MK: Albacomp Fehérvár – Zalakerámia ZTE KK
Székesfehérvár - Az Albacomp csak "simán" nyerne, a ZTE gyakorol.
Az akkor még tabella első és utolsó Magyar Kupa párharcának első meccsén szoros eredménnyel tudott csak nyerni az Albacomp. A zalaiak edzője, Kis Attila azonban azt mondja, ez senkit ne tévesszen meg, ugyanis a fehérváriak úgy is biztosra mentek akkor, hogy maradt bennük még muníció. Dzunics semmi extrát nem vár csapatától, csak a továbbjutást.
Braniszlav Dzunics, az Albacomp edzője: Semmiféle nagy dolgot nem szeretnénk a szerdai meccsen mutatni, egész egyszerűen csak tovább akarunk jutni. Nagy meglepetést már nem tudunk okozni egymásnak a ZTE-vel, amin viszont nekünk változtatni kell majd, az a védekezésünk. Sajnos az utóbbi meccseken nem úgy működött, ahogy kellett volna. Sok hibával játszottunk. Volt olyan játékosom, aki igyekezett ezt kijavítani, volt olyan, aki kevésbé, de én szeretném, ha most mindenkinek ez lenne ez elsődleges. A kedd esti edzésen videón néztük újra a zalai meccsünket és még egyszer átbeszéltük a történteket. Sajnos vannak hiányzóink. Madár András mandulagyulladással küzd, Keller Ákos pedig fáradságra panaszkodik, fáj mindene.
Kis Attila, a ZTE edzője: Az, hogy melyik csapat jut tovább, gyakorlatilag már az első meccsen eldőlt. Mi abban a szellemben fogunk pályára lépni, hogy gyakorolni tudjuk a játékainkat, illetve azok a játékosok, akik eddig kevés lehetőséget kaptak, pályára léphessenek. Bár az első meccsen egy igen minimális pontkülönbség született, azért azt lássuk be, hogy az Albacomp célja nem volt más, mint megnyerni azt a találkozót. Félgőzzel is sikerült nekik. Nem hiszem, hogy hazai pályán ugyanez ne sikerülne nekik. Vertetics Ádám még mindig az ujjával bajlódik, míg Kinter Gyurinak a válla sérült meg. Nem hiszem, hogy vállalni tudja a játékot.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A második félidőben hengerelt az Olaj
Mégis a Körmend a harmadik?
U18: Borítanák a papírformát
U16: Előre az ismeretlenbe
A döntőről - Csobbanás a sikerbe
Az Albacompé a bronz
Szolnoki Olaj KK - Falco-SZOVA KC
Egyenlítettek Lóránték
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| D1 | Falco - Szolnok | 65-78 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 103-67 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 71-84 |
| D2 | Szolnok - Falco | 101-74 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |





Hol,hol? Hát vagont pakol.Mármint a vagonnyi barátnőjét.Sokszor meg is verik a csajok,mert folyton összekeveri a neveket,ettől a sajgás.( Bocs' Ákos :-) )
-Lehet,h.még növésben is van:-)
-Alvajáró,ezért reggel törődöttebben ébred,mint mikor lefekszik.
Máris mennyi ok..
Szo-szó,én is furcsállanám,ha a napi edzések,meg a heti 1-2 meccs vágta volna oda.
fáradt...nevetséges!
Keller még hol melózik a kosár mellett?
Egyetértünk, ugyanezt írtam én is a csapat fórumán :)
Remélem Bandi is felépül.A soproni U23 dobott pontjaiból(31/12) a nagyoknál is jól jönne,ha nem csak pár percet kapna.
Szombaton a szurkolóknak kell lenni a 6. játékosnak.Rajtam és barátaimon nem fog múlni.
Hajrá ALBA!!!!!!!!!!
Szombatig pihenhet...
"Keller Ákos pedig fáradságra panaszkodik, fáj mindene."
Nekem ez sok(k)...
Nagyon sajnálom, hogy a Kinter lesérült, szombaton nagyon jó formában játszott. Ha a Baki összeszedi magát, akkor játszhatnánk Perine - Gáspár - Baki - Whitworth - Tóth felállásban, ami sokkal biztatóbb, mintha a Bödört kéne játszatni.