Báder az esélyekről
A válogatottba visszatérő nagyember több év európai profiskodás után már bő egy esztendeje a Szolnoki Olaj sikereiért küzd. Ez alkalommal arról beszélgettünk vele, hogy jelenleg miként látja saját maga, valamint csapata helyzetét, idei eddigi teljesítményét. Ezek mellet kitértünk arra is, hogy milyen módszerekkel tudja makacs sérülését kordában tartani, valamint, hogy mekkora szerepe van az egészséges táplálkozásnak abban, hogy valaki még „versenyképesebb” tudjon lenni a pályán.
- A várakozásoknak megfelelően sikerült megnyernetek az alapszakaszt a Szolnokkal, ráadásul évek óta először magyar klubcsapatként egy nemzetközi kupasorozatban is szépen helytálltatok. Továbbra is csak az aranyérem elfogadható a rájátszás végén?
- A bajnokság elején még óvatosabban fogalmaztunk, illetve nem igazán tudtuk, hogy miként képes együtt funkcionálni a csapat, és mi fog kisülni ebből az egészből, ám mostanra eldőlt, hogy alapszakasz elsőként végig pályaelőnyünk lehet a rájátszásban, mellesleg a kupát is meg tudtuk nyerni. Ráadásképp az EuroChallenge csoportköréből kis híján továbbjutottunk, ami abszolút várakozáson fölüli teljesítményt jelent. Azt gondolom, hogy ezek tudatában csak az aranyérem lehet a cél, semmi más.
- Kiket tartasz ebben Te a legfőbb riválisnak?
- Véleményem szerint az Albacomp a legfőbb, de a Paks egyre jobban játszik, folyamatosan fejlődnek, igen erősek csapatjátékban, hiszen önzetlenek és a fehérváriakkal ellentétben ők sokkal jobban favorizálják ezt, míg az Alba inkább alapoz az egyéni értékekre. Az utolsó egymás elleni meccsünkön igen rendesen meg is szenvedtünk Körtélyesiékkel. Velünk, a Szolnokkal kiegészülve ez a hármas leginkább a riválisa egymásnak az aranyéremért folyó harcban.
- Mostanában kétszer játszottatok mind az Alba, mind pedig az ASE ellen. Mit gondolsz, melyik csapat fekszik nektek jobban?
- Mind a kettő nehéz ellenfél, de én úgy gondolom, hogy mindkettőnél jobb csapat a miénk. Kiváló nálunk a hangulat, a sérülések szerencsére elkerültek eddig bennünket, innentől természetesen törekszünk rá, hogy ez így is maradjon. Jó hangulatban, ugyanakkor keményen dolgozunk, a két edzőnk kiválóan felkészít bennünket minden egyes mérkőzésre, precízen elemzik ki az aktuális ellenfelek játékát.
- Miben rejlik a Szolnok titka? Mi az, ami miatt egy lépéssel a többiek előtt tudtok járni?
- Szerintem az első a csapategység. Kivétel nélkül mindenki - magyar válogatottak, légiósok, fiatalok - alárendeli magát a csapatnak, és azt gondolom, hogy elég hosszú a kispadunk is.
- Az eddigi eredményekben neked óriási érdemeid vannak, hiszen a gárda igazi kulcsembere vagy. Az előző idényben sokat küszködtél derékproblémákkal, ami nagyban kihatott a játékodra, viszont idénre mintha kicserélték volna Báder Mártont. Minek köszönhető ez a változás?
- A derekammal kapcsolatban időbe telt, mire megtaláltam, hogy egyáltalán mit kell vele pontosan csinálnom. Azt hiszem, már nagyon jól tudom kezelni, sokat foglalkozom vele. Erősítem, járok kezelésre, rendszeresen kap masszázst, ezekkel szépen szinten tudom tartani. Azzal nem értek igazán egyet, hogy „kicseréltek” volna, mivel tavaly egy kész csapatba érkeztem félévkor, szerintem a csapatszerkezet sem volt a legtökéletesebb, úgyhogy ne is beszéljünk az előző évről, végül is sikertelenség volt az akkori szereplésünk. Azt gondolom, mindenki levonta ebből a megfelelő konzekvenciákat. Ami talán leginkább szerencsés változás a múlt szezonhoz képest, hogy a mostani játékoskeretet nem lehet összehasonlítani a tavalyiéval, sem szerkezeti szempontból, sem pedig az egységesség viszonylatában.
- A statisztikáktól eltekintve, amit talán mindenki észrevesz, hogy jóval energikusabb vagy a pályán, amiből természetesen rengeteg előnyöd származik. Van esetleg valami nem titkolt módszered, amivel ennyire tudsz pörögni?
- Itt, úgy vélem, a motiváció a kulcs. Az, hogy az ember hogyan tudja magát hangolni egy-egy mérkőzésre. Vannak rangadók, európai kupameccsek, hazai kupameccsek, döntők, melyekre az ember magától a várakozástól és a körülményektől egyszerűen felpörög. A kevésbé erős ellenfelek ellen nyilván kissé máshogy működik ez, de 30 éves vagyok, elég régóta kosárlabdázom már, ennyi idő alatt megtanultam, hogyan kell helyesen kezelni ezeket a szituációkat is.
- Ha jól értesültünk, akkor még mindig jársz kezelésekre a derekaddal. Mi a helyzet ezzel a problémával? Mennyiben javult a sérülés az utóbbi másfél évben? Minek köszönhető ez szerinted?
- Van egy porckorong-kitüremkedésem, végül is annak lehet mondani, de pontosabban valahol félúton a sérülés és a kitüremkedés közötti ennek az állapota. Nagyon összetett ez a kérdés. Az erősítés, illetve a nyújtás, lazítás és a masszázs, valamint a manuál-terápia, amik segítenek. Ezeken felül a SportVitalitás táplálkozási programja is nagy segítségemre van.
- Hogyan kerültél kapcsolatba a SportVitalitással? Mennyi ideje élsz ezzel a módszerrel?
- Kiss Károly (a SportVitalitás első embere, aki egyébként a Salgótarján NB 1-es játékosa – a szerk.) ismertetett meg a cég által használt termékkel. Mi a kosárlabda miatt már nagyon régóta ismerjük egymást, baráti kapcsolatot ápolunk. A Nutricia termékcsalád proteines készítményét ajánlotta nekem, ezt iszom rendszeresen. Nem titok, az én posztomon nagy szükség van a fizikai erőre, emiatt heti kétszer járok konditerembe is, sokat foglalkozom az erőfejlesztéssel. A kondicionáló edzések után főleg, de a „rendes” tréningeket követően is ezzel a proteinitallal pótlom a fehérjéimet, ez táplálja az izmaimat. Ezek mellett igen nagy energiát is ad, tehát kellően erős és energikus vagyok tőle.
- Ami eddig nem igazán volt jellemző a magyar kosárlabdázásra az utóbbi évtizedben, hogy bizony komoly sorozatterhelésnek voltatok kitéve az EuroChallenge idején. Milyen extra módszereket tudsz ajánlani azoknak a sportolóknak, akik hasonló ritmusban kell, hogy teljesítsenek?
- A heti két tétmérkőzés elég nagy megterhelés, ami ez mellett szintén alaposan kifárasztja az embert, az a sok utazás. Nyilván fontos a megfelelő edzésprogram kialakítása, valamint az étkezés és a különböző vitaminok szedése. Ezek egy ilyen jellegű sorozatterhelés alatt mind szükségesek, illetve sokat segítenek abban, hogy ez ember gyorsabban regenerálódhasson és, hogy kellő energiája legyen a mérkőzéseken.
Én a proteinen kívül szedek különböző vitaminokat is. Azt gondolom, nem mindig tudja az ember bevinni azokat a tápanyagokat a hagyományos napi étkezéssel, amikre a szervezetének szüksége lenne, viszont tablettás vitaminok formájában ezeket mind lehet pótolni. Ezeknél nagyon fontos, hogy az ember száz százalékban megbizonyosodjon a doppingmentességükről.
Én személy szerint mélységesen elítélem a tiltott szerek használatát, nem szeretnék megbukni semmiféle doppingteszten, nagyon sűrűn vizsgálnak minket csapatszinten. Nem szeretnék egyszer sem úgy elhasalni, hogy tudtomon, akaratomon kívül kerül olyan adalék a szervezetembe, ami nem legális. Ezekre a dolgokra hatványozottan odafigyelek, utána nézek a világhálón, érdeklődöm a szakembereknél, felhívom a válogatott orvosát, aki egyébként belgyógyász és szintén tud nekem ebben a kérdésben segíteni.
- Igen komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezel, hiszen több külföldi, köztük Euroligás, csapatokban is megfordultál már. Ott mennyire nyúlnak ezekhez a sporttáplálkozási eszközökhöz? Mikor találkoztál ilyesmivel először?
- Külföldön jóval rendszeresebb a közös ebéd és vacsora, sokkal jobban odafigyelnek a sportolók étrendjére is. Főleg a felkészülési időszakban használtunk minden csapatommal - még itthon is a Szolnokkal - olyan dolgokat, amik a különösen nagy igénybevétel miatt szükségesek. Főleg a fehérje-, illetve szénhidrátbevitelre figyeltünk oda ebben a periódusban, utána a bajnokságban viszont már nem az erő és az energia megszerzése a cél, hanem a szinten tartás, szóval ekkor már vissza lehet venni ezekből a dolgokból.
- Ez mennyire jellemző hazánkban? Azt gondolod, hogy ez érdemben segítheti sportolóinkat az európai színvonalhoz való felzárkóztatásában?
- Egyértelműen segítheti, hiszen a mai magyar sportban, főleg a kosárlabdát tekintve, a fizikum egyre inkább előtérbe kerül. Tehát, ha valaki nem megfelelően felkészült fizikálisan, hiába ügyes, tehetséges és technikás, nem tudja megvalósítani az akaratát az erősebb ellenfelekkel szemben. Ezen dolgok fontossága tehát megkérdőjelezhetetlen. Lehet, hogy anyagilag jobban megviseli a klubokat, játékosokat ezek alkalmazása, de hosszútávon mindenképpen megéri, sőt, rövidtávon is csak profitálhat belőle az ember. Nagyon fontos, hogy, ha egy felkészülés alatt odafigyelünk a táplálékbevitelre, akkor jobban tudunk fejlődni, hiszen nekünk sportolóknak gyakorlatilag az „üzemanyagunk” amit eszünk, illetve iszunk. Amit ezek mellé használunk, szintén rendkívüli fontossággal bír, és itt most csak a fehérjékre gondolok és semmi másra.
Itthon a mi sportágunkban is egyre jellemzőbb a tudatos sporttáplálkozás, de még bőven lehetne fejlődnie a magyar kosárlabdának és a kluboknak ezen a téren. A fizikai sportokban sokkal jobban odafigyelnek erre, gondolok itt például a kajak-kenura, az ökölvívásra vagy a birkózásra. Ezen sportágaknál jobban dominál az erő, mint a technika, sokkal nagyobb hangsúlyt is fektetnek ők a fizikális felkészülésre, de nyilván nekünk is fontos ez, és tudnánk még ezt bőven tökéletesíteni.
- Kiknek és miért ajánlanád a SportVitalitás programját?
- Minden sportolónak ajánlanám, az embernek ki kell ezt próbálnia és el kell kezdenie sportszerűen táplálkozni a sportjának megfelelően edzeni, annak megfelelő kiegészítőket enni, inni és utána rá fog jönni arra, hogy sokkal jobban érzi majd magát a pályán, jóval energikusabb, erősebb lesz ennek köszönhetően.
A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek
Czigler még nem vonulna vissza
Zakóval kezdtek Lóránték
Egy fehérvári lépés a bronz felé
A döntőről - Hy Bryan!
Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK
Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát
Kecskeméten lesz az U23-as döntő
ACB után, válogatott előtt
A döntőről: Horti Gábor
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| ED3 | Falco - Körmend | 82-75 |
| ED3 | Albacomp - Szolnok | 71-80 |
| B>A | Baja - Salgótarján | 83-91 |
| ED4 | Körmend - Falco | 60-63 |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D1 | Falco - Szolnok | 05.18. 18:15 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 05.19. 18:00 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 05.20. 18:00 |
| D2 | Szolnok - Falco | 05.21. 18:15 |
| B3 | Albacomp - Körmend | 05.23. 19:00 |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |




