A játékosok sztrájkja bénítja a munkát Tarjánban
Salgótarján – Eddig egy edzőmeccset sem játszott le a B csoportban élcsapattá vágyó együttes. A kosarasok február óta várnak a pénzükre.
Bár szakmai és financiális megerősödést harangozott be a Salgótarjáni KSE klubvezetése, a dolgok sajnos nagyon úgy állnak, hogy ez utóbbiból legalábbis, semmi nem lesz.
Az idén a B csoportban induló csapatnak a hétvégén az egri Dobó Kupán lett volna hivatalos jelenése, ám mivel a játékosok február óta várják a pénzüket, így a kosarasok sztrájkba kezdtek, a szereplés pedig ezzel elmaradt.
A BB1.hu információ szerint az együttes tagjai ugyan edzésmunkát végeznek, de meccset – legyen az felkészülési vagy bajnoki tét meccs - csak akkor lesznek hajlandóak játszani, ha a klub minden tartozást rendezett feléjük. Eddig egyébként ebből kifolyólag egyetlen edzőmeccset sem tudott lejátszani a társaság, ez pedig az alig két hét múlva kezdődő bajnoki idény szempontjából nem túl bíztató.
Úgy tudjuk, legvégső határidőnek e hét végét jelölték ki a sportolók a fizetések rendezésére, ellenkezdő esetben azok a játékosok, akik találtak maguknak csapatot, ott is fogják hagyni az SKSE-t.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek
Czigler még nem vonulna vissza
Zakóval kezdtek Lóránték
Egy fehérvári lépés a bronz felé
A döntőről - Hy Bryan!
Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK
Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát
Kecskeméten lesz az U23-as döntő
ACB után, válogatott előtt
A döntőről: Horti Gábor
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| ED3 | Falco - Körmend | 82-75 |
| ED3 | Albacomp - Szolnok | 71-80 |
| B>A | Baja - Salgótarján | 83-91 |
| ED4 | Körmend - Falco | 60-63 |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D1 | Falco - Szolnok | 05.18. 18:15 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 05.19. 18:00 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 05.20. 18:00 |
| D2 | Szolnok - Falco | 05.21. 18:15 |
| B3 | Albacomp - Körmend | 05.23. 19:00 |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |





Kiváncsi vagyok, hogy melyik játékos talált magának csapatot. De van egy gyanúm: egyik se, ezért kénytelenek Dániellel paktálni.
Aki olyan hülye, hogy elmegy dolgozni a munkahelyére, miközben már több, mint fél éve nem kapott fizetést, az meg is érdemli. Sőt, nem is érdemel mást!
Aki pedig Dániellel szóba áll, az nyilván azért teszi, mert vele nem áll szóba már más, csak Dániel. Na, ilyen egyszerű ez.
Azért nagy mágus ez a D.T.(és nagy balekok a játékosok....):
a nevezés elfogadásához csatolni kellett az igazolást, hogy NINCS TARTOZÁS a játékosok felé, illetve megállapodtak a tartozások kiegyenlítésének rendjéről, határidejéről.
Hogyan hihettek a játtékosok huszadszor valakinek, aki előtte már tizenkilencszer becsapta Őket? S mellesleg a "kemény" MKOSZ miért statisztál ehhez?
Amúgy már vártam, hogy mikor kerül ki ide a hír. Nehogy már ne égjünk az egész kosártársadalom előtt és úgy kezdjük az évet hogy nem aláznak minket szarrá....
És micsoda remekbeszabott túra volt. Félmeztelen hömbölgő szurkolók a nagytemplom előtt :D Sose felejtem :) Miből maradtunk volna ki.
Amúgy látom már jól indul az idei évünk is. Igazából szerencsések vagyunk Atom, Olaj, Falco, Körmend. Mit tudnak ők, nálunk van az élet, mi sosem unatkozunk, mindig történik valami.
Leigazolnám Jerry Springert vagy Oprah-t edzőnek.
Nyugi, mikor májusban mentünk Debrecenbe meccsre már úton voltunk mikor kiderült a játékosok nem akarnak játszani :) Úgy kellett körbetelefonálniuk egymásnak, hogy mégis menni kéne mert a szurkolók már elindultak :) Azé' le a kalappal, lejöttek és becsületesen kiálltak.
DVD-re mikor adják ki a Dani Hill Show-t?
én a mai napig nem értem hogy a játékosok ennyire buták vagy DT adja magát ennyire jól elő? :D ahol DT van, ott pénzt ne nagyon várjon a játékos, ha kap azt sem időben.
amugy elmehetnek a .....ba, hogy a kupa napján délelőtt 10kor szólnak, hogy bocs, de nem jövünk délre játszani!