Pénteken már újra edz Eilingsfled

Pécs – Megzúzódott és bevérzett sarkával bajlódott a center.

A Pécsi VSK-PANNONPOWER fiatal centere, Eilingsfeld János a múlt héten sérült meg. Edzés közben ráesett a régebben már törés miatt műtött, bal sarkára. Az orvosi vizsgálat pedig megállapította, hogy a csonthártya megzúzódott és be is vérzett, így közel 10 napot kellett kihagynia.

- Még mindig látogatom a gyúrónk kezeléseit, de addig is, míg teljesen fel nem épülök, a konditerembe járok és biciklizéssel – ezzel ugyanis nem terhelem a sarkamat – próbálom meg formában tartani magam. Bízom benne, hogy pénteken már olyan állapotban leszek, hogy újra edzésbe tudok állni és teljes értékű munkát tudok végezni. Abban egyébként szinte egészen biztos vagyok, hogy a Kaposvár elleni meccsen már újra játékra kész leszek – mondta Eilingsfeld a Bb1.hu-nak.

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A második félidőben hengerelt az Olaj

Szolnok - A Falco csak 20 percig bírta erővel és idegekkel.
 

Élő közvetítés a döntőről

Körkép - TV, fullcourt.
 

Mégis a Körmend a harmadik?

Körmend – Fodor Gergely nem volt vicces kedvében, de nagyon meglepődött az oklevélen.
 

U18: Borítanák a papírformát

Körkép – Zsoldos András csapatának nehéz a sorsolása a B-divíziós Európa-bajnokságon.
 

Egy-két sör elfogyott

Székesfehérvár – Ünnepelt az Albacomp, de csak visszafogottan.
 

U16: Előre az ismeretlenbe

Körkép – Rangos nemzetközi tornával kezdi a felkészülést a korosztályos válogatott.
 

A döntőről - Csobbanás a sikerbe

Szolnok - Kovács István román szövetségi kapitány, a szolnoki vízilabda szakmai igazgatója sem mentes az Olaj láztól.
 

Az Albacompé a bronz

Körmend - A fehérváriak a harmadik negyedben őrölték fel a Körmendet.
 

Szolnoki Olaj KK - Falco-SZOVA KC

Szolnok - Kálmán László el sem utazik a Tiszaligetbe.
 

Egyenlítettek Lóránték

San Sebastian – Szoros meccsen nyert a Lagun Aro.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
B1Albacomp - Körmend75-64
D1Falco - Szolnok65-78
B>ASalgótarján - Baja103-67
B2Körmend - Albacomp71-84
D2Szolnok - Falco101-74

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Fortress Lami-Véd Körmend - Albacomp Fehérvár

  • Jótékonysági focikupán vett részt a ZTE

  • Falco - Szolnok 65-78

  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés