Bell, a nagy varázsló

Körmend – A Nyíregyházát legyőzve maradt az élbolyban a Körmend.

Rashad Bell tempójával vette kezdetét a szombat esti, Körmend – Nyíregyháza összecsapás. A negyed első fele nagy rohanással és sok pontatlansággal telt. A csapatok a negyed derekán még fej-fej mellett és 10 pont alatt álltak. Aztán a hirtelen meglódult körmendi szekér időkérésre kényszerítette a nyírségi edzőt, Ferenczi Tamást. Hiába volt a rövid szünet, Bell keze továbbra is sült.

A második tíz percben aztán maradt az első játékrész forgatókönyve. Bár a vendégek folyamatosan tartani tudták magukat, a hazaiak így is őrizték vezető pozíciójukat. Rashad Bell büntetőjével már a bűvös 10 pontos különbséget is beállították a körmendiek. A nagyszünetig hátralévő játékidőben is hasonlóan jól teljesítettek Némethék a negyed végére megduplázták előnyüket, így a nagyszünet előtt zengett a „Húsz! Húsz! Húsz!”.

Az első félidőt Townes zsákolása zárta, a másodikat Townes zsákolása nyitotta. A Nyíregyháza egy-egy villanás erejéig tudatta, hogy még nem adta fel a meccset, azonban a Körmend könnyedén tudta tartani előnyét. Sőt, látványos megoldásokra is tellett tőlük: többek között Németh Istvánt is láthatta zsákolni a közönség.

Az utolsó negyed már csak formaság volt. A Körmend továbbra is jól védekezett a vendégeken, látványos sapkákat osztottak ki. Összességében magabiztosan és megérdemelten nyert a vasi csapat.

Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Kicsit nehezen indult a mérkőzés számunkra, azonban az első félidőben agresszív védekezésünknek köszönhetően olyan előnyre tettünk szert, ami megnyugtató volt. Nem forgott veszélyben a győzelmünk. Voltak olyan periódusaink, amikor rosszul és akadozva játszottunk. Örvendetes, hogy mindenki pályára tudott lépni. Sonyák Béla is meghálálta ezt a 10 percet. Tudom, hogy ennél most nehezebb mérkőzések következnek. Mindjárt szerdán itt van Kecskemét elleni találkozó, de természetesen ott is csak a győzelem az elfogadható.

Ferenczi Tamás, a Nyíregyháza edzője: A második negyedben volt egy négy perces rövidzárlatunk, amikor a Körmend 20 pont fölé vitte a különbséget. A második félidőben próbáltunk felzárkózni. Voltak részsikereink, de sajnos a Körmendnek csak megnehezíteni tudtuk a dolgát. Gratulálok a győztes csapatnak.

 

Megkérném az oldalt szerkesztő urakat,hogy így utólag SONYÁK BÉLA nevét írják át nagybetűvel! A teljesítménye alapján kijár neki! Az egy negyed alatt dobott 11/9 azt hiszem egy légióstól is emberes teljesítmény lenne nemhogy egy fiatal MAGYAR tehetséges játékostól! Minden esetre Én emelem kalapom előtted Béci! Üdv.Mindenkinek KÖRMENDRŐL! Csak az MTE!

 
2jan.1608:28 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Gratulálok a Körmendnek!
Sitkuval nem tudom, hogy mi a gond, 21 perc alatt 11/3 nem is rossz!
Két dolgot azért megjegyeznék:
- Már nem annyira halkan jegyzem meg, hogy ilyen gyenge irányítónk évek óta nem volt! Most is 5 eladott labda, valamint csak 3 gólpassz! Nem véletlen, hogy az eladott labdák tekintetében Fekete listavezető pozíciója megingathatatlan.
- A Djogo-Kandics csere nagyon jót tett a csapatnak, de az utóbbi 2 meccsünkön kissé "érdekes" számomra Kandics 1. félidőbeli 2-2 szerzett pontja. Sokszor eldőlhetnek a meccsek már az 1. félidőben (mint most is), akkor pedig már késő lehet a 2. félidőbeli feltámadás!
Azért rendületlenül: Hajrá NyKK!

 

Jobban tartottam ettől a meccstől, mint a kecskeméti idegenbelitől tavaly! Szerencsére nem lett igazam! Sima lett, Bell nem tudom miért varázsló a címben, nagyon meg sem erőltette magát, kényelmesen dobálta a pontjai nagy részét! Egy valamin kezdtem felcseszni az agyam a 2. félidő kezdetén, de aztán bekövetkezett, amit sokan akartunk: Sonyák Bélát ilyenkor nyugodtan lehet játszatni, akár 10 percet, de talán kicsit többet is! A tehetsége és képzettsége ugyanolyan mint az ellenfélnél Mohácsi Máté-é, a különbség annyi, hogy Mohácsi játszik és meghatározó! Nincs mese, Bélát is normálisan be kell építeni a csapatba, akárcsak Cseh Gyurit; csak így van esély a bajnoki címre, min. 9 akármikor bevethető játékossal, akikre lehet számítani bármikor!

Más: Sitku tényleg egy ikon, de talán ezt a szezont már nem kellett volna vállalnia! Semmi értelme! Több volt a duma, mint a teljesítmény! Nem bírja már!

MTE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek

Szolnok – Az énekes bízik az Olaj győzelmében. Ha nyernek, nagy buli lesz.
 

Czigler még nem vonulna vissza

Nagykanizsa – A 41 éves center a jelenlegihez hasonló szerepkörben még kosarazna a B csoportban.
 

Zakóval kezdtek Lóránték

Valencia – A rájátszás első meccsén 22 ponttal kapott ki a Lagun Aro.
 

Egy fehérvári lépés a bronz felé

Székesfehérvár – A Körmend ismét 10 pontos előnyt eltékozolva kapott ki.
 

A döntőről - Hy Bryan!

Szombathely – A Bumeráng hangja szereti a kosárlabdát és bízik a Szombathely pályaelőnyében.
 

Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK

Szombathely – Bencze bajnok akar lenni, Pór szerint a Falcónak van nagyobb veszíteni valója.
 

Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát

San Sebastian – Lóránt Péterék ma este Valenciában kezdik a rájátszást.
 

Kecskeméten lesz az U23-as döntő

Kecskemét – A fiataloknál is farkasszemet néz egymással az Albacomp és a Körmend.
 

ACB után, válogatott előtt

Budapest – Hanga Ádám 4-5 kilóval izmosabban tért haza és most pótolja a 8 hónapon át nélkülözött levest.
 

A döntőről: Horti Gábor

Budapest – A SportKlub riportere aggódik a szombathelyiekért, nehogy égési sérülések érjék őket.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
ED3Falco - Körmend82-75
ED3Albacomp - Szolnok71-80
B>ABaja - Salgótarján83-91
ED4Körmend - Falco60-63
B1Albacomp - Körmend75-64

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D1Falco - Szolnok05.18. 18:15
B>ASalgótarján - Baja05.19. 18:00
B2Körmend - Albacomp05.20. 18:00
D2Szolnok - Falco05.21. 18:15
B3Albacomp - Körmend05.23. 19:00
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés

  • Sömenek Martin ballagása

  • Extra képek az EC-ről

  • Besiktas Milangaz - Elan Chalon 91-86