Kaposváron is Szolnok siker
Kaposvár - Ezúttal is szoros és izgalmas csatát hozott a párharc.
Tudd meg minél hamarabb a kosárhíreket. Klikk és like a BB1 Facebook oldalát!
Mindkét együttes hétközi kupamérkőzéssel hangolt a bajnokira. A Szolnoki Olaj KK hazai pályán a nemzetközi, míg a Kaposvári KK Pécsen a Magyar Kupában vitézkedett. Utóbbiak már a távozó Josh Wilson nélkül nyertek, igaz Fey kisebb sérülést szenvedett, mert beletérdeltek a térdébe. A Wilson utósaként szerződtetett amerikai irányító Kwadzo Ahelegbe csak vasárnap érkezik a somogyiakhoz, így a szolnokiak ellen még nem lehetett ott a pályán. Az alföldieknél a sérült Trepák és Gay sem állhatott Pór Péter rendelkezésére.
Egy Trotter féle rossz triplakísérlettel nyitott az Olaj, válaszként Kiss Kornél labdája legalább a gyűrűt elérte. Mills és Báder találataival szerzett előnyt a vendégcsapat, de Kiss Kornél tíz (!) pontjával sikerült átvenni a vezetést. Harcolt, küzdött a somogyi együttes, amely akár meg is nyerhette volna a negyedet, ám Mills triplával az utolsó pillanatban döntetlenre mentette az eredményt.
A folytatásban – a junior mérkőzésen 53 pontot (!) szóró – Kovács Soma óriási blokkot osztott Fodor Mártonnak, de ezt követően a nagy kapkodásba sok hiba is csúszott. Percekig nem született hazai kosár, így somogyi részről a legjobbkor jött Kiss K. újabb öt pontja. A társak azonban elmaradtak mellőle, Fey és Raivio is nehezen boldogult a védőkkel. Gyors akciókkal 10–0-ás szakaszt produkált a Kaposvár, Grebenárt pedig sérülése miatt le kellett támogatni a pályáról. Lekli ellen sportszerűtlen hibát ítéltek, Trotter révén pedig újra vezetett a Szolnok. Az utolsó negyed elején Fey és Raivio, az ellenoldalon Nikolov villogott. A végjátékban pedig felőrölte az elfáradó Kaposvárt a Szolnok.
Fekete Ádám, a Kaposvár edzője: Nagyon jó mérkőzést játszottunk a bajnokkal. Csak ez lehet a célunk a jövőben, hogy így, csapatként kosárlabdázzunk. Ez vezethet eredményre. Külön örülök Kiss Kornél remek játékának. Köszönöm a közönségünk támogatását!
Pór Péter, a Szolnok edzője: Két nagyon jól küzdő együttes, remek hangulatú, nagyon szoros találkozót vívott, mindezt kiváló játékvezetés mellett.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A második félidőben hengerelt az Olaj
Mégis a Körmend a harmadik?
U18: Borítanák a papírformát
U16: Előre az ismeretlenbe
A döntőről - Csobbanás a sikerbe
Az Albacompé a bronz
Szolnoki Olaj KK - Falco-SZOVA KC
Egyenlítettek Lóránték
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| D1 | Falco - Szolnok | 65-78 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 103-67 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 71-84 |
| D2 | Szolnok - Falco | 101-74 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |





Javítson ki valaki, ha egy játékos a földhöz vágja a labdát dühében, az tudomásom szerint technikait von maga után. Ezt Wilson se kapta meg anno a Falco? vagy Körmend? bánom is én melyik ellen, meg tegnap Báder se.. a tipikus taktikai faultokat se fújták, pedig Kiss Kornél majdnem hasra esett Nikolov mellett egy-két gyors indításnál.
Kösz, ez igazán jó hír.
Hajrá Olaj!!!
Grebi a meccsen térdére esett, fájdalma miatt nem tért vissza.
Ma vasárnap már semmi gondja, teljes értékű.
Hajrá OLAJKA!
Kipontozódott Fey na de mikor a MECCS alatt vagy már fel sem ment a pályára?
Gratulálok az Olajnak a győzelemhez és sok sikert kívánok az EC meccseken a továbbiakban!
Az túlzás, hogy élmény volt a meccs. Igazi küzdős, brusztolós, szenvedős volt egyik csapat sem játszott tudása alapján és a második félidőben a jobb csapat nyert, amely nem is adott ki magából 100%-ot mi pedig elfáradtunk. Pedig az volt az érzésem, hogy a 3. negyedben sikerül megtörni a lendületüket, nálunk lesz a lélektani előny, de a Nikolov - Báder duó nem hagyta kiénekelni a sajtot a szájukból.
Persze a bírók ítéletei is közrejátszották , de azt a csapatot amelyik az EC-ben szerepel, bajnok és kupagyőztes meg van feléjük a nagyobb tisztelet, de ez remélem senkit nem lepett meg. Ez nálunk is meg volt, amikor nem a rájátszásért küzdő kvázi "kis csapat" voltunk Jó példa volt amikor Trotter megütötte Soma kezét és a síp néma maradt mert Obienak a 3. faultja lett volna. Tetszett Kiss Kornél játéka az első félidőben csak ő húzta a szekeret a másodikban ki is vették a játékból, hogy sikerült-e pótolni Wilsont eddig igen, de vajon a szezon további részében fogja-e a válaszom nem, nem is az a feladata, de a lehetőséget meg kell kapnia, mivel eddig élt vele és a továbbiakban is bízom benne. Egy légióstól minden meccsen elvárjuk, hogy húzóember legyen, mert neki ez a feladata, de a magyarok ha pályára lépnek már kapják is a nyakukba, hogy ezt meg azt csináld, rögtön kritizálják őket, ahelyett, hogy buzdítás, biztatás lenne. Fey amikor a palánk alatt és nem középtávolról dobált akkor rendre megoldotta, vállalt is rendesen Báder és Grebenár mellett, és Raivio is a 2. félidőben aktivizálta magát, bár Nik pocsékul dobott főleg kintről, ráadásul végig pályán is volt el is fáradt. Józsi harcossága és küzdeni tudása és hasznos játéka is tetszett, csak így tovább Józsi. Kovács Soma is hajtott és a pécsi meccshez hasonló védekezéssel megint labdákat szerzett
Köszöni Ádám is a közönségnek, pedig a szokásos B középen kívül jóformán csak az Olaj szurkolókat hallottam, akik magukhoz képest szinte csak a mutogatással tűntek ki ez meg is lepett, tőlük ez nem volt szokás eddig, a közönség többi része pedig Péter Attila igencsak "szellemes" beszólásaira tapsikolt, pedig ezekre a viccesnek tűnő bekiabálásokra voltam a legkevésbé vevő.
Összességében tisztes helytállás volt a csapat részéről, nekünk nem az Olaj csapatát kell legyőzni, hanem a Pécset, Nyír1-et majd a jövő héten.
A lényeg továbbra is Hajrá Kaposvár!!!
Szeretnéd Te bogár,hogy ilyen edzőtök és csapatotok lenne mint az Olaj.Egyébként meg örülnöd kellene a sportszerűtlen miatt ez csak nektek jó,én a helyedben hallgattam volna.
Neked ez már beteges rögeszméd az Olajjal szemben. Látom, ha az MK-ban "véletlenül" túljutnánk rajtatok, akkor már készen is van az elméleted a miértre. Mit érdekel téged a realitás, az úri huncutság. Csak legyenek a miértre "bizonyított, mindenki láthatja" elméletek legyártva.
Igen, a Szolnok egyből megkapta a segítséget a sportszerűtlennel, ellenben a Kaposvár 3-szor sem, pedig azok is egyértelműek voltak. Egy ilyen szoros meccsen, mint amilyen ez volt, ez döntő "hiba" volt a rigóktól... Én elhiszem, hogy a látottak alapján tetszett Petikének a játékvezetés....
"Pór Péter, a Szolnok edzője: Két nagyon jól küzdő együttes, remek hangulatú, nagyon szoros találkozót vívott, mindezt kiváló játékvezetés mellett." Péter, tisztelem a munkádat, de ezekből a semmit mondó nyilatkozatokból kicsit elegem van. az, hogy elmondja egy tréner a lefújás után, hogy mi történt, az semmi. ezt tudjuk a számok alapján, ill. aki ott volt, az a látottak alapján. szoros találkozó volt? tényleg? nem mondod... megjegyzem, bár nem láttam a meccset, de a végén megint ott volt egy sportszerűtlen hiba ami a Szolnokot segítette. bár, ha jogos volt, akkor visszaszívom amit mondtam... mindenesetre érdekes.
Talán tudunk segíteni a csapatunknak mi szurkolók,jelentkezzünk többen játékra, hátha leigazolják valamelyikünket.Ha így folytatjuk,a bajnokság végére nem marad sérülés nélküli,egészséges játékosunk. Három magas emberünk sérült!! Legalább két méteresre nőtt szurkolótársaim--mentsük meg a csapatunkat!!!Hajrá Olaj!!!
Sajnos ha így folytatjuk melegíthet Dragan :(((
Más sem hiányzott...
Azért lehetett ebben irónia is, nem tudhatjuk...
Kiváló játékvezetés mellett???? Pór melyik meccset nézte? Megint olyan dolgokat nem fújtak be.. áá hagyjuk :D vicc a magyar játékvezetés :D
De sajnos egy támadásnál a térdére esett, és utána nem vállalta a játékot. Remélem keddre rendbe jön.
Maximálisan osztom a véleményed,mintha én írtam volna le.
Keddenként amit kapunk,egyenként odaadom a teljes őszi bajnoki szezonért.
...és a csoda tovább folytatódik...
Ez egy kiszenvedett győzelem volt, igaz a kis győzelem is győzelem:)
Grat a fiúknak! Megvan a kötelező. Remélem, minél előbb teljes lesz a csapat! HAJRÁ OLAJ!
Igen, erre lehet számítani: az ilyen meccseket félgőzzel, kicsit nyögvenyelősen, a végén magunkat megrázva, minimális különbséggel nyerjük meg,igazán felpörögni az EC meccsekre tudnak a fiúk. Van ennek veszélye persze, hogy becsúszik egy-egy vereség is a bajnokságban, de..valamit valamiért: ha ezért cserébe olyan meccseket látok mint a keddi belgák elleni, hát legyen. Örvendetes Skip Mills meccsek óta tartó jó teljesítménye és Báder Marci 19 pontja. Csak így tovább, Hajrá Olaj!!
Grat a srácoknak, nagyon kellene már Gay és Trepák. Grebivel mi van, ugye nem lesérült Ő is, azért a nulla pont???
A kettő minimális kritérium teljesült.Lassan visszahozzuk a játékba a láthatóan legyengült/fizikálisan/ Marcit és nyertünk.
A lényeg számunkra kedden folytatódik.
Csak az Olaj!
A meccs beharangozójában elhangzott, kevés idő volt a felkészülésre. Meg is látszott a meccsen. Sajnos az MKOSZ lapján folyamatában nem tudtam követni, 8 fővel sikerült behúzni a "kötelezőt". Gratulálok.
Hajrá OLAJKA!
Persze a győzelmet nem kell megmagyarázni.Csak az Olaj!
Szenvedtünk....megint.