A nagy szektor ürítés - Szinte biztos a büntetés
Sopron/Budapest – Mindegy, hogy tettlegesen vagy verbálisan akadályozzák a családok szórakozását. Valovics helyesen járt el.
Közjáték szakította meg a hétvégi Kis-Rába menti Takarék-Soproni KC – Zalakerámia ZTE KK bajnoki találkozót. Valovics játékvezető ugyanis a harmadik negyedben – tovább nem tűrve sem a hazai-, sem pedig a vendég B-közép trágár skandálását – kiüríttette a szektorokat.
– A játékvezetőnek kötelessége, hogy a kosárlabda pályára nem való viselkedést megszüntesse – kezdte Faidt Mihály, a Játékvezetői Bizottság elnöke a BB1.hu-nak. – Az, hogy ez tettlegesség vagy trágárság, az ebben a szituációban szinte mindegy. A családok szórakozását kívánja szolgálni a kosárlabda, és ha bármi olyat észlel a játékvezető, ami ezt keresztül húzza, akkor nem csak, hogy joga, de kötelessége is közbe avatkozni. Ez esetben a kolléga teljesen jogosan járt el.
A BB1.hu megkereste a komisszári jelentéseket és jegyzőkönyveket begyűjtő Technikai Bizottságot is. Az elnök, Harsányi József vázolta a következményeket.
– Jelen esetben meg tudom erősíteni, hogy a két tábor egymást segítve, egymásnak válaszolgatva szidta a játékvezetői hármast. A műsorközlő figyelmeztette a szurkolókat, hogy hagyják abba a trágárkodást, különben szektor ürítés lesz. Mivel nem hagyták abba, a biztonságiak közbeléptek. Mi a szezon elején többször is úgy nyilatkoztunk, hogy szeretnénk a kosárlabda pályákat a családoknak átadni. Ilyen viselkedésnek így semmi keresnivalója a parkett közelében. Ebben az esetben a vendég és a hazai klub is érintett, így mindketten büntetésre számíthatnak. Ennek mértékét azonban nem mi, hanem a Verseny- és a Fegyelmi Bizottság fogja megszabni – mondta Harsányi a BB1.hu-nak.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek
Czigler még nem vonulna vissza
Zakóval kezdtek Lóránték
Egy fehérvári lépés a bronz felé
A döntőről - Hy Bryan!
Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK
Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát
Kecskeméten lesz az U23-as döntő
ACB után, válogatott előtt
A döntőről: Horti Gábor
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| ED3 | Falco - Körmend | 82-75 |
| ED3 | Albacomp - Szolnok | 71-80 |
| B>A | Baja - Salgótarján | 83-91 |
| ED4 | Körmend - Falco | 60-63 |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D1 | Falco - Szolnok | 05.18. 18:15 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 05.19. 18:00 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 05.20. 18:00 |
| D2 | Szolnok - Falco | 05.21. 18:15 |
| B3 | Albacomp - Körmend | 05.23. 19:00 |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |






Ha kicsit is értenél hozzá, akkor nem a dobott büntetők számát néznéd, hanem a fault-arányt, ami 27-35 volt az Nyíregyháza-Jászberény meccsen. Ez pedig nem arra utal, hogy a bírók részrehajlóak lettek volna.
Teljes mértékben igazad van, mert tegnap ez így történt, ahogy írtad!
Azonban van egy olyan sejtésem, hogy annak, aki a nyolcat úgy írja le, hogy "8-c", hiába próbálod felnyitni a szemét.
Nem Valovicsot akarom védeni, de arra nem is gondolsz hogy esetleg az egyik fél néha több szabálytalanságot követ el mint a másik? Nincs sehol előírva hogy egálnak kell lennie a faultaránynak. Vagy az jobb lenne ha böszme faultokkal kompenzálna, mint tette azt nálunk is?
Valovics a hét végén pihenteti az elsatnyult agyát, helyette bedobták a nézők rémét SAMUT!!!! Sajnálom A fehérvári csapatot és a nézőket.:)))
Nagyon utálhat benneteket, hogy kétszer annyit büntetőt dobhattatok mint a Jászberény, ha nincs ez az "utálat" már a mérkőzés 40 perc alatt vége. HÁROM HÜLYE!!!!!
Üdv Neked is!
Valóban a kamerákra gondoltam inkább a videóbírók helyett, illetve az éles helyzetet lehet erre is érteni. Bár akkor ennyi erővel minden meccsen éles helyzet van.
Egy már biztos:a Közellenség című film következő részét Valovics pályafutásáról fogják forgatni:-)
Dehogynem.Nézzétek meg kivetítőn!:-)
:-)Üdv.
-A videóbírót a saját téves fújásaik kiszűrésére,ill.annak megelőzésére kellene használni,nem a nézők szájmozgását követni rajta:-) Arra ott van a kamera.
-Kiélezett helyzeten pedig azt értettem,ami a sporik ténykedése és a tömeges szurkolói reakció között volt.A többi stimm:-)
Csatlakozom az előttem szólókhoz:ritka nagy görény,sunyi ember a kis vörös...és végtelenül világtalan...hozzáteszem,Bp-en középiskolai tanár.
Szegény gyerekek!
Pusztulj a pályák környékéről,mindenki utál,mint a szart!
Nem szoktam így írni,de valovics megérdemli....
Ha tudnád, hogy Valovics mennyire utálja az NyKK-t, akkor nem írnál ilyeneket.
Azért dobtunk sokkal több büntetőt, mert a rendes játékidő vége előtt kb. 5 perccel a JKSE már csak az állandó szabálytalanságokkal tudott közelebb férkőzni hozzánk (megjegyzem, hogy ez sikerült is nekik, hiszen kiegyenlítettek).
A hosszabbításban pedig ugyanez volt a szitu.
miért, volt neki?
Ez a baromarcú megint hozta önmagát Nyíregyházán 8-c kipontozott játékos,a dobott büntetők aránya 49-25 a Nyíregyháza javára, azért ez egy kissé csalás szagú mérkőzés volt. VALOVICS ESZED SINCS!!!!
én úgy tudom, hogy a bíróknak nem a szurkolói beszólásokkal, hanem a játékvezetéssel kellene foglalkozni.....
Lehetne egy kis összefogás úgy,hogy ha Valovics bárhol vezet óriási füttykoncert és B.zi Valovics rigmusok! Csináljuk ki!!!
És akkor mi lesz, ha azt kiabáljuk, hogy ics-ics-ics szerbusz Valovics. Szektor ürítés? Ezeknek csak a pénz kell. Hülye kifogás a családok és társai. Csak a pénzről szól az egész.
dögölj meg valovics
Egy francot jársz húsz éve meccsre.ha te mindig hallod a három hülye rigmust.Az elmult években alig-alig lehetett ilyet hallani,azt is csak másodpercekig.
Valovics jól járt el?A legjobban akkor járt volna, ha világra se jön!Szolnoki szurkolóként egyetértek minden soproni és egerszegi szurkolóval!
Tisztelt Felügyelők, Döntéshozók!
Bízom benne, hogy végigolvassák az alattam szólókat, kivétel nélkül mindenkit. Ez nem csak Sopron és Zalaegerszeg véleménye, hanem szinte minden klub szurkolóié. (elég egyértelmű)
– A játékvezetőnek kötelessége, hogy a kosárlabda pályára nem való viselkedést megszüntesse – kezdte Faidt Mihály...
Ha ezt betartják a bírók, és levonulnak a pályáról, akkor kik fogják vezetni a meccseket?
Erre létezik szabály?
– A játékvezetőnek kötelessége, hogy a kosárlabda pályára nem való viselkedést megszüntesse – kezdte Faidt Mihály...
A játékvezető kötelessége nem az, hogy jól vezesse a meccset? Amennyiben pedig erre képtelen, akkor száműzni kell a pályák környékéről is!
(Rohangálhatna az a maradék 4-5 bíró meccsről-meccsre!)
20 éve járok Körmend meccsre, de még nem volt olyan meccs, hogy ne hangzott volna el ez a rigmus. "Három hülye" - ezt még csak trágárnak sem nevezném ,senki anyukáját nem szidták és a kedves mama foglalkozására sem tippeltek. Mi lett volna akkor? 3 év börtön? :)
A sporttörvényi szigorítások és az egyre több "hatalommal" felruházott, de annál kevésbé képzett játékvezetők szépen lassan eltüntetik azt a sajátos atmoszférát, mely a magyar férfi kosárbajnokság csarnokait jellemezte az elmúlt évtizedekben...
Magyarul, régen is hülyék voltak a bírók, és bundáztak, de legalább szidni lehetett őket, és ezt ők is belátták! :)
Még ennyit a körültekintő bíróküldéshez:
Most vettem észre, hogy ezt jól kikaptuk!!!
Valovics - a "botrányhős", mindig is utált bennünket!
Pozsonyi - aki debreceni, nem gondolom, hogy nekünk fog fújni.
Fodor - szolnoki, a JKSE milyen megyéből is jön?
Így kell játékvezetőket küldeni!!! Gratulálok a bíróküldőknek, nem bízzák a véletlenre!
Már hallom is a száműzött rigmust (három h....!).
Ha nem leszünk csendben, akkor ki leszünk ürítve!
Fiúk! Jól kössétek fel az alsóneműt, mert nyolcan lesznek egyszerre az ellenfélből a pályán!
Hajrá NyKK!
Most szívesen feltennék egy kérdést, de sajnos nem rendelkezem azzal a szervvel, amit be lehetne kapni. A teljesen felesleges műbalhé után még a csapatokat éri büntetés? Nem elég, hogy az ilyen valocsicskák abból a pénzből élnek, amiket a szurkolók/nézők (kinek mi a szimpatikusabb) kifizetnek, amikor meccsre mennek, de leállítják a játékot, hisztiznek, mint az ötévesek és még megbüntetik a csapatokat?! Az ilyen emberek nem köpik le magukat, ha tükörbe néznek, egyébként?
Nem mellesleg: aki nem bírja a kritikát, maradjon otthon a s*ggén.
Az meg hab a tortán, hogy a JÁTÁKVEZETŐ az, aki tönkreteszi azzal a mérkőzés élményét a családoknak, hogy - lenti példa alapján - kiürítteti a szektorokat. Őket mikor büntetik meg ezért? Mert ideje látni, hogy a lóf*sznak is van vége és egy idő után mindenki kerülhet a rossz végére. Nem beszélve arról, hogy tönkretették a meccs-élményt, amiért kijárunk szurkolni, de a játékosokat is megzavarta a MUNKÁBAN, amiért őket fizetik. Ja, hogy arra nem gondolnak a kedves szervek, hogy a kosárlabdázó akkor is dolgozik, amikor a játékvezető urak és nem csak poénból jár ki?
Néha gondolkodni kellene, bár tudom, igazán megerőltető. Bocs, elfelejtettem; az én k*rva anyámat :)
Valovics az egy kretén! Egy kisebbségi komplexusban szenvedő senki!! Ahogy előttem is írták, pont az ilyen felkészületlen, rosszindulatú kis csicskák miatt alakulnak ki a nézőtéren a bírók elleni elemi felháborodás!!
Látom azért hovatartozástól függetlenül mindenki a szurkolóknak ad igazat,azoknak,akikből (enyhe túlzással)élnek a játékosok és a játékvezetők is egyaránt!!!!Erre elrontja ez az idióta magánszámával az egészet!De tovább megyek!Valovics úr!Ezentúl javaslom a Falco-Körmend meccsen is alkalmazza ezt a szankciót..Már ha meri:)Gyökér
Ez botrány!!!És ezt komolyan is gondolják?Helyesen járt el?????Ezzel hogy akadályozták a családok szórakozását????Atyaég...Magyarország 2012..Valovics,remélem hamarosan letolod a pofád Sopronba te görény!!!!!!
"Valovics játékvezető ugyanis a harmadik negyedben – tovább nem tűrve sem a hazai-, sem pedig a vendég B-közép trágár skandálását – kiürítette a szektorokat."
Szerintem ha ő ürített volna, akkor hamarabb kiürítették volna őt! A gyávák inkább üríttetni szoktak!
Az elvezetett mérkőzéseken nem lenne egyszerűbb a bírókat kiüríteni a teremből? Ha így folytatják, akkor még ez is bekövetkezhet a békés családok aktív közreműködésével.
Azt nem vizsgálják véletlenül, hogy ahol Valovics úr az egyik játékvezető, ott mindig megkapják a bírók ezt a rigmust?
Éppen ideje lenne már nyugdíjazni az említett urat, mert véleményem szerint az eltelt sok-sok év alatt lelassult, és a látásával is lehet valami probléma! No meg a pökhendiségével!
Aki ezt a "szakmát" választotta magának, az tudja elviselni a kritikát is, ha egyszer gyengécskén végzi a munkáját!
Még megjegyezném, hogy nagyon sok kosármeccset (főleg a rangadókat) megnézek a férfi első osztályban, és állítom, hogy a bírók ténykedése a meccsek 80 százalékán kritikán aluli! Ezen a téren kellene egy kicsit többet követelni, nem pedig hagyni a nebáncsvirágok azon működését, amitől a legszelídebb nézők is bekapcsolódnak az említett rigmus ordításába!
A családok és a kosárlabdabarátok szórakozását Valovics zavarta a legjobban
családi szórakozás.már odáig fogunk jutni mint egy szinházba.csöndbe egyhejbe kell majd ülni.ésmajd a végén lehet majd tapsolni.
Teljesen egyetértek veled.
Csalódottak voltunk, hogy elutazunk több mint 100 km-re, tökutolsó csapatunkat buzdítani, ráadásul sérülések és más nehézségek hátráltatják a szereplésünket, és erre jönnek ilyen valovicsok...
A szektorürítés után pedig köszönjük a soproni szurkolótársaknak, hogy szorítottak nekünk is helyet, hogy végignézhessük a teljes érdektelenségbe fulladó meccset.
Tényleg az a cél, hogy pár százt ember csendben üljön, és egy-egy szép megmozdulás után tapsikoljon?
Szerk. ?úr?Kérdezzük meg mit szól mindehhez sp ???
Meglátod zárt kapus lesz a Sopron - Alba! XD
Idén sajnos nem láthatjuk hogy verünk meg titeket.
Várom a szolnoki, körmendi, zalaegerszegi, szombathelyi stb. CSARNOKürítéseket. Mondjuk egy-egy telt házas meccsen, mikor felharsan a (családok szórakozását porrá zúzó, minden határt túllépően trágár stb.) "három hülye" rigmus.
Ez lenne az egyetlen következetes döntés, ugyebár.
És ez a tény jól mutatja az egész komédia színvonaltalanságát.
NEVETSÉGES!
SZÍNHÁZ
SZINHÁZ
2. Jelen esetben nem egy-két renitens alakról volt szó, hanem szektornyi emberek kórusban kiabálták a három hülyét. Itt nézzék vissza a felvételeket hogy kinek hogy mozgott a szája? Az lenne érdekes ha ezentúl amikor elhangzik a három hülye, akkor megáll a játék és a bírók videón kiszűrik aki kiabálta.
3. Ilyen nem csak Fehérváron meg Sopronban van, hanem Nyíregyházától Zalaegerszegig mindenhol.
Kiélezett helyzetről ezen a meccsen meg semmilyen értelemben nem lehetett beszélni.
Még csak a "fújd meg a sípot..." és az "xy te állat..." kezdetű örökbecsű rigmusok sem hangzottak el. Ha várt volna pár percet, aránylag normálisan fúj egy darabig annyiban maradt volna az egész. Rutinosan (még ha gyengén is) levezethette volna a meccset és nem kellett volna játszani a sértődöttet. Persze kell a pénz a szövetségnek. A JB meg nyilván neki ad igazat, őket még megkérdezni is felesleges volt.
Nem csak 500 ember, bizony többször kiabálta az egész csarnok. A szektor ürítés előtt azonban nem.
Ha már számok... Jelen gazdasági helyzetben ismert belépőjegy, büfé, benzin árak mellett szinte teljes telt ház volt a 11. és a 14. csapat meccsén... Az emberek azt a kevés pénzüket is arra áldozták, hogy ott legyenek a meccsen. Aki pedig kiment érthetően egy normális meccset szeretett volna látni, nem a három bíró ámokfutását. Ezek után talán nem meglepő, ha miután élvezhetetlenné teszik az estét, elszakad a cérna és a teljes csarnok hovatartozástól függetlenül, egyöntetű véleményt formál a játékvezetésről. A családok szórakozását nem a két B-közép tette tönkre, ez nyilvánvaló mindenkinek aki ott volt. Ha így lett volna, a hazai szurkolók nem szorítanak helyet a kiküldött zalaegerszegieknek. Valovics indokolatlan magánszáma után a meccs teljes érdektelenségbe fulladt, hazai és vendég szurkolók közösen, néma csendben követték az eseményeket. Valóban ez a célja a szövetségnek? Mert ha igen, akkor maguktól is hamar ki fognak ürülni a csarnokok, nem is kell küldeni senkit.
Végre. Egész héten ezért rágtam a szerkesztők fülét. :)
Sajnos sokkal okosabbak nem lettünk. Érthető, hogy a Bizottság elnöke megvédi a játékvezetőt. Viszont érdemes lenne azt is megvizsgálni, hogy közel 500 emberből mi váltotta ki ezt a reakciót. Ráadásul a "hülye" szó ezek szerint trágárnak minősül?
Nekem az a véleményem, hogy nem lenne ilyenre szükség, ha megfelelő színvonalon vezetnék a meccseket "magasan képzett" játékvezetőink. Nem a szektor ürítések a célravezetők, hiszen ez a sport (is) a nézőkért van, belőlük él meg a Szövettség és a Bizottság is, ha a hozzá nem értésükkel, és az idióta és következetlen játékvezetéssel emberek százainak szórakozását rontja el egy-egy szürkeruhás, több kárt okoz a kosárlabdának, mint a "három hülyézés".
Ne izgulj! A szolnokiak már túl vannak a szektor kiürítésén! Az ominózus eset kb. 1992 környékén esett meg. A vendégszektorral szemben lévő palánk mögötti rész felének az eltávolítása volt a játékvezetőnek a célja! Kb. 20 percig állt a játék! :)
Vicces volt, mert senki nem értette, hogy miért!
Az egészben az a nevetséges,hogy a zalaiak kezdték azt hogy "három" a soproniak meg erre nyomták a választ,hogy "hülye"!:)))Ha ezért szektort kell üríteni akkor jobb ha nézők nélkül rendezik a meccseket!!!!!!!!!!!!!!
Elég szomorú, hogy ilyen megtörténhet... Sem dobálózás, sem verekedés sem semmi atrocitás nem történt. Aki erre az egész történetre pénzbírságot szab ki az épp olyan alacsony szintre süllyed mint a három bíró tette. Ami a családokat és a teljes közönséget megbotránkoztatta az nem a három hülye rigmus hanem a következetlen és érthetetlen játékvezetői ámokfutás egy jó hangulatú barátságos meccsen. Azt pedig kétlem, hogy innentől kezdve minden fordulóban szinte az összes csapatot megbüntetik emiatt (hiszen gyakorlatilag mindig elhangzik ilyen vagy még durvább rigmus)Akkor pedig nem csak a bírók hanem maga az FB is következetlen lesz. Sajnálom, hogy egy ilyen szituációban fel sem merül a játékvezetők felelőssége, sőt még meg is dicsérik őket, hogy jól cselekedtek. Remélem azért van olyan illetékes a szövetségben aki olvassa az elmúlt néhány nap hozzászólásait, mert ritkán vannak ennyire egybehangzó vélemények csapat-hovatartozástól függetlenül. Ez azért elgondolkodtató...
A magam részéről nem kérdőjelezem meg,h.JOGILAG nem vitatható a bíró rendelkezése,de:
-nagyon szeretném már látni,h.a kosármeccseken elrendelt videóbírót használják is a sporik,pláne ilyen kiélezett helyzetekben!Nincs tökéletes játékvezetés,mint ahogy tökéletes játék sem,de ezért vezették ezt be ,sajnos csak elméletileg mindeddig!
2,A kamerákat díszítő elemnek használják a csarnokokban?Ha nem így lenne,nem zavarnának ki vétleneket is!
3,A sopronihoz hasonló teljes felhördülés Fehérváron is előfordul,mégpedig nem a néhány tucatnyi FUCK-ostól kiindulva,hanem több száz-egyébként békésen üldögélő-nézőtől,és szinte mindig a bírók robbantják ki.Javaslom,a gyenge reakcióidejüket egészítsék ki a technikával,hátha előrébb visz..
Harsányi úr!!!
Elég harsánynak hangzik a rendcsinálás a pályákon, tán hárman hozták meg e bölcs döntést,emiatt további (HÁROM HÜLYE) a titulus önök felé, gyülekeznek szépen tán a VFB-n is hárman képviselik a bírság összegét, szépen gyülekeznek?
Ha egy pályán mindkét tábor felváltva (együtt)képviselik, (HÁROM HÜLYE) rigmust, ott nem a nézőkben van a hiba, hanem és ez összegezve a 3 x 3 hülyében, önöket kellene büntetni, hogy engedik az ily gyenge tudású bírók működését, nézzenek tükörbe s látnak majdnem egy tucat HÜLYÉT.:)))
Ó, hát így. a játékvezetők a kritikán aluli működésük verte ki a biztosítékot! Egyszerűen sz*r volt, amit csináltak! Ők azért nem kapnak büntetést, csak a szurkolók? Próbálnának megy egy pana vagy egy partizan meccsen szektort üríteni!
Akkor A szolnokiak félhetnek mert akkor innestől kezdve zárt kapu!!!Azért kíváncsi lennék mikor az olajszurkolókat hazai pályán ürítik a szektorukat!olaj-Falco az azért érdekes lesz:D
Évek óta süllyed a játékvezetés színvonala itthon. Nem is csodálom, hogy nemzetközi mezőnyben nem nagyon számolnak a sztár játékvezetőinkkel. Következetlenül fújnak össze vissza! Sokszor látni, hogy egyik csapatnak minden megengedett, a másiknak kis túlzással a csúnya nézést is büntetik.
Az pedig vicc, hogy egy ilyenért kiürítették a fél csarnokot. Ez aztán Qrvára szolgál mindent. Dilettantizmus, amit a rigók művelnek! Én már azt várom, hogy ( NE TÖRTÉNJEN MEG!!!!!!!!) mikor unja meg egy szurkoló, és a csarnokból hazáig kergeti őket. Jobb lenne, ha még mindig sztrájkolnának inkább.
Egyébként lenne egy javaslatom a JB felé.
KÜLFÖLDI BÍRÓKAT!!!!!! Ők legalább nem értenék, hogy a szurkolók mit kiabálnak feléjük. :D
Tisztelt Harsányi Úr!
A kedves sporttársak, Valovics Úr vezetésével a 2.negyedtől, teljesen indokolatlanul "síp alkalmazásával" akadályozták a családok szórakozását.
Ez - a kosárlabdaértő soproni és zalaegerszegi közönségnek egyértelműen gyenge és nem egyszer érthetetlen - játékvezetői magatartás a 3.negyedben verte ki a biztosítékot, amikor a két tábor (nem csak a "B közepek"!) rákezdett a mostanában oly sok csarnokban felhangzó "Három h....e" rigmusra.
Én úgy gondolom, hogy a jelentős és gyakran helytálló kritikákat begyűjtő játékvezetőknek, a mérkőzések sportszerű, szakszerű és elfogulatlan levezetésére kellene összpontosítaniuk és nem érzékenykedni olyan beszólásokra, melyek a sportpályákon (nem feltétlenül helyesen) abszolút mindennaposak.
A szóban forgó intézkedés eltúlzott, nevetséges és egyben eredménytelen volt, legfőképpen úgy, hogy kollektív büntetést alkalmazva, mintegy 200 ember elküldését eredményezte, akiknek nagy része - hála a soproni szurkolóknak - helyet talált a hazaiak között.
A megoldás inkább a valóban trágár kifejezések kitiltása személyre szólóan és kollégái korrekt játékvezetése lenne.
Tisztelettel,
Egy, a családjával együtt kiürített vendég szurkoló.
Ha népnevelni akar ment volna el népművelőnek !
Szánalmas ! Párátállami időket idéz egyébként ! Nem tetszik a kritika ill. kritikát fogalmaztál meg ! Eltakarítunk az útból......... És most már több szinten ez megy !
Tisztelt Faidt és Harsányi urak.A játékvezetők gyalázatosan gyenge teljesítményéért nem jár büntetés? Nyilván nem véletlen és nem csupán a saját szórakoztatásukra trágárkodott/ami helytelen/ a két szurkolótábor! Várjuk a játékvezetők ténykedéséről megállapított jelentést,ami nem lehet más,mint súlyos büntetés kérése részükre!!
NEVETSEGES!
Valoszinuleg egy kezemen meg tudom szamolni, hogy hany meccsen NEM hangzott el a harom hulye az elmult ket szezonban! Vizsgaljak meg azt is, hogy mi valtja ki a nezokbol ezket es buntessenek! Ezek a vilagitoruhas bohocok sokkal tobbet artanak a kosarlabdanknak, mint a szurkolok! De persze megint a szurkolo a hibas.
Jon egy ilyen feltunesi viszketeksegben szenvedo valovics, aztan buntetnek a semmiert, mint az mlsz...
Azért nagyon várom, hogy drága Valovics úr megmutassa magát Zalaegerszegen!!!
Ezzel elméletileg még nem is lenne nagy baj, de hol a következetesség? Egerben verekedés van, mégis megy minden tovább, itt meg a 3 hülye miatt a fél csarnokot kiürítjük? Nevetséges!
Arról nem is beszélve, hogy azt is meg kellene vizsgálni a "tisztelt" bizottságnak, hogy mi váltja ki a nézők ezen reakcióját, és előbb azt kellene megszűntetni, lehet, hogy kevesebb szektorürítés lenne.
Amúgy kiváncsian várom, hogy a következő meccseken is lesz-e hasonló, mert majdnem minden meccsen előfordul ez (már ahol van néző). Mert ha nem, az elég vissza taszító.
Véleményem szerint ezekkel a lépésekkel csak elüldözik a nézőket, nem pedig csalogatják. Egy kosármeccs nem színház, itt bizonyos dolgok bele férnek, főleg ha igaza is van a szurkolónak (szándékosan írtam ezt, és nem nézőt). Ezen is el kellen gondolkodni a "tisztelt" bizottságnak!