Jászberényi KSE – Pécsi VSK-PANNONPOWER

Jászberény – "Ha az ember nagyon akar valamit, akkor azért meg is tesz mindent."

Bár Medve Máté tegnap honlapunknak azt mondta, szombaton már szeretne játszani, a Pécs elleni bajnokit még ki kell hagynia a sérülése után lábadozó kosarasnak. A vendégeknél Andrija Csirics felépült, Eilingsfeld János azonban még nem.

Horváth Balázs, a Jászberény edzője: Nem meglepetés számunkra, hogy Csirics játszhat, hiszen eleve úgy készültünk, hogy ő ott lesz a pályán. Nagyon szeretnénk nyerni. Elég jó szériában vagyunk, amilyen gyerekbetegségek egy újoncnál lehetnek, azokat, ha ki nem is nőttük, de elég sokat orvosoltunk belőlük. Nem hiszem, hogy bárki úgy gondolná, hogy a Jászberény, mint újonc az a kategória lenne, mint az elmúlt évek feljutói. Szerintem már mutattunk annyit, hogy számolni kell velünk, a középcsapatoknak mindenképp. Most pont egy ilyen csapatot fogadunk. A Pécs a tabellán sokkal előkelőbb helyen van, mint mi, de nem gondolom, hogy nem győzhetnénk le őket. Sőt. Nagyon is arra készülünk, hiszen egy újabb sikerrel egy kisebb lélegzetvételhez juthatnánk a közvetlen riválisainkkal szemben. Egyik fő feladatunk a Doyne-Csirics páros megfékezése lesz. Csirics, amikor játékban volt, közel 30 pontot dobott meccsenként. Nagyon jó kezű, klasszikus, képzett kosaras. Érdekes a helyzetük azzal, hogy magas poszton vékonyabbak, mint a többi csapat. A másik célunk ezáltal az lesz, hogy a palánk alatt érvényesítsük az akaratunkat. Az elszántságunk megvan, hogy ezt a meccset megnyerjük. És ha az ember nagyon akar valamit, akkor azért meg is tesz mindent.

Csirke Ferenc, a Pécs edzője: Csirics már edzett a héten és bár még messze nincs 100 %-os állapotban, vállalni fogja a játékot. Ezzel azért nagyban növeltük győzelmi esélyeinket. A Jászberény elég jó januárt tudhat maga mögött: a Nyíregyházát kiejtették a kupából, a Kecskemétet megverték bajnokin és a címvédő Szolnoktól csak egy ponttal kaptak ki. Főleg hazai pályán veszélyesek. Van három légiósuk, akik a maguk posztján elég jók és 6-8 egyforma képességű magyar játékosuk, akik korábbi állomáshelyeiken kevesebb szerepet kaptak, most nyilván égnek a bizonyítási vágytól. Láttam róluk videót, nehéz lenne megmondani, hogy mi az igazi erősségük, hiszen csapatként játszanak és a játék minden elemében veszélyesek tudnak lenni. Stabil, erős palánk közeli védekezésük van és előszeretettel alkalmazzák a gyors játékot. Ettől függetlenül azt gondolom, ha legalább olyan okos támadójátékkal rukkolunk elő, mint a Kaposvár ellen, akkor nyerhetünk. A nyolcba jutásunk szempontjából nagyon fontos három meccs vár ránk, szűk egy hónapon belül eldől a sorsunk.

 

A meccset ÉLŐ-ben közvetíti a SopianaeSport! Az adás 17:55-kor indul, és interneten lehet hallgatni, a www.sopianaesport.hu weboldalon!!!

 

Nehogy már a "nyuszi"kezében legyen a vadászpuska ! Hajrá Pécs! :)

 

Ma mi fogunk nyerni, visszavágunk a pécsi vereségért! HAJRÁ JKSE!

 

Vízválasztó lesz!

Hajrá Pécs!

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

Verbálisan inzultálták a paksi játékosokat

Szombathely – Plézer Gábor mégis nyilatkozik, és sajnálja, hogy egy kosárpályán ez megtörténhetett.
 

Powell-től megvált a Körmend

Körmend – A Sopron elleni kupamérkőzés volt az utolsó meccse piros-feketében az amerikai légiósnak.
 

Balhé a meccs után

Szombathely – A paksiak nehezen viselték a nagy arányú zakót és a szombathelyi szurkolók provokációját.
 

MK: Idegenben is győzött az Albacomp

Kaposvár – Ezúttal hússzal nyertek a fehérváriak.
 

MK: Csodák nincsenek

Szombathely - A Falco visszavágott, kiütötte az edzőváltás óta szárnyaló Paksot, ám végül a piros-kékek jutottak tovább.
 

MK: A Körmend is a Final Fourban

Körmend - 0-13-al nyitott a Sopron, de ez sem volt elég a továbbjutáshoz.
 

Élő közvetítések

Körkép – Élőkép, rádió, fullcourt.
 

Méltó ellenfelek voltak

Jászberény – Szögi Ádám szeretett volna újra „hazai pályán” játszani.
 

Pór Péter: nekimegyünk a Bonn-nak!

Szolnok – Soós Gábor térde még mindig nem jött rendbe.
 

Molnárt megműtötték

Sopron/Budapest – Kedden kora délután artroszkópos operáción esett át a Sopron játékosa.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
19 Körmend - Albacomp71-95
19 Debrecen - Kecskemét76-78
19 NYKK - PVSK83-92
19 Kaposvár - ZTE KK94-89
19 Jászberény - ASE78-94
19 Szolnok - Sopron82-69
19 Szedeák - Falco83-85
MKSzolnok - Jászberény97-63
MKKörmend - Sopron81-71
MKFalco - ASE101-66
MKKaposvár - Albacomp57-77

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
20 Falco - Sopron02.25. 18:00
20 Kecskemét - Szedeák02.25. 18:00
20 ASE - Kaposvár02.25. 18:00
20 Körmend - Debrecen02.25. 18:00
20 Albacomp - Jászberény02.25. 18:00
20 PVSK - Szolnok02.25. 18:00
20 ZTE KK - NYKK02.25. 18:30
18 Falco - Debrecen02.28. 18:00
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 18 16 20,944
2.Szolnoki Olaj 18 15 30,917
3.Fortress Lami-Véd Körmend 19 15 40,895
4.Albacomp Fehérvár 18 14 40,889
5.Kecskeméti KSE 19 12 70,816
6.Atomerőmű SE 19 12 70,816
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 19 10 90,763
8.Kaposvári KK 19 8 110,711
9.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 19 8 110,711
10.Marso-Vagép NYKK 19 6 130,658
11.Naturex-SZTE-Szedeák 19 5 140,632
12.Jászberényi KSE 19 5 140,632
13.Factum Sport Debrecen 18 4 140,611
14.Zalakerámia ZTE KK 19 1 180,526
 

EuroChallenge 2011/2012

A J csoport programja
Ford.Párosítás
1 Chalon - Szolnok 85-64
1 Aalstar - Telekom 98-86
2 Szolnok - Aalstar 112-76
2 Telekom - Chalon 91-89
3 Chalon - Aalstar 87-72
3 Telekom - Szolnok 89-75
4 Szolnok - Chalon 90-81
4 Telekom - Aalstar 71-63
5 Aalstar - Szolnok 86-84
5 Chalon - Telekom 88-66
6 Szolnok - Telekom 2012.02.28 19:00
6 Aalstar - Chalon 2012.02.28 20:30
A J csoport állása
HCsapatMGyVrel.p.
1.Elan Chalon 5 3 20,800
2.Telekom Baskets Bonn 5 3 20,800
3.Szolnoki Olaj KK 5 2 30,700
4.Generali Okapi Aalstar 5 2 30,700
 
  
  • MK: Körmend – Soproni KC 81-71

  • MK: Falco - ASE 101-66

  • MK: Szolnok - Jászberény 97-63

  • Zoran Martic első edzése Körmenden

  • Kaposvár - ZTE KK 94-89

  • Szolnok - Sopron 82-69