Gardener győztes debütálása

Paks – Nem okozott gondot az ASE-nak a Sopron legyőzése.

Pontatlan dobásokkal kezdett mindkét csapat, végül Rubin szerezte meg az első pontokat. Két perc tellett el amikor Gombás rosszul lépett, és a bal vádlija megsérült, úgy támogatták le a pályáról. Paksi oldalon Tóth és a két Williams, a soproniaknál Rubin és Thomas szállította a pontokat. A negyed felénél pályára lépett az ASE új centere, a Costa Rica-i Gardener, aki a bemutatkozásként mindkét büntetőjét értékesítette. Felváltva estek a kosarak, Thomas büntetőivel a vendégek nyerték az első felvonást.

A második negyedben nagyon belekezdett az ASE, két triplával és négy büntetővel csinált egy 10-0-s rohamot, Meszlényi Róbert időt is kért rögtön. Körtélyesi zsákolásával azonban tovább nőtt az előny, a tizenötödik perc tájékán már 14 ponttal ment a hazai csapat. A vendégek Rubin és Egemonye pontjaival igyekeztek tartani a lépést.

A nagyszünet után Molnár és Rubin kosaraival hat pontra feljött a vendég, de ezzel el is lőtte a puskaporát. Fokozatosan nőtt az ASE előnye, Gardenerrel nem tudtak mit kezdeni a palánk alatt. Az új játékos fizikai fölénye különösen a lepattanó szedésben jött ki. A két vezetőedző sokat forgatta csapatát, de a cserepadok között nagy volt a különbség.

A záró felvonás elején 6-0-val kezdett a vendég, de hamar rendezte sorait a Paks. Fokozatosan újra nőtt az előny, a soproniak inkább kintről próbálkoztak. A vége felé már cifrázták a piros-kékek, az utolsó percben Völgyi Péter pályára küldte a csapat 18 éves 215 cm magas fiatal centerét, Czinger Zoltánt is.

Völgyi Péter, az ASE edzője: Helyenként látványos, és jó játékkal meggyőzően szereztük meg ezt a „kötelező” győzelmet. Próbáltuk az új felállásban mindenkinek megtalálni a helyét a csapatban. Gardener bemutatkozása sikeres volt.

Meszlényi Róbert, a Sopron edzője: A második félidő elején próbáltunk felzárkózni, de nem sikerült. Sajnos az ASE-nak az új fiúval nagyon stabil lett a palánk alatti védekezése, így ott nem tudtunk kosarakat szerezni. Ma ez volt a reális eredmény.

 
16jan.1611:39 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Senki nem volt hű de lelkes, csak annak örültünk hogy végre egy győzelem, végre már valami. Ahogy lackojr78 is írta, ki lehet kapni Pakson. Engem inkább Gomba sérülése zavar, meg az hogy ilyen könnyen megadtuk magunkat.

 
15jan.1511:50 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Milyen nagy soproni hozzászólást?Senki sem mondta hogy nagy győzelem volt az egerszeg ellen,de jó önbizalomnövelő volt annyi szent.Kikaptunk az egyik bajnokesélyestől idegenben,ennyi történt.Remélem Gomba sérülése nem komoly,nagyon hiányozna az amúgy is foghíjas 4-es poszton:(Jobbulást!Hajrá Sopron!!!

 
14jan.1510:20 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nagyon hajtott tegnap Gardener, 13p, 9 pattanó, 5 szerzett labda. Ha jól emlékszem. Nagy, masszív játékos, ő tempókat nem fog dobálni, támadja a gyűrűt, szóval center végre, ami nekünk kell! Szezon közben nem válogathatunk, úgyh szerintem marad!

 

Milyen az új játékos, hogy vált be?

 
12jan.1422:38 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nagyon remélem, hogy itt nem lesz a Völgyinek 2. év ahol mindenki szeretné. Gardener érkezésével remélem sokkal jobbak leszünk a palánk alatt és kintről is veszélyesebbek lehetünk emiatt.

 

Hiányolom a nagy soproni hozzászólásokat! Zalaegerszeg ellen nagyon sok lelkes volt, mintha a LEGjobb csapatot vertük volna meg..Meszlényi volt a megváltó!!.. Most??

 

Nekem tetszett Gardener, jól védekezett, és támadásban is erőszakos volt, kicsit még nyugodnia kell, de meg lesz majd az is!

 

Gyenge színvonalú mérkőzésen, gyenge csapat ellen, javuló játékkal győztünk.Azért már egy két biztató jel van ,például van centerünk, Kámán nagyon régen játszott ilyen jól. Szóval alakul.
CSAK A PIROS-KÉK!

 

Még csak most kezdődik!
Várjátok ki a végét! Nekem az rémlik, hogy Zegen is ugyanígy kezdődött, mindenki szidta Völgyit, a második évben meg mindenki irigyelte és Istenítette.
Ha nem lesz igazam, mindenkit megkövetek, de nézzük meg, mit hoz a jövő!

 

Számomra a ZTE legszimpatikusabb játékosa a Kertész, de nem bánnám, ha elcserélnék a Paks Kertészére :)

 
6jan.1420:11 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Besültél kisgyerek :)

 
5jan.1420:09 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

kontar barátom, ha te meg vagy elégedve a csapatod teljesítményével, a mutatott játékkal, a játékosok formájával, az edző felkészültségével és motiváló készségével, annak én csak örülni tudok, de nagyon, mert akkor egy ellenféllel kevesebb idén. szerintem ebből a keretből ilyen keveset kihozni, eléggé szégyenletes :D

 

Nektek sem jó semmi: ha kikap a csapat, hülye az edző, meg Kámi, ha nyernek, akkor is hülye az edző, meg ki tudja még ki. Dilettáns banda nagy szájjal!

 

Azért az első és a negyedik negyedre ne legyél büszke...Gyenge ellenfél..te aztán büszke lehetsz a helyezésetekre ...a nagy bajnokesélyes:)Hajrá Sopron!!!!

 
2jan.1420:00 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Miről beszélsz? Mit vársz mit mondjunk? Ez a Völgyi érdeme volt? Tudatos játékot láttál? Ugyanúgy nincs mint ahogy eddig sem volt.

 

Várom a Völgyi ellenzék hozzászólásait!
Vagy most jön az, hogy ilyen gyenge ellenfél ellen mindegy, ki ül a padon, akár én is ott lehetnék, akkor is nyertünk volna...
pfffff

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek

Szolnok – Az énekes bízik az Olaj győzelmében. Ha nyernek, nagy buli lesz.
 

Czigler még nem vonulna vissza

Nagykanizsa – A 41 éves center a jelenlegihez hasonló szerepkörben még kosarazna a B csoportban.
 

Zakóval kezdtek Lóránték

Valencia – A rájátszás első meccsén 22 ponttal kapott ki a Lagun Aro.
 

Egy fehérvári lépés a bronz felé

Székesfehérvár – A Körmend ismét 10 pontos előnyt eltékozolva kapott ki.
 

A döntőről - Hy Bryan!

Szombathely – A Bumeráng hangja szereti a kosárlabdát és bízik a Szombathely pályaelőnyében.
 

Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK

Szombathely – Bencze bajnok akar lenni, Pór szerint a Falcónak van nagyobb veszíteni valója.
 

Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát

San Sebastian – Lóránt Péterék ma este Valenciában kezdik a rájátszást.
 

Kecskeméten lesz az U23-as döntő

Kecskemét – A fiataloknál is farkasszemet néz egymással az Albacomp és a Körmend.
 

ACB után, válogatott előtt

Budapest – Hanga Ádám 4-5 kilóval izmosabban tért haza és most pótolja a 8 hónapon át nélkülözött levest.
 

A döntőről: Horti Gábor

Budapest – A SportKlub riportere aggódik a szombathelyiekért, nehogy égési sérülések érjék őket.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
ED3Falco - Körmend82-75
ED3Albacomp - Szolnok71-80
B>ABaja - Salgótarján83-91
ED4Körmend - Falco60-63
B1Albacomp - Körmend75-64

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D1Falco - Szolnok05.18. 18:15
B>ASalgótarján - Baja05.19. 18:00
B2Körmend - Albacomp05.20. 18:00
D2Szolnok - Falco05.21. 18:15
B3Albacomp - Körmend05.23. 19:00
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés

  • Sömenek Martin ballagása

  • Extra képek az EC-ről

  • Besiktas Milangaz - Elan Chalon 91-86