EC: Magas hőfokon égett az Olaj

Szolnok - A Chalon is elvérzett a Tiszaligetben.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Szolnoki Olaj KK a EuroChallenge csoportjának legerősebb ellenfelét látta vendégül a tiszaligeti katlanban. Abban a katlanban, amelyben nagyon sok, erősebbnek titulált csapat hajtott fejet. Így aztán nem is lehetett más a Szolnok célja, mint legyőzni a francia elitcsapatot, az Elan Chalon-t.

Amikor percekkel a feldobás előtt felcsendült az EC himnusza, már felfokozott hangulatban várta a teltházas csarnok a kezdést.
Julien Mills apró sérüléséből visszatérve ezúttal már a kezdőben kapott helyet. Máris egy triplával kezdtek a franciák, Evtimov talált be a gyűrűbe, melyre az egyre jobb formát mutató Nikolov válaszolt szolnoki részről. A Chalon rendre betalált elzárás-leválásból, ráadásul a hazaiaknak a szerencse sem állt a pártjukra. Az Olaj kénytelen volt a gyűrűbe találni, Pór mester időt is kért, amikor már kilenc pontos hátrányban volt csapata. A szolnoki tréner cserékkel is frissíteni próbálta csapatát, azonban hat perc elteltével még mindig csak öt pont állt az eredményjelzőn hazai, míg tizenhat pont vendégoldalon. Hosszú percek után Horváth Ákos törte meg a szolnoki gólcsendet. Ezután Gay és Trotter is beszórt egy hármast, így némileg zárkózni tudtak a hazaiak. Bár az Olaj nagyon pontatlanul kezdte az összecsapást, a negyed végére felpörögtek, hátrányuk azonban így is kilenc pont volt.

Gay harcosan szedte a lepattanókat, melyhez ezúttal már jobb védekezés és pontok is társultak. Megérezte ezt a közönség is és még magasabb színvonalon buzdították övéiket. Pillanatok alatt utol is érte a franciákat a Szolnok. Kicsivel később pedig már ki is egyenlítettek a piros-feketék, Báder kosara révén. Ebben a szakaszban sok büntetőhöz jutott hozzá a Szolnok, hiszen a Chalon-nak hamar kigyűlt a csapatfaultja. Talán törlesztve némileg a Chalon felé, a faultok miatt, egy vitatható szituációban kapott sportszerűtlen faultot Gay, majd kapott még vitathatóbb faultot Nikolov is. Mit sem törődve ezzel, Nikolov zsákolt két hatalmasat. Soós faultos ziccere után pedig időt is kellett kérniük a franciáknak. Amikor az Olaj pedig átvehette volna a vezetést, hát a bírók nem adták meg Gay teljesen szabályosnak tűnő hármasát. Ez sem állította meg azonban a Tisza-partiakat, akik így a következő támadásban, először a mérkőzésen, átvették a vezetést. Nem szerette ebben az időszakban a szolnoki publikum a játékvezetői hármast, akik számos ítéletükkel, talán jogtalanul, ártottak az Olajnak. A franciák második időkérése alatt így heves füttyszóval „kínálták meg” a bírótriót. Bár a Szolnok szinte végig futott az eredmény után, Fodor dudaszós hármasával mégis ők vonulhattak előnnyel a félidei pihenőre.

A második félidő ott kezdődött, ahol az első abbamaradt, Trotter talált be a hármason kívülről. Báder kosara után pedig már nyolc pontos volt az Olaj-előny. Ekkor a játék képe úgy nézett ki, mint az első negyedben, csak itt a Chalon nem tudott pontot dobni, míg az Olaj folyamatosan a gyűrű közelébe férkőzött. Nem is volt csoda, hogy időt kért a Chalon edzője. Mills büntetői után pedig már tíz pontos előnynek örülhetett a publikum. Nem hagyta magát a francia gárda, és mivel zsinórban hat pontot dobtak, rögtön időt kért Pór. Összeszedték magukat a piros-feketék, és bár három pontra megközelítette a Szolnokot a Chalon, újból el tudott lépni az Olaj. Pár elkapkodott szolnoki támadás után a hazaiak ismét magukra húzták a vendégeket.

A negyedik játékrészhez fej-fej mellett vágtak neki a csapatok. A különbség mindössze egy pont volt, az Olaj javára. Az Olaj először Horváth 2+1-éből, majd Gay dudaszós hármasából szerzett összesen hat pontot, melyre csak egy Jean-Baptiste dupla érkezett válaszul. Felpörögtek az események, az Olaj labdákat szerzett, kosarakat dobott, újból tízzel vezetett. A Chalon balszerencséjére Jean-Baptiste le is sérült. Mielőtt teljes extázisba lendülhettek volna a szolnokiak, ismét egy kétes sportszerűtlent fújtak ellenük. Ebből a franciák mindössze egy pontot tudtak szerezni. Erre szokták mondani: a labda nem hazudik. Trotter 2+1-e után pedig már tényleg nem maradhatott el az extázis, a hangrobbanás és a francia időkérés sem. Delaney arcon csapta Fodor Marcit, persze ezért nem járt sportszerűtlen. Gay remekül játszott, negyedik hármasát dobta, amikor még hat perc telt el a találkozóból. Trotter triplája után pedig végképp kezdte felülmúlni ellenfelét a Szolnok. Három perc volt már csak hátra, amikor 81-68-ra vezetett az Olaj. A közönség fanatikusan buzdította övéit, belehajszolva ezzel őket egy újabb remek győzelembe. Mielőtt bárki is megnyugodhatott volna, hogy megnyerte a mérkőzést az Olaj, Fodor kapott technikai hibát, ezzel adva az Elan Chalon-nak egy végső esélyt a felzárkózásra. Öt büntetőt dobhatott zsinórban Delaney, aki négyet ebből értékesített is. Nem kellett sokat várni az újabb két büntetőre, öt másodpercet körülbelül. Aminu nagy zsákolása után nyolc pontra közelítette meg ellenfelét a Chalon, amikor még 75 másodperc volt vissza. Pór időt is kért, megnyugtatva ezzel fiait. Az Olaj ügyesen őrizte a labdát és értékesítette a büntetőit, így hiába próbált meg mindent az Elan Chalon, térdre kényszerültek a Tiszaligetben.

Az Olaj egy rendkívül küzdelmes mérkőzésen, de nagyon jól és taktikusan játszva ismét óriási győzelmet aratott, ezúttal nem kisebb skalpot begyűjtve, mint a francia bajnokság élcsapatáét, az Elan Chalon-ét.

Pór Péter, a Szolnok edzője: A meccs eleje nem úgy indult, ahogy szerettük volna. A francia csapat úgy tudott játszani, ami kedvezett nekik, mi viszont nem tudtuk bedobni a helyzeteinket. Tizenöt pontos hátrányunk után is tudtunk újítani, amikor a hármasok is bementek és voltak gyorsindítások is, vissza tudunk jönni. A második félidőben azt a védekezést, amit Franciaországban kaptunk, most mi tudtuk bemutatni. Körülbelül 30 pontra levédekeztük ezt a francia csapatot a második félidőben. Az 10 pontos különbség a végén a technikainak és a büntetőknek is volt köszönhető. A nagyon jól pattanózó franciákat megvertük a lepattanókban is, ami az egyik kulcsa lehetett a győzelemnek. A faultokat sokszor nem ugyanakkora mércével fújták, de szerencsére ezt is elbírtuk.

Gregor Beugnot, a Chalon edzője: Remekül kezdtük a meccset, ezért az elején sokat rotáltam, de sajnos a cserék nem úgy játszottak, ahogy eddig. Lehetséges, hogy ez volt a kulcsa a Szolnok felzárkózásának. Fiatal játékosok vannak a cserepadunkon, ráadásul itt nagyon jó volt az atmoszféra is, így bennük van a hibázás lehetősége. Kemény meccs volt, mindig feljöttünk, de sosem sikerült elég pontot dobnunk. Ebben a csoportban nagyon nehéz idegenben nyerni. Ha az Olaj kikap Belgiumban, nagy esélyünk van elsőként továbbmenni.

 
62febr.0220:47 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

:-))

 
61febr.0218:45 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Igazad van,ebben te az eladó vagy,nem pedig a vevő.
Nem veszed észre,hogy nem vagy azon a szinten,hogy engem oktass?
Mennyi beégés kell még ehhez neked,te szerencsétlen idióta?
Semmi eredeti szólás,hasonlat,metafora...folytan csak az üres frázisok.
Harmatos teljesítmény.Esetleg próbálkozz mondjuk egy vidike fórumon,ott közepesnek elmegy ez a sallang,nulla tartalmú maszlag!
Esetleg a közeledő Olaj elleni meccsek miatt vagy ideges,mert azt még meg is érteném az előző szezon után...???
Na mondj még valami "fennsőbbrendűt"!

 
60febr.0207:20 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Jól van csinovnyik,bunkóság kategóriában mással fogsz versenyezni,erre nem vagyok vevő.

 
59febr.0121:48 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Látom ugrasz szavaimra,mint tyúk a takonyra.Ilyen mély nyomokat hagyok benned?
Van még mit tanulnod,csak legyen kitől!
További Szép Estét!

 
58febr.0121:39 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Tőlem lehet felsőbbrendű is,egyformán jó.
Álszent-hmm.Mintha ezt használtad volna most utoljára,amire reagáltam.Tényleg nem velem foglalkozol:-)
Nyugi van,beszélgess telón valamelyik "BARÁTODDAL" a fontos emberek közül,és újra jól érzed majd magad!:-)

 

..."fennsőbbrendű"...érdekes tanáraid lehettek.
Ezzel a nyelvismerettel és műveléssel max. az ugart lehet feltörni,de itt kioktatni mást---ehhez édeskevés.
Komolytalan vagy vitapartnernek.
Álszent maki!

 
56febr.0120:52 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ennek nagyon örülnék-ha igaz lenne:-)Kár,h.nem az.Eszemben sincs provokálni egy hólyagot,nem személy szerint engem sértenek a fennsőbbrendűséged által diktált jelzők halmaza.Egyszerűen azt utálom,h.mindenkire szórod a jelzőidet,aki számodra nem tetszőt ír-bármilyen stílusban is teszi.Ennyi és részemről befejezve.

 

...50%-ot...

 
54febr.0119:41 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Báder Marci erőnléte jelenlegi az általad említett kb. 50-ot eredményezi.
Nagyon sok edzés maradt el sajnos a dereka miatt.

 
53febr.0119:40 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Hiába provokálsz egy jó ideje,én azokkal sosem foglalkozom,akik számomra érdektelenek.
Na te tipikusan az vagy.

 
52febr.0118:22 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

F. Marci a csapatunk legjobb értelemben vett iparosa, és nagyon fontos eleme. A Skip, Ákos, Obie trió opcionális cseréje 1 személyben, ha fent van mer vállalni, és beüti azokat a taktikai faultokat, amit a játék és a csapat megkíván. Tegnap sajna hibázott, kicsit túlpörgött, bár az is igaz, hogy folyamatosan húzták (sajna kiszúrták, hogy gyorsan felkapja a vizet, és ki is használták). A technikaija jogos volt, de előtte pl. szerintem a hármasnál térddel felemelve szállt bele a francia (előre ugorva dobta el, az biztos), az ezt megelőző esetnél megrúgta a felugró játékos. Hozzáteszem én "csak" a helyszínen látottak alapján írom ezt, tv-t, visszajátszást nem láttam. HAJRÁ OLAJ!!!

 

Gratulálok, szép volt!
Támadójátékban ha nem volt ötlet, jött a villanás, Védekezésben extra volt a Szolnok. Grebenár azért támadásban sokszor volt pontatlan, úgy játszott elöl néha, mint valami rutintalan tinédzser, de azért a védekezése nagyon szép volt! Fodor ellenben nem győzött meg arról, hogy szimpatikus játékos kéne legyen, de a dudaszós triplája hihetetlen volt!
Annak ellenére, hogy Báder szerintem tudása felét sem nyújtotta(azért a végén sok támadólepattanót szedett), simán nyert az Olaj!
Szép volt!

 

Csak gratulálni tudok a csapatnak !Fantasztikus eredményt értek el ebben az évadban!Helytállni a bajnokságban ,hazai kupában és az EC-ben is partiban van a csapat úgy ,hogy sérülések is voltak, minden elismerés a fiuknak!Lehet nem játszanak a bajnokságban látványosan,de mentek előre és jöttek az eredmények.A hónap végén kiderül lesz-e újabb nagy siker az EC-ben és a 8 közé kerül a csapat.Jó lenne több csapatnak is sikerülne a Nemzetközi porondon letenni olyan eredményt amire felfigyelnek Európában és ezzel erősödne a bajnokságunk is!Köszi mindenkinek akik normális hangnemben tudnak gratulálni és írogatni a fórumon!Hajrá Olaj!

 

A bírók nem fújtak semerre sem csak olykor olykor? megzavarodtak és ide is oda is születtek "ítéletek". Kinter való igaz h nem mutatott sokat Dváron sérült volt és hát mi akkorra már leáldozóban is voltunk.

 

Apropó "Adolf"(Jean-Baptiste-Adolphe ) volt a legnagyobb arc a meccsen! :D Ezt az arcszerkezetet és ezeket az arcmimikai elemeket és grimaszokat! :DDD Gyerekeket lehetne vele ijesztgetni!! :D Egyébként egy nagyon szimpatikus játékos hatását tette rám, szegény a végére meghúzódott, remélem nem nagy a sérülés.

 
47febr.0115:31 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Legyen, nem vitázok! Lényeg a győzelem és hogy még 2 összejöjjön! Aztán akkor lehet örömködni!!

 
46febr.0115:19 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Tiszta a kép,de akkor is ellenünk fújtak tegnap.

 
45febr.0114:58 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Mint már leírtam 32111432423423455435X dombóvári vagyok, és éppen véletlenül a Kinter Gyurika eltöltött itt is egy fél szezont. Itt is balfasz volt, a ZTE-ben is az. Most, hogy tudod, egyik csapat se a sajátom NB1-ben, szerintem érthetőbbek a hozzászólásaim... vagy nem?:D

 
44febr.0114:20 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nem vagy Albás?Egy megkeseredett ZTE-s vagy.Nagyon tudod,hogy Kinter milyen játékos.

 
43febr.0114:04 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Már megbocsáss, de nagyon is tisztában vagyok azokkal a dolgokkal amiket te hiányosságaimnak tartasz. Különben nem írogatnék! nem azon a 3 ponton fog múlni. A sportszerűtlen hibát nem kellett volna pl beütni Gay-nek, mert az tényleg az volt. Marcinak nem kellett volna magyarázni és nem kapott volna technikait és akkor talán meglett volna a 21pont!
Érdekes arról nem esik szó, hogy hányszor nem szólalt meg a síp mikor a franciák támadtak és fault gyanús esetek voltak, sőt faultok. Mondtam már, nem volt tökéletes bíráskodás, de nem fújtak ellenünk! Ja és nem vagyok Albás kedves kovacsf1! :)

 

Azért az 1.negyed elég necces volt szerintem ha nem hazai pálya lett vna akkro nagy zakó de szerencsére nem lett, de milyen jó h a riporter megkérdezte mi a terv ha esetleg az1 negyedben megpróbál elhúzni mire Pór azt nem hagyjuk.:D.A lényeg ezután szép játékkal behúzta a meccset az Olaj.A Fodor marci meg sajnos indulatos mindig is oda fog ütni stb de kell ilyen játékos is a csapatba.Báder Marci pedig jó h nincs 100% os állapotban 5 hét gondoljatok bele... sportolónak már 1 hét is sok kihagyásnak.

 

Gratula az olajnak Szegedről!! Szép győzelem!! Voltak hibák de egy ilyen ellenfél ellen belefér!! A bíráskodás no comment.... HAJRÁ SZEGED!!

 

Annak ellenére h Rambo a kedvenc játékosom úgy érzem h beleszürkült ebbe a bajnokságba. Az elején még csinált valamit de a meccs közepén valah eltűnt jó dobott 13 pontot de nem szedett pattanót a végén nem akart kosárra dobni. Az év elejei Rambo mikor csinált volna ilyet? Nem látom benne azt a tüzet ami volt benne az a hajtás az az elszántság ami volt benne nekem nagyon hiányzik. Hajrá Olaj Szép volt fiuk!!!

 

Gratulálok az Olajnak!!! Ez igazi férfi munka volt.
A mérkőzés elején megijedtem, látva a francia csapat kvalitásait, és ismerve az eredményeiket, de a hazai csapatot dícsérve, így kell kijönni a pályára, elszántan és nem beszarva, minusz 15 után sem feladva a meccset.
Úgy gondolom a mérkőzés kulcsa a pick&roll-ok védésének megoldása, illetve a jó ütemű gyenge oldali besegítések voltak, amit nagyon jól vitt véghez a Szolnok, a kizárásokról nem is beszélve. Külön öröm volt, hogy a magyar játékosok is nagyon sokat tudtak hozzá rakni érdemben.
Cél a továbbjutás!!! Hajrá!

 
38febr.0110:03 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Azt hiszem hogy a Csabi_87 Albacomp szurkoló...

 
37febr.0109:30 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

:-) Rendes tőled,de ne legyél biztos benne!Sokkal szívesebben látna egy tucat fikázót,mint engem,de ez már történelem:-)

 
36febr.0109:18 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Biztos vagyok benne,hogy nem rád gondolt,hanem a többi itt az Olajat fikázó fehérvári köz-re.

 
35febr.0109:12 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

A legnagyobb gratuláció pedig neked jár nyelvújításért,az"álszent,nyáladzó majom"még nem volt benne a repertoárodban.Köszönjük a köz nevében!

 
34febr.0108:59 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Én nagyon szeretném tudni,hogy melyik a Te csapatod? Az látszik,hogy nem vagy tisztában az EC szabályokkal.Itt minden pontnak jelentősége lehet a végelszámolásnál,ha nyeri mindenki a hazai meccsét.Ezért lett volna lényeges a meg nem adott szabályos hárompontos.Lehet nem is nézted a meccset,ha ilyeneket irsz,hogy a birók nem fujtak ellenünk.Nagyon sok pontot elvettek tőlünk,de csak Neked akkor is hajrá OLAJ!

 

Fantaszikusan jó meccs volt. Az biztos, hogy két hét múlva megyek haza az utolsó meccsre ez megér minden költséget. A bírók szerintem is egy kicsit a franciák felé húztak (de nem olyan mértékben, ahogy többen állítják), de sebaj, mert így is simán nyertünk. Úgy érzem, ha Marci a végén egy kicsit higgadtabb maradt volna, befoghattuk volna a 21 pontot. Ettől függetlenül is gratuálok a csapatnak, a fantasztikus szurkolóknak (a nagy csapat edzője is megjegyezte) és mindenkinek aki tett ezért a győzelemért.
Hajrá OLAJ

 
32jan.3123:56 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

bocs nem neked, hanem kovacsf1-nek!

 
31jan.3123:55 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

köszi, nyugi az én csapatom megkapja mindig, sőt ennél sokkal rosszabbat is, haza és idegenbeli pályán is! ;))) Amúgy meg nem tudom feltűnt e, hogy rendesen befújták a lépés hibákat, támadó faultokat, stb. Nem tökéletes egyik bírói hármas se, de győztes meccs után ne bírózzunk már! A sportszerűtlen hibák egyik esetben voltak csak megkérdőjelezhetőek. A Technikai Marcinak TV-ből nézve jogos volt.. ennyi Így se tudtak nyerni a franciák, akkor meg mit sírtok?

adsl4653: Ja nem adták meg, hiba volt, viszont jó pár faultot elengedtek a hazai palánk alatt is. következetesség? nem tudom. Ez a színvonal akkor is sokkal jobb volt mint a hazai és nem fújtak egyik csapatnak sem!

A meccsről meg annyit, hogy hattttalmas meccs volt! Végig tomboltam, nagyon nagy gratuláció mindenkinek, pedig ma tényleg nem volt sok extra, de nem is mindig kell! Okapit el kell kapni idegenbe és szerintem megvan a továbbjutás! A Bonnt meg be kell húzni nincs mese, itthon nem szabad kikapni!!! Hajrá Olaj Hajrá Magyarok!

 

Olyan nagyon jó most!! Leginkább azért, mert megint nyert a CSAPAT, meg mert nagyon jó volt a hangulat, és mert úgy látszik ez előtt a teljesítmény előtt kalapot emel mindenki, Kaposváron át Szombathelyig. ( a bajnokság persze egy másik kávéház...) Én nem nagyon szoktam dícsérni ehelyütt a Fodor Marcit, de számomra a meccs legjobb momentuma ma mégis az volt, mikor a félidő legvégén hanyag eleganciával
( és iszonyú suta mozdulattal...) bedobta azt az ablakos triplát! Cccc! HAJRÁ OLAJ!

 

Hihetetlenül jó francia csapatot győztünk le. Már egy pár nagy csapat elvérzett a Ligetben.Nagyon nagy élmény, minden kosárbarátnak ezt kívánom. A többi mérkőzéstől már rettegek. Bár úgy érzem, a rájátszásra már nem lesz baj, az még messze van. Azonban, ha egy ilyen állományú csapat nem nyer itthon bajnokságot meg kupát, az már majdnem ciki kategória.

 
28jan.3122:57 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Csabika!

Sok ilyen fújást a te csapatodnak!

 

Szép volt Fiúk!

Hát megint letettetek egy nagy skalpot az asztalra...

Fantasztikus este volt!

Elég rég láttam ilyen undorító bírói fújásokat!

Csak az Olajka!

 

Győztünk, ez a fontos, de a bírók munkája mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Olasz-ciprusi-skót játékvezetői hármas! Ebből kettő igazi "kosár nagyhatalom" (na melyik kettőre gondolok). Mindent megtettek, amit kértek tőlük, de ma ez sem segített a franciákon. A csapatot dicséret illeti, mert nem volt egyenlő a mérce, de túl tudták tenni magukat ezen is. Hajrá Olaj!

 

Micsoda Győzelem!!!

Dragan a vízumot intézi....(de úgye TK-nél is ment a vakítás:))
Az eredmények alapján a Sopron és az ASE simán tovább menne ebből a csoportból:D, a Szeged pedig verné otthon a Chalon-t:D
A bajnokin miért nem koncentrálnak ennyire, aztán meg jön a sok picsogás, meg zrikálás!!!
Ilyen játékkal simán nyerni kéne a bajnokikat, csak nehogy kiégjünk és elfoldjunk teljesen:(
Olyan mintha a fiuk szarnának a bajnokságra,és ez elkeserítő....
Nincs bennük tűz, cél, remélem csak tartalékolnak és nem az érdektelenség váltja ki ezt belőlük.....
A többi csapat megint pihen két hetet, mi meg nyomunk 4 tét meccset...
Ui.: Ez a Trepák mekkora egy...nulla ( a statja alapján nála csak Gaál szedett kevesebb lepattanót:))

 
24jan.3122:34 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Kedves Mike21!
Aug-ban Monok ült mellettem,akkor azt mondta,idén meglesz Nektek az 1-8.
Legyen igaza!
Azt is mondta,hosszú évek után egyensúlyba került a gazdálkodásotok,amit egy bizonyos személy az előző időszakban jól szétkapott.Gondolom sejted,kiről beszélek?
Üdv!

 
23jan.3122:31 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Már nem először nyilatkozza az ellenfél edzője a szolnoki közönség erejét...ma sem volt semmi,ahogy 5-20 eredménynél szurkolt a nép.
Ilyen csak Szolnokon van és ma be is jött.
A franciáknál a kis sunyi gyerek elég szépen kicsinálta Fodor Marcit,az egyik dobásánál akkorát rúgott Marci állába...ott szakadt el a cérna,utána már végig ment az adok-kapok...
Báder Marci viszont erőnlétben nagyon súlyos lemaradásban van,nem tudom,lesz-e még idén a TOP-on?
Nem tud Obival egy normális 2-2-t lejátszani.
Gay,Hriszto brutál jól nyomták ma négyesben.

 

Kedves Csakazolaj!

Szívesen! Köszi a kedves szavakat és remélem idén tényleg sikerül a 8ba jutni, amire évek óta várunk mi kaposvári szurkolók és most van is rá reális esélyünk meg szerencse is kell persze mint mindenhez, nekünk óriási siker lenne.
Persze, hogy szurkolok az Olajnak a nemzetközi kupában, ahogy az Asénak is szurkoltam korábban, ez nem is volt kérdés számomra sohasem, amely csapat a magyar férfi kosárlabda posványából próbál kitörni vállalta a nemzetközi szereplést magyar csapatként és ráadásul, küzd, harcol és győz hazai pályán is és ilyen minőségű ellenfeleket hoz el akiket a TV-n keresztül láthatok, csak elismerést érdemel részemről.
További sok sikert kívánok!

Sportbaráti Üdvözlettel:
Mike21

A lényeg továbbra is Hajrá Kaposvár!!

 

Hát ne tudd meg,mit kapott PP-től Fodor Marci...a szemével ölni tudott volna Péterünk.
Minden ilyen meccs ajándék,a bajnokik sajnos meg sem közelítik ezt a nívót.
De jó lenne 5-6 ilyen csapat Mo-on és évi 15-20 ilyen szintű hazai meccs nagyon jót tenne a sportágnak!
Nagyon remélem,eljön az az idő és nem a női egycsapatos bajnokság felé tartunk.

 
20jan.3122:22 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

:)

 
19jan.3122:19 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Szia Kolléga!
Dragan kicsit késve ment haza,útlevél gondok vannak még néhány napig,semmi gond nincs.
Stole Barátomnak mondtam a félidő előtt,hogy menjen már be a pályára és tegyen rendet a sporik fejében.Azt mondta,nincs mozdítható szék a közelében...

 
18jan.3122:06 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Draganról tudni valamit, ma sem láttam???

 
17jan.3122:04 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Hát nem tudom melyik meccset nézted,de korrektnek egyáltalán nem nevezném őket.Ide két sportszerütlent fújtak,oda egyet se,pedig a második félidőben végig ütötték a mieinket.Azt már meg sem említem hogy nem adták meg Gay teljesen szabályos 3 pontos kosarát,amit még a füttyszó előtt eldobott.Megijedtek a francia edzőtől mert az osztotta őket rendesen.Ahelyett hogy a kispad ellen fújtak volna sportszerütlent,inkább minket gyepáltak.

 
16jan.3122:03 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Üdv Kolléga, ma is nagyszerű játékot láthattunk a Ligetben. Nos, nekem nem úgy tűnt, hogy ez a francia csapat egy középszerű magyar együttes szintjén tolta volna a játékot, ahogy itt egy-két kedves ember ezt már korábban megénekelte. A sporik... huhh, nehéz indulat nélkül, én nem kevesebb, mint 4 olyan szitut számoltam össze, amikor lépéshibával mehettek tovább a franciák, mitöbb 3 pontossal fejezték be az akciót egy alkalommal. A tecnikaik megítélése sem egyforma mércével működött, nem azt mondom, hogy nem érdemeltük meg őket, hanem a másik oldalon hasonlóért a síp sem nagyon szólt. Csak annyi pici hiányérzetem van - ha lehet ilyen mérkőzés után erről beszélni - ha nincs Marci fegyelmezetlensége, 3 perccel a vége előtt 15 pontos különbségnél talán harcba szálhattunk volna a 21 pontért. SZÉP VOLT FIÚK!!!
HAJRÁ OLAJ!!!

 
15jan.3121:53 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Köszi Neked!
Te egy valóban tisztességes, Olajnak is szorító sportszerető ember vagy,nem pedig a jól megszokott, álszent, nyáladzó majom.
Sok sikert Kaposvárra is,legyen idén Nektek is play off!
Csak az Olaj!

 

Szép volt Fiúk!
Ismét egy nagyszerű este.
Most meg jön a Debrecen,láng takarékra véve.
Ez mindaddig így lesz,nagyon helyesen,amíg EC van!
Azért ez a rossz Pór Péter ma is elég jól rotált.
Kellenek ezek az eredmények,pontosan azért is,hogy a rigók ne fütyülhessenek ilyen ellenszelet hazai parketten,pár év és lesz respect számunkra is.
Ma azért volt nem kicsi tendencia,PP ezt szökőévenként szokta megjegyezni.
A lényeg: Csak az Olaj!!!

 

Gratulálok az Olajnak a győzelemhez.
Nem semmi milyen erősségű és kvalitású ellenfelet sikerült legyőzni.
Az első negyedbeli sokk után sikerült feljavulni támadásban és védekezésben is és a második félidőben már csak a különbség volt a kérdéses a győzelem zsebben volt.
Bár a bírók néhány ítélet kozmetikázta az eredményt.
Összességben teljesen megérdemelt nagyszerű győzelem volt csapatként és nagyszerű szurkolás, hangulat, amit a TV-n keresztül látni és hallani lehetett.
Ha a belgák ellen is kijönne a lépés idegenben és a hazai meccsen a németek ellen, akkor a továbbjutás is meg lehet, ehhez egy lépcsővel megint közelebb került az Olaj.

Szép volt Olaj!

A lényeg továbbra is Hajrá Kaposvár!!

 

Gratulálok a Szolnoknak, nagyot küzdöttek. Sok sikert a Fiúknak a további nk-i szerepléshez.
Hajrá FALCO! Hajrá VAS MEGYE! Hajrá MAGYARORSZÁG!

 

Gratulálok, remek fegyvertényt vitt véghez a csapat!
Azért van fegyelmezetlenség, rossz játék is, amit nem kellene szó nélkül hagyni.
Játékvezetésről még annyit(tudomásom szerint) a legalacsonyabb játékvezető menyasszonya mezőtúri, június 2-án lesz az esküvő!
Hazai meccseket, és a belgiumi meccset kellene hozni, és tuti a továbbjutás.
Kezdéskor ugyan azt mondtam, ha 2 hazai meccset hozunk, akkor elégedett lennék, már másképp látom.
Hajrá OLAJKA!

 

Csak gratulálni tudok! Szép volt fiúk. csak így tovább!

HAJRÁ OLAJ!

 

A bíráskodás, az egy kérdéses sportszerűtlent leszámítva nagyon korrekt volt!!! Ne mondja már senki, hogy ellenünk fújtak, mert rohadtul nem! Bár ilyen bírok lennének a magyar bajnokságba!!

 

Gratulálok a csapatnak és a szurkolóknak, nagyon nagy meccset nyertünk meg! Küzdöttünk, hajtottunk és taktikusan játszottunk! Remélem ezek után továbbjutunk!

 

Köszönöm a csapatnak és a vezetőségnek, hogy ilyen meccseket láthatok. Ma is nagyon jó volt szolnokinak lenni! Akárhogy is legyen, SZÉP VOLT FIÚK!!!!!!!!!!!!

 

Nagyon jó leírni:úgy is tud győzni a Szolnok az EC-ben,h.nem fognak ki extra napot a dobóteljesítményt nézve!Ugyanakkor mindig volt valaki a csapatban,aki valami extrát hozzátett.A 2. félidőben nem volt semmi komolyabb esélyük a franciáknak a győzelemre.(Ezt is jó leírni:-) )
Ákosnak nagyon nehéz meccse volt,őt választották a franciák,h.külön fogják.Sokszor megoldotta így is,gratulálok!Gay nagyot játszott,de megint elmondható,h.csapat voltatok.Reális esély maradt a továbbjutásra,bravó!

 
5jan.3121:30 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Lemaradt: NEM "5 remek játékos a többi töltelék" csapat ez a francia.

 

HATALMASOK VAGYTOK FIÚK!!!! EZ NAGYON KOMOLY MUNKA VOLT!!! HAJRÁ OLAJKA!!!

Megemelem a kalapom a francia csapat előtt is. Remek csapat. A pálya széléről is érződött, hogy "5 remek játékos a többi töltelék" csapat. Hanem bizony akármelyik cseréje is kezdő lehetne nálunk. DE! Ezt tudtuk és "kis" bírói segítség ellenére is lenyomtuk őket!

BRAVÓ FIÚK!!!! HAJRÁ OLAJ!!! HAJRÁ MAGYAROK!!!

 

Ezeket a tetves szemét bírókat örökre kitiltanám a kosárpályákról.Ezek ezerszer rosszabbak a magyar sporiknál.

 

Gratula az Olajnak! Igyekeztek a bírók, de szerencsére így is kevesek voltak. Csak így tovább az EC-ben!
Hajrá Falco!

 

:)

Nagyon érdekes lesz a rájátszás, mert az OLAJ alázni fog!

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A második félidőben hengerelt az Olaj

Szolnok - A Falco csak 20 percig bírta erővel és idegekkel.
 

Élő közvetítés a döntőről

Körkép - TV, fullcourt.
 

Mégis a Körmend a harmadik?

Körmend – Fodor Gergely nem volt vicces kedvében, de nagyon meglepődött az oklevélen.
 

U18: Borítanák a papírformát

Körkép – Zsoldos András csapatának nehéz a sorsolása a B-divíziós Európa-bajnokságon.
 

Egy-két sör elfogyott

Székesfehérvár – Ünnepelt az Albacomp, de csak visszafogottan.
 

U16: Előre az ismeretlenbe

Körkép – Rangos nemzetközi tornával kezdi a felkészülést a korosztályos válogatott.
 

A döntőről - Csobbanás a sikerbe

Szolnok - Kovács István román szövetségi kapitány, a szolnoki vízilabda szakmai igazgatója sem mentes az Olaj láztól.
 

Az Albacompé a bronz

Körmend - A fehérváriak a harmadik negyedben őrölték fel a Körmendet.
 

Szolnoki Olaj KK - Falco-SZOVA KC

Szolnok - Kálmán László el sem utazik a Tiszaligetbe.
 

Egyenlítettek Lóránték

San Sebastian – Szoros meccsen nyert a Lagun Aro.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
B1Albacomp - Körmend75-64
D1Falco - Szolnok65-78
B>ASalgótarján - Baja103-67
B2Körmend - Albacomp71-84
D2Szolnok - Falco101-74

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Fortress Lami-Véd Körmend - Albacomp Fehérvár

  • Jótékonysági focikupán vett részt a ZTE

  • Falco - Szolnok 65-78

  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés