MK: Simán ment tovább a Sopron
2012. január 25 20:01
Nagykanizsa – A Nagykanizsának nem sikerült komolyabb erőfeszítésre késztetnie a soproniakat.
A B csoportos Nagykanizsának előzetesen nem voltak vérmes reményei a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Ellenfelük a Sopron volt. Kovács Nándor már azzal is elégedett lett volna, ha csapata megnehezíti az élvonalbeli együttes dolgát.
Ez a hazaiaknak nem jött össze, mert Thomasék már az első negyedet követően majd' 20 pontos előnyt szereztek. A továbbiakban ez csak nőtt, egy pillanatig sem forgott veszélyben Meszlényi Róbert csapatának a továbbjutása.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A második félidőben hengerelt az Olaj
Szolnok - A Falco csak 20 percig bírta erővel és idegekkel.
Mégis a Körmend a harmadik?
Körmend – Fodor Gergely nem volt vicces kedvében, de nagyon meglepődött az oklevélen.
U18: Borítanák a papírformát
Körkép – Zsoldos András csapatának nehéz a sorsolása a B-divíziós Európa-bajnokságon.
U16: Előre az ismeretlenbe
Körkép – Rangos nemzetközi tornával kezdi a felkészülést a korosztályos válogatott.
A döntőről - Csobbanás a sikerbe
Szolnok - Kovács István román szövetségi kapitány, a szolnoki vízilabda szakmai igazgatója sem mentes az Olaj láztól.
Az Albacompé a bronz
Körmend - A fehérváriak a harmadik negyedben őrölték fel a Körmendet.
Szolnoki Olaj KK - Falco-SZOVA KC
Szolnok - Kálmán László el sem utazik a Tiszaligetbe.
Egyenlítettek Lóránték
San Sebastian – Szoros meccsen nyert a Lagun Aro.
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| D1 | Falco - Szolnok | 65-78 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 103-67 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 71-84 |
| D2 | Szolnok - Falco | 101-74 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |





A zuhanyhiradó szerint fájlalta a régebben megsérült térdét!Igy pihentették....
Látom próbálsz picit kötözködni,végre lehet mi?Nem arcoskodásból írtam és senki nem néztem le,olvasd csak vissza.Bár valószínűleg üldözési mániád van:)Arra reagáltam miért lehet Bandi neve mellett 0 pont.Az eszmefuttatásod pedig megmosolyogtat:)
Grat a Sopronnak! Grat Vesztergomnak! 17/3? Pedig ő nem pontf@só, hanem egy nagyon jó vízhordó. Még1szer grat! Bandi NULLA pont?? Szurkolok neki. Nagyon szimpatikus csapatjátékos volt már az Olajban is. Kár a hullámzó teljesítményéért. Többet tud ennél, amit ez évben mutat.
elnézem:)
Ja, most olvastam vissza, lehet nem is nekem írtad :DDD bocsi, kicsit korán van :)
"Amúgy az a nem jobb gondolom nem rosszabb akart lenni." - Így van, köszönöm a korrigálást! :)
"Neal is dobott 15 pontot, úgyhogy akkor már 65-66 :)" Épp a kanizsai pontokat vontam le.. hozzájárulva a kis matekodhoz ( a soproniakét nem számoltam át :) ). Szerintem itt senkinek se volt nagy arca, arról beszélgettünk, hogy felesleges ennyi légiós, a másodosztályba pedig abszolút nem is kéne.., hiszen sok B csoportos magyar srác megállná a helyét az A ligában is.
ja es az otodik pont amit kifelejtettem az az hogy nem kell lenesni a masodosztalyban jatszo magyarokat mivel van jo par olyan spiler akik befernenek egy elso osztalyu klub keretebe is cserenek de ok inkabb a jatekot valasztjak. ja es ott van a hajmassy 39/33as mutatoja is pl mult hetrol. vagy madar bandi is sok meccset lenyomott keller akival a fehervar kcban ami szinten masodosztalyu. vagy ott van kertesz dani kettos igazolasa... lehet hogy megsem vagyok annyira analfabeta ehhez a sportaghoz te mindentmegmondo ember.
Na te "szakerto" akkor eloszor is tanulj meg egy kicsit szoveget ertelmezni. masodszor en nem azt mondtam hogy emiatt jutott tovabb a sopron mert ketto legiossal tobb van csak annyit mondtam h az alattam szolo kollega sztem ne legyen elszalva ettol a teljesitmenytol mert a ketto legios plusznak koszonhetoen lett ilyen szignifikans a kulonbseg. harmadszor pedig ha mar levonogatos jatekot jatszol mindket oldalrol akkor egemonye pontjait is vond le. ja es negyedik dolog pedig az hogy nalam a NEAL nev sem hangzik tul magyarosnak... kicsit vissza az arcbol "szakerto"...:)
Akkor vond le Egemonye pontjait is, egyébként persze hogy semmi értelme ennek a számolgatásnak, mivel ha nincsenek ők, játszanának helyettük mások. Amúgy az a nem jobb gondolom nem rosszabb akart lenni.
Sok sikert Nektek is a továbbiakban! Ki tudja, lehet találkozunk jövőre is.
Neal is dobott 15 pontot, úgyhogy akkor már 65-66 :) Viccet félretéve nyilván baromság ezt így kiszámolgatni, de némi igazság azért felfedezendő Shaq hozzászólásában.. Sok B csoportos magyar játékos nem sokkal, vagy némelyikük semmivel nem jobb az elsőosztályú magyaroknál, mégis a sok légiós miatt nem jutnak szóhoz. A magyar kosárlabda színvonala pedig még így is a béka segge alatt van, úgyhogy lehet jobban járnánk ha magyarok játszanának az A ligában is... Az pedig egészen mókás, hogyha véletlenül a B csoport bajnokának van pénze elindulni az A ligában, akkor is vennie kell 3 légióst, hogy legyen esélyük a bennmaradásra. Ergo akik kiharcolják a feljutást, kb el is lesznek küldve, vagy 2-3 perceket játszanak a továbbiakban.. Nehéz ügy.
Hajrá Kanizsa!
Akkor nézd meg melyik csapatban mennyit dobtak a magyarok! ;D
Ez jó,de szerintem nem ilyen egyszerű a kosárlabda .) Gondolom a Bandi akkor is 0 dobott volna. Tényleg mi lett vele ,hogy 0 dobott.Nem játszatták remélem és nem sérülés mert az már sok lenne. Lesz szerencsénk és a Berényt kapjuk remélem, és akkor talán megint négyes döntőt játszhatunk. Talán SOPRONban. HAJRÁ SOPRON HAJRÁ SKC!
Tehát ha Thomas, és Rubin ma nem játszik, nyer a Kanizsa 74-66-ra. Nagyon komoly hozzáértésre vall...
Ezt így nem nem lehet kijelenteni hogy annyival kevesebbet dobnak ha nincs légiós!
szerintem ne legyél annyira elájulva, tudod mi a különbség? a légiósok száma, 2. osztályban egy csapatban általában van max 1 légiós, az sem a minőségi fajta, míg az 1. osztályban minden csapatban 3 van. vonjad le a +2 légiós dobott pontszámát. a magyar játékosok minősége nem sokban különbözik...
Szerintem pihentette.Kezdett,leült :)Gondolom én...
Valóban sima volt, hatalmas különbség van a két osztály között. Ennek ellenére büszke vagyok a csapatra, voltak nagyszerű pillanataink is a mérkőzésen, nagyon sokat dolgoztak a srácok azért, hogy egyáltalán eljussunk idáig.
Remélem jövőre már az A csoportban találkozunk! :)
Szép volt Fiúk! HAJRÁ NAGYKANIZSA!
Azért Bandi 0 pontja az alba után nem semmi teljesitmény
Simább lett mint amire számítottam!Szép volt srácok!Hajrá SKC