Aki szomorú a kapitányválaszás után

Székesfehérvár – Kertész Nándor, a Clean Sport Management ügynöke szerint nem hozott kellően jól átgondolt döntést a szövetség Rátgéber László kinevezésével.

Korábban honlapunkon olvashattak róla, hogy Rátgéber László mellett hét külföldi jelölt volt a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjára, akiket a Clean Sport Management közvetített Magyarországra. Rátgéber mellett sokáig képben volt a spanyol Joaquim Costa Puig, valamint a holland Marco van den Berg is. A Kapitányválasztás után Kertész Nándor, az ügynökük megkereste a BB1.hu-t.

– Szomorú vagyok, hogy nem az én jelöltem nyerte el a kapitányi posztot – mondta Kertész Nándor, FIBA licenszes ügynök a BB1.hu-nak. – Meggyőződésem, hogy szükségünk lett volna egy újfajta szemléletmódra, mert ugyanaz a bűvész, ugyanabból a cilinderből, csak ugyanazokat a mutatványokat képes előadni. Szerintem nem fog semmi változni, mert egy újabb magyar edző a szokásos magyar stábot hozza magával, míg egy külföldi egy teljesen új, itthon szűz menedzsmentet hozhatott volna, ami egy új löketet jelenthetne. Ügynökségünk önszorgalomból a spanyol jelölttől még szakmai véleményt is kért a szövetség számára Hanga Ádámról és Lóránt Péterről, amely felkészültségüket bizonyítja. Egy fontos szempont lehetett volna az is, hogy a két legerősebb bajnokságban edződő kosarasunk még jobban szem előtt lehettek volna. Magyarországon szokás példálózni más sportágakkal. Érdemes megnézni a jégkorongot, ahol a világ élvonalában jegyzett külföldi trénerrel sikerült elérni nemzeti büszkeségre okot adó sikereket. Ráadásul a férfi kosárlabda szakág messze áll a nőitől, így hiába hozunk onnan egy jeles képviselőt, az még egyáltalán nem garancia a sikerre. Szeretném, hogy az olvasók megtudják, hogy a külföldi szakember, és az általa összeállított menedzsment javadalmazási költsége egyáltalán nem rugaszkodott volna el a Szövetség által felajánlott összegektől. Természetesen abszolút szurkolok a férfi csapat sikeréért és ha kapcsolatainkkal hozzájárulhatunk bármilyen módon az új kapitány munkájához, akkor azt örömmel megtesszük. De nincs már idő további kísérletre, mert az európai kosárlabda is fejlődik és csak jobban lemaradhatunk ha nem vesszük fel a ritmusukat.

Mint ismert, az MKOSZ elnöksége pénteki ülésén döntött úgy, hogy megkezdi a tárgyalásokat Rátgéber Lászlóval, a legsikeresebb magyar kosáredzővel, a férfi kapitányi poszt betöltéséről.

 

Uraim, Rátgéber és akárki spanyol edző is ugyanazokkal a játékosokkal tud dolgozni, akik vannak, az ő személyük adott, én hiszek benne hogy Rátgéber ki tudja hozni belőlük a maximumot, vagy annak a közelébe tud jutni, a kérdés az hogy ez elég-e arra hogy kijussunk az EBre vagy ott meccseket nyerjünk, esetleg egy kört menni is tudjunk... Elgondolkodtató a jégkorongos hasonlat, de nincs meg említve a focis...
Remélem előrébb jut a magyar kosárlabda...De amig nincs olyan mint vizilabdában, hogy a válogatott együtt edz, minden héten, addig sokminden a klubbokban dől el...
Remélem jobbak leszünk...

 
17jan.1615:29 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Teljesen egyet értek veled. Csak a szaros kis üzletét félti, nem lát tovább. Le sem kellett volna adni ezt a riportot.

 

Ki ez a "lóf@szjóska" és kit érdekel, hogy miért szomorú?
Én meg azért vagyok szomorú, hogy az MKÁOSZ -os söpredékben - és a parlamenti söpredékben - csak a névtáblák cserélődnek.
Mért nem egy "IGAZI" délszláv "mágus" lett a befutó, vagy Lajoska álnéven :-)))))
vagy egy új "Mika Hakkinen" :)))))

 
15jan.0921:48 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nyilván nem! Ha pályázott volna pl. Farkas Sándor vagy Patonay Imre vagy Földi Sándor vagy Fodor Péter, akkor biztos élesebb lett volna a verseny. De nem pályáztak, így a számunkra "nevesincs" külföldiekkel szemben egyértelmű volt, hogy Rátgéber lesz a befutó.

 

Uraim! Olvassunk már a sorok között ! Mindegy ha Ügynök Úr a pénzét sajnálja ez az ő gondja, de érthető a csalódottsága. Talán valakit érdekelt a szöv részéről kik lehetnek az ajánlottak? Volt valaki aki utánna járt valójában mit tudhatnak ezek az edzők? Ezek a nevek kapóra jöttek hogy lehet velül példálózni, hogy milyen sikeres a pályázatatás. Egyetlen bűne az ügynök úrnak hogy eléggé hiszékeny volt a dolgok tiszta lefolyásában. A szöv.ben mindenki egyöntetűen elfogadta Rátgéber kandidálását mert ez így egyszerű nem kell szembeszállni senkivel de felelősséget sem kell vállalni. Miért nem 4-3 vagy 5-2 volt a szavazás. Valóban nem változott semmi hiszen ugyanazok a döntnökök határoztak mint akik fél évvel ezelőtt kudarcba fullasztották a férfi szakágat. Mi lett volna ha pályázik egy olyan név férfi szakágból , mint pl. Farkas Sándor ( remélem a zegen és fehérváron örülnek ennek ). Akkor az Ő elért eredményeit is elhomályosítja az új kapitány eredményei?
egyszóval rátgéberisták vagy nem rátgéberisták hajrá, előre a magyar férfi kosárlabda sikeréért

 

Jelen helyzetben én is Rátgébert tartom a legjobb választásnak.
Nyilván ennek a Kertésznek mindenképpen jobb lett volna - főleg anyagilag - ha az ő jelöltje a befutó, valószínű ezért is nyilatkozozz így. Azonban a mondanivalójában mégis van valami igazság, a külföldi stábbal kapcsolatban, főleg a jégkorongos hasonlatnál gondolkodtam el. De ez most már mindegy, sok sikert Rátgébernek!

 
12jan.0817:53 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

???

 

Az úgy kezdődött, hogy visszaütött... :-) Na így kezdődnek a végtelen köpködések.

Szerintem sem kellene abból kiindulni, hogy már az előitéletet kell, hogy keltsen, hogy Kertész székesfehérvári. Mindegy, hogy hová valósi, ő egy sértett ember, aki a kudarcát azzal próbálja kompenzálni, hogy szart dobál. Nyilván szép nyagy jutalék is repült a szakmai sikertelenség miatt ezért ilyen frusztrált. A BB1 pedig vevő rá, teret ad ennek, ami nem tudom a feszültségkeltésen kívül mire jó.

 
10jan.0816:43 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Jó akkor ez egy hülyeség,de amit Te irogatsz itt naponta az sok hülyeség!

 

Savanyú a szőlő Kertész???? Gondolom lemaradtál egy jó kaszálásról és most telesírod a sajtót szakmaiságról!! Röhejes!!!
Rátgéber szakmailag felkészült és, ha hagyják, akkor sikereket ér majd el! Ez nem tetszik az olyan zavarosban halászó pénzéheseknek, mint amilyen te is vagy Kertész!!!

 
8jan.0813:09 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Már bocs, de ez jó nagy hülyeség, amit írtál...

 
7jan.0813:06 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nem értem miért vagy felháborodva,nekem elég volt a nyilatkozó neve és az,hogy Székesfehérvár!

 
6jan.0812:38 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Remélem társulnak hozzád a Magyar kosárlabda siker érdekében.

 
5jan.0812:38 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nocsak, erre sem számítottam, hogy Veled valaha valamiben is egyetértek. Ejh, be szép alliteráció volt...
Szép vasárnapot mindenkinek!

 

Azt hiszem, Rátgéber tudását, mentalitását ismerve nem leszünk híján új impulzusoknak mi szurkolók, és a leendő válogatott játékosok sem. Sőt, akár a párhuzamosságot meg is lehetne tartani, a Falconál végzett eddigi munkája alapján simán, fenntartások nélkül el tudnám képzelni segítőjének a szintén női vonalról érkezett Bencze Tamást. Az Ő neve már korábban is felmerült bennem, és most csak megerősítést nyert, az egy légiósos pécsi győzelme igazi iskolapéldája annak, hogyan lehet, és kell egy ezer sebből vérző csapatot felkészíteni, motiválni, sikerre vinni. Jesszusom mit kapok én ezért, itt Szolnokon... Hajrá Olaj!!!

 
3jan.0812:32 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Látom egyszerre akadtunk ki,maximálisan egyetértek Veled!
A honlap színvonala sajnos a BUX irányát követi,azaz meredek esés...

 

Egy semmitmondó emberke semmitmondó,sértődött véleménye.
Rontja a döntés a tyúkszaros kis üzletét.
Kb. ennyi vehető ki a dologból.
Az,hogy Lacit sértegeti,akinek szerintem a fingját nem szagolhatja,azt meg ő tudja,miért is teszi.
Nálam az egy tipikusan hangulatkeltő,hiteltelen írás.

 

No tessék alig választották meg Lacit ez az eszeveszett máris támadja, sajnos ilyen a Magyar! Ezért állunk itt ahol a béka feneke alatt, nem ítélem el a BB1-t de ezt a riportot le se szabadott volna,hozni annyira esélytelen a jó híre, hogy esélytelen még a hozzászólásra is, bár biztos vagyok benne lesz egy két "jó akarója". A Laci meg válasza edzőnek Bencze Tamást, Pécsen is bebizonyította maximálisan edzői képességét, ő nem fog visszaélni a helyzetével ez tuti.

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek

Szolnok – Az énekes bízik az Olaj győzelmében. Ha nyernek, nagy buli lesz.
 

Czigler még nem vonulna vissza

Nagykanizsa – A 41 éves center a jelenlegihez hasonló szerepkörben még kosarazna a B csoportban.
 

Zakóval kezdtek Lóránték

Valencia – A rájátszás első meccsén 22 ponttal kapott ki a Lagun Aro.
 

Egy fehérvári lépés a bronz felé

Székesfehérvár – A Körmend ismét 10 pontos előnyt eltékozolva kapott ki.
 

A döntőről - Hy Bryan!

Szombathely – A Bumeráng hangja szereti a kosárlabdát és bízik a Szombathely pályaelőnyében.
 

Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK

Szombathely – Bencze bajnok akar lenni, Pór szerint a Falcónak van nagyobb veszíteni valója.
 

Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát

San Sebastian – Lóránt Péterék ma este Valenciában kezdik a rájátszást.
 

Kecskeméten lesz az U23-as döntő

Kecskemét – A fiataloknál is farkasszemet néz egymással az Albacomp és a Körmend.
 

ACB után, válogatott előtt

Budapest – Hanga Ádám 4-5 kilóval izmosabban tért haza és most pótolja a 8 hónapon át nélkülözött levest.
 

A döntőről: Horti Gábor

Budapest – A SportKlub riportere aggódik a szombathelyiekért, nehogy égési sérülések érjék őket.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
ED3Falco - Körmend82-75
ED3Albacomp - Szolnok71-80
B>ABaja - Salgótarján83-91
ED4Körmend - Falco60-63
B1Albacomp - Körmend75-64

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D1Falco - Szolnok05.18. 18:15
B>ASalgótarján - Baja05.19. 18:00
B2Körmend - Albacomp05.20. 18:00
D2Szolnok - Falco05.21. 18:15
B3Albacomp - Körmend05.23. 19:00
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés

  • Sömenek Martin ballagása

  • Extra képek az EC-ről

  • Besiktas Milangaz - Elan Chalon 91-86