A Kecskemét is legyőzte az ASE-t

Kecskemét - A második idegenbeli rangadóján is vereséggel hagyta el a pályát az Atomerőmű.

Annak ellenére, hogy nem volt kosár gazdag, 1200 néző előtt, nagyon jó hangulatú mérkőzést játszott a két csapat.

A Paks tartalékosan állt fel, ezért a kecskemétiek legfeljebb azért szomorkodhatnak, hogy nem verték meg őket nagyobb arányban.

Ma egyik csapat sem nyújtott extrát, a két jóindulattal közepes teljesítmény közül a kevésbé gyenge eredményezte a győzelmet.

Sztojan Ivkovics, a Kecskemét szakmai igazgatója: Úgy érzem, ma növelni tudtuk a 8 közé jutási esélyeinket. Sokan bíráltak, miért éppen ezt a csapatot küldöm pályára, de most talán más is elhiszi hogy ebben nem hibáztam. Köszönöm a sajtó és a szurkolók megértő támogatását.

Völgyi Péter, az ASE edzője: Tartalékosan csak megnehezíteni tudtuk ellenfelünk dolgát.

 
33jan.3015:06 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Megfontolandó ötlet! Sok éves "A" csoportos tapasztalattal rendelkező pályaedző, másodedző dolgozik évek óta Pakson Paksiként. Edzők jöttek - mentek, de ő maradt. Ki kellene próbálni!

 

Csatlakozom. mindent bele ennél azért jóval erősebbek vagyunk.
HAJRÁ ASE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

 

Nagyon úgy néz ki, hogy az idei év már a "kutyáké"... Innen már csak egy "sohanemlátott" feltámadás segíthetne, de ilyen edzővel?::!:::
Hajrá ASEEEEE!!!!!!Hozzuk még ki, amit lehet!!!

 

AKKOR IS AZ ASE!

 
29jan.2900:38 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Tévedsz, mert Pór 2003 óta az Olaj edzője, Pipi nem váltotta Pórt, csak kapott egy szakmai igazgatói titulust. Nem jött be ez a felállás, hát visszacsinálták. Némi túlzással Pór addig marad edző Szolnokon, amíg Ő az akar lenni. Pór nem része a nagy magyar edzőkeringőnek...

 
28jan.2900:19 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Rendben, legyen igazad!
Soha jobb edzőtök ne legyen!
De ha jól emlékszem Pipi váltotta anno Pór Petit ezémegazé.
Ha tévednék akkor bocs, de tényleg nem lényeg.

 

Tóth János!
Ébresztő!!! Mire vár még T. szakosztályvezető. Lassan a 8. hely is csak álom lesz.Lehet, hogy Pakson is paksi edző kéne. Van ahol bevált a saját nevelés.

 

Ja,amúgy tudom ajánlani a Falco /nagy kezdő betűvel!/ edzőjének mai időkérés szövegét,olyan szép kisípolós stílus,hát nem 7 éves gyerekeknek való szöveg.
Szintén tény és hallatszik a TV-ben teljesen tisztán,a riporterek is néhány pillanatig pirultak lányos zavarukban.

 

A 23.hsz nem alkalmas vitára,komolytalan és gyerekes.
Kb.olyan,mint egy 7 éves gyereké.

 

Sokkal szerényebben kolléga és lehetőleg tényeket!
Meg kell nézni,ha fejből nem megy!
Archívum!

 

Ja, amúgy tudom ajánlani megtekintésre az időkéréseken adott frappáns utasításait.
Most komolyan, a 7 éves lányom álmában értelmesebb szöveget nyom!

 
22jan.2822:44 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Hát nemtom, nekem rémlik valami olyan amikor a nagy olaj szurkolók elzavarták a pics....

 

Pór Péter,mint gyenge edző...???
Lehetséges,hogy nem ugyanarra az emberre gondolunk?
Akit én ismerek,Ő az elmúlt 6-8 év messze legsikeresebb szakembere és Szolnokon dolgozik.
Vajon ki lehet a másik?

 
20jan.2822:10 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Hát az év vicce szvsz Sopronban volt, aztán mégis...
Esetleg Zalánra még kíváncsi lennék, bár nem tudom hogy akar-e edző lenni.
Meg majd Lacika 10 év múlva, mikor leteszi a lantot! ;)
Szerintem edzőnek is király lesz, de hát...

 
19jan.2821:47 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nagyon belterjes a magyar edzői gárda. Évek óta köröznek a csapatok között. Az év új és siker edzője Bence Tamás! Hiányoznak az új, fiatal tehetséges edzők! Talán egy-két év múlva, ha kiöregednek a mostani meghatározó játékosok,akkor remélhetőleg lesz feltörekvő fiatal edző!
Hajrá Falcó

 

Hiányos a lista...

 
17jan.2821:40 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Hát sajna lehetne sorolni a szar edzőket.
A teljesség igénye nélkül:
Völgyi
Pipi
Meszlényi
és én még ide sorolnám (elnézést szolnoki barátainktól) Pór Peti

Ezeknél becsukott szemmel többet tud pl.a Sutyi v. Zsoldos.

 
16jan.2821:33 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Olvasd el a 12. beírásomat. Igazunk van!! HAjrá Falcó

 

Itt látszik, hogy Völgyi mester csak egy báb volt Egerszegen. Putesz volt az ész!!!

 

Hát ha marad minden a régiben lehet hogy az 5. hely sem lesz meg a Paksnak

 

Azt hiszem a legjobb négy már eldőlt... Pakson meddig tűrik edzőváltás nélkül ezt a produkciót?

 
12jan.2821:19 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ha jól emlékszem, a múlt heti vereségetek után írtam azt, hogy Völgyi Patonai nélkül gyenge edző. Most biztos azt fogod kérdezni, hogy akkor a Patonai csapata most miért áll az utolsó helyen. Azért mert szarból várat nem lehet csinálni. Szerintem a leggyengébb játékos állományú csapat jelenleg a ZTE. Egy Paksból a Patonai klasszissal jobb csapatot ccsinálna.
Hajrá Falcó

 

A Paks egy jó csapat volt tavaly, de Völgyi barátunk tönkretette igazolásaival,taktikájával.Remélem, hogy feljavul az ASE, mert jó lenne egy nagyon erős első 5-6 csapat, akik között bármi lehet.
Nekünk is javulni kell.
HAJRÁ ALBA!!

 

Völgyi takarodj már el! Mitől voltunk tartalékosak? Mert 1 ember hiányzik? Ez csak magyarázkodás.

 
9jan.2820:47 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Figyu!
Hidd el, a szurkolók ha akarják simán kikényszeríthetik az edzőcserét!
Nálunk nem egyszer volt már rá példa.
De hát ha nektek ez jó....
Ezzel a kerettel egy normális edzővel simán a négyben kéne lennetek, de hát az már fixen elúszott, tehát ez az év nálatok pápá!
Mondjuk úgyis nyertetek már egy csomó bajnoki címet...

 

ezt miből gondolod?

 
7jan.2820:40 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Május közepéig.
CSAK A PIROS KÉK!

 

Meddig kérdem én , meddig kell még Völgyit elviselnünk?
Nevetséges amit művel !
Nincs veszíteni valónk mert ő nem lenne az , ahogy Tóth és Kámán se !!!

 
5jan.2820:22 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

A ZETE nem fogja tudni!
Kámival mi van??

 

Cím: "A Kecskemét is legyőzte az ASE-t"

Kérdés: Ki nem?

Hajrá Paks!

 

Nekem OK, ha nem cserél a Paks edzőt. :))
Gondolom a paksi szurkolóknak azonban nem mindegy látni a dilettáns edző miatti szenvedést.

 

Hát 56 ponttal nehéz nyerni főleg idegenben!

 

Völgyi Mester! XD

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

Verbálisan inzultálták a paksi játékosokat

Szombathely – Plézer Gábor mégis nyilatkozik, és sajnálja, hogy egy kosárpályán ez megtörténhetett.
 

Powell-től megvált a Körmend

Körmend – A Sopron elleni kupamérkőzés volt az utolsó meccse piros-feketében az amerikai légiósnak.
 

Balhé a meccs után

Szombathely – A paksiak nehezen viselték a nagy arányú zakót és a szombathelyi szurkolók provokációját.
 

MK: Idegenben is győzött az Albacomp

Kaposvár – Ezúttal hússzal nyertek a fehérváriak.
 

MK: Csodák nincsenek

Szombathely - A Falco visszavágott, kiütötte az edzőváltás óta szárnyaló Paksot, ám végül a piros-kékek jutottak tovább.
 

MK: A Körmend is a Final Fourban

Körmend - 0-13-al nyitott a Sopron, de ez sem volt elég a továbbjutáshoz.
 

Élő közvetítések

Körkép – Élőkép, rádió, fullcourt.
 

Méltó ellenfelek voltak

Jászberény – Szögi Ádám szeretett volna újra „hazai pályán” játszani.
 

Pór Péter: nekimegyünk a Bonn-nak!

Szolnok – Soós Gábor térde még mindig nem jött rendbe.
 

Molnárt megműtötték

Sopron/Budapest – Kedden kora délután artroszkópos operáción esett át a Sopron játékosa.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
19 Körmend - Albacomp71-95
19 Debrecen - Kecskemét76-78
19 NYKK - PVSK83-92
19 Kaposvár - ZTE KK94-89
19 Jászberény - ASE78-94
19 Szolnok - Sopron82-69
19 Szedeák - Falco83-85
MKSzolnok - Jászberény97-63
MKKörmend - Sopron81-71
MKFalco - ASE101-66
MKKaposvár - Albacomp57-77

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
20 Falco - Sopron02.25. 18:00
20 Kecskemét - Szedeák02.25. 18:00
20 ASE - Kaposvár02.25. 18:00
20 Körmend - Debrecen02.25. 18:00
20 Albacomp - Jászberény02.25. 18:00
20 PVSK - Szolnok02.25. 18:00
20 ZTE KK - NYKK02.25. 18:30
18 Falco - Debrecen02.28. 18:00
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 18 16 20,944
2.Szolnoki Olaj 18 15 30,917
3.Fortress Lami-Véd Körmend 19 15 40,895
4.Albacomp Fehérvár 18 14 40,889
5.Kecskeméti KSE 19 12 70,816
6.Atomerőmű SE 19 12 70,816
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 19 10 90,763
8.Kaposvári KK 19 8 110,711
9.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 19 8 110,711
10.Marso-Vagép NYKK 19 6 130,658
11.Naturex-SZTE-Szedeák 19 5 140,632
12.Jászberényi KSE 19 5 140,632
13.Factum Sport Debrecen 18 4 140,611
14.Zalakerámia ZTE KK 19 1 180,526
 

EuroChallenge 2011/2012

A J csoport programja
Ford.Párosítás
1 Chalon - Szolnok 85-64
1 Aalstar - Telekom 98-86
2 Szolnok - Aalstar 112-76
2 Telekom - Chalon 91-89
3 Chalon - Aalstar 87-72
3 Telekom - Szolnok 89-75
4 Szolnok - Chalon 90-81
4 Telekom - Aalstar 71-63
5 Aalstar - Szolnok 86-84
5 Chalon - Telekom 88-66
6 Szolnok - Telekom 2012.02.28 19:00
6 Aalstar - Chalon 2012.02.28 20:30
A J csoport állása
HCsapatMGyVrel.p.
1.Elan Chalon 5 3 20,800
2.Telekom Baskets Bonn 5 3 20,800
3.Szolnoki Olaj KK 5 2 30,700
4.Generali Okapi Aalstar 5 2 30,700
 
  
  • MK: Körmend – Soproni KC 81-71

  • MK: Falco - ASE 101-66

  • MK: Szolnok - Jászberény 97-63

  • Zoran Martic első edzése Körmenden

  • Kaposvár - ZTE KK 94-89

  • Szolnok - Sopron 82-69