. Fehérvári és körmendi vezető és szurkoló egyaránt vastapssal köszöntötte a kosarast.
Eleinte sokat kapkodtak a csapatok, az első kosár a vendég oldalon hullott be, Chism szerzett pontot. Bár nagyon akart, egyik csapat sem tudott ellépni, szoros eredményt hozott az első 5 perc. A negyed derekán túl aztán lépéselőnybe került az Albacomp, Chism triplájával 5 pontra lépett el a fehérvári együttes. Időt kért Sabáli Balázs. A játék azonban nem változott, El-Amin triplájával már 10 pontra nőtt a különbség. A Bell helyére beálló Cseh triplával kozmetikázott az eredményen.
A második negyed eleje Hollis és Cseh csatáját hozta. A különbség nőtt, Sabáli edző pedig ismét időt kért. A fehérvári triplaeső csak nem hagyott alább. Bell újra pályára került, ezzel ismét megélénkült a hazaiak játéka. A hátrányából azonban nem tudott faragni a Körmend, 15 pontos vendégvezetést mutatott a nagyszünetben az eredményjelző.
A második félidő kezdését egy pályára dobott kóla felitatása húzta el. El-Amin triplája nyitotta a harmadik negyedet. Az amerikai légiós tarthatatlan volt, újabb kosarával már a 20 pontos különbséget is beállította. A körmendi közönség a „Hol a csapatunk? Hol a csapatunk?” rigmusba kezdett. Supola kosara pecsételte meg végleg a hazaiak sorsát, triplájával 30 pontra nőtt a vendégek fórja.
Nem adta még fel a Körmend. Az utolsó negyedben azonban a nagy akarásnak pontatlanság lett a vége. Hollis keze viszont nem remegett meg, újabb hárompontossal növelte csapata előnyét. A hazai B-közép most már keményebb kritikát fogalmazott meg, egy részük Patonayt követelte vissza a körmendi kispadra. A körmendi játékosok a meccs végét várták, a fehérváriak viszont néha már a közönségszórakoztatásra is adtak.
A SportKlub összefoglalója.
Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Nem könnyű megszólalni egy ilyen meccs után. Az első negyedtől El-Amin adott egy olyan alaphangulatot az Albacompnak, amiben szinte hiba nélkül tudtak támadni és dobni, míg a mi oldalunkon az első félidőben nagyon sok külső dobás úgy maradt ki, hogy szinte üresen voltunk. Innentől kezdve pedig teljesen szétestünk, még mentálisan is. Elég szomorú, hogy így kellett ezt a mérkőzést befejezni, annak ellenére, hogy a végén kozmetikáztunk az eredményen. Sajnos ez nem volt méltó a körmendi színekhez. Elnézést kérünk mindenkitől. Megyünk tovább.
Braniszlav Dzunics, az Albacomp edzője: Ez egy olyan meccs volt, ahol nekünk minden sikerült. Sikerült jó védekezéssel megállítanunk a Körmend támadásait, támadásban pedig minden összejött.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A második félidőben hengerelt az Olaj
Mégis a Körmend a harmadik?
U18: Borítanák a papírformát
U16: Előre az ismeretlenbe
A döntőről - Csobbanás a sikerbe
Az Albacompé a bronz
Szolnoki Olaj KK - Falco-SZOVA KC
Egyenlítettek Lóránték
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| D1 | Falco - Szolnok | 65-78 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 103-67 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 71-84 |
| D2 | Szolnok - Falco | 101-74 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |






A meccs nem ezen, múlt hanem azon, hogy a két csapat között (ezen a meccsen) osztály különbség volt. A Bell így is hozta a statját, de hol voltak a többiek???
A két támadó jogos volt. Tegnap visszalassítottam párszor. Az egyiknél gyakorlatilag vállal nekiugrott Keller fejének.. Egyébként most nekünk volt szerencsénk a bíráskodással. Ha visszaemlékeztek, volt pár olyan szituáció, hogy az első leütésnél a faultot nem fújták le, csak a következőt, hogy 2+1-t dobhassunk belőle. Nos, ehhez be kell dobni a ziccert. És most szerencsénk volt. Eddig nem nekünk szoktak kedvezni az ilyen szituációk.
Láttad a tvben? Nagyszerű! Én a helyszínen. Nem azt mondom, hogy csak ezen múlott, de nézd már meg Bell statisztikáit, aztán akkor nem kérdezel hülyeséget. Egész meccsen nem szokott 2 fault-nál több lenni Neki általában, most meg 8 perc alatt 2, és véletlenül mindkettő támadó! Utána mehetett is a padra, aztán egy 7-8 percet tutti pihenhetett.
Leslie, Andromeda.... 2 kárörvendő, gusztustalan provokátor!
Lehet sértésnek venni, meg el lehet gondolkodni rajta :)
Szerintem jobban tennétek ha a saját csapatotoknak a cikkjeihez irogatnátok, mert ugye ha kikaptok, akkor ti is nagyon csöndben vagytok ám! ÓÓ miaz hogy!
hajrá MTE!!
Jó lenne, ha lennének minél előbb hírek! Én várom nagyon őket. Jövő héten is lesz két mérkőzés. Jó lenne, ha már valami előrelépést látnánk azokon a mérkőzéseken.
Hagyd a fenébe. Falra hányt borsó.
Ha a kérdőjel jelentőségét nem tudja felfogni, majd pont a te többszörösen összetett mondataidat fogja tudni értelmezni és levonni a tanulságot...
Hiányoltál andromeda, piko, papoka, rendicsek??? (és a f@szom tudja, milyen néven szerepelsz még.)
Mi történt?? Eltáv van az elmeosztályról?? :)
Éppen ezért finom leszek most hozzád, nehogy súlyosabb legyen az állapotod! Emlékszel a múlt hét szerdájára? Vagy, akkor kötöttek rá a "rezegtetőre"??
Nos akkor elmondom mi is történt azon a szerdán! A szeretett csapatod a FILCO 43 pontos(!!!) vereséget szenvedett a kupameccsen és így goodbye kupa!
Nos, szerintem inkább ahhoz a cikkhez nyomulj és oda tedd a "szellemi" ejakulációdat!
Igyekezz, mert holnap este már várnak vissza a "vigyorgóba"!!
Na pá Petike! :))
Egyik szemem sír,a másik nevet.Egyrészt sajnálom ezt a szimpatikus körmendi csapatot,másrészt meg annak örülök,hogy így előrébb léptünk a tabellán,játék nélkül.Azért
nem ez a lényeg.Hosszú távon bebizonyosodik hogy a kosárlabda az olyan sport,ami bizony nagyon sok pénzt emészt fel,ha valahol eredményt akarnak elérni oda bizony be kell fektetni.Enélkül csak langyos részeredményeket lehet elérni.A legfontosabb hogy jó szponzorok álljonak a csapat mellé,a másik pedig hogy megfelelő legyen a szakmai háttér.A játékoskeret kialakításánál törekedni kell hogy posztonként legalább 2 azonos jó képességű játékos legyen egy csapatban és hát a légiósok tényleg húzóemberek legyenek.Na az Olajnál valahogy most így mennek a dolgok.Lehet itt szidni az edzőt,az Olajnál is ha kikap a csapat egyből Pórt kezdik ki,ha van eredmény akkor csendes mindenki.Most hogy kiléptünk Európába,na most látszik a keserű magyar valóság.Mindenhol impozáns csarnokok,kiváló létesítmények vannak,az aktuális csapatnak tényleg csak a játékkal kell
foglalkozni.Amig a feltételek az országban nem adottak,addig marad a belterjes magyar bajnokság.
*0:30
0:35-nél az összefoglalóban El-Amin szemében olyat láttam, amit eddig még sohasem. Az elszántságot, a koncentrációt. Ilyet még hazai pályán sem nagyon lehetett látni. Jó érzéssel töltött el. Remélem, most már kitart ez a szemlélete a bajnokság végéig. Aztán ha így tud játszani folyamatosan, akkor felőlem itt maradhat jövőre is.:)
El-Amin végre úgy játszott, ahogy az edzésen nyújtott produktumok alapján elvárható lenne tőle.. Védővel, védő nélkül, mindent bedobott szinte..:) Hollis, Chism, és tulajdonképpen az egész csapat nagyot játszott. Townes kevés pontjában nem csak az játszott közre, hogy sz*rul ment neki, hanem az is fontos tényező volt, hogy a centereink nagyon jól segítették ki egymást védekezésben. Simi fantasztikusan irányított, bár igazából a túloldalon sem védekezést nem nagyon kapott, valamint neki sem kellett nagyon megerőltetnie magát védekezésben! Szép volt. Supinak nagyon örültem!
Hajrá fiúk, aztán ilyen lelkesedéssel menni tovább, reméljük, hogy nem csak egyszer kiugró teljesítmény volt!
Hajrá Albacomp!
Elismerésem az Albának,látszott rajtuk,hogy volt fejmosás,mert mindenki odatette magát.Mind támadásban,mind védekezésben messze felülmúlták a Körmendet.Nagyon gyenge volt a hazai csapat.Ott van valami gond,mert a tipikus /nem akarásnak nyögés a vége/ volt a tegnapi produkció.A Paks esete kezd felrémleni előttem.Szerintem külföldi edző érkezik hamarosan.A légiósokat nagyon megbüntetném a tegnapi meccsért,szégyen amit előadtak...Ilyenkor nem fényezik magukat,hogy ilyen közönség előtt csak a parketta feltépése lehetséges?
Jobbulást a piros-fekete seregnek!
Bízom benne, hogy hasonlóan telesírod majd te is a Tisza medrét Szegeden. :) Ja, hogy nem leszel ott? Nem baj, akkor majd a billentyűzetet otthon. :)
Szia,
sajnos a statisztikaírók gépe meghalt. Mi is kézzel számolgattuk ki, illetve az egyik helyi kolléga kézzel írt statisztikája volt a segítségünkre. A szokásos Full Court ezért is nem ment. Még a csapatok sem kaptak statot, csak a jegyzőkönyv maradt, így gondolom a szövetséghez is macerásabb lesz eljutattni a számokat.
Üdv.: szerk
Sziasztok! Szeretnék megnézni egy statisztikát a meccsről, de eddig nem találtam sehol. Tudtok segíteni?
A reggeli hírek jelentették, hogy keresnek egy körmendi illetőségi, "wind" névre reagáló egyént. A keresett személy felbukkanási helyei, szentélyek környéke, siratótó falak környéke, esetleg kiszáradt Rába meder környéke, ahol könnyeivel áradást is okozhat,:-)))
Én kívül álló vagyok, nem Körmendi, de szurkolok nekik. Townes a magyar bajnokság legjobb centere ez tuti, Bell a posztján a legjobbak közt van. Német Isti nagyon jól fogja össze a csapatot. Sajnos most hiányzik és ezt nagyon észre lehet venni.Vannak a csapatban jó kiegészítő játékosok Ferencz, Ruják, Cseh. Sabáli mit keres ennek a csapatnak az élén azt nem értem. Ő mindig magát fényezi, ha vesztenek a játékosait cikizi, benne nem sok edzői kvalitást lehet látni. Körmenden valamiért nyomják, ezt nem értem, mert ott évtizedek óta jó szakemberek voltak.A válogatott közelébe is csak a dumájával kerülhetett, nem a szakmai tudásával, erre régebben is volt példa /Rezák, Mészáros Lajoska/.Sajnálnám , ha egy ilyen ember tönkre tenné egy ilyen kosárlabdában kiemelkedő kis város sportját.Hajrá Körmend!!!
Egyébként szarul fújtak, ez tény, de ez semmin sem változtat!
akartam=akarta
Nem, nem azt akartam mondani! Azt, hogy kibaszottul gyengén provokálsz; még mindig! :) Egyébként azt gondoltam sokáig veled kapcsolatban, hogy van egy kis eszed, de pontosan a "provokációs kitartásod" miatt gondolom úgy, hogy nincs! Mondtam már párszor: el lehetett volna ezt adni a részedről sokáig, csak okosabban! ;) Mert már senki nem veszi fel! Unalmassá vált! ;)
MTE!!!
Ugye nem azt akarod mondani, hogy azért alakult ki ez a méretes zakó, mert szarul fújtak a sporik. Ne légy nevetséges, láttam a meccset a tv-ben. Qrva gyenge volt. Ezt skandáltátok a végén is. Azt hiszem nem a sporiknak szántátok.
Quimby, sajnos egyet kell hogy értsek Veled! Pár hete még bizakodtam, és ellenkeztem, de be kell látni, hogy ez így tényleg nem mehet tovább. Most már én is azt mondom, hogy lépni kell. Itt most hiába mentegetőznénk, az Alba egyértelműen állva hagyott minket. Mondjuk a 3 feketének azért felhívnám a figyelmét, hogy kb. 26 perc alatt, hogy a búbánatos p..ba tudtak mindössze 4 faultot fújni az Albának, míg nekünk már akkor megvolt a 10 hiba. Hazai pályán? Na menjetek már a ....ba! Bell már a 8. percben kapott 2 támadót!!! Na neeeee! Ez egyértelműen megfújták a T. sporik!
Azt hiszem elmondható az, hogy Dejan és Ruják is nagyon szimpatikus, kedves, aranyos ember, de ez a kosárlabdázáshoz kevés. El tudom képzelni bármelyiküket 5-10 percre cserének. Sajnos az elmúlt 19 fordulóban ennél többre nem lehet tőlük számítani. Ez van, ezek a tények.
Ebben az idényben nem ma kezdődtek a bajok. Sopronban a bajnoki mérkőzésen már gyenge volt a csapat. Azóta pedig szinte - Falco meccs 2. negyedét leszámítva - nem volt jó játék. Ezt lehet megyarázni, de nem érdemes. Váltani kell, minél elöbb.
Nem írta, hogy nem rendes emberek. :)
Grat az Albának! Kiköszörülte a csorbát. Remélem, mi újat kreálunk nekik és nem egyet. HAJRÁ OLAJ!
Valamit sürgősen ki kell találni Körmenden, mert jön az Olaj és a Falco meccs. Ott még keményebb lesz. Én Quimbyvel értek 1et: új edző és legalább egy Nikolov szintű hármas, na meg egy center cserében. Cseh Gyuri hármasban jó.
Szerkesztőknek : 22 . fordulóban Sopron kétszer , míg a Szolnok egyszer sem játszik a kiírás szerint , javítsátok lécci
Olyat provokálsz, akit felesleges! Ez az érv! :)
Attól még lehetnek rendes emberek...
Érveket kérek!
Ez a kompót "b-közép" nagyon vicces, nők túlsúlyban létszámban is, testsúlyban is! :-)))
Én csak ezt hallottam.Dejan nem irányító de döntse el maga mindenki.Rujinak meg idén nagyon nem megy.Sajnos.
Te sosem változol! :)
Hát barátom, néztem a meccset, kurva gyenge volt. A kompót csak annyit játszott, amennyit engedtetek neki, mindent. Hasonlított az Olaj ellenire. Esélyetek sem volt, akkor sem, most sem. Gyakorlatilag minden csapatot megvertek, csak azt nem, akiket kellene. Kikaptok minden riválistól otthon is, idegenben is. Mivel az atom már elkúrta az elején, így már negyedikek lesztek. És kivel kezdtek a rájátszásban? Bizony-bizony, az atommal. Hát! A pályaelőny semmit sem ér. Szépen elbúcsúztok az első körben. A kupában pedig a Sopronon még túl kéne jutni egy ronggyá tépett csapatnak, nulla önbizalommal. Most nem irigyellek. Ha pedig netán bejuttok a final fourba, el tudod képzelni, hogy az atom, az Olaj, a kompót nem ruház meg benneteket? Idén sem nyertek semmit.
Szerintem is hülyeség! De majd kiderül!
Jó éjt mindenkinek!
MTE!!!!!!!!!!
Akkor egyről beszélünk! (gondolom nekem szántad a hsz.-t) Az irányító kérdésben nem biztos, hogy egyetértünk! Arra gondolok, hogy az új edzővel - ismerve Ruják és Dejan képességeit+ Istit - valszeg ez is változna! Én továbbra is első helyre teszem az edző kérdést, másodikra a 3-as posztot! Felmerült itt Thomas! Szerintem baromság lenne idehozni! De én csak egy laikus, hozzánemértő szurkoló vagyok! Az bitos, hogy valami kell tenni, mert ez így gázos!
MTE!!!!!!!!!!!!!
És ez jó lenne? Thomas talán valamivel jobb a mostani 2 irányítónál, de ANNYIVAL nem. És akkor lenne 3 irányító(szerűség) + Németh Isti?
Fontossági sorrend? Szerintem a legfontosabb a szakmai dolgok rendbetétele. Ezért a legfontosabb szerintem az edzőkérdés, de mondhatom azt is szakmai stáb kérdése. Juniorok meccse is nagy élmény volt...
Irányító poszton azt hiszem az elmúlt 19 mérkőzés választ adott arra, hogy a két irányító alkalmatlan erre a feladatra. Ezt lehet magyarázni, lehet ezen okoskodni. Azonban, ha eredményt (nem bronzérmet) akarunk elérni, akkor ide tuti új ember kell. Aztán a harmadik légiós posztra tényleg kell egy megbontani jól tudó, meccsenkét 20-25 pontot dobó ember.
Persze a csapat a miénk, lehet is szeretni őket. Ezzel semmi gond. Azonban akkor nem kell azt tervezni, hogy nemzetközi szereplés, meg hasonlók... Ahhoz a jelenlegi csapat alkalmatlan. Sajnos.
Várom a híreket. Kiváncsi vagyok, hogy februárban még teszünk e valamit a változások érdekében.
Állítólag viszi és jön Jermaine Thomas.De nem tuti infó.
Nyilván nem lehet elfelejteni kosarazni egy hónap alatt. A csapat, megtort, mentálisan semmisült meg... szükség lenne valakire, aki összeszedi a társaságot: edző, pszichológus, stb. Sabáli sajnos úgy tűnik erre képtelen: kiabálással nem lehet tekintélyt szerezni, attól senki nem lesz "vezér"... A meccseles katasztrofa. Itt másra volna szükség. Remelem nem késő! Mindhalálig MTE
Mi volt arra a körmendi kiírásra írva? Nem tudtam elolvasni. :-D Hatalmas meccs volt :-D Hajrá Albacomp, hajrá Székesfehérvár!!!
Szerintem 3 gondunk van, fontossági sorrendben:
- edző
- elfogadható szinten védekező pontfosó 3-as
- irányító
Ebből az irányító kérdés szerintem megoldható házon belül! Ruják tudjuk mire képes, Dejan is megmutatta már (igaz ő talán nem annyira kreatív, de ponterősebb) és ott van Isti is szükség esetén! Arra meg nem is térnék ki, hogy Cseh és Sonyák miért nincs beépítve rendesen, helyette az általam sokra tartott, de jelenleg használhatatlan Fodort eröltetjük!
MTE!!!!!!!!!!4
Hivatalos infó???!! Minél előbb kellene.
Remélem igaz, hogy Sabáli lemondott, és remélem Powelt is viszi magával!!!!!
Azt hittem, hogy a helyszínen lévő tulajdonos végre kezébe veszi az irányítást... Komolyan mondom, hogy bíztam benne már ma bejelentik, hogy milyen változásokat eszközölnek. Szerintem mindenki látja azt, hogy milyen hibák vannak. Szerintem mindenki tudja azt, hogy milyen megoldásokra lenne szükség. Persze továbbra is dughatjuk a fejünket a homokba, de akkor ne lepődjünk meg azon sem, ha kicsúszik a csapat a legjobb négyből. Akkor, ha anyagilag rendben vannak a dolgok,akkor lépni kell! Nem hétfőn, már a hétvégén. Sok sikert hozzá!!!
Ez a sport.Grat az Albacompnak, szimpatikus csapat benyomását keltették.A meccsről csak annyit hogy ha nem megy a támadás, akkor mi a büdös francért nem védekezünk?Sabáli meg amikor megyünk 20-szal kiordítja a világot ,ilyenkor meg ül a kispadon.Nem szidok senkit, mert nincs értelme, és a vereség ellenére is büszke vagyok arra h körmendi lehetek,de ma mentálisan nagyon leépültem ettől a hitehagyott, akaratlan, túró játéktól.Na mind1.(Állítólag Sabáli lemondott) Most hogy ebből mi igaz azt nem tudom.
Ha ha holnap hóvirágot keresek! Körmend környékén van vicces virág?
NEM SZIDTAM ŐT!!! De ennyiért vonalat dobni "qrva gyenge"!!! SAJNOS!
JT-t rebesgetnek többen, meg egy fakezű szerb centert.
Gratulálok az Albának!
nagyon szép játék, jó védekezés bravó :)
hát mit is mondjak ezen a meccsen nem tudtunk/nem is akartunk semmit se csinálni...
na és ez kinek a hibája ... hát az edzőé. alig kér időt alig cserél embereket .. egyszerűen egy nagy 0 a tudománya. ezzel nem fikázni akarom ugymond a sabálit de ez a helyzet sajnos.
én nem hinném hogy az Isti ennyire hiányozna nekünk vagy mégis ?
de hát veszíteni is tudni kell, de így gyerekek!!?? ez tényleg nem volt méltó hozzánk ...
még egyszer grat. az albának ..szép volt!
Mindörökké MTE!
Próbáljátok megverni kétszer az Albát akkor elhiszem hogy inog az a hely:-)))
Háát ezt még nézni is rossz volt! Az OLAJ után mindig a Körmend volt az a csapat, akit szeretek, de ezt a szenvedést,kegyetlen volt nézni!A legnagyobb baj szerintem az,hogy egy edzőcsere sem segít a Körmenden! Itt szerintem sokkal nagyobb a baj!
Rendben, ez igy sportszerű a többi a pályán dőljön el!
egyre jobban inog az a pozició
Tudod az kupa mérkőzés volt ez meg bajnoki, nagy különbség, az el szált a bajnokság még meglehet, legalábbis reménykedek. HAJRÁ FALCO.
Sokkal jobb volt a körmend és szerintem nyertek is volna csak a játékvezetök ezt nem engedték és megint az mte kárára elfújták a meccset... ;-)
A banktechnikai problémákról nem is beszélve!
Valami megint nincs rendben Körmenden...
A Szolnok-Falco is megérne egy tv-s közvetítést.Bonn ellen továbbra is szorítok nektek,de aztán..Megállok annyinál,h.bemutatáskor megtapsollak benneteket:-)
Ez az én véleményem (bár sokan mások is hasonlóan vélekednek) Leírhatnád, ti hogyan gondoljátok! Abban megegyezhetünk, hogy ez így jelenleg nem jó! Vagy szerinred igen? Nekem ez így kezd a vicc kategóriába tartozni ekkora költségvetéssel!
Németh Istié jobb volt "GYENGE KEZDÉS UTÁN ERŐSEN VISSZAESTÜNK":-)))
41 pontos zakó után olyan biztos az az első hely..?.:D
No az álmom beteljesedett az Alba segítségével még jobban bebiztosítottuk az első helyünket, köszi ALBA. HAJRÁ FALCO:-)))
Quimby!
A vezetőségnek indított üzeneted alá majd írd oda a nevedet is,mert sokan nem így gondoljuk!
MTE!
Ott leszünk!
Jól láttad a dolgokat a meccs előtti beharangozójához írtakban. Igazad volt, és van, ehhez nincs mit hozzá tenni.Valóban elgondolkoztató, Sabáli még semmit nem ért el a csapattal, de élvezi a bizalmat.
Nagy dolognak tartottam, hogy az olaj nyert Körmenden. Most már nem tartom olyan nagynak. Az alba leiskolázta Őket, szinte meg sem izzadtak. A közvetítés legszebb mondata Zsebéé. "Mi győztünk Sopronban ahol az alba és a Szolnok kikapott."
Gratulálunk hozzá, bár lehet, hogy jobb lett volna akkor 1 ponttal kikapni, ma pedig győzni. Azt hiszem már nézik a neten a szabad spanyol edzők listáját. Valaki írta, hogy csak a Bell kap fizetést. A Powell vagy A Fodor talán meg sem érdemli. Azért egy kis cseszegetés az albásoknak: egy ilyen gálán is a cserék összesen 4 kosarat dobtak...
Tudom ma elég volt.
Mi is titeket!!!!!..;)
Grat. a kompótnak, nagyon jól, lazán játszottak!
Csak azt tudom írni, amit 2 hónapja folyamatosan: Sabáli, Powell lapát!
A szurkolótársaimtól pedig azt kérném, hogy aki még mindig áltatja magát és nem akar változást, azt ne is írjon ide semmit! Nem kell Németh sérülésére, meg Dávid távozására, a bírókra, illetve arra, hogy a kompót a folyópartról is betalált ma, stb. fogni semmit! De azt hiszem - meccsen is lehetett hallani - hogy egyre kevesebb ilyen ember van! Ilyen a világon nincs, hogy az ország egyik legdrágább légiósa 0 pontot dob és az egész bajnokságban 10 pont körül, inkább alatta átlagol, még akkor sem ha hasznosan próbál játszani! Olyan sincs, hogy egy edző ül a padon a 3. negyed 2 percében és gyakolatilag semmit nem tud változtatni a cseréken kívül! Rossz szerkezetű a csapat a 3-as poszton, ahonnan hiányzik egy jól egy-egyező pontfosó, aki akkor is dob 20-at, ha a fene fenét eszik! és ilyenkor ha van egy sérülés, a vállára veszi a csapatot és megy előre! Írhatnék neveket: pl. anno Madison! Az irányító poszt szerintem nem olyan égetően fontos jelenleg!
Emlékszem, a szezon előtt, mikor nagy hévvel beharangozták Powell-t, Sabáli minden nyilatkozatában azt magyarázta: nagyon hasznos játékos lesz, segíthet magas posztokon, sok lepattanót szedni! Semmi mást nem emlegetett vele kapcsolatban! Már akkor fogtam a fejemet, hogy mi a f..nak kell ilyen játékos - ráadásul méregdrága - ennek a csapatnak, amikor ott van Bell és Townes, akik szedik egész tisztességesen! Hogy lehetett ilyen szempont alapján igazolni, közben meg világos volt, hogy a jelenlegi mezőnyben, az élcsapatok ellen normális 3-as játékos nélkül meg vagyunk lőve!
2 pozitívum volt ma: Cseh Gyuri és Bell játéka!
Townes-nak ma nem ment, de egy rossz szavunk nem lehet rá, benne van néha, nem dobhat 20 pontot állandóan! Egyébként szerintem nem kell center Dávid helyett, Cseh meg tudja oldani Townes-al és Bell-el! Na és egy normális edzővel!!!!!! Ennek semmi értelme, a hülye is látja, hogy ez pénzkidobás és megint 3-4 helyen végzünk majd!
Tisztelt vezetőség! Itt az ideje a változásnak! Hozzuk vissza Krivacsevicset a padra! Olyat, akinek van tekintélye! Sabálinak nincs, ő elméleti szakember és jó másodedző! Semmi más!
MTE!!!!!!!!!!
Bocs felcseréltem a mondatokat...
Dehogy nyal vissza az a bizonyos fagyi,ez nekünk nagyon jó eredmény.Hajrá Falco!
Powell-t nem kell szidni, ő egy jó játékos, ezt a szintet ő tudja a spanyol, görög, orosz bajnokságban is, igazi zongoracipelő.
Jut eszembe... Sabáliban én sem értem mit látnak az illetékesek??!! Segédedzőnek biztos megfelel,de másnak nem való..Azon a két meccsen kijött a lépés. Itt sem alkotott nagyot, bár igazságtalan lenne, ha elfelejtenénk a kupaaranyat, amit vele nyertünk. A bajnokság ellenben tragédia volt.. 2:0-ról sikerült továbbjuttatni az ALBÁt, hát nem tudom........
ASEEEEE!!!!!
EL TUDOM KÉPZELNI???:-)))
Szégyenlem magam, és teljesen elszöntyömpörödtem:)
dobj egy pezsgőt, vagy egy páleszt, most van itt az ideje! Ez nagy skalp volt. De, ha nem tévedek még van két meccs, ami nem mellékes: Szolnok-Alba, és vissza! Tök mindegy, mi van a bajnokság többi meccsén, mellékes, előtte mit játszott ez a két csapat, ez a legnagyobb összecsapás. Mint egy Fradi - Újpest. De előbb 3-án még szét kell szednünk a Filkót, még van egy Bonn elleni meccs, és tárt karokkal várunk benneteket
Gratulálok Fehérvárra!
Nekünk ez szörnyű volt ma :-(
Powell - (CSÍK)?????
No comment....
CSAKAZÉRTIS MINDÖRÖKKÉ CSAK A KÖRMEND!!!
Komolyan mondom, ha a mai játék után sem lesz váltás, akkor a tulajdonosok komolyságán is el kell gondolkozni... Vagy annyi a pénzük, hogy nem is érdekli őket mire költenek? Nemzetközi színtéren ütőképes csapat ezzel a szakmai stábbal nem lesz. Az NB 1 középcsapata elérhető cél... Aki azt mondja, hogy nem kapott időt az edződuó, akkor az hazudik. Sabáli harmadik idénye bizonyítja világszínvonalát, Hencsey pedig már hányadik edzőt éli túl... Ébresztő!!!!! Ébresztő!!!
Én szerintem nem az edző hibája az ha a játékosok hajtani se akarnak! Egy két játékos kivételével a többi játékos mintha csak alibizett volna a pályán! De ez legyen a Körmend gondja! Ettől jó a bajnokság ogy bárki bárkit mindenhol megverhet! Hajrá FALCO! Hajrá Vas Megye!
Gratulálok az ALBának!!! Ez se volt semmi! Az idei év már csak ilyen.. mindenki aláz mindenkit!?!?! Csak azt nem tudom, hogy most örüljek ennek az eredménynek vagy nem?? Majd a jövő megmondja....
Hajrá ASEEEEEE!!!!!!!
Szégyeld magad, ilyeneket írni" ezen az úton megyünk tovább" megértetted, ha ha ha:-)))
:-)Futottam néhány kört a szobában,mert nem jött ki teljesen a gőz:-)Azért az előzetesnél megdicsértem őket.
Köszönjük a gratulációkat!Hiba mindig van,de mindenki nagyon akart.
El-Amin továbbra sem irányító,de fantasztikus napot fogott ki dobásban,jóvátételnek elfogadom:-)
Sabáli Úr! A szakmai stábot vegye magához és még ma mondjon le!!! Abban az esetben, ha ez önként nem megy, akkor remélem a tulajdonos urak teszik meg!!!!
Úgy gondolóm Körmenden csak Bell kap fizetést, a többinek fizetni kell ,hogy játszhatnak Szép játék volt Alba gratula.
Sabáli: " megyünk tovább"! Ezen az úton?
Óriási gratuláció a CSAPATnak! Nagyon büszkék vagyunk RÁTOK! :-)
Hajrá ALBA! Csak így tovább! :-)
Mi van berecz! Még nem tértél magadhoz? Grat a meccshez, most nagy a csend a nagypofájuaknál. A fotelból előztünk, köszi, holnap remélem a fiuk fiestát varázsolnak a Tiszaligetbe! Nemes bosszú az őszi vereségért.
Vas megyére most rájár a rúd.Sajnos a sport már csak ilyen.
ilyenkor nagy a csend vasi kutyák:D vissza nyalt a fagyi!
Bravó Fiúk, ez csodálatos volt! Remélem, hogy Mo-nak ez az igazi arca, zseniálisan játszott. Bizonyítottuk, hogy egy rossz széria után is talpra tudunk állni. Gyenge teljesítmény szinte nem is volt, mindenki hozzátette a magáét ehhez a szenzációs győzelemhez.
Hajrá ALBA!
Nagyon jó kérdés!
Sajnos nem láttam a meccset.Így tovább!Hajrá ALBA!
Hatalmas gratula a Fehérvár csapatának, így kell megalázni a Körmendet saját pályáján :-)))
Gratulálok a csapatnak! Szép volt fiuk! Hajrá Albacomp!
Csak gratulálni tudok a fiúknak..! ILyen jól régen láttuk őket játszani..:) Remélem ez kihat a szezon végéig..!.:) Öröm volt látni ahogy a vendékszektorban ölelgették a biztonsági őrt..;).
Na faszikáim ez van amikor a 3 rigó 15-20 pontos külömbségnél ,nem kezd el ész nélkül sipolni és büntetökkel vissza hozni a körmendet!Mind azt tette Sopronban a kupa meccsen !
Finoman fogalmazva, felmosták velük a saját csarnokukat
Bravó ALBACOMP. Kecskeméten miért nem ment ez ?