MK: A címvédő jutott elsőként a négy közé
Szolnok - Ezúttal elmaradtak az izgalmak a megyei rangadón.
A Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágójához érkezett a Szolnoki Olaj KK és a Jászberényi KSE csapata. Mindkét csapatnál voltak hiányzók, ám ez a vendégeket érintette kellemetlenebbül, hiszen náluk Varga István mellett a csapat meghatározó játékosa, Jibril Hodges sem volt hadrafogható. A hazai csapatból Soós Gábor és Nagy Balázs hiányoztak.
Szép számmal érkezett vendégszurkoló, azonban sok szolnoki inkább otthon maradt ezen a keddi estén.
A jászberényi csapatban kezdőként kapott helyet az egykori szolnoki játékos, Szögi Ádám, aki Horváth hármasára válaszolt: ziccere után még egy büntetőt is dobhatott. Az Olaj közel egy perces támadása, mely három támadólepattanónak volt köszönhető, Báder sikeres büntetői vetettek véget. A vendégek magas emberei több közeli dobást is rontottak, mégis egál közeli volt az eredmény az első percekben. Mindkét csapat sok hibával játszott, nem is tudtak nevezőre jutni az első negyed tíz perc után, amelyet minimális előnnyel a hazaiak nyertek.
A folytatásban az első három percben csak a szolnokiak tudtak pontot dobni, így kikérte első idejét a JKSE, amikor már tíz pont volt a hátránya Horváth Balázs fiainak. Nem segített a kék-fehéreken a rövid pihenő, zsinórban négy labdát adtak el. Szerencséjükre a Szolnok nem tudott élni a lehetőséggel, így maradt a tíz pont körüli differencia. A vendégeknek több mint öt percre volt szükségük, hogy először betaláljanak a hálóba. Az már a mérkőzés ezen szakaszában kiderült, hogy nem lesz olyan pontgazdag ez a találkozó, mint az egy héttel ezelőtti. A Jászberény azonban az utolsó másodpercekben ismét látótávolságon belülre tudtak kerülni.
A második félidő elején az öltöző mélyén maradhattak a berényi fiúk, 9-0-val kezdtek a piros-feketék, nem volt hát meglepő a vendég időkérés. Tizenegy zsinórban érkezett Olaj-pontra Horti kettese volt az egyedüli válasz. A monoton játékot Nikolov sportszerűtlenje törte meg, Austin álhatott a vonalra, majd Medve dobott hármast. Erre azonban két hármassal is válaszolt Brandon Gay, ezzel már húsz pont körülire növelve csapata előnyét. A harmadik negyed utolsó perceiben felváltva estek a kosarak, így maradt a magabiztos szolnoki vezetés.
Bár a párharc már eldőlt, a negyedik negyedet természetesen még le kellett játszani. Neki is veselkedtek az utolsó tíz percnek a felek, leginkább a Szolnok, akik már harminc pont körüli előnyt dolgoztak ki, amikor újabb időt kért Horváth edző. Gay parádézott a második félidőben, tizenhat pontot dobott, közte négy hármast. Az utolsó percekben a fiatalok is szerephez juthattak, először mutatkozott be a felnőtt csapatban a fiatal tehetség, Csaba György. Éppen az ő hármasának örömére zúgott fel leghangosabban a "Hajrá Olaj!"
A Szolnoki Olaj KK hozta a kötelezőt és elsőként jutott be a Final Fourba. Bár a visszavágó közel sem volt olyan izgalmas és látványos, mint az odavágó, a kilátogatók jól szórakozhattak és Olaj győzelemnek örülhettek.
Pór Péter, a Szolnok edzője: Örülök a magabiztos győzelemnek, jó érzés volt Szögi Ádámot újra a Tisza-ligetben látni.
Horváth Balázs, a JKSE edzője: Egy félidőn keresztül tudtunk megfelelően védekezni, aztán a dominánsabb Szolnok ránk erőltette akaratát. Bízom benne, hogy ezt a 20 perces jó játékot a hétvégén, majd a továbbiakban is legalább 25-re tudjuk növelni, és ez elég lesz az alsóházban a későbbiekben számunkra nagyon fontos következő sikerekhez
.A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A második félidőben hengerelt az Olaj
Mégis a Körmend a harmadik?
U18: Borítanák a papírformát
U16: Előre az ismeretlenbe
A döntőről - Csobbanás a sikerbe
Az Albacompé a bronz
Szolnoki Olaj KK - Falco-SZOVA KC
Egyenlítettek Lóránték
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| D1 | Falco - Szolnok | 65-78 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 103-67 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 71-84 |
| D2 | Szolnok - Falco | 101-74 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |






az utolsó meccs már mindegy lesz a Chalonnak. Így is úgy is ők az 1.-k jobb a pont arányuk mint a miénk. Remélem hogy az utolsó meccsen csak lötyögni fognak és nem fogják nagyon +húzni és a bírók is úgy fognak hozzá állni ahhoz a meccshez mint a miénkhez és akkor talán nyerhetnek a belgák. Hajrá Olaj!!!
89-75-re kaptunk ki, elég a 15 pont. Remélem meg is lesz, az utánna következő Aalstar-Chalon meccset már nem szeretném végig izgulni.
Hajrá Olaj!!!
Azért én jobban örültem volna ha épp csak nyernek. Úgy néz ki a franciák jó passzban vannak, a belgák meg elég szarul játszanak az utóbbi hetekben. Ha pedig a Chalon nyer Belgában, akkor nem elég "csak" nyerni.. Akkor 16 kell közé..
A "csak nyerés"akkor reális,ha az Aalstar legyőzi a Chalont.Amúgy 16 ponttal kell nyeni,vagy többel.
vége lett a meccsnek nagyon kikaptak kedden elég lesz nekünk "csak" nyerni a tovább jutáshoz. Hajrá Olaj!!!
Csak annyit, túl vagyunk a meccsen. Könnyed magabiztos győzelem. Sallai játékvezető sztem új szabálykönyvből fújt.
Kívánok mielőbbi felgyógyulást a megsérült Sormaz Bojannak, és a pihentetett Hodgesnak. SZükségük lenne a következő fordulóban.
Most játszák az EC francia belga meccset, 18 ponttal vezetet a Chalon.
Hajrá OLAJKA!
Valamint sok sikert a szomszédvárnak a bajnokságban!
Gratulálok a csapatnak! CSAK AZ OLAJKA!!!