Rangadó a javából

Székesfehérvár – Bódi Ferenc kíváncsian várja, hogy a több dobott pont vagy a hatékonyabb védekezés fog dönteni az Albacomp – Falcón.

A 17. forduló rangadóját szombaton délután 15:45-től Székesfehérváron rendezik, ahol a 13 győzelemmel és 2 vereséggel a harmadik helyen álló Albacomp a 14 győzelmet és 2 vereséget számláló Falcót fogadja.

A kék-fehérek rutinos bedobója, Bódi Ferenc sok nagy csatát megélt már, ennek ellenére a holnapi derbit is izgatottan várja.

– A soproni vereségünk ellenére úgy gondolom, hogy két jó formában lévő csapat csatája lesz szombaton. Mi múlt hétvégéig vezettük „egyeduralkodóként” a táblázatot, a szombathelyiek pedig talán az egész mezőnyt meglepve menetelnek hétről hétre. Jó passzban van mindkét gárda, rangadó lesz a javából. Azért mi itthon stabilan, jól játszottunk eddig, éppen ezért hiszem – bár cseppet sem lesz könnyű –, hogy két vállra fektethetjük a vasiakat. Hazai pályán ez az elvárás velünk szemben.

– Miben látja az Albacomp és miben a Falco erejét?

– Legyünk udvariasak, kezdjük a Falcóval. Küzdenek-hajtanak egymásért, jól választottak légiósokat. A magyar játékosaik többsége régóta együtt játszik. Kálmán Lacit sem kell senkinek sem bemutatni, nagyon magabiztos, jó játékot hoz még mindig. Én azt emelném ki velük kapcsolatban, hogy egy egységes csapatot alkotnak. Persze az Albacompban is vannak nyerőemberek, igazi vezéregyéniségek, akik megnyerhetik a meccseket. Stabilak voltunk az eddigi találkozóinkon, magabiztos sikereket arattunk. Nem hiszem, hogy bármiért aggódnunk kéne. Aztán vannak hasonlóságok is a két gárda között. Nagyon jól védekezik mindkét csapat, hasonló stílusban játszunk, mindketten erőltetjük a gyors játékot, mindkét oldalon szeretik a könnyű kosarakat. Majd meglátjuk, hogy ki jön ki ebből jobban.

– Tudta, hogy a bajnokság legjobb védelme néz szembe a liga leghatékonyabb támadójátékával? Az Albacomp kapta a legkevesebb, a Falco dobta a legtöbb pontot az egész mezőnyben.

– Ez egy érdekes dolog, ezt még nem is figyeltem meg. Azt tudtam, hogy mi kaptuk a legkevesebb pontot, de azt nem néztem, hogy ki dobta a legtöbbet. Ettől aztán még különlegesebb lesz ez a csata. Kíváncsian várom, hogy szombaton miként alakulnak a dolgok. Nagyon oda kell figyelni. Ha könnyű kosarakat kapunk és engedjük a Falcónak, hogy a saját játékát játssza, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz, még hazai pályán is.

 

Gondolom, nem a soproni zakó óta nőtt ekkorára a bozontja. Lehet, azt fogadta meg, amig nem nyernek, növeszti? Kivánom neki, borotválkozzon szombat este 8-kor, bár sosem gondoltam vona, hogy a Fehérvárnak szorítok! Tegyétek helyre a Filkó arcát!

 

Ez még szerintem a tavalyi rájátszás...annak is a vége felé készült kép....:)...de remélem azért holnap egy vereség után borotválkozhat Bódi....:)Hajrááá...Falcoooo....hajrá Falcoooo...Szombathely.....!!!!

 
3jan.2712:24 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Talán megvárja a győzelmet (nem kívánom)és vagy megmarad, vagy megszabadul tőle a Falco játékosai is csinálták nagyon remélem, hogy meg fog szabadulni tőle.HAJRÁ FALCO:)

 

Na ez is ha megborotválkozik eldugul a lefolyó.

 

Hát bizony nagy derbi lesz, remélem korrekt bíráskodás mellett, a jobb formában lévő csapat fog nyerni, és mint minden valamire való szurkoló, a saját csapatát akarja látni győztesen levonulni a pályáról, evvel így vagyok én is, tehát győzzön a jobb (szerencsésebb) remélem ezek mi leszünk HAJRÁ FALCO:)

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

ACB után, válogatott előtt

Budapest – Hanga Ádám 4-5 kilóval izmosabban tért haza és most pótolja a 8 hónapon át nélkülözött levest.
 

A döntőről: Horti Gábor

Budapest – A SportKlub riportere aggódik a szombathelyiekért, nehogy égési sérülések érjék őket.
 

Albacomp Fehérvár – Fortress Lami-Véd Körmend

Székesfehérvár – Az MK bronzcsatáját a Körmend nyerte. Lehet, hogy most a hazai pálya az Albacompnak segít?
 

Ivkovics a montenegrói válogatott edzője

Montenegró/Kecskemét – Luka Pavicsevics szövetségi kapitány kijelölte az edzői stábot.
 

Csökkentették Mladenovics büntetését

Budapest - Két meccses eltiltást, plusz 50 ezer forintot kapott a körmendi kosaras.
 

Nincs már nagy jelentősége a bronzcsatáknak

Körmend – Németh István szerint, ha a Paks elleni meccseken mutatott formát hozzák, akkor most ők játszanának a döntőben.
 

Összecsapnak a ZTE bajnokcsapatai

Zalaegerszeg – Éjszakába nyúló streetballt szerveznek Zalaegerszegen.
 

"Nehéz lesz Szombathelyen nyerni"

Szolnok – Márpedig ez elengedhetetlen Grebenár Péteréknek ahhoz, hogy megvédjék címüket a bajnokságban.
 

Ők fújják a döntőt és a bronzmeccset

Körkép - Játékvezetői küldés az éremért harcolók csatájában.
 

Ez már az élvonal!

Sopron – Takács soha nem felejti el az Albacomp elleni meccset.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
ED2Szolnok - Albacomp100-74
ED2Körmend - Falco67-57
ED3Falco - Körmend82-75
ED3Albacomp - Szolnok71-80
B>ABaja - Salgótarján83-91
ED4Körmend - Falco60-63

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
B1Albacomp - Körmend05.17. 19:00
D1Falco - Szolnok05.18. 18:15
B>ASalgótarján - Baja05.19. 18:00
B2Körmend - Albacomp05.20. 18:00
D2Szolnok - Falco05.21. 18:15
B3Albacomp - Körmend05.23. 19:00
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés

  • Sömenek Martin ballagása

  • Extra képek az EC-ről

  • Besiktas Milangaz - Elan Chalon 91-86