Rendületlen a bizalom Turunennel szemben
Debrecen – A Factum első embere nem érti, miért keltek szárnyra olyan pletykák, miszerint edzőváltáson gondolkodnak.
Az Egerrel, a Nagyváraddal, a Kolozsvárral és a Nyíregyházával szemben is alul maradt az edzőmeccsek során a Factum Sport Debrecen együttese. Így már sokan tudni vélték, sőt van aki kész tényként közölte, hogy Mika Turunen edző helyére új szakembert keres a klubvezetőség. A híreszteléseket azonban ma az egyesület első embere, dr. Takács Endre cáfolta a BB1.hu-nak.
- Teljesen alaptalan minden olyan híresztelés, miszerint megválnánk Mika Turunentől. A finn edző továbbra is minden támogatásunkat élvezi. Az edzőmeccsek azért vannak, hogy a tréner, kísérletezzen, kipróbáljon dolgokat és edzésben tartsa vele a csapatot. Semmi többet nem kell belelátni – mondta szűkszavúan Dr. Takács.
Az ügyvezetőnél arra is rákérdeztünk, hogy döntöttek-e a próbajátékon lévő Kenny Izzo további sorsáról. A klubvezető azonban, ezzel kapcsolatban, nem kívánt információt megosztani.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek
Czigler még nem vonulna vissza
Zakóval kezdtek Lóránték
Egy fehérvári lépés a bronz felé
A döntőről - Hy Bryan!
Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK
Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát
Kecskeméten lesz az U23-as döntő
ACB után, válogatott előtt
A döntőről: Horti Gábor
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| ED3 | Falco - Körmend | 82-75 |
| ED3 | Albacomp - Szolnok | 71-80 |
| B>A | Baja - Salgótarján | 83-91 |
| ED4 | Körmend - Falco | 60-63 |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D1 | Falco - Szolnok | 05.18. 18:15 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 05.19. 18:00 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 05.20. 18:00 |
| D2 | Szolnok - Falco | 05.21. 18:15 |
| B3 | Albacomp - Körmend | 05.23. 19:00 |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |





Erősít a Debrecen!! Úgy hírlik, hogy Turunen fia is érkezik a csapatba ..... két mágus egy helyen !!
én a felkészülés elején írtam h az alapszakasz után 0-23 vagy 1-22 lesz mert ebből a keretből ennyire futja legyen bárki is az edző...
ha ez igaz akkor nagyobb baj van debrecenbe mint amit az eredmenyekbol megtudunk.. bar azok is igen elszomoritoak.
Az a baj, hogy olyan ember nyilatkozik, aki akkor is hazudik mikor kérdez! Persze hogy töretlen a bizalom, mivel Mika Turunen mögé el lehet bújtatni a háttérben zajló dolgokat... Kenny Izzoval (a tavalyi 3 légiós menedzserével :D) már alá vannak írva a papírok, pontosan azért mert a tisztelt "első embernek" egyéb üzleti ügyei vannak vele. Miért nem kérdeznek olyan embert mint például Tóth Gábor, arról hogy miért is nem játszik... mert annyira sérült lenne?? Nem...ő ezt a szezont már nem Debrecenben tölti. De a valódi okokat úgysem tudja meg senkisem. A színház az mindíg is ment Debrecenben, most van hozzá egy bazári majom, akire a figyelem összpontosul, aztán mehet a mutyizás. Ja, és hogy lehet töretlen a bizalom valaki iránt aki neki támad a trénernek aki elmerészel venni egy pólót amit neki szántak? Aki az osszd meg és uralkodj el alapján zülleszti a hangulatot a 'csapatban'? Én a tisztelt szponzoroknak mondanám hogy ÉBRESZTŐ! Nézzétek meg hova teszitek a pénzeteket! Hajrá Debrecen!
Ne is váljanak meg ettől a "zseniális" edzőtől : mellébeszélésben, önámításban a dupla nullának az egekig magasztalásában utolérhetetlen!!Hogy mivel vette rá a vezetést erre a feltétel nélküli bizalomra, és mi az amiért mindenben szabad kezet kap?? Egyszer lehet, hogy erre is fény derül???
Meddig tart meg Debrecenben a Mika varazslat??? Meddig lehet hitegetni az embereket es a vezetoket? Sztem Debrecenbe a vezetoseg vagy nagyon naiv, vagy pedig nem a kosarlabdan van a hangsuly hanem azon hogy mindeki megszedje magat.
biztos nagyon megvannak elegedve az eredmenyekkel, vegulis ezert edzettek "egesz" nyaron.
Ha egy kicsi eszuk lenne akkor mar most levaltanak, mert szezon kozben mar esetleg tul keso lesz nekik!!!!!
Csak május óta megy a felkészülés, biztos minden rendben van, ha mindenkitől kikapunk, aki még gyakorlatilag előző nap a strandon nyaralt.
Sikeredző! :-)))