EC: Nem volt esélye a Szolnoknak
Bonn – A Telekom Baskets Bonn már a félidőben 18 ponttal vezetett, ahonnan nem sikerült visszajönnie a magyar bajnoknak.
Harmadik mérkőzésére készült az EuroChallenge középdöntőjében a Szolnoki Olaj KK a Telekom Baskets Bonn otthonában. Sajnos az előjelek nem voltak a legjobbak, mert Pór Péter sem Brandon Gay-re, sem Trepák Zoltánra nem számíthatott sérülés miatt. A palánk alatt foghíjasan, de a bravúrról nem lemondva utazott el a magyar bajnok Németországba.
Az első negyedben még úgy nézett ki, hogy szoros mérkőzésre van kilátás a Telekom Dómban. Ekkor még jól tartotta magát az Olaj, azonban a folytatásban gyakorlatilag állva hagyta a Bonn Trotteréket. 15 pontot vertek a leginkább Gaffney és Veikalas kosaraira építő németek a szolnokiakra. Ez annak tudatában nem is volt különösebben meglepő, hogy a vendégek két hátvédje, Trotter és Mills is 0 ponttal szerénykedett. Egyedül Nikolov nyújtott elfogadható teljesítményt.
Sajnos a második félidő sem hozott izgalmakat. A Bonn magabiztosan tartotta az előnyét, a Szolnok pedig csak erőlködött. Nikolov mellett Grebenár teljesítménye lett jobb, de ez nagyon kevés volt ahhoz, hogy szorossá tudja tenni a mérkőzést a Pór-legénység. Végzetesnek bizonyult, hogy a Telekom jól vette ki a játékból Trotter-t, a hazaiaknál pedig a horvát Buljan és amerikai Battle is beszállt a pontgyártásba. A végére ugyan picit sikerült kozmetikáznia a magyar bajnoknak, de ez csak szépségtapasz volt számukra.
A folytatás jövő héten következik, amikor hazai pályán a francia Chalon ellen javíthat az Olaj.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A második félidőben hengerelt az Olaj
Mégis a Körmend a harmadik?
U18: Borítanák a papírformát
U16: Előre az ismeretlenbe
A döntőről - Csobbanás a sikerbe
Az Albacompé a bronz
Szolnoki Olaj KK - Falco-SZOVA KC
Egyenlítettek Lóránték
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| D1 | Falco - Szolnok | 65-78 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 103-67 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 71-84 |
| D2 | Szolnok - Falco | 101-74 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |





Jól látod: semmi tragédia nem történt! Ez a plussz három hazai meccs már édes grátisz nekünk szurkereknek! Remélem, megerősíti fizikailag és mentálisan is a srácokat az EC meccsek és ott leszünk mindkét hazai döntőben. Ott pedig már bármi megtörténhet!
Gyerünk fiúk! GYERÜNK, GYERÜNK OLAJKA!!!
Semmi tragédia nem történt!
Kikaptunk egy (feltételezhetően) a legjobb összeállításában szereplő Bundesliga csapattól!
A Bundesliga Európa 3.-4. legerőssebb bajnoksága!
Ráadásul a mi csapatunk pillanatnyilag tartalékos!
Szerintem nem kéne rátenni a fiúkra a "kötelező továbbjutni a csoportból" című terhet!!!
Magam részéről én a 14 Eurochallenge meccset egy ún. felkészülési turnénak tekintem a Magyar kupa négyes döntőjére, illetve a bajnoki rájátszásra!
Amikor véget ér a Eurochallenge csoportkör, utána itthon majd mindenkin átgázolunk, aki szembe jön!
A riválisok "szurkolói" csak annyit tudnak majd mondani (mint Badár Sándor a Controll című filmben): "...az a szar, hogy még esélyünk sem volt..." :-)))))))))))))
Csak az Olajka!
Szerintem semmivel sem rosszabb a mi szurkolótáborunk a többi csapaténál.Láttátok volna a 90-es évek elején!Csak az Olaj!
Álszent ellenszurkolók, nem hogy szorítanátok az egy szem Magyar csapatnak, aki még szerepel a kupában, nincs bennetek annyi önbecsülés, hogy legalább ez oldalon ne ócsároljátok az Olaj csapatát! Én se csipem az Olajt bizonyos szurkolói miatt, de az ellenségeskedést majd megteszem a hazai bajnokságban, ez a mérkőzés a magyarságról szól itt nincs helye semmilyen ellenszenvnek !!! HAJRÁ OLAJ HAJRÁ MAGYAROK:)
Sajnos nem voltam kint,mivel amúgyis gipszben van a lábam.Pór nyílatkozta valahol.
Szeretném, ha tudnád, hogy Fehérvárral ellentétben, nálunk, nem opciók vannak a pályán, hanem játékosok, emberek. Pór szerint tegnap kivették a játékból az Obit. Ezért dobott kevés pontot. Ha hiszed, ha nem Obi egy ember, aki még akkor is tud rossz lenni, ha esetleg nem fogják jól. Gondolom azt sem képzelted róla, hogy lehet rossz napja, lehetnek problémái. Az utóbbi két EC meccsen azt hiszem 16 pontot átlagol ami nem annyira rossz. Végezetül Neked, de csak Neked leírom, (ígérd meg, hogy nem adod tovább) Obi még dobást is szokott hibázni első opció létére.
Szép napot!!
Kösz a választ. Ha jól értem, kint voltál. Irigyellek! :)
Nem lehetett volna beküldeni a 2. negyedben, hogy más szerkezetűek legyünk? Nikolov a hármason aranyat ér és Gay sem rossz a négyesen. Reménytelen lett volna vagy még nincsen olyan jól? Bemelegítéskor "normálisan" mozgott? Hogy láttad? Írj a meccsről pls!
Gay már ott ült a kispadon átöltözve amolyan vésztartalékként.Csak egyszer érnénk már meg,hogy mindenki egészséges lenne!Ez az erőltetett menet nagyon igénybe veszi a játékosokat.
A meccsről: stat és PP nyilatkozata alapján levették a triót a pályáról. Valszeg nem magyar szinten védekeztek ellenünk és ha úgy fújtak a bírók, mint tették múlt héten a belgák ellen az első félidőben, akkor ez még tisztes helytállás is. Nem szeretek bírózni(mint a debrecenieknél szokás), így ez fel sem merül bennem. Egy biztos szívósak, mint a Chalon elleni otthonijukon is kiderült. Kíváncsian várom a vendégszereplésüket Szolnokon.
DE! Grebinek nagyon örülök! Gratulálok! Báder Marci is kezdi felvenni a ritmust. Bravó!
Tudd valaki Gayről valamit? Mikor tér vissza? Nagyon hiányzik a csapatból még egy magas ember.
CSAK AZ OLAJKA!
Már a 3. hozzászólás alja! Még leslie is megvárja a 10-20 hozzászólást! Ki is provokál jobban? Előbb szólj hozzá normálisan, majd utána kérd számon a másiktól!
én szurkolnék az albának, ha nem lenne sok fehérvári ostoba, nagyképű és túlzottan beképzelt!
Hagyjátok őket.Ha van sapka a fejünkön az a baj,ha nincs az a baj.Jól mi nem jöhetünk ki
ezekből a parttalan vitákból.Tények viszont makacs dolgok.Mi ott vagyunk Európában egyedül a magyar csapatok közül.Kíváncsi leszek a sok nagypofájú csapata indulni fog-e a következő szezonban.Még a magyar bajnokságra a nevezési díj is feladja a leckét.Ami a tegnapi meccset illeti:kikaptunk egy elit európai csapattól.Pár évvel ezelőtt a Telekom Bonn pont itt játszott Szolnokon a Partizán Belgráddal.Nem lehet mindíg magas színvonalon játszani még Trotternek sem.Ki kell elemezni az okokat és a visszavágón meg kell verni őket.Amit Pór meg is fog tenni.
Megnyugtatlak jönni is fognak a ,,szép" kommentek a szolnoki cikkekhez, amig szolokiakat látunk a mi cikkeinknél. Egyébként nem kell itt hisztizni, meg sértődgetni, hisz ti kezdtétek tavaly mikor egy fantasztikus csapatotok jött össze, és ugyan volt mire nagyképűnek lenni, de túlzásba vittétek és világverő szolnoknak hittétek magatokat! ennyit erről. én szurkolnék a szolnoknak, ha nem lenne sok szolnoki ostoba, nagyképű és túlzottan beképzelt!
Ez fehérvár!!!!!!!!!!!!!!!!!
Shaq és Lakersalba most megmutatták, hogy milyen is a nyugati kultúra..........
Még mindig nem sikerült túllépni a tavalyi pofonokon? Pedig ideje lenne már, mert hamarosan jönnek a következők.
Éppen Hanga Ádi (akit tisztelek és becsülök) nyilatkozta tavaly, hogy Trotter szerinte bármelyik EU bajnokságban 20-25 perces játékos lenne.
Ha nem tudtok érdemben hozzászólni egy témához akkor inkább maradjatok csendben, és ne csodálkozzatok, ha jönnek majd a "csúnya szolnoki beszólások" az alba cikkeknél!!!
Hajrá Olaj!!!
*legerősebb bajnokságának középcsapatában, még mielőtt vki belekötne.
csak tudod az a baj, hogy trotter kezdő irányítóként 30 perc fölötti játszott percek átlaggal csapata első vagy második számú opciójaként éri ezt el európa 3. szintű nemzetközi kupájában, míg Ádi 20 percet átlagolva csapata csupán 4-5. opciója támadásban európa legerősebb, a világ 2. legerősebb középcsapatában. valóban össze lehet hasonlítani a kettőt...
Igazad van,de azt látni kell,hogy mindegyik fehérvári.
Sajnálom a 14 gólos vereséget, de legalább ott a csapat, bár foghíjas.
Obit bántóak miért nem a múlt héten jelentkeztek (EC legértékesebb játékosa volt). Sztem a magyar bajnokságban mindegyik csapatba beférne posztján. Honosításával kapcsolatban számíze keserű volt, az eskütételen pulóverben, farmerban jelent meg, játékostársak, néhány vezető társaságában.
Hány magyar csapat szerepelt már az EC 16-os táblán? Mindenki szurkoljon a nemzetközi porondon szereplő magyar csapatnak minden sportágban, az a tisztességes.
Akkor is hajrá ŐLAJKA!
Miért baj az, hogy Trotter néha, csak Hanga átlagához közeli produkcióval rukkol elő.
Ez a 4 tőle gyenge a másiktól az általában 6-8 csoda.
Ezzel a majd másfél éves cikkel azt akarod bizonyítani, hogy akinek magyar anyja van, annak gondolkodni kell abban, hogy magyar válogatott legyen vagy szerb.
Amúgy, ha Nikolicsot pld a Köln igazolta volna le a szerbek után, nagyon nem foglalkozna Ő azzal, hogy magyar állampolgárságot szerezzen. Ide került, így jól jöhet neki. A válogatottságtól pedig messze van.
Szolnokiak! Ne válaszoljatok ennek a sok szemét mocsok provokátornak,annyit sem érdemelnek,hogy észrevegyük őket! A beírásaik minősítik őket!! Hajrá Olaj!!!
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/nikolics-magyar-valogatott-ha-a-jo-isten-is-ugy-akarja-2053808
Ajánlom szolnoki barátainknak, hogy olvassák el, ki számít igazán honfitársnak a honosítottak közül, és ez szabályos módon hogy is működik! HÁT NEM ÚGY AHOGY Obivan Kenobi esetében...
Kit érdekel a sok f@sz aki fikázza Trottert?? Én se vagyok szolnoki mégse csesztetem állandóan, mert ő az első honosított kosarasunk. Lépjetek már túl ezen gyökerek!! Szánalom..
Ami a mai teljesítményét illeti, nem tudom. Nem lehet rá mondani semmit, ugyanis nem láttuk hány próbálkozása volt, hány betörése, rádobása, hogy fogták. Lehet csak gyengébb napja volt.. ki tudja? Millsel ugyanez a helyzet. Ákosnak se ez volt az a meccse, de már Kaposváron se ültek nagyon a triplái... 14 pont, nem olyan sok az. Jöjjenek ide nagy arccal, aztán menjenek haza sírva - 20al vagy 15-el, édes mindegy. Hajrá Magyarok!! ja és grat Grebinek!!!
nem is kell az OLAJ - nak szurkolnod.....
nem kért és kér rá senki....
de az ilyen hozzászólásaidra sem kíváncsi senki,szerintem...
Ismét meg lehet nézni kik kezdik a feszkót az Olajos cikkeknél, ha meg nektek beszól valaki vérig vagytok sértve... Én a vereség ellenére is jóléreztem magam, szoríthattam a csapatomnak az EC-ben, ezúton is grat nekik, hogy -22-ről is talpra álltak, neked meg maradt a harmatos Zete elleni szenzációs diadal. Érzed a különbséget?
Azért vagyok gyökér mert nem az olajkának szurkolok, vagy miért? :D Aki nem olajos az már gyökér senki? Értem...:) Amúgy meg tény, hogy ez a mai 4 pont nagyon harmatos volt...
Nembaj majd nyertek itthon 20-szal, sőt 30-cal! Trotter tud már legalább 3 szót magyarul, vagy a magyar állampolgárságnak az nem alapkövetelménye véletlenül?
megszólalt a két gyökér HONFITÁRS.....
monday - nincs szükség az ilyen álszent kívánságodra....
miért érdekel egyáltalán az OLAJ szereplése?
mással foglalkozzál..........
ti meg bekaphatjátok Shaq,monday.
Ez a -14 nem szépségtapasz,hanem lehetőség arra,hogy a hazai meccset többel---legalább 15 ponttal megnyerjük. Ne felejtsük el,hogy Az Olaj kilátástalan helyzetből is képes bravúrt végrehajtani.Semmi nincs még veszve,a hazai meccseket hozni kell---ezt a Német csapatot lehetőleg 15 ponttal kell legyőzni---és van még egy idegenbeli---belgiumi--- meccsünk,ahol ki lehet még harcolni a továbbjutást! Hajrá Olaj!!!
Most miért kell szegény HONFITÁRSUNKAT bántani? nem mehet minden meccsen neki sem jól. Küzd, hogy öregbítse hazája(?) hírnevét :)
Remélhetőleg elég nagy pofon volt ez a szolnoknak, hogy visszavegyenek az önbizalmukból.
További sok sikert nekik
Hát bakker, tényleg jól kivonták a forgalomból Obit és Skipet! Grebi viszont egyre jobban belelendül, ez jó. Nincs baj, verjük őket itthon 18 ponttal és kész.Hajrá Olaj!
trotter parádé :D