Csupaszív, örökké mosolygós fickó, akinek mindenkihez van egy-két kedves szava. Thomas Kelley-t aligha kell bemutatni bárkinek. A hónap igazolásai között kétségtelenül elég nagyot szólt az, hogy Kecskemétről a kiesőhelyen tanyázó Zalaegerszeg csapatához tette át székhelyét. Sokan sokfélét gondolhattak ezzel kapcsolatban, így többek között erre is választ kerestünk: miért éppen Egerszeg?

– Nagyon sokáig gondolkoztam a dolgon, 2-3 héten át, először még nemet mondtam, de aztán újra és újra átgondoltam, és rájöttem, hogy ez a jó döntés most – kezdte a rutinos irányító. – Kihívásnak érzem ezt a dolgot és azt hiszem, most ez volt a leghelyesebb, amit tehettem. Szerettem Kecskeméten lenni, a várost és a csapatot is, de mégis valami azt súgta, most kell eljönnöm onnan. Olyan srác vagyok, aki szereti befejezni, amit elkezdett, de most úgy gondoltam, a saját érdekeimet is néznem kell, meg kell találnom újra a boldogságot, amit az elmúlt hónapokban nem igazán éltem át. Ez pedig számomra a kosárlabda, ez tölti ki teljesen az életemet. Most biztosan sokan azt gondolják, a pénz miatt jöttem el, de szeretném leszögezni: ez nem volt fő szempont. Persze, mindenhol érezhető a válság, az egész világon, még Amerikában is, de nem ez volt a lényeg. Voltak olyan tényezők, amik miatt már nem éreztem annyira jól magam a csapatban. Hiányzott valami, ami azt hiszem, itt majd megadatik nekem. Talán a játék stílusa volt kicsit más Kecskeméten, mint a korábbi csapataimnál, s bár viszonylag sokat voltam a pályán, mégis sokszor úgy éreztem, nincs olyan nagy szükség rám. Itt viszont pont ez a helyzet: nagyon nagy szüksége van rám a csapatnak, úgyhogy itt vagyok!

Galéria: ''Szükség van rám, úgyhogy itt vagyok!''

– Ivkoviccsal már nagyon régóta ismeritek egymást, sok mindenen mentetek keresztül. Milyen hatással volt rád?

– Hét éve játszom Magyarországon, így gyakorlatilag azóta ismerem. Először még ellenfelek voltunk, mikor még a Szolnokban pattogtattam, a play-offban kétszer is legyőztük őket. Később csapattársak is voltunk, aztán pedig úgy hozta az élet, hogy edzőm lett. Persze nyilván mindenki azt hihette, hogy az egész pályafutásom során őt követem majd, hiszen mindig is jó véleménnyel voltam róla, de ez most máshogy alakult. De azt el kell mondanom, hogy mindig is nagy hatással volt rám. Nagyon sokat tud erről a játékról, s mivel ha egyszer abbahagyom, mindenképpen edző szeretnék majd lenni, játékosként és edzőként is mindig figyelemmel kísértem őt. Tőle igazán sokat lehet tanulni – főként pozitív dolgokat. Nagyon tisztelem és becsülöm őt, mert él-hal ezért a játékért. Természetesen megpróbálom majd a tőle ellesett dolgokat itt is kamatoztatni.

– A kihívás miatt érkeztél, a ZTE jelenlegi helyzete viszont talán több is, mint kihívás… Erre szokás azt mondani: innen szép nyerni!

– Tisztában vagyok a helyzettel, de nem tartom lehetetlen küldetésnek. Rengeteg barátom van Magyarországon, hiszen 2005 óta már itt játszom. Számtalan üzenetet kaptam a napokban az átigazolásom kapcsán, a legtöbben azt firtatták, mi a fene lelt, hogy egy tök utolsó csapathoz szerződtem?! Nos, ismerem a ZTE történetét; tudom, hogy ez a klub a magyar kosárlabda egyik meghatározó vidéki fellegvára, 4 bajnoki címmel és remek szurkolótáborral. Mindig is tiszteltem ezt a klubot, hiszen ezek az eredmények magukért beszélnek. Völgyi Péter és Patonay Imre igazi sikercsapatot kovácsolt itt össze két éve, melynek a többiek – köztük a Szolnok is, ahol éppen akkor játszottam – nyomába sem érhettek. Igenis kihívás az, hogy ezt a nagy múltú csapatot benttartsuk az első osztályban! Hiszem, hogy tudok ebben segíteni és ezért döntöttem úgy, hogy Zalaegerszegre szerződök. Optimista ember vagyok és azt üzenném a kétkedőknek: miért ne sikerülne, ha sokat dolgozunk érte?

– Volt olyan, akit kicsit jobban ismertél a csapatból?

– Gáspival elég jóban voltunk korábban is, így az elmúlt napokban többször is beszélgettünk. Többek között erről is, hogy pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz, nem szabad feladni semmit. Ki kell használni az adódó alkalmakat, élni kell a győzelmi lehetőségekkel. Ez az, amiben a ZTE nem volt túl sikeres ősz óta. Én viszont azt mondom: még bármi megtörténhet. Nem is tudnék máshogy állni a dolgokhoz, hiszen ez az életfilozófiám. Küzdeni, harcolni kell a végsőkig és akkor meglehet az eredmény. Szeretném, ha ezt a csapat többi tagja is átérezné és „meghalnának” a pályán ezért a klubért.

Galéria: Gáspár Dávid sokat segít a beilleszkedésben

– Milyenek az első benyomásaid a csapatról?

– Már egész jól képben vagyok. Küzdeni kell ezeknek a srácokat, ez itt a lényeg, mert többen tehetségesek, de eddig még nem hozták ki magukból a maximumot. Meg kell mutatniuk, hogy ennél többet tudnak. Jól ismerem a magyar ligát, a ZTE nem olyan gyenge csapat, mint a korábbi évek sereghajtói. Megpróbálom majd ezzel a tudásommal is segíteni Kis Attilát, mert lehet, hogy lesznek olyan dolgok, amiket ő esetleg nem vesz majd észre, én viszont már tudni fogok. Minden meccsen extrát kell nyújtanunk, csakis úgy szabad nekiállni, hogy van esélyünk. Hiszen innentől fogva nincs veszítenivalónk, az osztályozót csak bravúrok sorozatával kerülhetjük el, így tehát kockáztatni kell. Azt hiszem, sok minden dől majd el fejben is a srácoknál.

– Nagyon fiatal ez a csapat, te a magad 35 évével sokaknak akár nagybátyja lehetnél. Rutinos vén róka leszel tehát, akitől sokan azt várják, hogy mint tavaly Kámán Tamás, az edző jobbkeze legyél.

– Nos, nem vagyok épp mai csóka – neveti el magát Kelley. – De mint tudjuk, nem a személyi számít. Még mindig fiatalnak érzem magam, a kosárlabda igenis fiatalít. Imádom ezt a játékot és még mindig élvezem, egyébként nem lennék a pályán. Megpróbálok majd pozitív energiát sugározni a csapattársaimnak, minél jobb játékhoz segíteni őket. Nem minden a kor: ott van például Dragan Alekszics, aki pályafutása végén, közel a negyvenhez is képes volt csodás játékra, ő is példakép számomra. Tudom, hogy a szurkolók extrát várnak tőlem, remélem a csapat is segít majd ebben és együtt sikeresebbek lehetünk, mint az elmúlt hónapokban.

– Az elmúlt fél évben folyamatosan nyerő embert keresett a ZTE. Olyan játékost, aki képes feltenni az i-re a pontot, aki pont akkor talál be, amikor a legfontosabb. Nyílt titok, hogy téged most azért is szerződtettek, hogy betöltsd ezt az űrt.

– Igen, hallottam, hogy sokan Messiást várnak itt Zalában, persze ez egyáltalán nem egyszerű szerepkör. Gáspival beszélgettünk erről is, hogy mi ketten leszünk a rangidősek és fel kell vállalnunk majd az ilyen szituációkat. Sok tapasztalatom van már e téren, a meccs végi idegtépő jelenetekben, amikor a koncentráción és a játék minél pontosabb befejezésén van a hangsúly. Sokszor csak az a trükk, hogy le kell lassítani a játékot és azt kell tenni, amit az edző kért. Ilyenkor persze hatalmas a hangzavar, a szurkolók ordítanak, a fiatal lányok sikítoznak, mindenkiben felmegy az adrenalin. Én pont ezt szeretem. Sopronban sokszor nekem kellett megoldani ezeket a helyzeteket Thomassal és Molnár Bandival. Kecskeméten nem egészen ez volt a helyzet, itt pedig megint egész más lesz. De ettől szép a kosárlabda, hogy minden hol más a helyzet, más kihívások várják az embert. Itt most „bull”-szerepkör vár, ám ennek is sokféle olvasata lehet. Azt fogom tenni, amit a helyzet épp megkövetel: ha kell, asszisztot adok, ha kell pontot dobok, ha kell, keményen védekezem, vagy lepattanót szedek. Nem az a célom, hogy statisztikákat gyártsak, hanem hogy segítsek a ZTE-nek. De azért jöttem, hogy újra jó teljesítményt nyújtsak, hogy visszavágjak a kétkedőknek, akik azt állítják: „ez a Kelley már nem ugyanaz, aki korábban volt, már megkopott a tudása”. Nos, üzenném mindenkinek, hogy be fogom bizonyítani, hogy tévedtek – visszatérek és ugyanúgy küzdök majd, ahogy megszokhatták tőlem.

Galéria: Segíteni szeretne a kék-fehéreken

– Piros-fekete, fekete-fehér, kék-fehér, piros-fehér, kék-fehér… Végülis mi a kedvenc színed?

– Nos, őszintén szólva mindig is a kék volt a kedvenc színem – vágja rá rögtön nevetve Kelley. – Kisgyerekként állandóan kékben jártam, minden ruhám kék volt. Aztán a középiskolában piros volt a csapatunk színe, majd jött a főiskolán a zöld, de az örök kedvenc mindig a kék marad. Szóval most újra kékben játszhatok.

– Az NBA-ben is jelent ez a szimpátia valamit? Hogy állsz például a tavalyi bajnok Dallassal?

– Szeretem őket és nekik szurkoltam a Miami ellenében is, de az igazi kedvencem a Boston Celtics, Kevin Garnett játékát szeretem a legjobban, azt az energiát, amivel ő játszik. De igazából minden meccset azért nézek meg, mert imádom ezt a sportágat és mindenkitől lehet tanulni valamit, fantasztikus fickók játszanak a ligában. A mai napig emlékszem arra például, amikor Steve Nash ellen játszottam a főiskolai ligában. Akkor még elég zöldfülű voltam, ő pedig már tapasztalt irányító. Mutatott pár trükköt… :)

– Mit tudtál eddig Zalaegerszegről?

– Nagyon tetszett nekem ez a sportcsarnok korábban is, jó kis atmoszférája van. Soha nem jöttem ide bulizni, haverokkal lógni, meccs után mindig rögtön utaztunk is haza, de mindig jó érzésekkel jöttem ide. Persze a szurkolók egy része nem szeretett, kiabáltak is néha ezt-azt, de hát a szurkolók ilyenek. Remélem, ez most megváltozik. A hölgyek azonban igazán csinosak errefelé.

– Apropó, hölgyek. Hét éve élsz nálunk és semmi tartós kapcsolat?

– Volt egy barátnőm, még a szolnoki időkben, de sajnos egy idő után vége lett. Most türelmesen várok és remélem, az igazi már hamarosan rám talál. Nagyon szeretnék egyszer egy pici TK-t – neveti el magát Thomas. – Ez a középtávú terv, de most a ZTE-re kell koncentrálnom. A magyar hölgyek egyébként valóban nagyon csinosak és itt a nyugati országrészen jobban is beszélik az angolt, úgyhogy ki tudja, talán itt talál el Ámor nyila. De nem siettetek semmit, jöjjön, aminek jönnie kell! Én egy ilyen megfontolt ember vagyok, megbízható, szeretem átgondolni a dolgokat, hogy jó döntéseket hozzak – a pályán és a magánéletben egyaránt.

– Nagyon megszerethetted ezt az országot, hogy folyamatosan, minden évben újra ide szerződtél.

– Hú, pedig az elején nagyon nem szerettem… Szenvedtem Szolnokon, nem jártam sehova, csak az edzésekre, aztán egyből haza, igazi mókuskerék volt. Aztán minden megváltozott a 2. évben. Lett egy barátnőm, sokkal többet mászkáltam a városban, utazgattunk Budapestre is. Egyre jobban felfedeztem az ország szépségeit, a Balatonba például egyből beleszerettem. Sokan kérdezgetik tőlem az Egyesült Államokban, hogy milyen is ez a Magyarország? Azt szoktam mondani, hogy jó kis hely ez, nem rossz bajnoksággal. Szolnokban és Kecskemétben azt szerettem legjobban, hogy közel voltak Budapesthez, ahol rengeteg mindent lehet csinálni. Nem vagyok egy nagyvárosi fickó, de azért jó, ha vannak lehetőségek, ha épp akad egy kis szabadidőd. Sopron egy aranyos kisváros, ráadásul közel van Bécshez. Zalaegerszeget is megnéztem persze azért pontosan a térképen, megállapítottam, hogy igencsak jó helyen fekszik. Ráadásul itt vannak a közelben a barátaim. A 7 év alatt nagyon sok barátot szereztem, de talán legközelebb a most itt játszó amerikaiak közül Rashad Bell és Darian Townes állnak közel hozzám. Körmend csak egy ugrásra van innen, így gyakran összefuthatunk akár egy ebédre is. Ők is nagyon szorgalmazták egyébként, hogy ide szerződjek. Senki nem mondott tehát rosszat Zalaegerszegről. A minap kicsit sétálgattunk is Gáspival a központban – szimpatikus volt, barátságos emberekkel. Remélem, tavasszal majd lesznek páran, akik körbevezetnek a városban, hallottam, hogy szép a környezete is, kilátóval, dombokkal – kíváncsi vagyok!

– Ennyi magyarországi év után hol tervezed életed következő szakaszát?

– Klassz lenne itt folytatni, megszerettem ezt a vidéket. Ha jó ajánlatot kapok, biztosan nem megyek el innen. Már a nyelvvel is jól megbarátkoztam, boltban, étteremben simán elboldogulok. Aztán persze majd szeretnék edző lenni, ez a nagy álmom. Már jó néhány éve nyaranta kisgyerekeket és középiskolásokat edzek otthon, így ebben képzelem el a jövőm. Ha kell, lánycsapatnál is lennék edző, de persze a végcél az, hogy egy felnőtt férficsapat edzője legyek majd egyszer.

– Első éjszakádat még szállodában töltötted. Mikor költöztél az albérletedbe?

– Csütörtökön. Nem voltak nagy igényeim, csak annyi, hogy legyen egy kis saját zugom. Szeretek egyedül élni. Bár az is vicces volt, amikor tavaly Sopronban David Brooks-szal laktam együtt, de akkor egy egész nagy házunk volt. Én inkább magányos farkas vagyok. Nem mintha sok cuccom lenne, elég egyszerű fickó vagyok; persze mindenhol begyűjtök pár emléket és néhányat szeretek is magammal vinni, ha költözöm. Nincs például x-boxom, nem szeretek videójátékozni. Szabadidőmben skype-olok, a családommal és a barátaimmal beszélgetek – édesanyámat minden nap felhívom –, no és persze megnézek pár filmet a gépemen. Nagy filmrajongó vagyok, szóval, ha tudtok jó kis filmeket, csak üzenjetek! Nem csak akcióban utazom, nemrég fejeztem be például a „Született feleségek” utolsó évadját; teljesen megfertőződtem, rabul ejtettek az epizódok. A legjobban viszont olvasni szeretek – most éppen Andre Agassi életrajzi könyvét olvasom, fantasztikus sportoló volt, a kedvenc teniszezőm – sokszor jött vissza nagyon mélyről a meccseken és sohasem adta fel.

Galéria: Próbál segíteni majd tudásával Kis Attilának is

– A helyzet ismerős, ez jellemzi most a Zalaegerszeget is. A jelen szituációban talán a szurkolók a legtürelmetlenebbek, nagyon féltik szeretett csapatukat. Mit üzennél a ZTE szurkolóinak?

– Sok emléket őrzök róluk, hiszen számtalanszor játszottam a ZTE ellen. Nagyon lelkes és szépszámú a tábor, emlékszem, két éve, amikor a csapat történelmet írt, pont Szolnokon kapott ki először – márciusban –, szinte nagyobb ünneplésben részesítették csapatukat, mint amit mi kaptunk. Azt a hangulatot is máig őrzöm, amikor az elődöntőben pénztárgépeső zúdult ránk itt Egerszegen – jól le is bénított bennünket, simán kikaptunk. Azt kérem tőlük, hogy soha ne adják fel, kísérjenek el bennünket ahova csak lehet és álljanak mellénk akkor is, ha nem megy annyira a szekér. Közhelynek hangzik, de én már csak tudom, mennyit ér egy jó szurkolótábor – és a zalaegerszegi az! Nagyon várom már, hogy az első győztes meccs után mehessek pacsizni a szurkolók közé, engem a győzelem éltet! Azért jöttem, hogy a bajnokság végén egy nagy bulin azt ünnepelhessem a ZTE-családdal, hogy sikerült bent tartani ezt a komoly tradícióval bíró csapatot az első osztályban! – bizakodott a kék-fehérek újdonsült irányítója.