NBI/B-ben folytatja a Salgótarján

Salgótarján – A csapatot Radovics József edzi. Vavra András is visszatért a klubhoz.

Hosszú hetek hallgatása után most a salgótarjáni csapat hivatalos honlapjának adott nyilatkozatot Dániel Tamás, klubmenedzser, amelyből kiderül, hogy a csapat NB I/B-s indulása betonbiztos.

- Úgy látom, az NB I/B-hez biztosítani tudjuk a szükséges feltételeket. Nagy pozitívumnak tartom, hogy a város is elmozdult abból a pozícióból, ahol eddig volt, és az ingyenes teremhasználaton kívül négymillió forintnyi készpénztámogatásra kaptunk tőlük ígéretet. Remélem ennek a kapcsolatnak a normalizálása tovább segítheti a salgótarjáni kosárlabda ügyét. Abban egyébként, hogy mégiscsak tovább csináljuk a minőségi kosárlabdát, és nem NB II-es csapat képviseli városunkat, több minden is közrejátszott. Számomra mindig is fontos volt, hogy mi történik ebben a városban, erőmhöz mérten próbáltam tenni azért, hogy jobb legyen itt élni. Késő tavasszal, kora nyáron négy olyan kosárlabdához köthető személyt is elvesztettünk, akiknek emléke kötelez minket a folytatásra. Szarvas József és Boronyai Tamás nélkül valószínűleg most nem is tudnánk erről a sportágról beszélni, de szintén fájó volt Farkas Zoltán és Radonjics Szinisa elvesztése is. Az idén száztíz éves születésnapját ünnepelheti az SKSE és húsz éve jutott fel a csapat az NB I-be. Mindezek olyan érvek, amik egyértelműen a folytatás mellett szólnak.

A tervek már olyannyira körvonalazódtak, hogy a csapat játékosállománya is majdnem kész. Dániel elmondta, hogy kettes-hármas posztra szeretnének egy kosarast igazolni. Aki akár légiós is lehet.

- Akkor sorolom. A csapat szakmai irányítója a korábban több klubcsapat, illetve korosztályos válogatott mellett is sikerrel tevékenykedő Radovics József lett. Továbbra is salgótarjáni színekben játszik Kiss Károly, Hartvich Tamás, Sebők Tamás, Szabó Zoltán, Ko csis Tamás és Stork Dávid, s szeretnénk, ha Moravszki András is újból csatlakozna a társasághoz. Vavra András fél éves ceglédi kitérő után tér vissza, s szintén a centersort hivatott erősíteni a tavalyi B-csoportos bajnok Jászberény két rutinos középjátékosa, Godena Ferenc és Horváth Csaba. A felsoroltakon kívül Radovics Richárd, Misek Levente és Solti Dániel személyében három fiatal, utánpótlás válogatott játékos is tagja a keretnek, s természetesen a helyi tehetségek előtt is nyitva áll a kapu. A keret gerince tehát már adott, a kettes-hármas posztra azonban még szeretnénk egy meghatározó játékost igazolni, aki elméletileg külföldi is lehet – tette hozzá a klubmenedzser.

 
6aug.2511:46 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

A salgótarjáni csapat vezetőinek nem az az elsődleges feladata hogy a magyar kosárlabda érdekeit hosszú távon szem előtt tartsák, hanem hogy kialakítsanak egy csapatot amivel indulni tudnak a bajnokságban. De attól még valóban igaz hogy még egy újabb évig van munkája ezzel pár embernek.

 

Hmm... Az a baj, hogy nulla utánpótlással rendelkező Salgótarján újabb felvonását láthatjuk idén. A megélhetési harminc év fölötti játékosokkal teletűzdelt csapat sok mindenre jó, csak a magyar kosárlabdát nem lendíti előrébb. Viszont, egy a lényeg! A sehová eligazolni nem tudó játékosoknak újra van "munkája"... És, ami nem elhanyagolható a szánalmas, vérlázító, csaló vezetőknek biztosítva van még egy év! Csak nehogy sírás legyen januárban... (megint)!

 
4aug.2420:45 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

És a kisolaj?

 

A képen látható Olaj ( !!! ) drukkerekhez hasonlóan örültem volna ha ebben a szezonban is találkozhatunk piros-fekete szurkoló társainkkal, de ha már így alakult: sok szerencst nekik az nb1/b-ben!!!

 

Örülök a korosztályos válogatottaknak, remélem szívvel-lélekkel odateszik majd magukat!

 

Szolnokról sok sikert kívánok a tarjáni kosarasoknak.Mert a közönségük megérdemli!

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek

Szolnok – Az énekes bízik az Olaj győzelmében. Ha nyernek, nagy buli lesz.
 

Czigler még nem vonulna vissza

Nagykanizsa – A 41 éves center a jelenlegihez hasonló szerepkörben még kosarazna a B csoportban.
 

Zakóval kezdtek Lóránték

Valencia – A rájátszás első meccsén 22 ponttal kapott ki a Lagun Aro.
 

Egy fehérvári lépés a bronz felé

Székesfehérvár – A Körmend ismét 10 pontos előnyt eltékozolva kapott ki.
 

A döntőről - Hy Bryan!

Szombathely – A Bumeráng hangja szereti a kosárlabdát és bízik a Szombathely pályaelőnyében.
 

Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK

Szombathely – Bencze bajnok akar lenni, Pór szerint a Falcónak van nagyobb veszíteni valója.
 

Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát

San Sebastian – Lóránt Péterék ma este Valenciában kezdik a rájátszást.
 

Kecskeméten lesz az U23-as döntő

Kecskemét – A fiataloknál is farkasszemet néz egymással az Albacomp és a Körmend.
 

ACB után, válogatott előtt

Budapest – Hanga Ádám 4-5 kilóval izmosabban tért haza és most pótolja a 8 hónapon át nélkülözött levest.
 

A döntőről: Horti Gábor

Budapest – A SportKlub riportere aggódik a szombathelyiekért, nehogy égési sérülések érjék őket.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
ED3Falco - Körmend82-75
ED3Albacomp - Szolnok71-80
B>ABaja - Salgótarján83-91
ED4Körmend - Falco60-63
B1Albacomp - Körmend75-64

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D1Falco - Szolnok05.18. 18:15
B>ASalgótarján - Baja05.19. 18:00
B2Körmend - Albacomp05.20. 18:00
D2Szolnok - Falco05.21. 18:15
B3Albacomp - Körmend05.23. 19:00
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés

  • Sömenek Martin ballagása

  • Extra képek az EC-ről

  • Besiktas Milangaz - Elan Chalon 91-86