MK: Kaposvári KK – Pécsi VSK-PANNONPOWER
Kaposvár - Csirics után Eilingsfeld is megsérült.
Öt pont. Ennyi a különbség jelenleg a Kaposvár és a Pécs együttesei között a Magyar Kupában. Azonban nincs könnyű helyzetben a pécsi együttes, hiszen Csirics után Eilingsfeld is kidőlt a sorból.
Fekete Ádám, a Kaposvár edzője: Mindenképpen fontos lélektani győzelmet arattunk a kupasorozat első mérkőzésén. Ez nem csak a párharchoz, de a bajnoksághoz is erőt adott a csapatnak, hiszen két légióssal a Szolnok ellen sem vallottunk szégyent. Most, hogy hazai pályán folytatjuk, én úgy gondolom, hogy elég szép esélyünk van a továbbjutásra, még akkor is, ha Ahelegbe csak tegnap érkezett meg és még küszködik az átállással. Elképzelhető, hogy részfeladatokra beállítjuk majd, persze akkor, ha sikerül a papírjait is elintézni a holnapi meccsig. A Pécs kulcsjátékosaira, Doyne-ra és – ha játszik – Csiricsre ezúttal is figyelnünk kell. Én bízom az egységes csapatmunkában és abban, hogy együtt eredményesek leszünk. Egy jó meccset szeretnénk játszani, különösebb elvárásaink nincsenek a kupát illetően.
Csirke Ferenc, a Pécs edzője: Sajnos még tovább fogyott a csapatunk, ugyanis Csirics után egy másik kulcsjátékosunk, Eilingsfeld is lesérült. A sarkával bajlódik, így magas ember nélkül kell pályára lépnünk. A ma esti edzésen megpróbálunk valamit kitalálni. Én leginkább abban gondolkodom, hogy egy alacsony, de gyors szerkezetű játékot próbálunk majd ki. Eilingsfeld kiesése azért is nagy érvágás most, mert a hétvégén egy nagyon fontos bajnoki meccsünk lesz a Jászberény ellen. Azonban, ha sikerül egész meccsen azt a formát hozni, amit mutattunk a Kaposvár ellen a negyedik negyedben, akkor nem lesz nagy baj.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A második félidőben hengerelt az Olaj
Mégis a Körmend a harmadik?
U18: Borítanák a papírformát
U16: Előre az ismeretlenbe
A döntőről - Csobbanás a sikerbe
Az Albacompé a bronz
Szolnoki Olaj KK - Falco-SZOVA KC
Egyenlítettek Lóránték
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| D1 | Falco - Szolnok | 65-78 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 103-67 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 71-84 |
| D2 | Szolnok - Falco | 101-74 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |





eltaláltad.. :)
A mérkőzést ÉLŐ-ben közvetíti a SopianaeSport!! Az adás 18:25-kor indul, és interneten lehet hallgatni, a www.sopianaesport.hu weboldalon.
Gémes Lecsót nem lehet a Mislenyből visszahozni?