Albacomp Fehérvár – Falco-SZOVA KC Szombathely
Székesfehérvár - Visszavágnának a kék-fehérek.
Parázs, jó hangulatú meccsre van kilátás Székesfehérváron, ahol szombaton délután a harmadik helyezett Albacomp a második Falcót fogadja.
Braniszlav Dzunics, az Albacomp edzője: Nem sok időnk volt felkészülni a Falco meccsre, mivel a hét közepén volt egy kupa meccsünk. Bár úgy tűnhet, hogy a ZTE elleni találkozót a Falco rangadóra való felkészülés szellemében játszottuk, ez közel sincs így. Talán több rotációval játszottunk, hogy a kulcsjátékosoknak legyen ideje pihenni, de ez ennyiben ki is merült. Van miért törleszteni valónk a Falcónak, legutóbb Szombathelyen tőlük szenvedtük el az első vereségünket. Pantelics egy szabadon hagyott dobóhelyzetből dobta be a mindent eldöntő triplát, ezzel egy ponttal kikaptunk. Az egyértelmű védekezésbeli hibánkat nem szabad megismételni, nagyon oda kell figyelnünk. A Falco egy jó csapat, ezért nekünk is csapatként kell majd funkcionálnunk. Teljes lesz a keretünk, így hiányzás nem lehet ennek akadálya.
Bencze Tamás, a Falco edzője: Egyszer már nyertünk ellenük, de az a meccs Szombathelyen volt. Ez persze nem jelenti azt, hogy úgy állnánk hozzá a meccshez, hogy nem tudunk nyerni Fehérváron, hiszen az eddigi eredmények alapján úgy érzem, hogy reális esélyünk van. Jó formában vagyunk, együtt vagyunk, mikor, ha nem most? Ettől függetlenül persze nem gondolom, hogy könnyű lesz, sőt meg vagyok róla győződve, hogy nagyon nehéz lesz, az utóbbi két évben ugyanis csak egy csapatnak sikerült Fehérváron nyernie, a Szolnoknak a bajnoki döntőben. Az sem téveszt meg minket, hogy kikaptak Sopronban, hiszen most már bárhol meg lehet csúszni. Láttam azt a meccset, viszonylag sokat hibáztak védekezésben, de a támadójátékuk sem volt az igazi. Otthon nyilván másképp fognak játszani, hazai pályán mindig más az Albacomp játéka, mint idegenben. Meg lehet őket lepni, ezt a Körmend is megmutatta. Persze az a meccs azt is megmutatta, hogy 40 percig kell figyelni ellenük. Szerintem akkor a Körmend az utolsó negyedben fejben elfáradt, így aztán az utolsó öt percben fordított az Albacomp, egy olyan meccsen, ahol úgy nézett ki, hogy egész végig nincs esélye. Ettől jó csapat az övék, hogy végig nyomás alatt tartják az ellenfelet és előbb-utóbb felőrlik. Azon leszünk, hogy ez ellenünk ne sikerüljön nekik. Motiváltak vagyunk, nyerni szeretnénk, de nyilván ezzel a fehérváriak is így vannak. Jó kis csemegének ígérkezik ez a meccs. Ahogy hallottam, ezúttal is sok szurkoló kísér majd el minket, tehát nem lesz teljesen idegen pálya számunkra a Vodafone Sportcentrum.
Ki nyeri a 17. forduló rangadóját? (lezárva)
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
Verbálisan inzultálták a paksi játékosokat
Powell-től megvált a Körmend
Balhé a meccs után
MK: Idegenben is győzött az Albacomp
MK: Csodák nincsenek
MK: A Körmend is a Final Fourban
Méltó ellenfelek voltak
Pór Péter: nekimegyünk a Bonn-nak!
Molnárt megműtötték
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| 19 | Körmend - Albacomp | 71-95 |
| 19 | Debrecen - Kecskemét | 76-78 |
| 19 | NYKK - PVSK | 83-92 |
| 19 | Kaposvár - ZTE KK | 94-89 |
| 19 | Jászberény - ASE | 78-94 |
| 19 | Szolnok - Sopron | 82-69 |
| 19 | Szedeák - Falco | 83-85 |
| MK | Szolnok - Jászberény | 97-63 |
| MK | Körmend - Sopron | 81-71 |
| MK | Falco - ASE | 101-66 |
| MK | Kaposvár - Albacomp | 57-77 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| 20 | Falco - Sopron | 02.25. 18:00 |
| 20 | Kecskemét - Szedeák | 02.25. 18:00 |
| 20 | ASE - Kaposvár | 02.25. 18:00 |
| 20 | Körmend - Debrecen | 02.25. 18:00 |
| 20 | Albacomp - Jászberény | 02.25. 18:00 |
| 20 | PVSK - Szolnok | 02.25. 18:00 |
| 20 | ZTE KK - NYKK | 02.25. 18:30 |
| 18 | Falco - Debrecen | 02.28. 18:00 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 18 | 16 | 2 | 0,944 |
| 2. | Szolnoki Olaj | 18 | 15 | 3 | 0,917 |
| 3. | Fortress Lami-Véd Körmend | 19 | 15 | 4 | 0,895 |
| 4. | Albacomp Fehérvár | 18 | 14 | 4 | 0,889 |
| 5. | Kecskeméti KSE | 19 | 12 | 7 | 0,816 |
| 6. | Atomerőmű SE | 19 | 12 | 7 | 0,816 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 19 | 10 | 9 | 0,763 |
| 8. | Kaposvári KK | 19 | 8 | 11 | 0,711 |
| 9. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 19 | 8 | 11 | 0,711 |
| 10. | Marso-Vagép NYKK | 19 | 6 | 13 | 0,658 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 19 | 5 | 14 | 0,632 |
| 12. | Jászberényi KSE | 19 | 5 | 14 | 0,632 |
| 13. | Factum Sport Debrecen | 18 | 4 | 14 | 0,611 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 19 | 1 | 18 | 0,526 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Chalon - Szolnok | 85-64 |
| 1 | Aalstar - Telekom | 98-86 |
| 2 | Szolnok - Aalstar | 112-76 |
| 2 | Telekom - Chalon | 91-89 |
| 3 | Chalon - Aalstar | 87-72 |
| 3 | Telekom - Szolnok | 89-75 |
| 4 | Szolnok - Chalon | 90-81 |
| 4 | Telekom - Aalstar | 71-63 |
| 5 | Aalstar - Szolnok | 86-84 |
| 5 | Chalon - Telekom | 88-66 |
| 6 | Szolnok - Telekom | 2012.02.28 19:00 |
| 6 | Aalstar - Chalon | 2012.02.28 20:30 |
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Elan Chalon | 5 | 3 | 2 | 0,800 |
| 2. | Telekom Baskets Bonn | 5 | 3 | 2 | 0,800 |
| 3. | Szolnoki Olaj KK | 5 | 2 | 3 | 0,700 |
| 4. | Generali Okapi Aalstar | 5 | 2 | 3 | 0,700 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |




A kupameccs után ti fröcsögtetek, hogy milyenek a Tarjáni szurkolók, most meg még el sem kezdődött a mérkőzés és máris a bírókat szidjátok. Na akkor ki is Magyarország alja??? Hajrá Alba!!
Sziasztok!
Ezen az oldalon regisztráció után lehet kérni/nézni közvetítéseket (Sportklubot is):
http://onlinetvkeresre.eu/keresek.php
Elég sokan kérték már az Alba-Falco meccset, remélhetőleg lesz is közvetítés (nem mindig van a kérések ellenére sem).
Egy próbát megér.
Ott a pont Kolléga!
A széklet kenegetését meghagyjuk neked...majd anyuci tisztába tesz utána jó?
Ez a bírói hármas biz nem arról híres, hogy "teljes mellszélességgel"a FALCOT segítse!
Sőt Lacikának, általában Kapitánytól majd mindig kijár egy technikai, a fene enné meg a törpéjét, valószínű szólni fog a HÁROM HŰLYE rigmus. HAJRÁ FALCO.
Általában hétfőn 15 h-kor az SZTV, vagy 13 h-kor.
Csak vigyázz!!!! Nehogy dőlés közbe hanyatt essssssss??????
Olaj szurkolóként azt hiszem most jobb lenne nekünk, ha szépen hozná az Alba a hazait. Kíváncsi leszek milyen meccs kerekedik belőle, a Falco tényleg nagyon egyben van, de azért Fehérváron sosem egyszerű nyerni.
Szerintem hatalmas csata lesz! Nagyon sok függ a pillanatnyi formától ki tud jobban felpörögni. A meccs véleményem szerint a palánk alatt dől el, ahol szerintem mi erősebbek vagyunk.
Győzzön a jobbik!!!
HAJRÁ FALCO!!!!!!
Közvetíti a Falco TV a meccset? Nincs SportKlUB-om.
A két legjobb magyar edző csatája lesz, és a Simon-Kálmán párharc is igazi csemegének ígérkezik. Győzzön a jobb, remélem mi leszünk azok, 1 ponttal! :) Biztos, hogy a hangulatra sem lesz panasz.
Hajrá ALBA, hajrá Fehérvár!
Remélem az elmúlt kb. 10 év gyakorlatához képest ezúttal nem lesz az utolsó negyedben 1,2 esetleg 3 "technikai" a kompót javára! Ha nem lesz, biztosak lehetünk benne, hogy N.G. nem nyúlt bele a meccsbe a bírók által! :) Bár ki tudja, valszeg az utóbbi időben már csökkent a "befolyása" és a kompót kilépett a "szövetség csapata titulus" alól!
Jajj de miket írkálok én itt! :)
Győzzön a Falco!
Mindörökké csak a Körmend!!!!!!!!
Én úgy érzem, hogy az Albacomp kihasználva a hazai pálya adta előnyét hozni fogja ezt a meccset.
Én egy sima hátradőlős egy pontos meccset szeretnék látni. :) Semleges szurkolónak ez lenne a legszórakoztatóbb, a vesztesnek meg a legfájdalmasabb. De kinek is szurkoljak? Hm, azt hiszem Bencze szimpatikus csapatot hozott össze, mostanában mintha a szurkolóik sem aprítanának bennünket ész nélkül, úgyhogy nem lennék bánatos, ha az Albának lenne -1 pont...
Addig a jó amig látni sok irigykedő szurkolót, mindenki minket akar elkenni, meg megverni! És addig a jó amig van nekünk is félni valónk, mert akkor tuti jó a bajnokság!
Győzzön a jobbik, a statisztika mellettünk áll, és papíron is elvileg jobbak vagyunk! Holnap kiderül!
HAJRÁ ALBACOMP!
Győzni megyünk, ez nem vitás, de ha mégis kikapnánk, akkor sincs tragédia. Ez a Falconak az a meccse a szolnoki fellépés mellett, amelyen belefér egy vereség. De igaza van Benczének, ha vmikor meg tudjuk lepni a Fehérvárt, akkor az most van! Nagyon egyben vagyunk!!!
HAJRÁ FALCO!!!!!!! Győzzön a jobbik, a játékvezetőket meg észre se szeretném venni!!!!!
Remélem elkenitek a székletfehérvár száját!
Ott leszünk,sokan leszünk!!Győzni kell!! Gyerünk srácok!!
HAJRÁ FALCO!!!