Szolnokon és Körmenden is szektort ürítenének?

Sopron – A Sopron ügyvezetője nálunk olvasta, hogy fegyelmire kell mennie. Kis csapatokon statuál példát az MKOSZ?

Tudd meg minél hamarabb a kosárhíreket. Klikk és like a BB1 Facebook oldalát!

Mint arról beszámoltunk, a Fegyelmi Bizottság január 30-án ül össze, hogy megtárgyalja a Kis-Rába menti Takarék-Soproni KC – Zalakerámia ZTE KK bajnoki mérkőzésen történt szektorürítést. A testület elnöke, Dr. Forray Gábor a BB1.hu-nak elmondta, hogy a fegyelmi tárgyalásra a klubok vezetőit is beidézték.

Pojbics Szabolcs, a soproni klub ügyvezetője megkereste honlapunkat, hogy elmondja, ő még semmilyen levelet nem kapott, amiben az állna, hogy január 30-án meg kell jelennie a budapesti Sportok Házában.

– Elég sajnálatos, hogy az önök oldaláról kell megtudnom, hogy mikor tárgyalják az ügyünket, és hogy nekem ott kellene lennem. Amúgy kíváncsian várom az ítéletet, már csak azért is, mert úgy érzem, ismét kis csapatokkal próbál meg példát statuálni a szövetség. Kíváncsi vagyok, hogy mondjuk Szolnokon vagy Körmenden mikor üríttetnének szektort a játékvezetők. A kérdés persze költői, hiszen a választ azt hiszem, mindannyian tudjuk – mondta Pojbics a BB1.hu-nak.

 

Magasröptű gondolatok halmaza van itt, de egy-két nagypofájú hozzászólótól megkérdezném, hogy a muszájdzsekiről hallottak-e már. Ha igen, hordják szeretettel, mert más nem való nekik. Ez főként a szar zetés és szopjonkisopronos megnyilvánulásra szólt.
Az Eurochallenge színvonalért meg szerintem nem a szolnoki drukkerek dolgoztak meg, úgyhogy csitu van. Nektek ez jutott, nekünk az, hogy szurkoljunk a csapatainknak, hogy ne essenek ki illetve bekerülhessenek a 8-ba.

Monster: megnyugvással tölt el a hozzászólásod. Minden tiszteletem érte.

 
40jan.2208:57 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Elismerésem!
Ha néha nem olvasnék ilyet,bajban lennék a hitemmel.(Amit nem az egyháznál jegyeznek)

 
39jan.2200:44 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nem tom milyen szurkoló vagy de köszi az érdemi hozzászólást,de szakadtál volna a...... szidd csak a kis csapatokat és örülj de változnak a dolgok és még te is sírhatsz kretén. A Pojeknek igaza van a kicsikkel megmerik csinálni és ez tény ja és ott leszünk a nyolcba és fröcsöghetsz.Ja azért a kicsik is okoznak meglepetést mint tegnap a NAGY ALBA kivégzése!HE HE HE HAJRÁ SOPRON HAJRÁ SKC HAJRÁ NYUGAT és nem a sötétség mint ami te vagy!

 

Ez mind köszönhető a drága Valovics játékvezető urnak aki feltünési viszketegségbe szenved!!! Szerepel a hírekben most ennyi,elérte a célját! Különben azt se tudnák ki a szar az a Valovics! Addig örüljön míg meg tudják védeni a biztonságiak!

 

Amit Pojbics leírt, az egy sajnálatos tény. Ezen kár vitázni, meg "leovisozni". A magyar játékvezetőkről minden elmondható, csak az nem, hogy következetesek, Valovics ebben pedig bőven jó iskolapéldának. Az meg végképp gyomorforgató, hogy miután tönkreteszi emberek szórakozását és erre megkapja a kritikát, a görbe tükörbe nézés helyett inkább hisztis picsát játszik, és kiürítteti a szektorokat.
Nem tudom, mennyit keresnek a játékvezetők, nem is akarok a zsebükben turkálni. De azért ne haragudjon már meg a világ: azért a pénzért ilyen szinten még én is levezetek egy mérkőzést. Sőt, lehet jobban! Amit itt többen írnak: normális továbbképzés, kvalifikált sípmesterek és akkor nincs "három hülye", meg "fújd meg a sípod..."

Nagyon halkan jegyzem meg, hogy a keddi, Okapi elleni derbin is vérlázító fújást produkáltak az első félidőben, a másodikra már kicsit megjött az eszük. Tehát nem csak Magyarhonban van ilyen probléma, igaz, ez nem kell, hogy vigasztaljon minket.

És ebből a szarságból hova jutottunk megint? Annyira értelmetlen, hogy egy ilyen cikk kapcsán a szurkolók egymás torkának esnek. Néhány szolnoki illetőségű beírásáért ezúton is elnézést kérek azoktól, akiket azzal megsértettek. Most kizárólag a magam nevében beszélek: én semelyik másik tábor szimpatizánsától sem várom el, hogy az OLAJnak szurkoljon a nemzetközi színtéren. Nem is nézek le senkit amiatt, hogy nekünk van egy Eurochallenge pluszba, míg mások (pl. ZTE) a túlélésért küzdenek. Remélem, hogy a közeljövőben még több csapat tud majd hasonló célokat kitűzni maga elé (de ne a Bige-féle értlemetlen elképzelésekkel próbálkozzanak, maradjanak a realitások talaján).

JasonKillYou! Nem tudom, hogy te ki vagy, de igazság szerint nem is érdekel. Ismered azt a mondást, hogy magas lóról kurva nagyot lehet esni? Ez jusson majd eszedbe, amikor a te bunkó megnyilvánulásaidért egy-egy kellemetlen eredmény kapcsán kikezdik a szolnokiakat ezen a fórumon. Jössz azzal, hogy Eurochallenge, meg színvonal. Te ezért tettél bármit is? Nem? Akkor meg mire fel vered a nyálad? Inkább szépen csendben, méltósággal becsüld meg, hogy neked szolnoki kosárlabda-barátként ez jutott. Azt hiszed, hogy ettől kurva menő leszel? Számomra inkább egy szánalmas gyökérnek tűnsz! Inkább menj haza és kérd el a cumisüveget, feküdj le, és majd akkor szóljál hozzá, ha építő jellegű tartalom is lesz a megnyilvánulásodban!

Hajrá OLAJ!

 
36jan.2120:00 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Szervusz!
Én sem minden szolnokinak írtam.

 

A cikkről: erről a szektorkiürítésről csak egy valami jut eszembe: a féligazságot a legnehezebb kiszűrni. Igaznak tűnik, de attól még hazugság. Szóval ez csak a sporik keménykedése és sajna a szövetség partner ebben. Ahelyett, hogy a mérkőzésvezetés színvonalát emelnék. Kezdve szemvizsgálattal(komolyan!), majd szakmai továbbképzés vizsgával. Ha még sem emelkedne a színvonal, akkor jöhetnek a külföldi sporik. Ja hogy dolgozni is kéne a szövetségbelieknek? Hát hja!

 
34jan.2119:53 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

A csakazolaj mindent leírt a fehérvári szurkerek valódi arcáról. Na jó, nem mindegyikről! ;)
Egy szó mint száz. Van néhány tag Szolnokon, Fehérváron és mindenhol, akiknek a szánalmas, szürke életében legyen mire vernie a mellét. Igaz, sok köze nincs hozzá... de ne mossuk össze őket a többi normális szurkerrel. Bár nálunk soha nem olvashatsz ilyen "lottózz" kiírásokat. Ha igen, akkor én nem fogom némán tűrni, ahogyan ti fehérváriak! Abban biztos lehetsz!

 
33jan.2119:46 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Sokan megköszönnék, ha a zetés fóbiádat nem kürtölnéd világgá. Egyszer talán megpróbálhatnál egy normális hozzászólást is!

 
32jan.2118:38 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

majd én azt tudom.

 

Sajnos évek óta nálam az egyik játékvezető neve dr. CSALOVICS, ezt a bírói kar szégyene.

 
30jan.2118:16 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Üdv, nincs rá szó, milyen király volt, remélem nem ez volt az utolsó extra ebben az idényben. Egyébként is el vagyunk most kényeztetve labdajáték ügyileg, a vizilabdázók is menetelnek, a tegnapi franciák elleni kézi ütközet pedig egészen fantasztikus volt.

 
29jan.2118:05 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Szia Kolléga!
Kiheverted már a keddi extra meccset?
Én nem sok ilyet láttam az elmúlt 26 év alatt,remélem a köv. is hasonló lesz!
Mindenki jó volt,edző,csapat,közönség.

 
28jan.2118:03 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Jól esett ez az ömlengésed? Egészségedre! Ez Fehérvár!! Hajrá Olaj!!!

 
27jan.2118:03 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Mi bajod azokkal a szerencsétlenekkel,a létükért küzdenek...ott nyertük az első aranyunkat 6000 ember előtt...én ott voltam.
Van azoknak elég bajuk,bár amikor nyertek mindent és tönkre is mentek,elég sok szemétséget írtak be az Olaj cikkekhez,de én sajnálom a zetét,mert mindig jó meccseket játszottunk velük.

 
26jan.2118:01 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

De azért osztod az észt önzetlenségről, és lenézésről...

 

A lényeg, hogy a szar zete kiesik!

zete - LUFI
1 - 15

A szopjonsopron meg nem lesz a 8-ban!

 
24jan.2117:50 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nem is villogok ezekkel a tényekkel, amit leírtál...

 

Már nem azért,de pl. Víghet sem nálunk baszták pofán...a mecénásokról meg annyit,a nagy minárovits jogerősen elítélt szoftverügyes jó gyerek...nagy gabikáról,meg a kannás borról már nem is beszélnék.
Egy fehérvári szerintem ennél a cikknél jobb,ha hallgat...
Mellesleg ha nincs pénzetek,lottózzatok! Ki is írta ezt ki anno???
Tudom hogy kellemetlenek ezen tények,DE megtörtént,valós dolgok.
Ennyi!
Valovics egy kretén állat és valószínűleg túlszerepelt ezen a meccsen IS,DE azért még hülyeségekkel nem kell itt vagdalkozni,maradjunk a szoros valóságnál.
Köszönjük a köz nevében!

 

Röhej, hogy mi meg itt a fórumon. Mi van Szolnokiak, ha valaki jót mond, az hazudik, ha valaki őszinte, és megmondja a véleményét, akkor bunkó paraszt, és ezért tart ott az ország, ahol.. Nem, egy frászt azért tart ott. Azért tart ott, mert vannak olyan embere(igen, Szolnokon is, sőt), akik mélyen lenézik a másikakat, csak azért, mert nekik jobban megy, meg több van. És vannak olyan emberek, akik gusztustalan módon jutnak vagyonhoz, majd nagy mecénásként megjelennek például a sportban, és hihetetlen önzetlenségről, nagylelkűségről tesznek tanúbizonyságot. De ez nem kodsárfórumra való téma, és őszintén? Nem is érdekel nagyon..

Igaza van Pojbicsnak, hülyeség volt az egész. És akármint mondanak itt a szolnokiak náluk addig nem lesz szektorürítés, ameddig úgy áll a helyzet, ahogy. Ahogyan természetesen Fehérváron is ritkán lesz. Nem értem, miért azzal kell ki**szni, akinek amúgy sincsen elég..

 

Én is arra lennék kíváncsi, hogy Pakson, Szolnokon, Körmenden, Székesfehérváron, Szombathelyen... stb is mernének-e szektor üríteni? NEM!!! Itt csak a "kedves" Valovics Úr megjátszotta az eszét, hogy ő a nagy kemény játékvezető, közben meg a fél ország rajta röhög. Ha ez más mérkőzésen történt volna meg, nem Sopronban, annak sem örülnék és akkor is kritikával illetném. Ki lehet forgatni Pojek szavait, de a lényeg a lényeg, vagy mindenhol, vagy sehol!
Lehet két jelenleg nem erős csapat összecsapásán történt, de röhejes!

 

Körmenden és Szolnokon, persze sok más helyen szakértő közönség van. Ha kikapunk hazai pályán és szarok voltunk nem a bírókat akartuk megverni. A csapat megkapta a füttyöt, a sporik meg hazamentek. :-) Próbáltak itt szektort üríteni , de senki sem ment ki. Ment a meccs tovább 30 perc késéssel... Hajrá OLAJ!!!

 
19jan.2115:43 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

"Utállak titeket"
Milyen szép emberi tulajdonság. Végül is ezért tart ez az ország, ahol...
Nem vagy különb egy hagyafingnyit sem annál, akit kritizálsz...
Én nem utállak téged, legfeljebb kritikával illetem a hsz-ed. Persze a fenti szösszenetedből nem is számítok arra, hogy megértsd mi a különbség...

 

Hogy a témánál maradjunk, szeretettel várjuk Valovicsszektorürítőnyugdíjkiegészítéspistát Zalaegerszegen!

 
17jan.2115:25 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

ALÁZAT???

Nem lehet minden csapat mögött egy kormánymogul. Avagy: (volt is,) lesz ez még így se.

És igen: az egyik mélyen lenézett, megvetett, szegény csapat bizony elverte a nagyolajkát.

 
16jan.2115:13 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Változnak az idők...emlékszem arra az időszakra, amikor a Szolnok majdnem minden meccsen 66 pontot dobott...(ezen még PP is polemizált akkoriban)
Tudomásul kell venni, hogy a mai magyar valóságban tiszavirág-életűek a sikerek, ahogy remélhetőleg a kudarcok is:)
Meg kell lenni a megfelelő alázatnak csapat és szurkolói szinten egyaránt...
Én magam bevallottan utállak Titeket...de elismerem, hogy nagyot játszott a csapatotok legutóbb!

Hajrá ZTE!

 
15jan.2115:05 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

nem nagyon szájalnék a helyedben! három gyökér fújta a meccset ennyi... nem értem miért kell felfújni! nem nőttük ki a bajnokságot, csak éppen kicsit jobb magas színvonalú meccseket nézni, mint azt, hogy két csapat talán összesen eljut 100 pontig... szóval nem mindegy!

 
14jan.2115:00 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

hú mekkora nagy az arc. ajaj. mintha a magyar bajnokságban "csak" a negyedik helyen szerénykedne az nagy olajka...
egyébként meg pojbicsnak teljesen igaza van. az ember nem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen, hogy emiatt a két klubnak büntetést kell fizetnie. szektorürítés, "három hülyézés" miatt???? jééézusom! hát hol élünk emberek???
csak a zete!

 

Ahol kikapunk 20-25 ponttal. Tudom, ez a realitás. De az első meccset akkor is megnyertük ami már komoly eredmény. A szolnoki hozzászólások mégis mindig nagyon lenézőek velünk szemben. Lehet minket szidni, kiröhögni, de azt a győzelmet akkor sem veheti el senki:)

 
12jan.2114:54 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Lesz még egy visszavágó is! :)

 

Az egyik balfasz csapat megverte a tiédet...

 
10jan.2114:52 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Jaj, bocs, elfelejtettem, hogy kinőttétek a bajnokságot...én kérek elnézést!

 

Lássatok már a sorok mögé, ne rögtön Pojbicsot szapuljátok. A nyilatkozata nem arról szól, hogy az említett két tábort szidja. Szó sincs erről. A lényeg az, hogy nálunk patinásabb és komolyabb közönséggel, táborral rendelkező csapatoknál nem döntöttek volna így a bírók, tartva a közönség (egyébként jogos) haragjától... Ez egyértelmű, ha kimondjuk, ha nem. Nem az első eset, hogy nevetséges eset miatt kell a bizottság elé mennünk. Kaptunk már olyan büntetést mely szerint "az egyik szurkoló égő(!) öngyújtót dobott a pályára". És ez nem vicc... Szóval próbáljátok meg normálisan értelmezni a nyilatkozatot és akkor rájöttök, hogy nem szidva hanem elismerve lett a két csapat és a közönségük... Őszintén, aki körmendi vagy szolnoki szurkoló, ugyanígy látja, hogy náluk nem fordulhatna elő ilyen. Akkor most miért is van mindenki kiakadva? Kíváncsian várom az esti Falco meccset...

 
8jan.2114:49 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nem várja el senki, hogy nekünk szorítson! Az szorít aki akar... én meg pont leszarom! A lényeg, hogy kint vagyok a nemzetközi meccseken és láthatok normális játékot és nem olyat, hogy két balfasz csapat erőlködik a kiesés ellen... Harmadszintű légiósokkal és hadd ne soroljam tovább!

 
7jan.2114:45 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ebből látszik mekkora gyík-gyökér állatok vagytok ti...
Azt elvárjátok, hogy amikor a zolajka nemzetközi meccset játszik egy ország nekik szorítson, de amikor a kosárlabda-társadalomnak kéne összefogni az elvtelen döntések miatt, akkor is inkább a másikat fikázzátok! Undorító!!!
Hajrá ZTE!, Hajrá SKC! és HÁROM HÜLYE!!!

 
6jan.2114:34 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Mindig is egy senki volt a pályán! Most így próbálja felhívni magára a figyelmet! Lehet üríteni! De a gatyádat is a szartól amikor majd eljöttök Szolnokra, vagy Körmendre!

 

Bizony, általában ahonnan eszünk oda nem...
MTE!!!

 
4jan.2113:56 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

ovis.... ez az igazság. A bírók maguknak köszönhetik, mert kritikán alul fújtak.

 

Szerintem mindegy hogy melyik nagy csapatot mondta volna!!
Igaza van!!
Hajrá Zete!!

 

uh Pojbics bazz maradtál volna inkább a labdánál, bár ahhoz is mindig világtalan voltál

 

Szabikám,ez nem szép dolog... Egyből más csapatokat megnevezni,ez egy picit ovisra sikeredett!

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A második félidőben hengerelt az Olaj

Szolnok - A Falco csak 20 percig bírta erővel és idegekkel.
 

Élő közvetítés a döntőről

Körkép - TV, fullcourt.
 

Mégis a Körmend a harmadik?

Körmend – Fodor Gergely nem volt vicces kedvében, de nagyon meglepődött az oklevélen.
 

U18: Borítanák a papírformát

Körkép – Zsoldos András csapatának nehéz a sorsolása a B-divíziós Európa-bajnokságon.
 

Egy-két sör elfogyott

Székesfehérvár – Ünnepelt az Albacomp, de csak visszafogottan.
 

U16: Előre az ismeretlenbe

Körkép – Rangos nemzetközi tornával kezdi a felkészülést a korosztályos válogatott.
 

A döntőről - Csobbanás a sikerbe

Szolnok - Kovács István román szövetségi kapitány, a szolnoki vízilabda szakmai igazgatója sem mentes az Olaj láztól.
 

Az Albacompé a bronz

Körmend - A fehérváriak a harmadik negyedben őrölték fel a Körmendet.
 

Szolnoki Olaj KK - Falco-SZOVA KC

Szolnok - Kálmán László el sem utazik a Tiszaligetbe.
 

Egyenlítettek Lóránték

San Sebastian – Szoros meccsen nyert a Lagun Aro.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
B1Albacomp - Körmend75-64
D1Falco - Szolnok65-78
B>ASalgótarján - Baja103-67
B2Körmend - Albacomp71-84
D2Szolnok - Falco101-74

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Fortress Lami-Véd Körmend - Albacomp Fehérvár

  • Jótékonysági focikupán vett részt a ZTE

  • Falco - Szolnok 65-78

  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés