Henderson a ZTE-nél

Zalaegerszeg – Ázsiából érkezik a 204 centis amerikai center.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a kaposvári meccs után Chris Grimm próbajátéka lejárt, a Zalaegerszeg szakmai stábja pedig úgy döntött, hogy nem kínálnak neki szerződést. Kern Lajos ügyvezető honlapunknak azt mondta, ma délután írhatják alá a szerződést az új kiszemelttel.

Ez ezekben a percekben meg is történt, így a 26 éves, 204 cm magas, 4-es és 5-ös poszton is használható amerikai, Esian Henderson a sereghajtónál folytatja pályafutását.

Az amerikai játékos a missouri egyetemen végzett, majd a 2010/2011-es szezonban 9 mérkőzés erejéig a tunéziai bajnokságban szereplő ES Rades csapatát erősítette. Remek mutatói ellenére távoznia kellett az országot érintő politikai problémák miatt, hiszen szünetelt a tunéziai bajnokság. A 2011-es évet már Szlovákiában kezdte, ahol a Paksról is ismert Mike English csapattársa lett és játékával bajnoki címhez segítette a Levice csapatát. Ebben az évben beválasztották az All Slovakia First Teambe és az Eurobasket All-Imports csapatába is.

A 2011/2012-es szezont is a Levicével kezdte, amely a cseh NBL-ben vitézkedett. 18,5 pontos átlagával a bajnokság harmadik legjobb dobója volt. Több remek mérkőzése is volt a szezonban, de novemberben mégis távozott, valószínűleg csapatának anyagi problémái miatt. Ezután Ázsiába került, ahonnan immáron Zalaegerszeg lett az úti cél.

A kosaras várhatóan szerdán érkezik meg Zalaegerszegre - adta hírül a ztekosar.hu.

 
14febr.2115:18 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nagyon jó játékosnak néz ki a klipp alapján. Az meg hogy 3-as, vagy 4-es, vagy center..gyerekek, minden játékos aranyat ér nekünk pillanatnyilag!! Nézd már meg mennyit javultunk Kelley érkezése óta, megirtam előre (nézzétek vissza), hogy TK érkezése azonnal felhúzza Tim teljesitményét, ez is lett. Két komoly baj maradt: sajnos a magyar játékosok gyengék, vagy közepesek, illetve hogy nincs edző. Egyik sem kicsi probléma. :-(

 
13febr.2111:32 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

ámen ;)

 

Minek foglalkoztok vele? Meg különben is, mindenki tudja, hogy a legszebb öröm, a káröröm! Csak ezzel egy baj lesz! Mégpedig az, hogy nem mi fogunk kiesni!:)

 
11febr.2109:23 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Bohóc vagy!

 
10febr.2109:03 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

De édes vagy! Mi a probléma? Nem tetszik a helyzet? Semmi sértő nem volt a hsz-ben, amit írtam. Ja, hogy nem tetszik a valóság! Hmmm.... menjél és nyald ki anyádnak!

 
9febr.2023:29 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Vagyunk néhány százan, akik úgy gondoljuk, hogy:
NYALD KI A SEGGÜNKET, HA MÁR ILYEN PERVERZ ÉLVEZETEK TUDNAK SEGÍTENI RAJTAD !
( otthon a guminőd nem tud szólni...)

 
8febr.2023:24 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Vicces gyerek vagy

 

KIESTEK ÚGY IS!!!

zete - LUFI
1 - 18

 
6febr.2020:02 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

triplakirály-pontgyáros ugri-bugri sose baj :) egyébként a levicénél 30 perc alatt 6 lepattanót átlagolt

 
5febr.2019:40 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Hát tartsátok meg,sok szerencsét hozzá.Arra vigyázzatok,hogy meg ne támadja a szervezetét
valamilyen rejtélyes betegség,mert akkor hetekig,hónapokig nem látjátok.

 

Ügyes játékos, de NEM center... Legalábbis a videó alapján. A csapatnak egy olyan játékosra lett volna szüksége, aki lepattanózik, akit meg lehet játszani a palánk alatt, erre leigazolunk egy újabb triplakirályt... É mi lesz, ha ő is formán kívül van??? Nem igazán értem a dolgot...

 

Kár hogy ilyen későn áll össze a csapat.Szerintem ezzel a kerettel ami most lesz a 8-12 helyre jók lehettünk volna!
Kelleyt jövőre is meg kéne tartani.

 

A videó alapján ügyes, jókezű, atletikus játékosnak tűnik. De centerposztra tömegre nagyon kevés.

 

Tunézia mióta lett európai ország??? :))

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A második félidőben hengerelt az Olaj

Szolnok - A Falco csak 20 percig bírta erővel és idegekkel.
 

Élő közvetítés a döntőről

Körkép - TV, fullcourt.
 

Mégis a Körmend a harmadik?

Körmend – Fodor Gergely nem volt vicces kedvében, de nagyon meglepődött az oklevélen.
 

U18: Borítanák a papírformát

Körkép – Zsoldos András csapatának nehéz a sorsolása a B-divíziós Európa-bajnokságon.
 

Egy-két sör elfogyott

Székesfehérvár – Ünnepelt az Albacomp, de csak visszafogottan.
 

U16: Előre az ismeretlenbe

Körkép – Rangos nemzetközi tornával kezdi a felkészülést a korosztályos válogatott.
 

A döntőről - Csobbanás a sikerbe

Szolnok - Kovács István román szövetségi kapitány, a szolnoki vízilabda szakmai igazgatója sem mentes az Olaj láztól.
 

Az Albacompé a bronz

Körmend - A fehérváriak a harmadik negyedben őrölték fel a Körmendet.
 

Szolnoki Olaj KK - Falco-SZOVA KC

Szolnok - Kálmán László el sem utazik a Tiszaligetbe.
 

Egyenlítettek Lóránték

San Sebastian – Szoros meccsen nyert a Lagun Aro.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
B1Albacomp - Körmend75-64
D1Falco - Szolnok65-78
B>ASalgótarján - Baja103-67
B2Körmend - Albacomp71-84
D2Szolnok - Falco101-74

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Fortress Lami-Véd Körmend - Albacomp Fehérvár

  • Jótékonysági focikupán vett részt a ZTE

  • Falco - Szolnok 65-78

  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés