Hozz magaddal még egy embert II.

Pécs - Sikeresnek bizonyult az akció, megismétlik.

Ahogy az a jó darabokkal lenni szokott: a nagy sikerű első részt hamarosan követi a folytatás, a második rész.

Ez történt a pécsiekkel is, hiszen a GP Consulting Kft. másodszor is megtette felajánlását és a Falco elleni január 7-én 18 órakor kezdődő évnyitó mérkőzésre a bérletesek és a jegyet vásárló szurkolók ismét ingyenesen vihetnek magukkal még egy embert a mérkőzésre - írja a pécsi csapat hivatalos honlapja.

Megint lesz nyeremény játék is, a cég szórólapjának hátoldalát kitöltő szurkolók értékes ajándékokat nyerhetnek, a fődíj is azonos a korábbival: 2 fő részére wellness hétvége az esztergomi, négycsillagos Bellevue hotelben.

A szponzor azonban a fentieken túlmenően további felajánlást is tett.

- Az évzáró mérkőzésen láthatóan megnőtt a nézők létszáma, sokan részt vettek a nyereményjátékban is, így sikeresnek értékeltük akciónkat. Tudjuk, hogy az új évet nyitó Falco elleni mérkőzés igazi rangadó lesz, a győzelem bravúrral érne fel, de erre a győzelemre a rájátszásba jutás érdekében nagy szüksége lenne a csapatnak. Pécsett az idei évben ez lesz az első rangos sportesemény, ezért szeretnénk ezt a mérkőzést minél több ember számára elérhetővé tenni, igazi kosárlabda ünneppé varázsolni. Én, személy szerint, azt is szeretném ha további, a kosárlabdát igazán szerető és értő emberekkel bővülne a résztvevők köre, ezért cégünk meghívja a Pécs 2010 női csapatának éves bérletével rendelkezőket a mérkőzésre - mondta a cég ügyvezetője Dr. Jankó Tamás .

Sikerült meggyőznünk a csapat vezetőségét, így támogatásunk fejében a Pécs 2010 bérletet felmutatókat is ingyen engedik be a mérkőzésre. Mindez tehát az évnyitó kosárünnep megvalósítása érdekében cégünk által tett magánkezdeményezés, azonban erős pécsi kötődésem miatt annak külön örülnék ha ez az egyszeri akciónk jó fogadtatásra találna, s a női csapat elkötelezett szurkolói közül is minél többen izgalmas, rangos mérkőzés résztvevői, szurkolói lehetnének addig is amíg saját csapatuk nem kezdi meg idei hazai szereplését. Ezzel kíván cégünk eredményes, boldog új évet minden pécsi kosárlabda szerető embernek - zárta szavait az üzletember.

 

Nagyon jó ötlet ez, főleg azért mert a Sopron ellen is sokan voltunk. :)

 
4jan.0620:51 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ez jó hír számomra.Köszönöm a tájékoztatást!

 
3jan.0617:51 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

http://www.albavolanhockey.hu/index.php?pg=news_1_3600 itt a link is!

 
2jan.0617:50 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Akkor ma tudod azt is meg hogy visszateszik! A Sapa AV 19 Fehérvár jégkorong csapat elintézte, hogy a Sportklubot visszavegye a T-HOME!

 

Jó kezdeményezés,remélem sokan leszünk. Sajnos ma tudtam meg,hogy a T-Home kivette csomagjából a Sportklub TV-t,ahol a magyar kosármeccseket adták.Egyedüli nézhető csatorna volt,bezzeg Story4,Story6 és társai dögivel.

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek

Szolnok – Az énekes bízik az Olaj győzelmében. Ha nyernek, nagy buli lesz.
 

Czigler még nem vonulna vissza

Nagykanizsa – A 41 éves center a jelenlegihez hasonló szerepkörben még kosarazna a B csoportban.
 

Zakóval kezdtek Lóránték

Valencia – A rájátszás első meccsén 22 ponttal kapott ki a Lagun Aro.
 

Egy fehérvári lépés a bronz felé

Székesfehérvár – A Körmend ismét 10 pontos előnyt eltékozolva kapott ki.
 

A döntőről - Hy Bryan!

Szombathely – A Bumeráng hangja szereti a kosárlabdát és bízik a Szombathely pályaelőnyében.
 

Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK

Szombathely – Bencze bajnok akar lenni, Pór szerint a Falcónak van nagyobb veszíteni valója.
 

Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát

San Sebastian – Lóránt Péterék ma este Valenciában kezdik a rájátszást.
 

Kecskeméten lesz az U23-as döntő

Kecskemét – A fiataloknál is farkasszemet néz egymással az Albacomp és a Körmend.
 

ACB után, válogatott előtt

Budapest – Hanga Ádám 4-5 kilóval izmosabban tért haza és most pótolja a 8 hónapon át nélkülözött levest.
 

A döntőről: Horti Gábor

Budapest – A SportKlub riportere aggódik a szombathelyiekért, nehogy égési sérülések érjék őket.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
ED3Falco - Körmend82-75
ED3Albacomp - Szolnok71-80
B>ABaja - Salgótarján83-91
ED4Körmend - Falco60-63
B1Albacomp - Körmend75-64

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D1Falco - Szolnok05.18. 18:15
B>ASalgótarján - Baja05.19. 18:00
B2Körmend - Albacomp05.20. 18:00
D2Szolnok - Falco05.21. 18:15
B3Albacomp - Körmend05.23. 19:00
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés

  • Sömenek Martin ballagása

  • Extra képek az EC-ről

  • Besiktas Milangaz - Elan Chalon 91-86