Rátgéber László a szövetségi kapitány!

Budapest - Az MKOSZ elnöksége ma döntött arról, hogy vele kezdik meg a tárgyalásokat.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége 7 igenszavazat és 1 tartózkodás mellett felhatalmazta a vezetőséget, hogy kezdje meg a tárgyalásokat Rátgéber Lászlóval a férfi válogatott szövetségi kapitányi posztjának betöltéséről. A szövetség 2015-ig szóló szerződést kínál a trénernek.

Az új vezetőedző nevezheti meg a szakmai stáb tagjait, a csapatmenedzsert és a csapatvezetőt azonban a szövetség delegálja a nemzeti együttes mellé. Előbbi pozícióra a legtekintélyesebb hazai kosárlabda-szakemberek egyikét, a másik posztra pedig az egyik elnökségi tagot tervezik kinevezni, de konkrét nevekkel vagy jelöltekkel még nem tudtak szolgálni. Azt azonban elárulták, hogy a két személy kilétével kapcsolatban a kapitánynak nem lesz beleszólása, de természetesen egyeztetni fognak vele, hiszen mégiscsak neki kell majd együtt dolgoznia a csapatmenedzserrel és a csapatvezetővel is.

– Két pályázat érkezett, a holland Marco van der Berg volt a másik jelentkező, illetve egy menedzserirodától jött javaslat a szövetségi kapitány személyére, amely hat amerikai tréner nevét tartalmazta – mondta a bb1.hu érdeklődésére Dr. Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke. – A pénzügyi feltételekről előbb meg kell egyeznünk Rátgéber Lászlóval, a részletekről majd akkor beszélhetünk, ha felhatalmazást kapunk rá. Azt azért elmondhatom, hogy magyar szinten versenyképes bért tudunk kínálni számára. Biztos vagyok abban, hogy egy magyar klubnál dolgozó magyar edzőt fog felkérni segítőjének, és bárki legyen is az, vállalni fogja a feladatot.

A szövetség első embere hangsúlyozta: a pályáztatásnál és a választásnál fontos volt, hogy a klubok által elfogadott, a klubok felett álló szakember legyen a befutó. Úgy fogalmazott: dolgozhat klubnál, de nem szerencsés.

– Rátgéber László esetében nem volt ellenvetés, de ha lett volna, a végső szakmai döntés akkor is a szövetségé – hangsúlyozta Szalay. – Az utánpótlás-akadémiáját természetesen viheti tovább, de ha mondjuk külföldi edzői ajánlatot kapna, az új helyzetet teremtene. Tanulságos volt a legutóbbi kapitányválasztás, ugyanazokat a hibákat nem akartuk még egyszer elkövetni.

Újságírói kérdésre Dr. Szalay Ferenc arról is kifejtette véleményét, hogy csak egy magyar edző adott be pályázatot a posztra.

– Ez számunkra nem okozott fejtörést – vélekedett az elnök. – Minden kezdet nehéz. Ha valaki nem akarja írásban, névvel vállalni a saját szakmai véleményét, gondolatait, azzal mi nem tudunk mit kezdeni. Direkt döntöttünk a pályáztatás mellett, nem akartunk felkérni senkit. Biztos vagyok benne, hogy a következő alkalommal sokkal több magyar szakember jelentkezik majd. A legtöbb vita Rátgéber Lászlóval kapcsolatban volt, de mellette szól, hogy ismerjük mentális képességeit, fanatizáló-képességét, győzni tudását, győzni akarását. Ő a legeredményesebb magyar kosárlabdaedző, ezt nem lehetett figyelmen kívül hagyni! Azzal a felkészültséggel, ami neki van, vétek nem élni!

A pécsi edzővel hétfőn kezdi meg a tárgyalást Sterbenz Tamás, a szövetség főtitkára. Az elnökség a márciusi ülésén már az új kapitány szakmai programját tárgyalja, Rátgéber pedig a február 5-én rendezendő All Star Gálán mutatkozhat be a magyar válogatott élén, a hazánkban szereplő légiósok csapata ellen.

Rátgéber László személyében egy igazi szaktekintély kerül a magyar válogatott kispadjára. Kilencszeres magyar bajnoknak és kupagyőztesnek mondhatja magát a Pécs csapatával. 2009-ben Euroligát nyer a Szpartak Moszkva csapatával, majd a Fenerbache együttesét vezette török bajnoki és Szuperkupa győzelemre. A női válogatottal volt negyedik az Európa-bajnokságon, de kétszer ült a világválogatott kispadján is.

Mint ismert, a BB1.hu elsőként számolt be arról, hogy a női vonalon rendkívül sikeres szakember a poszt első számú várományosa. Akkor interjút is készítettünk vele.

 
37jan.0721:51 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Való igaz, Szolnokon kezelni kellene azt a problémát, hogy - főleg kis csapatok ellen - nagyon megszenved a társaság, esetenként betlizik is. Azért szelektív ne legyen a memóriád, alig több, mint 2 hete ugyanez a csapat simán egy huszassal hazavágta otthon azt a Körmendet, aki addig otthon átlag 99 pontot szórt, és akkor a 75-ből sem jöttek ki.

Tehát továbbra is az a kérdés feléd piko1919, hogy kik legyenek a válogatottak. Nagy megmondó ember vagy, add elő a névsort, ne csak azzal vagdalkózz, hogy a szolnokiak ne legyenek azok.

Különben meg mindegy is, mivel jössz elő, én rábízom ezt a kérdést Rátgéberre, az az érzésem ugyanis, ha nem is többel, de talán egy hangyafingnyival többet ért a kosárlabdához, mint te...

 
36jan.0717:25 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Az biztos hogy az eddigi csapatból kevesen kerülnének be, ők már leégették az országot elég rendesen, vagy azt akarod, hogy továbbra is a csapatod adja a gerincet, élő példa a Berény elleni mérkőzés? Ezen törd a fejed, csak vigyáz ne hogy léket kapjon.:)

 
35jan.0717:11 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Rátgéber Lászlót szövetségi kapitánnyá választották..A"denevér"nem ezt a posztot töltötte be,csak úgy mellékesen.Nem mellékesen : amit írtál(benne volt a bajnoki döntő,ráadásul Szolnokon játszottunk,nem véletlenül égette be a válogatottat..),nos ezt úgy hívják,h.becsületsértés!

 
34jan.0717:03 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

??

 

Sok Sikert Laci!

Szerintem biztos hogy jobb eredményt fog elérrni a csapattal mint a "denevér"...

...akinek a fejében benne volt még a nemrég befejeződött bajnoki döntő (ráadásul a hazai meccseinket Szolnokon játszottuk), és nem véletlenül égette be a válogatottat!

Szóval az nem hátrány az ha a bajnoki címre esélyes egyik csapathoz sem kötődik a szövetségi kapitány!

Így nagy esély van rá hogy midig a legjobb szakmai döntést hozza meg!

 

Egy névsort én is szívesen vennék,na persze ahhoz meg kellene tanulni magyarul írni.
Na kik legyenek azok az emberek az agyonsztárolt Olaj játékosain kívül,akik megoldják?
Hadd lássuk a listát,rajta!

 
31jan.0713:50 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Azt tudjuk,hogy ki nem állhatod a szolnoki játékosokat.Írd már le az általad sztárolt, leendő válogatott csapat névsorát. Köszi.

 
30jan.0712:55 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Hát ebből az agyon sztárolt, Szolnok játékosokkal teletűzdelt válogatott, biz még neki is megoldatlan feladat lesz, még más csapat eddigi játékosai sem odavalók Tóth, Szöszi stb, őneki megvan az érzéke a játékosok kiválasztásához ebben bízok és egy jobb csapatban.

 
29jan.0711:47 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Azért a Rátgéber nem az a fajta aki hagyja, hogy beleszóljanak a munkájába, ráadásul nem is egy kezdő edző, igaz, hogy női vonalon, de elég sokat letett már az asztalra.
Arra kiváncsi leszek, hogy tud-e valamilyen eredményt kihozni ebből a csapatból. Nem lesz könnyű dolga.

 
28jan.0710:54 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ezt én nem így gondolom, ezek szerint vannak oly vezetők, kik képesek hangjukat se hallatni ha pozícióba kerülnek, szerintem képesek még a szakmai dolgokba is hallatni magukat, a nyilvánosság elérése érdekében, erre ékes példa, hogy Rátgébert megválasztáskor volt egy tartózkodó, míg a női csapat vezetőt egyhangúlag fogadták el! Itt már fenn áll az ellenvetés esete, még ha csekély szinten is?

 
27jan.0621:11 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Stefan Svitek a szlovák kosárlabdában olyan, mint nekünk Dávid Kornél... Nem mellesleg három nyelvet beszél, közte a magyart természetesen. Évek óta a női vonalon dolgozik, fiatal ambiciózus, intelligens edző és érti a szakmát! Az Ő kinevezése meglepő, de telitalálat! A Rátgéber "esetet" meg nem kommentálnám, meglátjuk... Persze ez az én szerény véleményem! :-)

 
26jan.0619:28 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

A cikkben az szerepel, hogy a szakmai stáb tagjait megválaszthatja. A szövetség a csapatvezetőt és a managert nevezi ki, ők nyilván nem szólnak bele a szakmába, hanem amolyan technikai vezetői feladatokat látnak majd el gondolom.

 
25jan.0618:28 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nekem is elkerekedett a szemem, mikor megláttam. Tudod, van az a pénz....

A témánál maradva. Igazatok van, kár volt Lacit megalázni egy ilyen pályázatocskával, sokkal tisztességesebb lett volna, ha közlik, a Szövetség Rátgéber Lászlót kéri fel a kapitányi posztra, és megkezdi vele a tárgyalásokat. A másik amit nem értek, miért nem választhatja meg a munkatársait, ha ő a felelős mindenért, akkor olyan emberek legyenek mellette, akikkel szemben kölcsönös a bizalom, a felelősség. Odaraknak két pubit, oszt jónapot. Nem zudom, igy mi értelme van, Lacit ismerve, ha neki nem felelnek meg a körülmények, menet közben is otthagyja őket, hülyeségből, szemétségből kapott már eleget. Grat neki, a legmegfelelőbb ember, de könyörgöm, nehogy másnap már elkezdjék fúrni a csókos szarháziak!

 

Utánanéztem, a női kapitány Stefan Svitek lesz. És nem szerb, hanem szlovák, azt írják 204 centis, korábban volt csehszlovák válogatott, ő 45 éves, és jelenleg a szlovák Euroligás Kosice edzője. Ezt az állását meg is tartja a magyar kapitánykodás mellett is. Érdekes lesz.... Rátgéber legaláb főállású lesz.

 

Hazafelé jövet az Info Rádióban hallgattam a híreket, ahol azt mondták, hogy "Megvannak az új kosárlabda szövetségi kapitányok. Rátgéber László illetve (egy szerb név) kapott megbizatást a férfi és a női válogatott élére." Meg voltam győződve, hogy Rátgéber lesz a női kapitány és egy szerb edző a férfi. Éppen fordítva lesz......
A jelentkezők számát keveslem.

 

Kifejezetten jó döntés,annyit biztosan el fog érni,mint az elődje...túlszárnyalni sem nagy dolog,minden tétmeccset buktunk a nyáron...Laci azért a Péccsel nem egy meccset nyert esélytelenül is...mi meg esélyesként zakóztuk végig a nyarat.
Hajrá Magyarok!

 
21jan.0615:53 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Érdekes, az Albát össze tudja szedni, a fehérváriak szeretik(a múlt ellenére), de valahogy a válogatottnál nem jött össze neki. Nem biztos, hogy csak az ő hibája, sőt. Mindenesetre legalább ilyen edzőt kívánok minden magyar csapat élére...

 

Tisztelve az eddigi eredményeit én nem tartom szerencsésnek ezt a választást!Aki egy kicsit is próbál a dolgok mögé látni az rájön ,hogy a Mészáros féle gittegylet fog tovább működni!!!Rátgréber habitusa nem biztos,hogy férfi vonalon is működni fog.Nagyon kiváncsi vagyok a férfi szakág képviselőivel együtt ,hogy ebből mi fog kisűlni!!Segíteni kell a munkáját de én nagyon szkeptikus vagyok a végeredményt illetően!Hajrá férfi szakág!!!!

 
19jan.0615:40 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Úgy látom az előző kapitány időkérésnél való ténykedése nem csak engem irritált.
A csapat mellet pedig két magyar anyanyelvű is volt.

 
18jan.0615:38 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Minden szavaddal egyetértek!Egy régebbi cikkhez írt hozzászólásomban megemlítettem,hogy számomra 3 edző (Patonay.Rátgéber,Gellér) elfogadható erre a posztra.Kívánalmamnak megfelelő embert választottak így hát örülök! Egy kis felhőcske mégis beletakar a napba mert félek,hogy fentről nem fogják megfelelően támogatni a munkáját és abba belepofáznak majd a hozzá nem értők is! Kérem a szövetséget,hogy a kis felhőt hajtsák el a sovány malac faszára és kezdődjön meg végre a magyar kosárlabda felemelkedése! Én szurkolok nagyon! Üdv.mindenkinek! Csak a KÖRMEND!!!

 
17jan.0615:16 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ott a pont!

 
16jan.0615:11 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Gondolom nem BENCZE TAMÁS a részedről, mert az enyémről maximálisan ő a befutó, biztosan más ajánlat is van, szívesen venném az ajánlásokat.

 

Lehet, hogy azt az edzőt kéne maga mellé venni aki elkezdte a fiatalítást a válogatotnál.

 

Gratulálok és sok sikert a munkához!

 

Dr. Szalay földrajz-testnevelés szakos általános iskolai tanár. Mondjuk a parlamentben lehet osztanak a hülyeségre is tudományos fokozatot. a mai világban bármi megtörténhet. kisebb nyelvcsapásokkal fiúk... :))

 

Dr. Szalay. :))
Mikor szerezte a doktorátusát?

 

Néha ebben az országban is győz a szakmaiság és a tehetség. Gratulálok. Attól tartok azonban, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de legalább felkavarja kicsit a posványt. Sok kitartást hozzá!

 
10jan.0613:50 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Pontosan.Miért is változna bármi,ha a szálakat ugyanazok a kezek mozgatják?!

 
9jan.0613:40 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Egyébként ez az élet más területén is így van.A közbeszerzésre gondolok.Mindenki véresen komolyan veszi.Mármint azt hogy meglegyen 3 db.árajánlat.A munka viszont már le van zsírozva,annak aki jattol is.Így megy ez.

 
8jan.0613:33 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Gratulálok,jó szemed van.Sajnos:-(
Ettől függetlenül kívánok nagyon sok sikert a válogatottunknak és Rátgébernek egyaránt!

 

Nem Rátgéber ellen, mert eddig elért eredményei tiszteletet parancsolnak. Bár férfivonalon még nem bizonyított, érdekes "kísérletnek" leszünk majd szemtanúi. Valamikor, nem is olyan régen, az előző szövetségi kapitány (akinek befolyását a hazai kosáréletre sokan alábecsülik) és Laci kimondottan rossz viszonyt ápoltak. Aztán valamikor pár éve, nem tudni, miért, megkezdődött a barátkozás. Majd az aktív kosárlabdával felhagyó Mészáros Zalán éppen Rátgéber kosárlabda akadémiáján kötött ki. Aztán kitalálták, hogy az éppen ráérő Rátgéber Laci (akit azért nagyon kapacitálni nem kellett) legyen a férfi szövetségi kapitány. Persze pályázatot írtak ki, mert azt úgy illik. A végeredményről - a szakmán belül - senkinek sem volt kétsége, nem is csalódott senki.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy Rátgéber Laci nem jó edző vagy vele nem lehet sikeres a magyar válogatott. Csupán a körítés sikerült annyira magyarosra. Miért kell ezt így csinálni? Ha őt akarjuk, nevezzük ki és ne írjunk ki rá szabott pályázatot!

 

Személy szerint nagyon örülök neki, az előzőekben elhangzott minden érv ami mellette szól így nem ismételem. Remélem megtalálja a megfelelő játékosokat, sok sikert és kitartást hozzá!

 

Rátgéber jó választás a férfiválogatottnál. Ő a nőknél is férfiaknál bevált módszereket alkalmazott, nem pátyolgatta egyik női csapatát sem. Keményen követelt tőlük. Szakmailag felkészült, több nyelven beszél (magyar, szerb, angol) nem fog némán nézegetni, mint Dzunics tavaly nyáron az időkérésnél. Ráadásul szuggesztív egyéniség, hat a játékosaira és biztos nem fogad el olyan konstrukciót, hogy mellette egy alkesz (Mészáros) osztogassa az észt.
Ő ki fog dolgozni egy koncepciót és remélhetőleg aszerint halad majd!
Meglátjátok sikeres lesz!

 

Örülök ennek és remélem, hogy nem bukik el a feladatban. Abban reménykedem, hogy a mentalitása átragad a játékosokra is, meg abban, hogy lesz bátorsága meghívni olyan játékost is, akiben csak ő lát fantáziát, mert pl. fiatal, vagy mellőzött stb. Pécsen is bátran nyúlt a tehetségekhez, itt is lehet ezt kéne tennie. Lehet naív vagyok, de vmi változás kell!!! :)

 

Mocsaynak is bejött..

 

Mi lesz ebből, nagyon kíváncsi leszek!
Nem olyan könnyű a női vonal és a férfi között váltani!
Bence Tomi meg nem jó ellenpélda, mert ő férfi kosaras volt, nagyon sok tapasztalattal!
De én szurkolok a Rátgébernek!

 

Grat. De ezt annyira lehetett tudni.

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek

Szolnok – Az énekes bízik az Olaj győzelmében. Ha nyernek, nagy buli lesz.
 

Czigler még nem vonulna vissza

Nagykanizsa – A 41 éves center a jelenlegihez hasonló szerepkörben még kosarazna a B csoportban.
 

Zakóval kezdtek Lóránték

Valencia – A rájátszás első meccsén 22 ponttal kapott ki a Lagun Aro.
 

Egy fehérvári lépés a bronz felé

Székesfehérvár – A Körmend ismét 10 pontos előnyt eltékozolva kapott ki.
 

A döntőről - Hy Bryan!

Szombathely – A Bumeráng hangja szereti a kosárlabdát és bízik a Szombathely pályaelőnyében.
 

Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK

Szombathely – Bencze bajnok akar lenni, Pór szerint a Falcónak van nagyobb veszíteni valója.
 

Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát

San Sebastian – Lóránt Péterék ma este Valenciában kezdik a rájátszást.
 

Kecskeméten lesz az U23-as döntő

Kecskemét – A fiataloknál is farkasszemet néz egymással az Albacomp és a Körmend.
 

ACB után, válogatott előtt

Budapest – Hanga Ádám 4-5 kilóval izmosabban tért haza és most pótolja a 8 hónapon át nélkülözött levest.
 

A döntőről: Horti Gábor

Budapest – A SportKlub riportere aggódik a szombathelyiekért, nehogy égési sérülések érjék őket.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
ED3Falco - Körmend82-75
ED3Albacomp - Szolnok71-80
B>ABaja - Salgótarján83-91
ED4Körmend - Falco60-63
B1Albacomp - Körmend75-64

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D1Falco - Szolnok05.18. 18:15
B>ASalgótarján - Baja05.19. 18:00
B2Körmend - Albacomp05.20. 18:00
D2Szolnok - Falco05.21. 18:15
B3Albacomp - Körmend05.23. 19:00
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés

  • Sömenek Martin ballagása

  • Extra képek az EC-ről

  • Besiktas Milangaz - Elan Chalon 91-86