Jöhet a Barcelona!
Nyíregyháza – Bige Lászlót egy második vonalbeli európai csapat nem érdekli. Elit csarnokban, elit csapat - ez a jelszó Nyíregyházán.
A társasági nyereségi adóval kapcsolatos új törvény és kormányrendelet adta lehetőségeknek köszönhetően jelentős támogatáshoz jutott nyolc Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei egyesület, illetve gazdasági társaság. A hazai vegyipart uraló Bige László – aki nem mellesleg az ország ötödik leggazdagabb embere is – több száz millió forintos támogatással szállt be a sportéletbe. Jelentős összeggel támogatta a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségét is (300 millió forint), valamint a jövő évben már talán magasabb célokért küzdő NYKK is részesült a társasági nyereségadójából. A Bige Holding csoport tulajdonosa a nagyszabású tervekről.
– A napokban jelentős összeggel támogatta az MKOSZ-t, valamint korábban többször is nyilatkozta, hogy amennyiben összejön a Bujtosi Csarnok felújítása, komoly szponzorációs tevékenységet szánna a nyíregyházi kosárlabdacsapatnak is. Miért éppen a kosárlabdával vannak ilyen tervei?
– Magyarországon néhány olyan sportág van, amiben elérhető pénzből élcsapatot lehet csinálni. Ezek közé tartozik a kosárlabda, a kézilabda, a jégkorong, vagy a vízilabda. Nyíregyházán adott az első osztályú kosárcsapat, amiben látok fantáziát. Van a városnak foci együttese is, de egy európai nívóval is mérhető gárda létrehozásához sokkal nagyobb pénzre lenne szükség. A kosárlabdában kevesebből is komoly eredményeket lehet elérni. Mindig a veszprémi kézilabdát szoktam példaként felhozni, ahol nemzetközi szinten is komoly csapatot sikerült összehozni. A másik oldalról nézve pedig magam is szeretem a kosárlabdát, és szerintem a nyíregyházi sportszeretők is fogékonyak rá. Nagy kikapcsolódási lehetőség lenne egy komoly csapat az itt lakók számára.
– A Bujtosi Csarnok jelenleg közös megyei és városi tulajdonú és fenntartási intézmény. Az új évtől hatályba lépő törvény alapján azonban kikerül a megyei önkormányzat hatásköréből a létesítmény. Hogy áll jelenleg ez az ügy?
– Régóta megy a huzavona, hogy kié is a csarnok. Szerintem ez a kérdés egyértelmű: a városé, hiszen Nyíregyházáról nem lehet azt sehova elvinni. Legutóbb megnyugtató híreket kaptam a városvezetéstől, hogy bárkihez is kerüljön a csarnok tulajdonjoga és üzemeltetése, mindenképpen támogatni fogják a törekvésemet. Nincs kétségem afelől, hogy jövőre elkezdődhet a Bujtosi felújítása. Szívem szerint lebontanám az egészet, és egy teljesen új csarnokot építenék. Sajnos a mai gazdasági helyzetben érthető, hogy a város vezetése nem támogatja az elképzeléseimet a szükséges önerő híján.
– Mennyi pénzre és időre lenne szükség a teljes felújításhoz? Milyen lépésekben tervezi ezt?
– Három év alatt kellene, hogy megvalósuljon az a projekt, amit elképzeltünk. Számításom szerint körülbelül 2 milliárd forintból véghez lehet ezt vinni. Egy a veszprémi kézicsapat otthonához hasonló csarnok lenne a cél, ahova 4-5 ezer ember kilátogathat, és a nagy meccseken rendszeresen megtelik. Nyíregyháza nem egy nagy város, szerintem a mai gazdasági helyzetben megfelelő lenne. Első lépésként a külső beruházást lehetne elindítani, lecserélve a nyílászárókat, valamint a külső hőszigetelést. A következő két évben pedig a belső részeket lehetne átalakítani.
– Többször is lehetett hallani, hogy a középszerűséghez nem adja a nevét, amennyiben beszáll az NYKK támogatásába. Milyen szintű távlatban és lépésekben gondolkozik?
– A tervem az, hogy három éven belül a nemzetközi porondon szerepelhessen az NYKK. Ahhoz én nem adom a nevemet, hogy egy második vonalbeli európai csapatot csináljunk. Miként az üzleti életben, úgy a sportban, a kosárlabdában is a minőséget szeretném képviselni, amihez megvan a lehetőség, a megfelelő anyagi forrás. Azt szeretném, ha három éven belül Nyíregyházán egy Barcelona, vagy egy Maccabi Tel-Aviv vendégeskedjen. Tisztában vagyok vele, hogy egyik évről a másikra nem lehet csodákat várni, a csapatépítés időbe telik. Ezért úgy lehetne megfogalmazni a célokat, hogy az első évben legalább az első három-négy közé kellene jutni a magyar bajnokságban, a következőben már bajnokságot kell nyerni, és a harmadik szezonban kilépni a nemzetközi porondra.
– Konkrétan mikortól tervezi a kosárcsapat támogatását, és mekkora összegből lehetne megvalósítani a terveit?
– Amint le lesz fektetve a csarnok átépítéséhez szükséges három éves projekt, és elkezdődnek a munkálatok, én is beszállok a csapat támogatásába. Ez a következő szezontól lehet reális. Én még semmit nem csináltam, nem szóltam bele a szakmai munkába, amit pedig egyébként sem szeretnék, mert kosárlabda szerető ember vagyok, de a szakmai részekhez én nem értek. Ezért is sajnálom, hogy az idei évben nem sikerült érdemben előrelépnünk, mert ezzel így egy évet elvesztettünk. Az anyagi vonatkozásával kapcsolatban pedig hozzáértő, szakmában jártas emberekkel egyeztettem, akik szerint évi 5-600 millió forintból már nemzetközi szinten is jegyzett együttest lehet finanszírozni.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek
Czigler még nem vonulna vissza
Zakóval kezdtek Lóránték
Egy fehérvári lépés a bronz felé
A döntőről - Hy Bryan!
Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK
Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát
Kecskeméten lesz az U23-as döntő
ACB után, válogatott előtt
A döntőről: Horti Gábor
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| ED3 | Falco - Körmend | 82-75 |
| ED3 | Albacomp - Szolnok | 71-80 |
| B>A | Baja - Salgótarján | 83-91 |
| ED4 | Körmend - Falco | 60-63 |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D1 | Falco - Szolnok | 05.18. 18:15 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 05.19. 18:00 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 05.20. 18:00 |
| D2 | Szolnok - Falco | 05.21. 18:15 |
| B3 | Albacomp - Körmend | 05.23. 19:00 |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |





Szia. Nem akarlak megbántani de a cégek számára ez nem kötelezettség hanem lehetőség. Én mint cégvezető kifejezetten örülök ennek mert legalább a sportot támogatom és nem a cégem adójából tart el az állam ingyenélőket. Olyan célokra fordítom ezt az összeget amiről úgy gondolom, hogy jó célokra fordítódnak. Azt pedig, hogy a klubok ezt miként használhatják fel annak tényleg nézz utána, mert szerintem ebben a kérdésben vannak hiányosságaid. Nyilván valóan nem véletlenül akar Bige Úr csarnokot építeni.
Ismerem a torvenyt. De ado forint megy a klubokhoz, ez nem piaci mukodtetes. Piaci akkor lenne, ha mondjuk a... IBM nem a nyeresegenek a bizonyos szazalekat a tarsasagi ado utjan az allamon/szovetsegen keresztul juttatja el a... Fehervarhoz, hanem odamegy hozza a csapat es megegyzeznek, hogy jovo evtol evi 300 millioert nem Albacomp a csapat neve, hanem IBM Fehervar.
Ezzel a TAO-val pedig az van, hogy az Albanak az IBM vezetesenek az agyara kell menni, hogy ugyan kossenek mar egy szerzodest, hogy a TAO-kent befizetett 50 millioujukat ok kapjak meg. Ja es cserebe semmi reklam persze.
Tudom, hogy mukodik az elobbi is, de a ceg reszerol nem ugyanaz, hogy o ad x milliot, vagy pedig abbol ad, amit mar odaadott az allamnak. Utobbibol semmi elonye a cegnek (sot, ugye a koltsegvetesbol veszik el a penzt), tenyleg az agyukra kell menni, hogy irjak ala, mert amugy nem szivesen adnak a cegek itthon.
Arra, pedig hogy mire lehet forditani csak annyit mondok, hogy Magyarorszagon elunk.
Én a magyar kosárlabda érdekében minden kezdeményezés pozitív oldalát nézem. Bige úr komoly tényező a magyar gazdaságban, és én látok nagyon is reális elemeket az általa elmondottakban. Ma 500-600 millió forintnál többet (félek ennyit sem) nem szabad egy magyar férfi kosárlabda csapatba betenni, mert az csak a gátlástalan rablókat csábítja a csapathoz. Ha sikerül a befektetőnek jó, de szűk menedzsmentet, és szakmai stábot szerződtetni (lenne ötletem), az első évben reális az első négy ezzel a költségvetéssel, a második évben ténylegesen bajnokságot lehet nyerni. Ez alatt belépni bármilyen szervezetbe (ULEB, ?) nem ügy, ha valaki ilyen szinten támogatja a szövetséget. És a továbblépés megtörténhet például az Adria ligán, vagy a szerb bajnokságban való részvételen keresztül is. Arról nem is beszélve, ha a szolnoki, körmendi, paksi és mint megtudtuk, nyíregyházi támogatási szint mellé még 2-4 hasonló felzárkózik, akkor növekedhet a kosárlabda nemzetközi elismertsége. Különösen akkor, ha az utánpótlásra fordítható pénzeket - amihez szintén jó lehetőségek vannak - nem a honi kosárlabda kiérdemesült rablói próbálják kilopni, hanem ténylegesen utánpótlás nevelésre fordítanánk, akkor 5-8 év alatt hatalmas áttörést lehetne elérni.
De sajnos mindez álom! Ez Magyarország! Az utánpótlás pénzből annyi lesz, amit el lehet lopni, illetve át lehet csencselni az ilyen-olyan felnőtt csapatban. A valódi utánpótlás neveléshez olyan Szövetség kellene, amelyiknek egy komoly építkezés, és nem a kosárlabda Szolnokra privatizálása az első teendője. Nem Bige úr terveivel van baj, hanem azzal, ahol ezt meg akarja valósítani! Én azért drukkolok Bige úr, drukkolok Nyíregyháza!
Hát igen a fizika és a matematika törvényének átírása Körmenden elkezdődött, kisebb csarnok több néző, talán még a mennyezeten is ültetek? Az ülőhelyeken meg álltatok? Ha meg azt számítom, hogy egy szurkoló hatot ér, akkor lehettetek úgy 9000-n. Titőletek minden kitelik.))))
Bár én szeretem a kosárlabdád, de ezt az egészet felháborítónak tartom. A TAO törvény amíg életben van, megy a pénz, majd amikor kiderül, hogy a költségvetésben túl nagy lyukat üt - mint a kamattámogatásos hitelek - akkor elveszik. Az emberek szidják majd az akkori kormányt - nyilván a mostani haszonélvezői a kedvezménynek is közte lesznek - pedig szimplán az ötlet egy nagy baromság. Évi cc. 40 Md fog kiesni a TAO miatt, ezt a költségvetés nem viseli el. Főleg ahogy most költik a pénzt, azon az alapon...
Babber! Ne foglalkozz az "andromeda" (vagy piko1919, papoka123) nicknevű agyhalottal. Degenerált provokátor, az a legjobb, ha nem válaszolunk neki a beírt baromságaira.
Honnan is emlékezne egyébként egy ilyen véglény az első körmendi bajnoki döntőre, amikor egymás-hegyén hátán, a bordásfalakon, meg az ablakokban lógtak az emberek és többen voltunk, mint 3000 ember. Pedig akkor szűkebb volt a csarnok, persze ülőhely sem volt ennyi.
Akkor kérdezd az egykoron jelenlevőket a 90-es Körmend-ZTE döntő meccseiről...
Ott a pont - egy véleményen vagyunk
Kedves Shoe555! Ahogyan azt korábban is írtam sokan úgy alkotnak valamiről véleményt, hogy annak pontos hátterét nem ismerik, sajnos ezt érzem nálad is. A TAO-ról szóló törvényt el kellene olvasnod és akkor rájössz, hogy miért is szeretik a nyereséges cégek az új adómódosításokat. Meg kellene azt is nézned, hogy a támogatott egyesületek mire fordíthatják az így kapott forintokat.
Teljes mértékben igazad van a tekintetben h ilyen magyar maggal lehetetlen euroligás csapatot csinálni. De emberek itthon max 4 légiós lehet mit akar a Nyíregyháza 4 légióssal az Euroligában? Vagy az a 4 légiós Howard Lebron Dwyane Wade és Koby lenne? Mert állítom h még velük is kevesek lennének. Az elgondolás nemes h pénzt tesz bele követendő példa de kérem ez azért vicc h ilyet gondol. Én a helyében ha ilyen sok lóvém lenne és tényleg sztár csapatot akarnék csinálni akkor inkább a női kosárba fektetnék ott nem vagyunk annyira lemaradva az elittől. Hajrá Olaj
Ráadásul a másik oldal is negyed akkora mint az egerszegi!
Úgy látom szeretsz komolytalanul hülyéskedni, nem áll jól!
Ha ez 6000 http://www.youtube.com/watch?v=NATaGGfFuQw akkor Körmenden LEHETETLEN a 4000 hisz egyik oldal nincs is lelátó!
Az 1850 fő a hivatalosan beengedhető létszám, a mennyien vannak benn már egy más kérdés. Voltak ott már 4000 körüli létszámban is, bár akkor kicsit más volt a lelátó, no meg még az alapvonalon is emberek álltak. Körmendiek, egerszegiek vegyesen, összetűzés nélkül...
Kb 10 szer voltam Körmenden és az én számításaim szerint a palánk mögötti részen(Red Devils)800-1000 ember fér ez tuti!A pálya hosszába lévő lelátó részen kb600 a vendégszektor és a melletti....Lehet,hogy igazad van MOST az egyszer...
Hidd el voltam!!!!
Kedves petra:
A Körmend-Szolnok csúcsrangadón 1850 főt írtak a lapok, ott voltam én is elhiheted nekem telt ház volt, talán a vendégszektorban maradt kb 20 hely, amikor a Falco játszik Körmenden akkor még plusz 100 fő. Voltak oly írások, hogy 2300-2500 fő volt jelen,de ez csak ámítás, pénzügy manipulálásnak megfelel, másnak csak mese.
Elnézést, összekevertem Jászberénnyel van ilyen!
Nem tudom, miert jott most elo a tao ennel a resznel, mert itt most az ember tenylegesen penzt akar belerakni. De azt ugye te sem gondolod komolyan, hogy ha a penz adobol szarmazik, akkor az piac alapu mukodest eredmenyez?
De a törekvés támogatandó. Minél több stabil anyagi háttérrel rendelkező klub működik, annál színvonalasabb bajnokságok lesznek - ezzel pedig mi nézők nyerhetünk a legtöbbet.
Tisztelt Sportbarátok!
Az új adótörvények lehetővé teszik, hogy gazdaságilag stabil és eredményt produkáló cégek támogassák a különböző sportegyesületeket, ami véleményem szerint egy jó törekvés, mivel ahogyan minden kulturált európai országban is látható a sport teljesen piaci alapon működik. Azon kedves kommentezők, akik ismételten fél információk alapján írják le a véleményüket javaslom, hogy részletesen olvassák el az ide vonatkozó törvény megfelelő passzusait mielőtt badarságokat írogatnának. A bajnokság színvonalának növeléséhez azonban több kell. Mivel hazánkban körülbelül 15-20 piacképes magyar kosárlabdázó van, akik vándorolnak évről-évre, csapatról-csapatra, mint a méhecskék. Még tőkeerős szponzorokkal is elég utópisztikus elképzelés, hogy egy-két éven belül megváltoztatható a magyar kosárlabda szerepe, helye az európai ill. nemzetközi porondon.
Már megbocsássál de voltál már Szombathelyen mérkőzésen?Mert szerintem nem!
Tenyleg nem akarom letorni a lelkesedeset, de ez nagyon nem igy megy. Nyilvan o nem jartas a kosarlabdaban, de ugy tunik a tanacsadoi sem.
Ha jol ertelmezem, akkor itt egy cel van: Nyiregyhazan Euroligas csapatot kell csinalni, mert az olyan jol hangzik, az uj meccenasok mindig elsutik.
Eleve az Euroliga egyik alapkovetelmenye, hogy ULEB tagok legyunk, nem vagyunk.
Bige ur 4-5 ezres csarnokrol vizional, az Euroliga eseten alap a 10 ezer.
Es akkor meg van egy sor infrastrukturalis meg egyeb kriterium, aminek meg kell felelni.
Azt pedig el kell felejteni, hogy 5-600 milliobol europailag jegyzet csapatot lehet csinalni, ebbol a penzbol EuroChallengeben lehet vitezkedni, a harmadik vonalban, annak a nivoja pedig kb. olyan, mint fociban a megboldogult Intertoto kupae...
Sziasztok! Körmend 10000 fős város és rendszeresen 2-3000 ember látogat ki a meccsekre! Egy Nyíregyháza szintű városnak 4-5000 fős csarnok egyáltalán nem túlzás, sok sikert hozzá! MTE
Meg súgom Bige László úrnak,hogy a magyar kosárlabda úgy le van maradva,hogy kb 20év kell hogy a barca ellen játszhassanak euroligában,vagy esetleg europa kupát nyerne nyíregy.Ja meg a másik örülök,hogy több milliárd forintja van ez nem női kosár!!!!!!!
Nyíregyháza lakosainak száma 117597 fő!! A földhivatal honlapjáról nagyon egyszerűen lekérhető...
Tájékozódj, mielőtt hülyeséget írsz, bár ész nélkül elég nehéz...
Dicséretes dolog amit Bige úr elképzelt illetve felvázolt, csak arra lennék kíváncsi, hogy minek egy 20000-s városnak ekkora befogadó képességű csarnok? Vajon mikor lesz tele, vagy háromnegyedig nézővel? Azt hiszem Szombathely is ekkora csarnokkal van megáldva, de tele még nem volt, pedig 80000-s város, de lelkük rá csinálják!
Magyar KosárlabDÁZÓK Országos Szövetsége a név egészen pontosan, s nem kosárlabda szövetség. emellett való igaz, 5-600 millióból már igen jó csapat jöhet össze, ami itthon egyeduralkodó, s nemzetközileg sem kutyaütő. viszont a Barcelona, és társai ide hozatalához el kéne érnie a magyar kosárlabdázásnak (s ez nem a Nyíregyházán múlik csupán), hogy sokkal komolyabb megítélése legyen a nemzetközi szövetségnél, vagyis egyáltalán indíthasson csapatot a legjobbak között. az Euro Challengeben ugyanis nem vitézkedik sem a Barca, sem más nagyágyú. a magyar csapatok ugyanakkor itt érdekeltek csak. ez tehát eléggé megalapozatlan kijelentés volt, gondolom senki sem veszi ezt a részt igazán komolyan, de maga a kezdeményezés örömteli, hadd szóljon. ha pénzt rak bele, s ennek kézzelfogható hozadéka is lesz, a sport nyer rajta, ez esetben hajrá. nyilván nem időszerű kérdés, és az is egyértelmű, hogy ha már ott tartanak a létesítmény fejlesztésben, az illetékesek megoldják, de amennyiben 3 évig épül a Bujtosi helyén az új csarnok, addig hol játszanak majd a kosarasok?
Na ebből mi lesz......... :)))