Sabáli Balázs értékel

Budapest – Elsőként a kieső EnterNet trénere mondja el véleményét a tavalyi bajnokságról és állítja össze álomcsapatát.

Sorozatot indítunk a BB1.hu-n. Arra kértük a tavalyi bajnokságban szereplő csapatok edzőit, hogy válaszoljanak négy kérdésre, melyekből kiderül, hogy mennyire elégedettek csapatuk produkciójával, mi az álomcsapatuk, kit tartanak a legnagyobb felfedezettnek és mivel töltik nyári szünidejüket.

1. Mennyire volt elégedett saját magával és csapatával?

2. Hogyan állítaná össze a 2008/2009-es év álomcsapatát?

3. Ki volt a bajnokság felfedezettje?

4. Mivel tölti a nyarat, hol pihen?

Sabáli Balázs, EnterNet:

1.Eléggé vegyes a tavalyi, az EnterNet-nél eltöltött szezonom. Amikor odakerültem a fővárosi csapathoz, azzal a feladattal bíztak meg, hogy maradjak bent az együttessel az A-csoportban. Ez sajnos nem sikerült. Azonban az kétségtelen, hogy a csapat folyamatos fejlődést mutatott.

2. Kelley – Williams – Gosa – Bell – Horváth Zoltán.

3. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy aki a szezonban a legtöbbet fejlődött az előzőhöz képest az szerintem az egerszegi Tóth Ádám, a soproni Körtélyesi Gergely és a fehérvári Hanga Ádám volt.

4.Sok pihenésre nincs időm. Összeült a válogatott szakmai stábja, meghatározták a feladataimat. Úgyhogy neki kell látnom a szakmai munkának, edzéstervek megírásának. Sopronban lesz egy szakmai nap utánpótlás edzőknek, ahová felkértek, hogy tartsak egy előadást, úgyhogy arra is készülök már. Közben pedig már nézegetem a játékosokat a leendő csapatomnak...

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek

Szolnok – Az énekes bízik az Olaj győzelmében. Ha nyernek, nagy buli lesz.
 

Czigler még nem vonulna vissza

Nagykanizsa – A 41 éves center a jelenlegihez hasonló szerepkörben még kosarazna a B csoportban.
 

Zakóval kezdtek Lóránték

Valencia – A rájátszás első meccsén 22 ponttal kapott ki a Lagun Aro.
 

Egy fehérvári lépés a bronz felé

Székesfehérvár – A Körmend ismét 10 pontos előnyt eltékozolva kapott ki.
 

A döntőről - Hy Bryan!

Szombathely – A Bumeráng hangja szereti a kosárlabdát és bízik a Szombathely pályaelőnyében.
 

Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK

Szombathely – Bencze bajnok akar lenni, Pór szerint a Falcónak van nagyobb veszíteni valója.
 

Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát

San Sebastian – Lóránt Péterék ma este Valenciában kezdik a rájátszást.
 

Kecskeméten lesz az U23-as döntő

Kecskemét – A fiataloknál is farkasszemet néz egymással az Albacomp és a Körmend.
 

ACB után, válogatott előtt

Budapest – Hanga Ádám 4-5 kilóval izmosabban tért haza és most pótolja a 8 hónapon át nélkülözött levest.
 

A döntőről: Horti Gábor

Budapest – A SportKlub riportere aggódik a szombathelyiekért, nehogy égési sérülések érjék őket.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
ED3Falco - Körmend82-75
ED3Albacomp - Szolnok71-80
B>ABaja - Salgótarján83-91
ED4Körmend - Falco60-63
B1Albacomp - Körmend75-64

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D1Falco - Szolnok05.18. 18:15
B>ASalgótarján - Baja05.19. 18:00
B2Körmend - Albacomp05.20. 18:00
D2Szolnok - Falco05.21. 18:15
B3Albacomp - Körmend05.23. 19:00
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés

  • Sömenek Martin ballagása

  • Extra képek az EC-ről

  • Besiktas Milangaz - Elan Chalon 91-86