18-20 kilót fogyott Tóth Gergely

Zalaegerszeg – Megújult külsővel várja a sorsdöntő Jászberény elleni összecsapást a ZTE erőcsatára.

Bár a Körmend elleni találkozó mostanában inkább csak nevében jelent örökrangadót, a zalaiak becsülettel készültek és viszonylag jól helyt is álltak a vasi kisváros általános iskolájának legendás tornatermében. Az összecsapás legeredményesebb játékosa a kék-fehéreknél a 23 évesen 21 pontig jutó Tóth Gergely lett, aki az első félidőben szerzett 2 pontjához a második félidőben még 19-et tett hozzá, s tette mindezt 82%-os hatékonysággal, ugyanis a találkozó során 11 mezőnykísérletéből 9 a gyűrűben landolt.

– Én személy szerint nagyon vártam ezt a találkozót és úgy gondolom, hogy a csapat egész jól teljesített, persze az első negyedet leszámítva. Talán egy szorosabb meccset is játszhattunk volna, ha nem szedjük össze azt a 20 pontos hátrányt gyorsan az első tíz percben. Ami viszont pozitívum, hogy négy negyedből hármat sikerült megnyerni, s azt hiszem, leszögezhetjük, hogy vérbeli center nélküli felállásban jól teljesített a csapat.

– Nyilván az öltözőben beszédtéma Jerome Beasley érkezése, neked pedig személyes tapasztalataid is vannak vele kapcsolatban…

– Amikor még Hollandiában kosarazott, a Körmenddel játszottunk ellenük az Európa Kupában néhány éve. Örülök, hogy sikerült egy igazi centert találni és lesz 10 napunk, hogy beépítsük a csapatba. Nagy hangsúly lesz azon, hogy összekovácsoljuk a társaságot, hiszen mindent meg szeretnénk tenni azért, hogy bent maradjunk az első osztályban.

– Te Körmenden nőttél fel, nyilván van még az örökrangadók előtt benned némi drukk.

– Szokás szerint izgultam a mérkőzés előtt, de örülök, hogy a második félidőben kijött a lépés, de annak örülök igazán, hogy egységes a csapat és mindenki hozzátette a magáét, s kihozta a benne rejlő talán maximumot. Ha tovább haladunk azon az úton, amin az elmúlt 2-3 hónapban elindultunk, sikerülhet a cél elérése. Voltak ugyan morális problémáink az elmúlt időszakban, de azt hiszem, már túl vagyunk a nehezén. Létjogosultságunk az NB 1-ben megkérdőjelezhetetlen, így szó sem lehet arról, hogy búcsúzzunk a legmagasabb osztálytól, ezt valamennyien így érezzük.

– A másik magas ember, Kinter György is egyre stabilabban teljesít mostanában, ezért is aggódtak a ZTE-szurkolók, amikor még a meccs előtti napon is bizonytalan volt pályára lépése.

– Mivel Gyuri szereplése kérdéses volt, ötös poszton is készültem a találkozóra. Szerencsére végül játékra jelentkezett és úgy vélem, kitett magáért, dupla-duplája magáért beszél. Vele is egyre jobban megtalálom a közös hangot, sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt mostanában.

– Jó néhány körmendi szurkoló állapította meg, hogy milyen jól lefogyasztottak Zalaegerszegen…

– Hála a zalai erőnléti edzőnknek, szeptember óta, az alapozás óta sikerült 18-20 kilót leadnom. Nagyon örülök ennek, s a következő lépés az lesz, hogy ezt megint felszedjem, de ezúttal izom formájában. Természetesen sokkal jobban érzem magam így a bőrömben, s többen is gratuláltak hozzá.

– Jövő szombaton kulcsfontosságú, igazi „négypontos” derbi vár rátok. Hogyan tovább a sorsdöntő találkozó előtt?

– Kaptunk közel három szabadnapot, ma délután kellett edzésre jelentkeznünk, ami jó kis feltöltődést jelent. Szerdán pedig már bemutatják Beasley-t, s csatlakozik hozzánk edzésen. Utána pedig újra jön a figurázás, hiszen neki most minden új lesz. Egy biztos, ebben a három hónapban apait-anyait bele kell adnunk, mert nagyon nagy a tét: bent kell tartanunk a csapatot az első osztályban – fogadkozott Tóth Gergő.

 
5febr.0217:15 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Kinter maradt :) Ez legalább jó hír

 
4febr.0102:18 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Pedig ez azon két meccs egyike amit még ebben az alapszakaszban nyerhet a ZTE.

 

Azóta már tudjuk, hogy Beasley (egyelőre) nem jön, Kinter pedig (ha minden igaz) Körmendre távozott...

 

Drukkolok, hogy megtartsd jelenlegi jó formád és sok sikert az izomépítéshez!

 

Sok sikert kívánok hozzá!(Másképp' már nem is lehetséges:-( )
Utolsók,vagy nem,én akkor is kalapot emelek ezek előtt a srácok előtt!Nem emlékszem rá,h.lett volna példa az A csoportban,h.ennyi időn keresztül egy maroknyi fiatalnak kellett életben tartani egy nagy múltú csapatot.Legalább nem adták fel!!
Hajrá Alba!Hajrá ZTE!

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A második félidőben hengerelt az Olaj

Szolnok - A Falco csak 20 percig bírta erővel és idegekkel.
 

Élő közvetítés a döntőről

Körkép - TV, fullcourt.
 

Mégis a Körmend a harmadik?

Körmend – Fodor Gergely nem volt vicces kedvében, de nagyon meglepődött az oklevélen.
 

U18: Borítanák a papírformát

Körkép – Zsoldos András csapatának nehéz a sorsolása a B-divíziós Európa-bajnokságon.
 

Egy-két sör elfogyott

Székesfehérvár – Ünnepelt az Albacomp, de csak visszafogottan.
 

U16: Előre az ismeretlenbe

Körkép – Rangos nemzetközi tornával kezdi a felkészülést a korosztályos válogatott.
 

A döntőről - Csobbanás a sikerbe

Szolnok - Kovács István román szövetségi kapitány, a szolnoki vízilabda szakmai igazgatója sem mentes az Olaj láztól.
 

Az Albacompé a bronz

Körmend - A fehérváriak a harmadik negyedben őrölték fel a Körmendet.
 

Szolnoki Olaj KK - Falco-SZOVA KC

Szolnok - Kálmán László el sem utazik a Tiszaligetbe.
 

Egyenlítettek Lóránték

San Sebastian – Szoros meccsen nyert a Lagun Aro.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
B1Albacomp - Körmend75-64
D1Falco - Szolnok65-78
B>ASalgótarján - Baja103-67
B2Körmend - Albacomp71-84
D2Szolnok - Falco101-74

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Fortress Lami-Véd Körmend - Albacomp Fehérvár

  • Jótékonysági focikupán vett részt a ZTE

  • Falco - Szolnok 65-78

  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés