Szurkolói szemmel a döntő harmadik meccse
Szolnok - Baczuk László képei a Szolnok - Albacomp meccsről.
Pénteken három csapat várta a bemutatást az Olaj - Albacomp meccsen, ketten ugye főszereplők voltak, és a harmadik csapat pedig a bemutatáson kísérte az Olaj játékosait. Egy nagyon szép gesztus volt a rendezőktől, hogy meghívták a szolnoki kenguru /Tiszai Virágok/ és gyermek /Tiszai Villányok/ korcsoportos lány játékosokat eme nagyon fontos mérkőzésre.
A kislányok már napokkal előtte izgalommal tárgyalták, hogy ki, kit kísér majd a pénteki napon, mikor pedig megjelentek a játékos kijárónál, már szinte átragadt rájuk a mérkőzés előtti extázis hangulata, toporogtak és nagyokat pislogtak a hangzavarban. Azt nem mondhatni, hogy nincsenek hozzászokva a szurkoláshoz, hiszen a csapatuk mérkőzésein sok rokon és kosárlabda szimpatizáns buzdítsa őket, de a majd három ezer torokból előtörő HAJRÁ OLAJ! kicsit megszeppentette a lányokat. Repültek a szalagok és konfettik, kattogtak a fényképező gépek és villogtak a vakuk.
Ezer és ezer torokból harsogott a buzdítás, amikor Szabó Peti kézen fogva megjelent az őt kísérő kislánnyal, hogy pacsizva fogadják a játékos társakat. Mikor már minden játékos és az őket kísérő kislány a pályán volt, felhangzott a Himnusz. Énekelt az egész csarnok, a kislányok büszkén, vigyázz állásban hallgatták a megható sorokat, hiszen most nekik is, értük is szólt a kórus.
A két csapat feszülten méricskélte egymást, sok játékos agyában már biztosan megkezdődött a nagyon fontos mérkőzés. A Himnusz elhangzása után fogadalomtételre gyűltek egy kupacba a lányok és az Olaj játékosai, majd egyszerre kiáltották világgá: HAJRÁ OLAJ!
A kosaras lányok élénk csiviteléssel vonultak ki a pályáról, hogy átöltözve
már utcai ruhában foglaljanak helyet a lelátókon és onnan buzdítsák azokat,
akiket pár perccel előtte a csatatérre kísértek. Mert nagy csata lesz, az
nem kétséges, hiszen az Alba csapata már-már a kezében érezheti a bajnoki
aranyat, az Olaj játékosai pedig a játékba maradásért küzdhetnek.
A kosárlabdázó kislányok pedig egy életre szóló emlékkel lettek gazdagok,
hiszen nagynevű válogatott és Európa szintű játékosokat kísérhettek a
pályára, és nem utolsó sorban az ő tiszteletükre is szólt a magyar Himnusz.
Az ilyen gesztus sokat lendíthet a jövő nemzedékének sport
pályafutásán, talán a fejükben a játékhoz való viszonyuk is új lendületet kap, és a hozzáállásukban is másképpen fognak ezek után meccsezni, küzdeni a
saját csapatukért.
A sport televízió jóvoltából pedig ország, világ láthatta, hogy a hazai
csapat minden játékosa elszántan küzdött és harcolt minden egyes
lepattanóért és gólért. A mérkőzés végén pedig a hazai publikum nagy
örömére: Szolnoki Olaj KK - Albacomp 76-66 (18-23, 17-10, 20-21, 21-12) állt az eredményjelző táblán.
A névsor, akik büszkék lehetnek és akikre büszkék lehetünk:
Szabó Péter- Pataki Petra és Tóta Fanni
Horváth Ákos - Baczuk Virág
Clark Ivory - Rattkai Bonita
Gaál Róbert - Gyenes Bea
Fodor Márton - Imre Noémi
Grebenár Péter - Munkácsi Enikő
Trotter Obie - Marsi Mona
Budimir Veljko - Nagy Eszter Csenge
Vesztergom Zsolt - Veres Bianka
Báder Márton - Bozsó Katica
Trepák Zoltán - Zaharoszki Nikolett
Szögi Ádám - Milus Petra
Edzők
Ratkai Kitti
Lőcsei Eszter
Tekintse meg Baczuk László, szolnoki szurkoló galériáját a tegnapi döntőről!
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek
Czigler még nem vonulna vissza
Zakóval kezdtek Lóránték
Egy fehérvári lépés a bronz felé
A döntőről - Hy Bryan!
Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK
Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát
Kecskeméten lesz az U23-as döntő
ACB után, válogatott előtt
A döntőről: Horti Gábor
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| ED3 | Falco - Körmend | 82-75 |
| ED3 | Albacomp - Szolnok | 71-80 |
| B>A | Baja - Salgótarján | 83-91 |
| ED4 | Körmend - Falco | 60-63 |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D1 | Falco - Szolnok | 05.18. 18:15 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 05.19. 18:00 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 05.20. 18:00 |
| D2 | Szolnok - Falco | 05.21. 18:15 |
| B3 | Albacomp - Körmend | 05.23. 19:00 |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |





