MK: A visszavágót is az Alba nyerte

Székesfehérvár – Hamar eldöntötte a mérkőzést a hazai csapat, aztán mindkét társaság már a bajnokira gondolt.

Bár a továbbjutó kiléte már az „odavágó” alapján valószínűsíthető volt, mindkét csapat igyekezett kihasználni a mérkőzés kínálta lehetőségeket. Nagy lendülettel kezdtek a hazaiak, 5 perc elteltével már megvolt a „közte 10”, ami az első negyed vége előtt már 15-re is nőtt.

A folytatásban a vendégek is összeszedték magukat, igaz, csak percekre csillant fel a közelebb kerülés esélye. A félidőig már kialakult a 20 pont közeli különbség.

A második félidőben ott folytatták a csapatok, ahol abbahagyták, a fehérváriak sokat cseréltek, a ZTE Baki tripláival őrizte a különbséget.

A záró negyedben a frissebb Albacomp növelni tudta előnyét, Simon Balázs számolatlanul adta a gólpasszokat, a vendégekben Gáspár és Baki tartotta a lelket, ami azonban csak a még nagyobb különbségű vereség elkerülésére volt elég. Az utolsó három perc mindkét oldalon a fiataloké volt.

Az Albacomp kettős győzelemmel jutott a nyolc közé, ahol a bajnok és kupagyőztes Szolnok társaságában kiemeltként várhatja a negyeddöntő sorsolását.

 

Nagyom sajnálom,hogy idén már Tony nem jön Fehérvárra, de majd talán jövőre. Jó lenne nélküle is a 4 közé kerülni. Hajrá Albacomp!!!

 
9jan.2614:56 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Tony Finnországba igazolt.Sajnálom,de nem tudja hozni magát.

 
8jan.2609:43 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Az lesz a jó abban, ha esetleg kiesünk a B-be, hogy nem kell ilyen kis p***ök kárörvendő kommentjeit olvasni...

 
7jan.2609:41 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Csak három légióst lehet nevezni a keretbe meccs előtt

 

Egyetértek, le a kalappal a kéziseink előtt! Szerintem a csúcs a franciák legyőzése volt.

Más: nem tudtok valamit arról, hogy Tonyval (mármint Crockerrel) mi a helyzet? Ez a kérdés csak azért merült fel bennem, mert amennyiben nincsen csapata, én nagyon szívesen látnám Őt újra Alba-mezben, még olyan áron is, hogy ezáltal a külföldieket folyamatosan rotálni kellene a meccsek alatt, nehogy 4-en legyenek egyszerre a pályán. Gondoljatok csak bele: egy Simon - El-Amin - Crocker - Hollis - Keller kezdőötös...

 

Ezt nem tudom és nem is akarom kihagyni:minden elismerésem a kéziseink küzdeni tudásáért!Császár Gabi,ma megint sokan megtanulták a neved!
-Szegény Mocsai..:-(

 

Köszönjük srácok,h.a hazai pálya és közönség kedvéért jobban pörögtetek,mint szükséges volt!
Hajrá Alba!

 

Gorzsás búrája volt a nap mozdulata! :D

 
2jan.2520:53 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Öreg, beteg egy f@sz vagy te!

 

Kikapott a zeteLUFI??? Hogy mik vannak? :)

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A második félidőben hengerelt az Olaj

Szolnok - A Falco csak 20 percig bírta erővel és idegekkel.
 

Élő közvetítés a döntőről

Körkép - TV, fullcourt.
 

Mégis a Körmend a harmadik?

Körmend – Fodor Gergely nem volt vicces kedvében, de nagyon meglepődött az oklevélen.
 

U18: Borítanák a papírformát

Körkép – Zsoldos András csapatának nehéz a sorsolása a B-divíziós Európa-bajnokságon.
 

Egy-két sör elfogyott

Székesfehérvár – Ünnepelt az Albacomp, de csak visszafogottan.
 

U16: Előre az ismeretlenbe

Körkép – Rangos nemzetközi tornával kezdi a felkészülést a korosztályos válogatott.
 

A döntőről - Csobbanás a sikerbe

Szolnok - Kovács István román szövetségi kapitány, a szolnoki vízilabda szakmai igazgatója sem mentes az Olaj láztól.
 

Az Albacompé a bronz

Körmend - A fehérváriak a harmadik negyedben őrölték fel a Körmendet.
 

Szolnoki Olaj KK - Falco-SZOVA KC

Szolnok - Kálmán László el sem utazik a Tiszaligetbe.
 

Egyenlítettek Lóránték

San Sebastian – Szoros meccsen nyert a Lagun Aro.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
B1Albacomp - Körmend75-64
D1Falco - Szolnok65-78
B>ASalgótarján - Baja103-67
B2Körmend - Albacomp71-84
D2Szolnok - Falco101-74

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Fortress Lami-Véd Körmend - Albacomp Fehérvár

  • Jótékonysági focikupán vett részt a ZTE

  • Falco - Szolnok 65-78

  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés