Ruják nincs megelégedve magával

Körmend – Ebben a szezonban kevesebb idő alatt kéne megmutatnia, mire képes.

Tavaly Marcus Moore távozása után Ruják András lépett elő a Körmend első számú irányítójává. A fiatal kosaras remek játékkal hálálta meg a bizalmat. Az idei idényben azonban Mladenovics érkezésével már ketten vannak az egyes posztra, és a mutatók alapján Rujáknak sem megy annyira a játék, mint tavaly.

- Összetett ez a kérdés. Egyrészt változott a szerepem a tavalyihoz képest, másrészt pedig tény, hogy volt idén pár gyengébb meccsen, ezzel pedig azért szinte természetes, hogy az ember önbizalma is csappan egy kicsit. Amikor például van egy rossz periódus és a következő mérkőzésen ismét nem hullik be a labda egy dobásnál, akkor azért nehezebben vállalja el az ember a következőt.A tavalyihoz képest most egy sokkal erősebb kezdőötösünk van. Nekem inkább a játék szervezése a feladatom és nem is annyira a kosárszerzés. Ugyanakkor többször kevesebb lehetőséget is kapok a rotáció miatt, így kevesebb játékidő alatt kellene megmutatnom, hogy mire is vagyok képes.

- Csak kívülről látszik úgy, vagy tényleg nem vagy magaddal elégedett?

- Nem, ez nem csak kívülről látszik így. Tényleg nem vagyok magammal megelégedve. Nagyon sok a feladatom. Figyelnem kell a játék tempójára, az összképre. Ez pedig nem egyszerű. Van, hogy padról beállva kell megtalálnom a játék ritmusát. Nem mintha ezzel bajom lenne, csak ez tényleg nem egy könnyű dolog.

- Akkor adott a feladat.

- Igen, vissza kell találnom a tavalyi formámhoz. Azt szokták mondani, az irányító posztra meg kell érni. Én most ezt a fél szezont ennek tudom be. Hogy ez is a nagy tanulási folyamat egy állomása. Kétségbe nem esek, inkább gyakorlok. Fejben is többet készülök és arra is volt már példa nem egyszer, hogy bent maradtam a csarnokban egyedül edzeni. Volt már korábban is olyan periódusom, amikor nem igazán találtam magam. Akkor sikerült kikecmeregnem a gödörből, bízom most is magamban.

- A szakmai stáb hogy áll ehhez a kérdéshez?

- Segítenek, ahol tudnak. Videózáskor kielemezzük, hogy mikor mit kellett volna tennem, mit hibáztam. Megértőek és próbálnak új impulzusokat adni, hogy visszataláljak a korábbi formámhoz.

 

Így vannak ezzel mások is.Mire az embernek megjönne az esze az irányításhoz,már nem bírja a lába.
Na,most jól megvigasztaltalak:-)

 
3jan.1123:53 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

MINDEN SZAVADDAL EGYETÉRTEK!!! MTE!

 

Szerintem nem kellene görcsölnöd ! Kell az egészséges rivalizálás! Fogd fel ezt a helyzetet Dejánnal egy versenynek ! Hol Te hol Ő legyen jobb és hol Te hol Ő játsszon 5 perccel többet formától függően ! Maradjatok együtt bent + dobálni és segítsétek egymást ! Ne görcsölj !!!! A kosárlabda JÁTÉK !!!! JÁTSZATOK !!!! EZ A FODOR GERYNEK IS SZÓL !!!!

 

Bandi, nyugi, melletted állunk, nem kell aggódni. Vedd lazábbra a figurát, menni fog a játék! Egyszer elkezdenek beesni azok a kosarak amik most nem, mondjuk a Nyíregy vagy a Pécs ellen, vagy egy éles rangadón. Bízz magadban! MTE!!!

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek

Szolnok – Az énekes bízik az Olaj győzelmében. Ha nyernek, nagy buli lesz.
 

Czigler még nem vonulna vissza

Nagykanizsa – A 41 éves center a jelenlegihez hasonló szerepkörben még kosarazna a B csoportban.
 

Zakóval kezdtek Lóránték

Valencia – A rájátszás első meccsén 22 ponttal kapott ki a Lagun Aro.
 

Egy fehérvári lépés a bronz felé

Székesfehérvár – A Körmend ismét 10 pontos előnyt eltékozolva kapott ki.
 

A döntőről - Hy Bryan!

Szombathely – A Bumeráng hangja szereti a kosárlabdát és bízik a Szombathely pályaelőnyében.
 

Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK

Szombathely – Bencze bajnok akar lenni, Pór szerint a Falcónak van nagyobb veszíteni valója.
 

Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát

San Sebastian – Lóránt Péterék ma este Valenciában kezdik a rájátszást.
 

Kecskeméten lesz az U23-as döntő

Kecskemét – A fiataloknál is farkasszemet néz egymással az Albacomp és a Körmend.
 

ACB után, válogatott előtt

Budapest – Hanga Ádám 4-5 kilóval izmosabban tért haza és most pótolja a 8 hónapon át nélkülözött levest.
 

A döntőről: Horti Gábor

Budapest – A SportKlub riportere aggódik a szombathelyiekért, nehogy égési sérülések érjék őket.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
ED3Falco - Körmend82-75
ED3Albacomp - Szolnok71-80
B>ABaja - Salgótarján83-91
ED4Körmend - Falco60-63
B1Albacomp - Körmend75-64

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D1Falco - Szolnok05.18. 18:15
B>ASalgótarján - Baja05.19. 18:00
B2Körmend - Albacomp05.20. 18:00
D2Szolnok - Falco05.21. 18:15
B3Albacomp - Körmend05.23. 19:00
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés

  • Sömenek Martin ballagása

  • Extra képek az EC-ről

  • Besiktas Milangaz - Elan Chalon 91-86