MK: Fortress Lami-Véd Körmend – Kis Rába menti Takarék Soproni KC
Körmend - Egy pontos előnyben a hazai gárda.
Az Sopron-Körmend párharc első felvonásán a lehető legminimálisabb előnyre tettek szert a vasiak, akik azóta edzőt váltottak. A kék-fehéreknél nem játszhat a műtétje után lábadozó Molnár András.
Zoran Martic, a Körmend edzője: Egy edzésen vagyunk túl, sok mindent egyelőre nem tudok mondani a csapatról. Az látszik, hogy a védekezésre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. Igazából, olyan lesz ez a meccs, mint ha teljesen az elejéről, 0-0-ról kezdenénk az egészet, hiszen csupán egy pont az előnyünk. Én azt hiszem, a Sopron nem fogja könnyen adni a továbbjutást, szoros meccsen kell majd föléjük kerekedni.
Meszlényi Róbert, a Sopron edzője:Azt már a párharc kezdetén tudtuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek. Nem igazán jó ez az irányított sorsolás, mindenesetre az első meccsen meg tudtuk szorongatni a Körmendet, még a győzelmet is megérdemeltük volna. Sajnos azonban kikaptunk és még egy kulcsjátékosomat is elvesztettem. Nem feltartott kézzel fogunk így sem pályára lépni, de természetesen illúzióim nincsenek. Az edzőváltással kapcsolatban a tapasztalatok azt mutatják, hogy jót szokott tenni az adott csapatnak. Mindenképpen más szellemben kezd el az érintett együttes kosárlabdázni. Most a Körmend esetében túl sok ideje nem volt Martic edzőnek, nagyjából arra a csapatra számítok, mint aki egy héttel ezelőtt ellenünk pályára lépett.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A második félidőben hengerelt az Olaj
Mégis a Körmend a harmadik?
U18: Borítanák a papírformát
U16: Előre az ismeretlenbe
A döntőről - Csobbanás a sikerbe
Az Albacompé a bronz
Szolnoki Olaj KK - Falco-SZOVA KC
Egyenlítettek Lóránték
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| D1 | Falco - Szolnok | 65-78 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 103-67 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 71-84 |
| D2 | Szolnok - Falco | 101-74 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |





A bajnoki címet régen elfelejtheted. Ez a Körmend nem is volt és nem is lesz az. De ha megszerzitek gyorsan LeBron Jamest meg Howard-ot cserecenternek, akkor más a helyzet. De igyekezzetek, mert lejár hamarosan az átigazolási időszak. Most meg foglalkozz a mai meccsel, mert szerintem az sem lesz meg, akkora a kátyú. Aztán bye-bye kupa is.
Én már egy szoros meccsel is elégedett lennék, de tegyetek meg mindent srácok a továbbjutásért. Ha valamikor akkor most fogható lehet a Körmend. SKC!
Remélem, hogy sikerül nyerni a Sopronnak Körmenden! Hajrá Sopron! Hajrá SKC!
Remélem a birok nem segítenek be az új edzőnek. Most fog eldőlni, hogy csak az edzőt akartátok lecserélni. egy -két játékos azért nagy úr.
Remélem a birok nem segítenek be az új edzőnek. Most fog eldőlni, hogy csak az edzőt akartátok lecserélni. egy -két játékos azért nagy úr.
Na ma a 0 pontos lélek-huszárunk is megmutathatja ! Hogy 12 perc alatt megint vajh a Sabi vagy az új edző miatt nem dob-e pontot ! Kíváncsi leszek most mi lesz a kifogás ! Gondolom a melegfront :P
Ha nem hozunk a Powel helyére egy pontfosót meg egy cserecentert napokon belűl, elfelejthetjük a bajnoki Címet
Hajrá MTE !!!