A szokásos soproni bravúr az Alba ellen

Sopron – A végén dőlt el, de ezúttal is a hazaiak javára. Nem tört meg a fehérvári átok.

Tudd meg minél hamarabb a kosárhíreket. Klikk és like a BB1 Facebook oldalát!


Nyolc éves átkot készült megtörni az Albacomp a Sopron otthonában, ugyanis 2004 óta képtelenek voltak az MKB Arénában nyerni.

Hiába hiányzott a soproniak kezdőötöséből sérülés miatt Gombás, mégis álomrajtot vettek. A 4. percben Dzunics mester kényszerült időkérésre, miután már 11-2-re a hazaiak vezettek. Innen aztán magához tért az Albacomp, sőt El-Amin kosaraira építve a negyed végére a vezetést is átvették.

A folytatás is szorosan alakult. Nem hagyta magát az SKC, Rubin duplája már ismét a hazaiak vezetését jelentette. Mindkét oldalon a cserék is eredményesen szóltak hozzá, de Hollis büntetőit követően 4 pontos vendég fórt mutatott az eredményjelző a félidőben.

Nem úgy nézett ki a harmadik negyedben sem, hogy komolyabb problémája lehet a fehérvári gárdának, noha folyamatosan nyakukon loholt a Meszlényi-legénység. A hajrára aztán jobban felpörögtek, és Takács triplájával már hárommal a hazaiak mentek.

Bekezdett az SKC a záró tízperc elején: Vesztergom triplát és büntetőt dobott, majd Boldizsár sem hibázott távolról. Simon azonban pár perc alatt visszahozta a meccsbe az Albacompot. Az utolsó két percben aztán nagy büntetőharc vette kezdetét, amiből a soproniak jöttek ki jobban. Simon egy pontra még felhozta övéit, de Thomas nem hibázott a büntetővonalról, amivel végleg bebiztosította a győzelmet csapatának.

 

És ezt a Takácsot nem játszatta Pipi...

 

hát Bandi játéka óriási volt. mindenki hozzátette amit kellett. a végén Thomas-nak nem remegett meg a keze a büntetővonalnál. igazán szép volt fiúk! Csak így tovább! Hajrá Sopron!!

 

Grat a sopronnak , csak igy tovább!

 
62jan.2214:11 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Csekéj e kéj amit érzel,mert az a busz amiről írtál,minket a 4 közé,esetleg a döntőbe visz,amíg Ti .......

 
61jan.2212:47 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nem értek egyet veled.
A FALCO valaban megy a Szolnokra és az Albához, de jön Szombathelyre a Körmend.
A Körmend megy Falco-hoz, Paksra, Szolnokra.
A Szolnok megy Paksra, és még az Albához is.
Szerintem senkinek nem lesz sétagalopp...

 

Valaki beszélne a soproni meccsről is??

 

Mindegyik bajnokesélyesnek be fog még csúszni ilyen zakó. Kinek több, kinek kevesebb. Megnéztem a további meccseket. A Falco gyakorlatilag csak idegenbe megy a riválisok közül. Szerintem az Olaj nyeri az alapszakaszt(is).

 

A tegnapi bravúrgyőzelmünk után a magyar-francia kézimeccs jutott eszembe!
Köszi srácok nagy élmény volt!!!!!!!!!!!

 
57jan.2209:59 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Optimista hozzáállásod,több mint becsülendő.Csak egyet felejtesz el:lassan több lesz a sérültünk,mint az egészséges.Ha ilyen ütemben sérülnek le a játékosaink,a rájátszásra vissza kell hozni a kölcsönjátékosokat,ifistákat kell benevezni és jobb lesz ha Alekszics is edzésbe áll.

 
56jan.2209:19 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Kicsit sem kellemetlen.András a szezon elején jól kezdett,aztán hosszú hullámvölgy,majd 1-1 feltámadás.Köszönjük,ebből a kategóriából már van nálunk,nem kérünk utánpótlást!
-Azért azon elgondolkodnék a helyedben,h.vajon ennél a cikknél miért nem folyik a klaviatúrán a takony(h.idézzelek)?!Ez alól csak néhány szolnoki hsz.-e kivétel,pl.a tied.Talán azért,mert -mint már egyszer leírtam-,akkora az arcod,h.nem fér rá a képernyőre!Nagyképű vagy,arrogáns,lekezelő,mindezt az iskolázottságod mögé bújva!Kenheted a hajadra,az értelem nem abban mutatkozik meg,h.csürhének,csőcseléknek nevezed az embereket,akik ugatnak,csaholnak,stb.Könyörgöm,EMBEREKRŐL beszélsz,nem a megunt ölebedről!Aki nincs a szinteden,arra ne reagálj,így is lehet!Nem kötelező ennyi "bunkó" között itt lenni...
Szép napot!

 

gratulálok a sopronnak, hajrá FALCO!!! ;) bedaráljuk az albátg is!!! =D

 

HAGYOMÁNY!

 

Az ALBA lehetett volna jobb is, ha folyamatosan nem buliznának egyesek. Heidlen, Bódi igyon kevesebbet és már is jobban tudnak koncentrálni.
Gyökér ALBA, hajrá SOPRON.

 

Azt nem tudom már ki írta de h a Romboló ahogy hívni szoktuk tud triplát dobni sőt ha jobban megnézitek vajkeze van az más h sokszor nem éppen beszámítható de hát vmit vmiért:D

 

Indul a busz!
A végső pillanatok:
http://youtu.be/Z11RixhYJq4

Hajrá Sopron!

 
50jan.2121:48 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Oké-oké.
És azt is elárulod nekünk ki lesz a 2., a 3., és a 4.? :)
Egyébként ti még mentek Paksra is, nem?
Meg hát a Tiszaliget sem bevehetetlen. Bár amiket írtál az nagyjából a papírforma.
De Körmend-Szolnoknál, és Szolnok-Paksnál is hazai volt a papírforma...

 
49jan.2121:48 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Az Ase-val kari előtt mi is eljátszottuk ezt, szóval ez nem mérvadó.:)

Mindenesetre jó meccset várok, Alba sikerrel.

 
48jan.2121:35 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Azért (remélem) ebben az esélylatolgatásban becsúszik néhány számítási hiba is! :))

 
47jan.2121:34 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nem vagyok Falco szurkoló, csak van egy ilyen érzésem, hogy győznek Fehérváron. Főleg úgy, hogy láttam már a Falco-tól néhány meccset ebben az idényben, köztük a mai meccset is, ahol szétcincálták szervezett csapatjátékkal az ASE-t.
Amúgy MTE! :))

 
46jan.2121:32 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ez így van, azért is szedtem nagybetűvel, hogy közel sem biztos.

 
45jan.2121:26 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Akár össze is jöhet, de a mi javunkra is fordulhat a kocka...majd meglátjuk, előbb legyünk túl a köv. 3 meccsen.(Falco h., Kecsó i., Körmend i.)

 
44jan.2121:22 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Egyre jobban tetszik nekem a tabella! Tudom nagyon kellemetlen szembesülni az ellenfelek szurkolóinak, de papírforma szerint az Olaj valamennyi mérkőzését hozhatja. De NEM biztos, hogy így lesz, csak azért, nehogy túl szélesnek tűnjön az arcom, a párhuzamos terhelésről nem is beszélve. De ha maradunk a papírformánál: az Olaj itthon veri az Albát, Körmendet, Falcot. Körmend veri az Albát. Ti hozzátok a vasi el classicot, Az alba mint tudjuk, és az agyunkba be is véstük, otthon nem kaphat ki, így ők vernek titeket, nekünk meg elég arra figyelni, hogy kisebb különbséggel kapjunk ki, mint ahogy tőlünk kikaptak. Bazz, csak becsusszanhat egy vereség. Akárhogy számolom, már alapszakasz-győztesek is vagyunk...
Na ma már több felest nem iszok, lehet nekem ugrani.:)

 
43jan.2121:22 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ne legyél annyira biztos abban a Falco sikerben. Össze fogjuk magunkat szedni. Jó csapat a Falco idén, jó meccs lesz, de szerintem nyerünk. Ha nem, akkor gratulálni fogok. Azért ti ha jól tudom nem a 3asokkal operáltok, ellenünk pedig Fehérváron erre szükségetek lenne.

 
42jan.2121:20 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Úgy emlékeztem elsőként jöttek anno,lehet tévedtem.De ez legyen a legnagyobb örömöd,nekem most van más:)

 
41jan.2121:07 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Az olaj hol volt első, mikor sopronba ment?
És a Körmend pl? A Körmend simán nyert (és ő is első volt, úgy tudom.)
Ezen még agyalhattál volna kicsit...
Nekünk mindenesetre jól jött ez, nektek meg így megmaradt az esély a 8. helyre!

 

Egy kis ízelítő az olajból Fehérvárra. Akik nem kellettek.
Ők a volt olajosok (Romboló 9/9, Andris 17/12, Zsolti 4/3.)

 
39jan.2121:04 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

"Minden csapattal szétdobatjuk magunkat, ma is 36! kísérlet volt 3asból soproni oldalról, ugyanazt a hibát követik el mint a válogatott meccseken anno"
Köszönöm ezt a mondatot, nagyon szép észrevétel. Ha ezt szolnoki írta volna, már jött volna rá egy-két véres fehérvári hörgés...

 
38jan.2121:02 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Eddig Szombathely az.
És már "csak" az El-classico van hátra a nehéz meccsekből itthon.
Mindenki meghajolt eddig az Aréna Savariában a Falco előtt.

 
37jan.2120:55 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Megkerestelek volna..:-)
Már hét elején szóltak,h.ma éjjel is dolgozni akarok:-(

 
36jan.2120:51 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ő is!ezek szerint nem voltál berecz!Vártam pedig a tokajit:)

 
35jan.2120:47 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

A kinti dobások levédésével van újra,meg újra probléma,ami azért bosszantó,mert ugyanazon meccsen belül bemutatjuk pozitívban és negatívban is a szélsőségeket.Ezt nem a maira értem,mivel nem láttam.

 
34jan.2120:46 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Látom ideges vagy, lélegezz mélyeket, nehogy megpattanjon egy ér a fejedben! :))
Nyugi... ez csak sport, nem egy vendetta! :))
Nem vérbe forgó szemekkel dühöngeni itt, mert kikapott a csapatod. Szokjál hozzá! :)

 
33jan.2120:42 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Szia!Andris fogta Hollist?
-Nem kis bizonyítási vágy lobogott benne,ez biztos.Igen hullámzó játékot mutat a srác,a ti szempontotokból jót tenne neki,ha minden héten játszanátok velünk egyet.

 
32jan.2120:42 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Öcsike a drága felmenőd,aki inkább sámlit csinált volna!

 

Én úgy érzem, hogy a védekezésünkkel is van probléma bőven, annyira szabadon hagyjuk a hárompontosnál az embereket, hogy az nem igaz, ezen a felfogáson változtatni kell. Minden csapattal szétdobatjuk magunkat, ma is 36! kísérlet volt 3asból soproni oldalról, ugyanazt a hibát követik el mint a válogatott meccseken anno, ott is szétdobtak minket. És ha döcög a támadás nem tudjuk ellensúlyozni. A mostani forma sajnos nem elég a vezető pozícióra...

 

Grt az SKC-nak!
Üdv: Szombathelyről
Jövőhéten Albacomp - FALCO! Nagy meccs lesz, remélem győzelemmel!
Győzzön a JOBBIK!
Hajrá FALCO!

 
29jan.2120:35 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Látom öcsike, hogy kőbölcsőben ringattak és emiatt ingerszegény gyermekkorod volt. Nem volt gyerekszobád, csak egy szobányi gyerek.

 
28jan.2120:34 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Szia!
Én számítottam rá,miután elég sok éve követem a párharcunkat.Tök mindegy,itthon hány tucattal verjük őket,Sopronban ennek megszűnik a jelentősége.Nem adtam össze a számokat,de így is látszik,h.nem kosárparádéról szólt,hanem nyögve nyelésről.Megérdemelték a soproniak.Újból.:-)

 
27jan.2120:32 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ez legyen a legnagyobb örömöd hülye gyerek!

 
26jan.2120:26 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

A Vodafone csarnok jövő héten elesik... :)) Meg még utána párszor ebben a bajnokságban!
A Falco jövő héten meglepetést okoz, ha egyáltalán meglepetés az, hogy folyamatosan győznek kiváló csapatjátékkal és szívós védekezéssel legyőzik a soron következő ellenfelet.

 
25jan.2120:25 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

+1

 
24jan.2120:25 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Hollis azért dobott csak ennyit meg megfogtuk,ennyi:)Mondhatnám kicsit viccesen hogy ide ne jöjjön első helyezett mert elvérzik és még csak bele sem lehet kötni(Olaj,Alba)!Hatalmas meccs volt!Szép volt fiúk!Hajrá SKC
És megmaradtunk mumusnak:)

 
23jan.2120:24 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Így történt.

 
22jan.2120:24 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Jogos.Minden agyban dől el-jövő héten is.Két nagy nevek nélküli,(talán)leginkább csapatként funkcionáló gárda harca lesz.Bármelyikünk győz,megérdemli majd.
Hajrá Alba!

 
21jan.2120:23 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Szia berecz33! Nem számítottam erre a vereségetekre. Mint írtad, lehet sokba kerül majd ez nektek. Hát igen, a helyzet fokozódik! ;)
Boldizsár három tripla??? Hát, ilyet még nem láttam tőle. Köszönjük.

 
20jan.2120:22 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

A soproni MKB Aréna is bevehetetlen. Az Alba számára. Ezt jegyezzétek meg! Grat a Sopronnak.

 
19jan.2120:19 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ehhez nincs mit hozzátenni, viszont kívánom!

 
18jan.2120:18 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nocsak, egy ártatlan zrikát kóstolgatásnak tekintesz???

 
17jan.2120:18 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ráadásul a nyáron lesajnált,albába nem való, képzetlen,gyenge ANDRIS verte őket...
Hű de ciki...
Vissza lehet olvasni az akkori cikk kommentjeit...
Kellemetlen.
Mit össze fröcsögött a fél ország csürhéje a MI soproni vereségünk után...csak úgy folyt a takony a klavin...
Egyszer fennt,egyszer lennt...ez már csak ilyen.
További Szép Hétvégét Kolléga!

 
16jan.2120:16 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Így van!! De sajna nagyon kevés van

 
15jan.2120:16 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Egy intelem: ebben a bajnokságban nincsen bevehetetlen sportcsarnok.

 
14jan.2120:15 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Jövő héten azért had próbáljuk meg.....:)Hajrá Falco!

 

Az Alba simán fogja hozni a Falco ellenit, nem fér kétség hozzá! Betegség hátráltatta a felkészülést egyrészről, másrészről meg volt még egy meccs a héten. Persze ez nem kifogás mert a legtöbb csapatnak szintén, de a döntő tényező a betegség.
Másrészt semmilyen győzelmi kényszer nincs az Albába, viszont görcsösen játszottak mivel az átokkal foglalkoztak...

A Vodafone Sportcsarnok bevehetetlen! Ezt jegyezzétek meg!!

HAJRÁ FIÚK!

 
12jan.2120:10 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Rájöhettél volna már,h.engem nem érdemes kóstolgatni,nem vagyok hozzá partner.
-Sok olyan ellenfél- szurkolót kívánok az Olajnak,mint én!Csá!

 

Ezek után különösen érdekes lesz a jövő heti Albacomp-Falco meccs. szerintem győz a Falco. Nagyon egyben vannak és ezt az győzelmi kényszerben görcsölő Albacomp nem biztos, hogy tudja ellensúlyozni

 

Miért nem játszatta Hendleint?
Hollis is csak négyet dobott!Áááááááááá!

 

Gratulálok a Sopronnak, nem semmi végjáték lehetett. A statot láttam csak, elég érdekes. Boldizsár pl. 3 triplát is vágott, Rubin viszont nyolc kísérletből egyet sem, Molnár András extrát játszott.

Az Alba meg majd összeszedi magát, és jövő héten hazai pályán veri a Falcot.

 
8jan.2120:06 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ez szinte hihetetlen, gratula a Sopronnak:)

 

Lehet,h.sokba fog kerülni,de ezen már csak vigyorogni tudok.
Hatalmas grat.a Sopronnak,egy biztos pont vagyunk az életetekben!:-)

 

Nahát, ejnye no, volt egy harmatos hétközi kupammeccsetek, párhuzamosan kell játszani - by berecz33 - és máris vereség???

 

Grat a Sopronnak, Molnár extra volt!

 

Sajnálom, hogy nem tudtunk felnőni a feladathoz. Borzalmas dobáspontosság(inkább dobáspontatlanság) az alapján, amit Posch elmondott. Sajnálom, A következő meccseket nyerni kell, ez nem lesz elég senki ellen..
Bandi bedobta a triplát, miért nem játszott a végén?

 

Ez hatalmas!! Gratula a Sopronnak!! Végre kidurrant az Albacomp. Ezt speciel nem bánom. :)) Kell az izgalmasabb bajnoksághoz!

 

Már megint kikaptunk Sopronban :( Ezt nem hiszem el ! Ilyen egy beszari bagázst. Tele gatyával mondjuk nehéz játszani.

 

Egész jó hír!
Grat a Sopronnak!

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A második félidőben hengerelt az Olaj

Szolnok - A Falco csak 20 percig bírta erővel és idegekkel.
 

Élő közvetítés a döntőről

Körkép - TV, fullcourt.
 

Mégis a Körmend a harmadik?

Körmend – Fodor Gergely nem volt vicces kedvében, de nagyon meglepődött az oklevélen.
 

U18: Borítanák a papírformát

Körkép – Zsoldos András csapatának nehéz a sorsolása a B-divíziós Európa-bajnokságon.
 

Egy-két sör elfogyott

Székesfehérvár – Ünnepelt az Albacomp, de csak visszafogottan.
 

U16: Előre az ismeretlenbe

Körkép – Rangos nemzetközi tornával kezdi a felkészülést a korosztályos válogatott.
 

A döntőről - Csobbanás a sikerbe

Szolnok - Kovács István román szövetségi kapitány, a szolnoki vízilabda szakmai igazgatója sem mentes az Olaj láztól.
 

Az Albacompé a bronz

Körmend - A fehérváriak a harmadik negyedben őrölték fel a Körmendet.
 

Szolnoki Olaj KK - Falco-SZOVA KC

Szolnok - Kálmán László el sem utazik a Tiszaligetbe.
 

Egyenlítettek Lóránték

San Sebastian – Szoros meccsen nyert a Lagun Aro.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
B1Albacomp - Körmend75-64
D1Falco - Szolnok65-78
B>ASalgótarján - Baja103-67
B2Körmend - Albacomp71-84
D2Szolnok - Falco101-74

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Fortress Lami-Véd Körmend - Albacomp Fehérvár

  • Jótékonysági focikupán vett részt a ZTE

  • Falco - Szolnok 65-78

  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés