Kinter Körmendre igazolt?

Zalaegerszeg/Körmend – A Zalasport információi szerint megy, a játékos és Zsebe Ferenc azonban ezt cáfolja.

A zalasport.hu információi szerint a Zalakerámia ZTE KK centere, Kinter György Körmendre igazolt, így miután Jerome Beasley még nem érkezett meg Magyarországra, egyelőre center nélkül áll a sereghajtó.

A Bb1.hu megkereste Kinter Györgyöt, aki azonban cáfolta a lap értesüléseit.

– Valóban megkeresett a Körmend, a hír azonban nem igaz, nem írtam alá a Körmendhez és ezt elmondtam a lap munkatársának is, aki ennek ellenére megírta ezt a cikket – mondta Kinter.

Zsebe Ferenc, a körmendi klub ügyvezetője pedig úgy nyilatkozott honlapunknak, hogy ugyan folytatnak tárgyalásokat Kinterrel, de végleges döntés vagy megállapodás még nem született a Fortress Lami-Véd Körmend és Kinter György között.

 

Szeretettel várunk Körmenden ! Végre azt a kosaras-karikatúra Dávidot elzavarják ahova való ! Olyan a mozgása mint egy idegbeteg bakkecskének ! Nem segíti hanem hátráltatja a játékot ! Nem igaz, h a Sabi meg a Szabó Forrai ezt nem látja !!!!!!

 

Üdv.Mindenkinek! Szerintem Kinter a cserepadra Townes "mögé" sokkal jobb választás lenne egy Bajnoki címre törő Körmendnek! Nem megbántva Dávid Gerit Ő kurva kevés lesz csere centernek a továbbiakban! Kinter még fiatal alakítható a játéka és szerintem többet tudna segíteni nekünk a rájátszásban! Csak a Körmend!!

 
11febr.0115:22 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Sokkal jobbnak kéne lennie, nekem ő csalódás.. ennyi! Én azt mondom, ha én olyan adottságokkal rendelkeznék mint ő, hát nem a ZTE-ben pattogtatnék.. ;) Emberileg lehet változott, megeshet. :) én is zárom soraim! üdv

 
10febr.0115:16 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nyugodj meg nem megy Körmendre!

 

Hát ez csodálatos! Ő még kell nekünk! Új edzőt mikor igazolunk?

MTE!!!!!!!!

 

Emberileg nem tudom mi a baj vele,akikkel dumáltam odaátról szeretik közvelten srác...ha láttad a meccset nem tudom miért fikázod:) szétszabja a gyűrűz lepattanózik csinál mindent ahogy kell.na tényleg végére zárom mert azt hiszik még ZTE fan vagyok:D:D:D

 
7febr.0115:05 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Természetesen láttam meccset a Zala Sport által. Persze mindenki örülne, ha lenne egy tehetségesnek mondható centere. Viszont, mikor hozzánk került, Spanyolországból, már akkor kiderült, hogy ő nem tud és nem is szeret centert játszani. Ez az irányban, h szeret vagy sem nem tudom mennyit változott, de hogy nem tud az még mindig biztos. Csak erőlködik... Láttam elég sok meccsét a ZTE-nek idén, mert ugye szombat este mit csináljon az ember, ha épp nincs NB2-es forduló, hát élőképet néz. Mindig a fejemet fogtam.. lehet bunkóság, sőt biztos az, hogy ennyire ellene vagyok, de nem csak játékában, emberileg is hagy kívánni valót maga után..! Am köszi! :)

 

Tehát dombóvárról irsz gondolom láttad a meccset:D szerintem sok csapat örülne ha a fiatal magyar centere ilyen átlagot hozna,de ne menjünk bele nem akarok tűzön vizen át védeni valakit...én láttam sokszor és szépen fejlődik,ezt a megfogja a labdát...hát sorolnám nb1-ben akik nem tudják:D na mindegy...remélem dombóvár egyszer még játszik nb1et:)üdv

 

Na, megy a kavarás ezerrel :(

 
4febr.0114:18 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Townes egy ilyen csapat ellen beleszart az egészbe.. Gyurika a labdát is alig tudja megfogni, néha aztán kihagyhatatlan helyzetbe kerül, meg bedobja a büntetőit és csinál egy dubpla duplát. fenomenális!!! Egyetlen magas emberként meg nehogy már megtapsoljam mert le tudott szedni 10 vagy annál több lepattanót 1 meccsen!!! taps taps Mikor itt volt Dombóváron akkor is egy 0 volt csak az arca volt nagy, de úgy hallottam ez azóta se változott! :) Ilyen adottságokkal rég felnőtt válogatottban vagy külföldön kéne légióskodnia, nem itt szerencsétlenkedni!

 
3febr.0114:01 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Jól látod...Townes ellen dupla dupla,elmúlt időszakban fixen 11-15között szállit pontban 6-10 lepattanóval:)ha jól érzem egy csalódott ZTE-s vagy;) Én örülök Neked Gyuri!!Sok sikert ÚJRA Körmenden!!!:)

 

Ez a balfasz minek Körmendre? B-csoportos szintű szerencsétlen játékos, akkor arccal, hogy alig fér be a csarnokba. Felesleges leigazolni, de ha Sabálinak ez kell.... :DD

 

Üdv Körmenden!Már csak Puteszt kell visszahozni a távolabbi célok eléréséhez!Hajrá Körmend!MTE

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A második félidőben hengerelt az Olaj

Szolnok - A Falco csak 20 percig bírta erővel és idegekkel.
 

Élő közvetítés a döntőről

Körkép - TV, fullcourt.
 

Mégis a Körmend a harmadik?

Körmend – Fodor Gergely nem volt vicces kedvében, de nagyon meglepődött az oklevélen.
 

U18: Borítanák a papírformát

Körkép – Zsoldos András csapatának nehéz a sorsolása a B-divíziós Európa-bajnokságon.
 

Egy-két sör elfogyott

Székesfehérvár – Ünnepelt az Albacomp, de csak visszafogottan.
 

U16: Előre az ismeretlenbe

Körkép – Rangos nemzetközi tornával kezdi a felkészülést a korosztályos válogatott.
 

A döntőről - Csobbanás a sikerbe

Szolnok - Kovács István román szövetségi kapitány, a szolnoki vízilabda szakmai igazgatója sem mentes az Olaj láztól.
 

Az Albacompé a bronz

Körmend - A fehérváriak a harmadik negyedben őrölték fel a Körmendet.
 

Szolnoki Olaj KK - Falco-SZOVA KC

Szolnok - Kálmán László el sem utazik a Tiszaligetbe.
 

Egyenlítettek Lóránték

San Sebastian – Szoros meccsen nyert a Lagun Aro.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
B1Albacomp - Körmend75-64
D1Falco - Szolnok65-78
B>ASalgótarján - Baja103-67
B2Körmend - Albacomp71-84
D2Szolnok - Falco101-74

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Fortress Lami-Véd Körmend - Albacomp Fehérvár

  • Jótékonysági focikupán vett részt a ZTE

  • Falco - Szolnok 65-78

  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés