Indul az Eurochallenge
Körkép – Holnap már szurkolhatunk a magyar csapatokért.
Kedden megkezdődnek az Eurochallenge selejtezői, melyeken a Szolnoki Olaj, és az Atomerőmű is érdekelt. A paksiak hazai pályán lépnek pályára az osztrák bajnokság harmadik helyezettje, az Arkadia Traiskirchen ellen, míg a szolnokiak Finnországban kezdenek, a bajnok a Pyrintö Tampere lesz az ellenfél. A visszavágókra egy hét múlva kerül sor.
Ha a Szolnoki Olaj sikeresen szerepel a selejtezőn, a ciprusi Keravnos, a francia Pau-Orthez, és a Gran Canaria 2014 (spanyol) - Artland Dragons (német) mérkőzés vesztese – nagy valószínűséggel az Artland Dragons ellen folytathatja.
Amennyiben az Atomerőmű sikeresen túljut a selejtezőn, a csoportmérkőzéseken az ukrán BC Khimik Yuzhny, az orosz Nyizsnyij Novgorod, és a BC Azovmash (ukrán) - BK Ventspils (lett) mérkőzés vesztese, - vélhetően az utóbbi – lesznek az ellenfelek.
A csoportmérkőzések november 8-án kezdődnek, nyolc négyes csoportban, remélhetőleg két magyar résztvevővel. Csapataink hazai mérkőzéseit azok élvezhetik élő tévéközvetítésben, akik a Digi Sport csatorna adását látják.
Melyik magyar csapat jut az Eurochallenge csoportkörébe? (lezárva)
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek
Czigler még nem vonulna vissza
Zakóval kezdtek Lóránték
Egy fehérvári lépés a bronz felé
A döntőről - Hy Bryan!
Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK
Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát
Kecskeméten lesz az U23-as döntő
ACB után, válogatott előtt
A döntőről: Horti Gábor
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| ED3 | Falco - Körmend | 82-75 |
| ED3 | Albacomp - Szolnok | 71-80 |
| B>A | Baja - Salgótarján | 83-91 |
| ED4 | Körmend - Falco | 60-63 |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D1 | Falco - Szolnok | 05.18. 18:15 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 05.19. 18:00 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 05.20. 18:00 |
| D2 | Szolnok - Falco | 05.21. 18:15 |
| B3 | Albacomp - Körmend | 05.23. 19:00 |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |





A végeredményt számítva valóban nyolc.Mondjuk,engem a guta ütött volna meg,ha mi küldtük volna el,sajnos erre lehetőségünk sem volt:-)Biztos,h.látótávolságba került egy színvonalasabb bajnokság és/vagy nagyobb lóvé,a többi meg"kerítés".
Jonesról vagy Wilsonról annyit, hogy valamilyen okból (valós vagy valótlan) elküldték fölösleges beszélni róla. Ma nem játszanak. Lehet, hogy jó lett volna valamelyik (nálam igen), de elküldték. Olvashattam én jókat az Alba centeréről is, aki elveszett az okmány irodában. Nincs. Azzal főzünk (főztök) aki van.
Szokatlan tőled ez a hangnem, csak így tovább.
Hajrá Olaj, hajrá Ase!
Arról a srácról nagyon jó hírek keringtek az interneten. Nem teljesen értettem, tényleg nagyon elismerően nyilatkoztak róla eddigi csapatainál..
Szerencse, hogy a hazai meccseket meg tudom nézni a tévében, drukkolok természetesen mindkét csapatnak. Hajrá Magyarok!
Hajrá ASEEEEE és hajrá Olaaaaajj!!!!!!! Remélem mindkét csapat tovább jut!
Ott a helyem holnap.
Teljesen egyetértek veled.Az amiért elküldték nem az volt,hogy nem tud védekezni.A szerb gyerek sem tud,annyi külömbséggel,hogy ő még dobni sem tud.
Nagyon sajnálom,h.nem tudom nézni a meccseket,mindkét csapatnak:MINDENT BELE!
-Az erőviszonyokat illetően:Pakson valami oltári gikszernek kellene történnie,h.ne hozzák oda-vissza ez ellen a csapat ellen az eredményt,bízom benne,h.semmi ilyesmi nem történik!
-Szolnokon én min.egy döntést hibásnak érzek.Amikor Jones megérkezett hozzátok,utánaolvastam a srácnak:az NCAA-ben úgy nyilatkoztak róla,h.egy legendának számít.Írtam is az egyik hsz.-ben,h.szívesen látnám kék-fehérben.Én úgy gondolom,h.minél fiatalabb valaki,annál könnyebb a csapat arculatához formálni,rá lehetett volna szorítani a védekezésre.
-Természetesen nem az én véleményem számít,kívánom a legjobbakat!
Sok sikert kívánok mindkét csapatnak .
Hoppá! Megelőztél. :)
A holnapi meccsekről: számomra nagy csalódás lenne, ha a Paks nem verné ki az osztrák csapatot. Nálunk pedig nem vagyok ennyire biztos, mint itt többen. Ilyen rövid idő alatt több játékost is beépíteni, hááát. Míg a túloldalon teljes egység lesz! Ott nem lesz összeszokatlanságnak a csírája sem, sajnos. Ja, ott öregek játszanak! Ez igaz, de ez azt jelenti, hogy rutinos vén rókák. Ők nem fognak besz@rni 2500-3000 őrjöngő nézőtől és ha nagyon jó napot fognak ki és vérszemet kapnak, akkor nagyon kemény meccsekre számíthatunk. Nálunk pedig kulcskérdés lesz, hogy mennyire épültek be a játékosok a csapatba és megfogjuk-e a "vén" légiósaikat. Hajrá magyarok! Hajrá OLAJ! Hajrá Paks!
Ha jól tudom, az elmúlt évek nemzeti eredményeit vették alapul. Na, most a magyar csapatok b@sznak nemzetközi kupákon indulni(oké, financiális okai vannak), így a tavalyi Olaj eredményein kívül semmi sem volt. Hát, ezért van a Keravnos bent, míg mi selejtezünk. :(
Szerintem is nehéz lesz a finn kaland, most nehezebbnek tűnik mint a tavalyi ciprusi selejtező. Arról meg hogy most is selejtezőt játszunk leginkább az tehet, hogy évekig semmi nemzetközi meccsünk nem volt. Ha jól tudom van egy rangsor, ez alapján a ciprusi csapatnak jár alanyi jogon hely (az előző éveket figyelembe véve), nekünk meg selejtezni kell. Ha majd pár évig a magyar csapatok mindig bejutnak, akkor lehet hogy lesz nekünk is selejtező nélküli hely a csoportkörben.
Továbbra sem igazán érzem, hogy egyértelműen mi vagyunk e az esélyesek a finnek ellen. A névsor alapján nehezebb menetnek gondolom mint elmúlt évben a ciprusiakkal szemben. Azt pedig, hogy Keravnosnak nem, nekünk pedig kell selejteznünk, csak a magyar sportdiplomácia újabb nagyívű diadalaként tudom elképzelni. Hajrá Olaj, de azért remélem a Paks is bejut.
A Paks hazai meccsét a DigiSport közvetíti, a Szolnok hazai meccsét a Sport2. Az idegenbelieket nem hiszem hogy hazai csatorna közvetíti, marad a net és valami stream valószínűleg.
A két hazai meccs egyikét sem közvetíti egyik TV csatorna sem?
Tisztelt Szerkesztők!
Más tv-csatorna még ismétlésben sem adja a meccseket?
(Kizárólag a magyar kosárlabda miatt váltottam szolgáltatót a Digiről,mivel kivették a meccseinket sugárzó Sportklubot,erre most így szívatják az embereket?!)