Ismét tesztelte szurkolói idegeit az Olaj

Szolnok - A szegedi együttes ezúttal is jól küzdött, a bravúr közelében állt a bajnok otthonában.

A magyar bajnokság 17. fordulójában a Szolnoki Olaj KK együttese a Naturex-SZTE-Szedeák gárdáját fogadta. A Szolnokban ismét mezt öltött Trepák Zoltán és Brandon Gay, azonban Julien Mills kisebb sérülésre hivatkozva kihagyta a mérkőzést.

Mindkét csapat pontatlan dobásokkal indította a mérkőzést. A kosárcsendet Ivosev két büntetője törte meg, ezután pedig már mezőnyből is betaláltak a felek. Az első percek kapkodásából a hazaiak jöttek ki jobban, a negyed feléhez közeledve időkérésre is kényszerült a Szeged. Ez sem segített a vendégeken, hiszen az Olaj tíz pontot felülire növelte előnyét. Nem hagyta magát a Szedeák, a negyed végéhez közeledve felzárkóztak a vendéglátókra, akiken Grebenár harmadik személyi hibája sem segített. A hazaiak az utolsó percekben kénytelenek voltak betalálni a gyűrűbe. Nem is csoda hát, hogy a tíz pontos előny három pontosra olvadt, amihez ráadásul kellett Horváth dudaszós kettese is.

A második etap elején át is vette a vezetést a szegedi alakulat. Ellépni azonban nem tudtak, sőt a Szolnok vissza is vette a vezetést. Báder annak ellenére volt többször is eredményes, hogy rendkívül keményen próbálták őrizni. Fodor edző pedig ismét időt kért, mivel hat ponttal ellépett a piros-fekete gárda. A remekül játszó Horváth harmadik triplájával és Trepák hármasával újból tíz pont fölé növelte előnyét az Olaj. Ekkor mintha megtört volna a Szeged, több eladott labdájuk után is gyors szolnoki kosarak következtek, ráadásul edzőjük is heves reklamálásba kezdett.

A második félidő szolnoki részről Nikolov kosarakkal indult, azonban a Szeged nem hagyta, hogy az Olaj még nagyobbá növelje előnyét, sőt Levy kosaraival tudtak is némileg faragni a hátrányból. Nikolov hiába kezdte jól a harmadik negyedet, hamar le kellett cserélni, hiszen begyűjtötte negyedik faultját. Szolnoki oldalon Báder vitte a prímet a negyed hátralévő részében, nem csak pontokkal, de remek védekezéssel is segítette csapatát. A Szeged csapatában pedig továbbra is Levy dobta a pontokat. A szegedieknek sikerült némileg a felzárkózás, hiszen hat pont volt a különbség a két csapat között a harmadik tíz perc végén.

Az utolsó játékrészt is a szegediek kezdték harcosabban, akik ki is egyenlítettek, ezért Pór kért rögtön időt. Nem tudta azonban rendezni sorait az Olaj, így a vendégek át is vették a vezetést, amikor még öt és fél perc volt hátra a mérkőzésből. A Szedeák folyamatosan tudta tartani 1-2 pontos előnyét a büntetőknek köszönhetően, hiszen a vendéglátóknak nagyon hamar megvolt a csapatfaultjuk. Amikor nagyon kellett a hazaiaknak Trotter lépett elő vezérré. Egy perccel a rendes játékidő vége előtt még semmi sem dőlt el, hiszen csak egy ponttal vezetett a Szolnok. Hatalmas harc után Báder Marci dobhatott két büntetőt, amelyeket értékesített is. Hat másodperccel a vége előtt ugyan csak egy ponttal vezetett az Olaj, de Trotter dobhatott két büntetőt, melyből azonban csak egyet értékesített. A Szeged azonban nem bírt kosarat dobni a maradék hat másodpercben.

Nagy küzdés árán ugyan, de behúzta a meccset az esélyesebb hazai csapat. A kalaplengetést azonban a Szeged is megérdemli, hiszen nagyon megnehezítette a bajnokcsapat dolgát és egy végig nyílt meccsre kényszerítette az Olajt.

Pór Péter, a Szolnok edzője: Időnként sikerült meglépnünk a szegedi csapattól, de nem adták fel, midig tudtak újítani. Sikerült egyenlíteniük, végül szoros végjátékban hoztuk s a kötelező győzelmet.

Fodor Péter, a Szedeák edzője: Úgy gondolom, ezen a pályán ilyen mérkőzést játszani dicséretes, győzelmi esélyünk volt, amivel azonban nem tudtunk élni. Olyan esélyeket szalasztottunk el, amiért megdolgoztunk. Ennek ellenére valamennyi játékosom dicséretet érdemel, további sok siker kívánok a Szolnoknak.

 

Az a Levy gyerek jól mutatna a mi csapatunkban is...

Nyáron talán le kéne igazolni...

Vagy még a rájátszás előtt?:-)

 

Már hallom előre a az ellenfelek szurkolóitól a kifogásokat!

"...persze, nektek könnyű, mert egész évben hozzáedződtetek a heti két meccshez, amiből az egyik mindig kőkemény volt..."

:-)))

 

de értetek hozzzááá...vicc ami itt megy..mit picsogtok??? most az EC a lényeg, tavasszal majd a bajnokság azt ENNYI!!

 

Már előre cidrizek a nyíregyházi és a pécsi vendégjátéktól.Pedig ha az erőviszonyokat nézzük,nem kellene.

 

Na itt mindenki elmondta a magáét,megértettem azt is,hogy miért is játszunk finoman szólva
takaréklángon és ha amúgyis győzünk,azt nem kell megmagyarázni.Viszont a tűzzel játszunk.Sopronban ez nem működött és félek hogy még lesz egy zakónk valamilyen közép,vagy alsóházi csapattól.Nem kellene...Amellett hogy nagy blama lenne a végén nagyon sokba kerülne.Most is..elég lett volna ha valamelyik szegedi játékosnak elsült volna a keze egy utolsó félpályás kosárral és már égtünk volna mint a brüsszeli kapcagyár.Annak a 10-15 pontos győzelemnek mindenképpen meg kellene lenni.

 
41jan.2900:49 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Kösz, ez teljesen rendben van. Bár nagyon halkan megjegyzem, anno pl. nagy ívben tettem rá, hogy a Videoton fehérvári csapat, tiszta szívből ordítottam, szurkoltam értük az UEFA kupában. Rég volt, szép volt, igaz is volt, ha álmomból felriasztanak is vágom még: Prága 0-0, 1-0, Párizs 4-2, 1-0, Belgrád 5-0 0-2, Manchester 0-1 1-0, majd tizenegyes párbaj, Szarajevó 3-1 1-2, Madrid 0-3 1-0!!!

 
40jan.2900:33 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Jólvan mindegy hagyjuk!
Komolyan kívánom hogy minél tovább jussatok!
Persze annyira álszent azért nem vagyok hogy ordítom a Hajrá Olaj-t, viszont a magyar kosárlabda megítélésén (amit sajna az utóbbi pár évben a béka segge alá sikerült süllyeszteni) sokat javíthattok!

Azt meg azért lássuk be hogy a nemzetközi szereplés nem akarat, hanem simán pénz kérdés.

 
39jan.2900:18 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nem sántít itt semmi, nem egy játékos játszik 2-3 naponta, hanem 8-10, azaz az egész csapat...

 

Szerintem ha továbbra is rendszeres lesz az EC-ben az indulás, akkor előbb-utóbb bent leszünk mi is a 100-ban!

 
37jan.2900:11 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Hát a példád azért eléggé sántít.
Egy csapat nem egyenlő egy emberrel.
Nem becsülöm le amit a nemzetközi porondon műveltek, sőt...
De azért nem kéne mindent arra fogni!

Ennek a kovacsf1-nek a hozzászólásával meg inkább nem foglalkozom, mivel személyeskedés az egész, meg még értelme sem sok van.

Na szép álmokat mindenkinek!

 
36jan.2900:06 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Egyébként nekem az volt a problémám a játékvezetéssel, hogy vagy az egyik oldalon se fújják be...

Vagy mind a két oldalon fújják be...

Az első változatnál kb.: 15-20 büntetővel kevesebbet dobott volna a Szeged...

A másik változatnál meg a Szeged első hat játékosa a 3. negyed végére kipontozódott volna...

Nekem mindegy melyik változat szellemében vezetik, csak legyen igazságos játékvezetés!

Nem kérek hazai pályát, hanem csak korrekt fújást!

Ha olyan rosszul játszanánk, hogy a hazai pálya mentené meg a csapatot a vereségtől, az azért lenne rossz, mert az csak elkendőzné a problémákat!

 
35jan.2823:51 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Jaja, de mi már megvertük tavaly és az idén a 21., 26, 45., és 88. helyezettet, és csak az utolsó negyedben pakolt ránk 20 pontot a 28. Tényleg nagyon pocsék lehet ez az EC...

 
34jan.2823:45 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ja és kihagytam azt a 30 pontos kérdésed...
Hát volt vagy 15-18 olyan szituáció, amikor azt a Szolnok ellen befújták, míg ugyanezt a Szeged ellen ezt nem tették meg...

sorolom repertoárt!
támadó fault
védő fault
szabálytalan elzárás
elmaradt plusz 1 dobás
elmaradt technikai
olyan fault utáni büntetődobás amikor nem volt dobó mozdulat, és még nem volt meg a 4 csapatfault (3 ilyen eset is volt)

 
33jan.2823:43 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Szia csakazolaj!
Talán azért sem értik meg, mert nem tapasztalták. A trévén keresztül nem jön le. Valaki írta a megmondóak közül, hogy ezt a belga csapatot egy közép magyar csapat is megverte volna. Bár így lenne! Én örülnék neki a legjobban! Akkor miért nincs a top100 európai csapatok között EGYETLEN magyar csapat sem???
Jó éjt!

 

Sziasztok Intoa,Huk72!
Nem hiszem,hogy eredményes lesz a felvilágosítás.EC baromság,meg ilyen szövegek mennek már megint.Szimpla irigység ez,semmi más.
Majd rájönnek a play off alatt,mikor is indul a bajnokság.
Nekem mára elég volt az aktuális megmondó emberke oktatásából,láthatóan semmi értelmi dolog nem hat,a hülyeségbe meg nem mennék bele.
Jó Éjt Nektek és További Szép Hétvégét!

 
31jan.2823:29 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Mindent leírtál! Egy a lényeg: hozni a kötelezőket és az itthoni meccseket és jó pozícióban leszünk a rájátszásra! Akkor kezdődik a bajnokság! Hogy nem lehet ezt megérteni???

 
30jan.2823:29 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

1. Nem vagyok az apád, de nem is szeretnék az lenni, hanem inkább meghagynám ezt a "megtiszteltetést" az igazi apádnak, hogy ő küzdjön a neveléseddel (bár ez itt most nem is lényeg)...:-)

2. Mivel hogy nem láttad a meccset ezért aztán nem tudod miről beszélek, ellenben én ott voltam és láttam a meccset!

3. Mivel hogy a te csapatod nem játszik az EC-ben ezért fogalmad sincs az Európai kupameccsek fajsúlyával! Majd ha indulni fognak benne, akkor picit majd lesz rálátásod! A Paksiak a nemzetközi meccsek fajsúlyából már kezdenek valamit kapisgálni!

4. Nem szarjuk le a bajnokságot, csak optimálisan próbáljuk elosztani az erőinket! Ami úgy néz ki, hogy 2/3 energia az EC meccsekre, és 1/3 energia a hazai bajnoki meccsekre!
Egyébként az igazi hazai szezon a Magyar kupa 4 közé jutásért zajló meccsekkel kezdődik el, majd folytatódik a Magyar kupa négyez döntőjével, a bajnoki rájátszással zárul! Ott dől el minden, mert mint tudjuk a rájátszás az egy "külön sportág"! A többi csak fölösleges szájtépés!

5. Kétlem hogy megkövetnéd magad!:-))))
Mert csak...:-)

 
29jan.2823:23 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

De most komolyan, ne légy már ennyire álszent. Roppant egyszerű példa: ha eddig dolgoztál heti 5 napon nyolc órát, holnaptól próbáld ki, milyen mondjuk heti 7 nap 10 órát lenyomni. kb. 2 hét múlva a talpadon is veszed a levegőt, és még az esetlegesen feldobott plusz lóvé sem motivál. Nem leszarják a bajnokságot, hanem most az EC élvez prioritást. Ha ezt nem lehet ésszel felérni, sajnálom. Persze ettől még a mezei szurkoló elégedetlen a produktummal, de azt gondolom, ha máshol nem is,de Körmenden megmutatták, mire is képesek a hazai mezőnyben. Hajrá Olaj!!!

 
28jan.2823:16 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Igazad van,nem kell nekünk megmagyarázni minden héten a pár pontos győzelmünket.
Falco,Körmend,Alba jön Szolnokra,akkor kell majd megmutatni.Mondjuk dögfáradtan mentünk december végén Körmendre,mindenki készült a nagy darálásra,aztán elég sima liba lett a dolog,csak fordított előjellel...megráztuk magunkat...ennyi.

 
27jan.2823:07 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Apám!
Hát a meccset ugye nem láttam, de ekkora baromságot sem olvastam mostanában hogy 30 pontot fújtak el a bírók.
Ezt az EC-s baromságot meg szvsz hagyjuk.
Persze ha valaki nekem elmagyarázza hogy miért is kell leszarni a bajnokságot az EC kedvéért, akkor esküszöm hogy megkövetem magam!

 
26jan.2823:06 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Csak a saját véleményemet írtam le a mai meccsről. Ha ismered a beírásaimat, tudhatnád nem a nagyképűek közé tartozom. Olvasd el csakazolaj hozzászólását. Teljesen igaza van. Személy szerint jobban örültem volna egy Olajmajálisnak, de nem lehet hetente HÁROM(!) mecset magas hőfokon nyomni! Ez van! Így is tele vagyunk sérültekkel. :(

 

Bajnokit még ebben a szezonban itthon nem játszott a csapatunk teljes hőfokkal egyetlen meccsen sem...szomorú,de ez van.Az EC a prioritás,minden mást háttérbe szorít.
Ez van.Mondjuk én sem ezért járok meccsre,de a play off kezdetéig én nem is számítok változásra.Olyan kezd lenni,mint a női kosár.Ma sokat mondok,ha előadtuk valós tudásunk 25%-át.Teszik ezt játékosaink szemrebbenés nélkül,ez már nem is olyan nagy titok a városban.Remélem tudják,miért így döntöttek!

 
24jan.2822:43 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nekem kicsit érdekes, hogy az Olaj csak úgy játszhat szoros meccset, vagy csak úgy kaphat ki, ha nem veszik komolyan...

 
23jan.2822:41 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Hidd el, a játékos szemszögéből rosszabb egy pontocskával kikapni, mint hússzal.

 

Nem akarom a szegedieket megbántani, de nekem ez a meccs hulla unalmas volt. Kivéve az utolsó 5 percet. Addig eszembe sem jutott, hogy veszíthetünk. Feljöttek 6 pontra erre mi elmentünk 11-re. Az utolsó öt percnél nagyon elkényelmesedtünk és Obinak kellett pontokat gyártania. Ha jól emlékszem 7 pontot egymás után, a túloldalon meg Ivosev gyűjtögetett Gayről, aki 4 faltjával már nagyon óvatosan védekezett rajta. A büntiket bedobták, mi pedig csak a felét. Nikolov és Soska kipontozódott, de a többiek sem álltak túl fényesen.
Egy szó, mint száz. Nem akarok nagy képűnek látszani, de az a véleményem, hogy jó kis csapat a Szeged, de a végeredmény nem adja vissza a látottakat. Fodor apuka továbbra is idegbajos, végig szövegelte a meccset. Nem túlzok! Nem egy technikait kellett volna neki kiosztani, de nem voltunk rászorulva. Illetve majdnem a legvégén. Győztünk és senki sem sérült meg. Ez a lényeg!
HAJRÁ OLAJ!

 

Azért arról senki sem ír, hogy ismét milyen szemét fújásokat kaptunk Dr. Valovics és a bandájától...

Pedig állítólag mi vagyunk a szövetség csapata (mondjuk ez akkora baromság)...

Legalább 25-30 pontot kapott a Szeged a "három hülyétől"...

Szóval Valovicsék mindenképp megakartak veretni minket...

Igaz nem játszottak a fiúk fergetegesen, de 20-30 ponttal még így is le lehetett volna nyomni a Szegedet, ha annak a 3 "kancsónak" nem lett volna "küldetéstudata"...

Csak az Olajka!

 

Nézd meg hogy a vereségeinkből mennyi volt súlyos.. mondhatják, hogy mindegy hogy 1 ponttal vagy 30 ponttal kapsz ki, de szerintem ez nem teljesen igaz. Mindenesetre gratulálok és sok sikert az EC-hez!

 
19jan.2821:35 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Bocs'igazad van a beírás után én is megnéztem,előtte kellett volna,elismerem.Azt azért ne mondd már ha úgy istenigazából az Olaj komolyan venne benneteket,akkor meglenne az a 30.De nem akarlak provokálni,gratulálok a Szegednek.Azért nézz a tabellára.

 

*14

 
17jan.2821:23 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Jól értesült barátom, Szegeden mindössze 14-el ponttal nyertetek, 67-81-re és volt még 50-55 is az állás. Az sem és ez sem tűnt simának, nemde? Srácok nektek hatalmas gratula, ezt a játékot folytassuk és akkor nem lehet gond! CSAKASZEGED!!

 
16jan.2821:09 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ezt teljesen jól látod...soknak tűnik a meccsek száma...nem volt betervezve az EC 2. kör...én megértem a csapatot,hogy a lehető legkevesebb szusszal hozza az ilyen meccseket...kedden vért izzadunk.
Szakmailag,néző szempontból egy kalap szart nem ért ez a meccs sem...volt már néhány ilyen ebben a bajnokságban és valamim hasonló várható a Debrecen elleni MK meccseken is...gálára meg semmi értelme elmenni bohóckodni.
Csak az Olaj!

 
15jan.2821:03 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Minden meccs más...Látod Szegeden nyertünk már nem emlékszem vagy 30 ponttal,most meg.Istenem mekkore blama lett volna ha kikapunk.De nem kaptunk.

 

Azért a Paks még odébb van. Szerintem nem 4. helyen leszünk az alapszakasz végén, hanem előrébb. A meccsről csak annyit, hogy általában otthonról szorítok az olajnak, de az eddigi meccsek alapján már nem vágyok másra, mint 1 ponttal nyerjünk. Ez ma is meg volt. Hajrá Olaj.

 
13jan.2820:57 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ez egy nagyon, de nagyon kiszenvedett mérkőzés volt, de a győzelemhez egy pont is elég, a Körmend meg nem ellenfél nektek, egyszer már nagyon lealáztátok őket a visszavágóra már tele gatyával mennek.

 

Még vmi. Nagyon úgy tűnik, 11. és 12. emberkének is olyan kell(ene), aki egyenértékű a többiekkel. Egyszerűen kevés a 10 ember is a 3 frontos helytálláshoz - legalábbis a jelek erre utalnak.
Mills nagyon kellene kedden. Az egyik legfontosabb láncszem lett a csapatban időközben.

 

Ivosev mennyire 1 szimpatikus játékos 1szer nem szólt be a játékvezetőknek amikor ők eggyértelműen nem fújtak be 1 olyan faultot amit én simán ráfújtam volna Brandonra. Csak odament a játékvezetőhöz és kedvesen és szerényen +kérdezte h miért nem volt fault mondtak neki valamit aztán mondta h ok. tisztára az az érzésem amikor ránézek mintha 1 kis gyámoltalan gyerek lenne. Ha Sky nem jön vissza én nagyon szívesen látnám nálunk. A játék szörnyű volt de az a lényeg h nyertünk. Keddre nagyon kéne Skip. Most már nagyon fől vette a ritmust, és nagyon hasznos játékosunk lett. Hajrá Olaj!!!

 

Azért pont nem a Paksot kéne kapni a negyeddöntőben. Az ördög nem alszik.. :-)

 

Ahogy nézem a tabellát már 4.-nél rosszabbak nem lehetünk az alapszakaszban.Minden relatív.

 

35 percen át kontrollált volt a meccs, csak annyi volt, ami elég a vezetéshaz. Utolsó 3 perc rémálom volt, benne volt a vereség lehetősége is, hogy nem így lett köszönet Obinak. Védelmünk gyakran átjáróház volt. Nem tudom mikor kapok infarktust az ilyen "kötelező" győzelmektől.
Mills a lábát fájlalja.
Alexics hol volt?
8 nap alatt 4 meccset kell játszani, az sem semmi.
Hajrá OLAJKA!!!!

 
7jan.2820:19 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Szerintem semmi gond nincs ezzel, ha jól emlékszem pl. az Albának arra a Közép-európai kupagyőzelemre ráment az egész szezonja. Pihenjenek ilyenkor, próbálják meg sérülések nélkül lehozni ezeket a meccseket, majd áprilistól kell pörögni. Ezért a meccsért is épp ugyanannyi pont járt, mintha többel nyertünk volna.

 
6jan.2820:15 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Pedig ellenetek nagyon kell hogy felpörögjünk,a mai meccs is bizonyította.

 
5jan.2820:13 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Pont arra utalok, hogy úgy tűnik nem pörög fel a Szolnok egyes hazai bajnokikra. Ez pedig visszaüthet.
Mondjuk ezt én személy szerint nem bánnám. ;)

 

Az európai kaland végére tisztára kipukkadunk.Egymás után sérülnek le a játékosaink,olyan eddig még nemigen volt hogy mindenki egészséges legyen.Most meg Mills.Állítólag a térde sérült meg.Pedig nagyon kellene az erő a végére.Ez a mai meccs méltatlan a Szolnoki Olajhoz.Egy alsóházi Szegedtől kis híján kikaptunk...itthon.Sajnos nem az első ilyen ebben a szezonban.A kiscsapatok ellen képtelenek vagyunk felszívni magunkat.

 

Az a gond, hogy ez szerintem nem szerencse, Nézd meg, nem is védekeztek. Per pillanat, lesz*rják a bajnokságot.

 

Addig jár a korsó a kútra...
Sokszor volt már ebben a bajnokságban a Szolnoknak szerencséje az utolsó pillanatokban. A szerencse sem végtelen azonban.

 

Hát ez szép.. Azért gratula.
Trepák, Gay mégis játszott, Mills meg nem? Mi van itt?

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

Verbálisan inzultálták a paksi játékosokat

Szombathely – Plézer Gábor mégis nyilatkozik, és sajnálja, hogy egy kosárpályán ez megtörténhetett.
 

Powell-től megvált a Körmend

Körmend – A Sopron elleni kupamérkőzés volt az utolsó meccse piros-feketében az amerikai légiósnak.
 

Balhé a meccs után

Szombathely – A paksiak nehezen viselték a nagy arányú zakót és a szombathelyi szurkolók provokációját.
 

MK: Idegenben is győzött az Albacomp

Kaposvár – Ezúttal hússzal nyertek a fehérváriak.
 

MK: Csodák nincsenek

Szombathely - A Falco visszavágott, kiütötte az edzőváltás óta szárnyaló Paksot, ám végül a piros-kékek jutottak tovább.
 

MK: A Körmend is a Final Fourban

Körmend - 0-13-al nyitott a Sopron, de ez sem volt elég a továbbjutáshoz.
 

Élő közvetítések

Körkép – Élőkép, rádió, fullcourt.
 

Méltó ellenfelek voltak

Jászberény – Szögi Ádám szeretett volna újra „hazai pályán” játszani.
 

Pór Péter: nekimegyünk a Bonn-nak!

Szolnok – Soós Gábor térde még mindig nem jött rendbe.
 

Molnárt megműtötték

Sopron/Budapest – Kedden kora délután artroszkópos operáción esett át a Sopron játékosa.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
19 Körmend - Albacomp71-95
19 Debrecen - Kecskemét76-78
19 NYKK - PVSK83-92
19 Kaposvár - ZTE KK94-89
19 Jászberény - ASE78-94
19 Szolnok - Sopron82-69
19 Szedeák - Falco83-85
MKSzolnok - Jászberény97-63
MKKörmend - Sopron81-71
MKFalco - ASE101-66
MKKaposvár - Albacomp57-77

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
20 Falco - Sopron02.25. 18:00
20 Kecskemét - Szedeák02.25. 18:00
20 ASE - Kaposvár02.25. 18:00
20 Körmend - Debrecen02.25. 18:00
20 Albacomp - Jászberény02.25. 18:00
20 PVSK - Szolnok02.25. 18:00
20 ZTE KK - NYKK02.25. 18:30
18 Falco - Debrecen02.28. 18:00
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 18 16 20,944
2.Szolnoki Olaj 18 15 30,917
3.Fortress Lami-Véd Körmend 19 15 40,895
4.Albacomp Fehérvár 18 14 40,889
5.Kecskeméti KSE 19 12 70,816
6.Atomerőmű SE 19 12 70,816
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 19 10 90,763
8.Kaposvári KK 19 8 110,711
9.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 19 8 110,711
10.Marso-Vagép NYKK 19 6 130,658
11.Naturex-SZTE-Szedeák 19 5 140,632
12.Jászberényi KSE 19 5 140,632
13.Factum Sport Debrecen 18 4 140,611
14.Zalakerámia ZTE KK 19 1 180,526
 

EuroChallenge 2011/2012

A J csoport programja
Ford.Párosítás
1 Chalon - Szolnok 85-64
1 Aalstar - Telekom 98-86
2 Szolnok - Aalstar 112-76
2 Telekom - Chalon 91-89
3 Chalon - Aalstar 87-72
3 Telekom - Szolnok 89-75
4 Szolnok - Chalon 90-81
4 Telekom - Aalstar 71-63
5 Aalstar - Szolnok 86-84
5 Chalon - Telekom 88-66
6 Szolnok - Telekom 2012.02.28 19:00
6 Aalstar - Chalon 2012.02.28 20:30
A J csoport állása
HCsapatMGyVrel.p.
1.Elan Chalon 5 3 20,800
2.Telekom Baskets Bonn 5 3 20,800
3.Szolnoki Olaj KK 5 2 30,700
4.Generali Okapi Aalstar 5 2 30,700
 
  
  • MK: Körmend – Soproni KC 81-71

  • MK: Falco - ASE 101-66

  • MK: Szolnok - Jászberény 97-63

  • Zoran Martic első edzése Körmenden

  • Kaposvár - ZTE KK 94-89

  • Szolnok - Sopron 82-69