EC: A továbbjutás kapujába ért a Szolnok

Szombathely - Már csak egy Sassari-győzelem kell hozzá. Végig uralták a meccset a vendégek a legjobbjaival felálló Falcóval szemben.
 
 
 
 
 

EC: A továbbjutás kapujába ért a Szolnok

Szombathely - Már csak egy Sassari-győzelem kell hozzá. Végig uralták a meccset a vendégek a legjobbjaival felálló Falcóval szemben.

A szombathelyi sérültek közül Norfleet és Bruinsma is kezdett, Curry és Balmazovics viszont nem. A Szolnok továbbjutásra készült, ehhez egy győzelemre, és holnap egy Sassari-sikerre volt szüksége. A Falco csak abban az esetben bizakodhatott, ha legalább négy ponttal nyer.

Tíz másodperc után Reddic büntetőivel az ezüstérmes szerzett vezetést, Vojvoda két emberrel a nyakán is egyenlített. Reddic szerezte a Falco első nyolc pontját (8-4). 11-12-nél Vojvoda fordított. Milosevics két büntetője után időt kért Okorn. Hiába, sokat hibáztak a vasiak támadásban, az első negyed után 15-23 volt az állás.

A folytatásban tovább nőtt a különbség, a 12. percben, 15-29-nél ismét a Falco kért időt. Murphy is bevágott egy triplát. Egyénieskedtek a hazaiak, már tizenhattal is vezetett a bajnok és kupagyőztes. A hajrát megnyomta a Falco, fel be is nézett tízen belülre (30-38), de aztán Benkétől jött egy tripla, majd Curry középtávolija után Airington is bevágta kintről, így 32-44 állt a táblán a félidőben.

Villámgyorsan 7-2-vel nyitottak a vasiak, de aztán legalább ilyen hamar visszaállt a közte tíz. A sérvműtét előtt álló Bruinsma rákapcsolt, 46-51-re hozta fel övéit. Airington megint hozott egy hármast, nem sokkal később vissza is állt a közte tíz. 48-60-nál időt kértek a sárga-feketék, 48-65-ről indult a záró felvonás. A lényegi kérdések eldőltek.

Andric kosara után már a húszat súrolta különbség, amikor Balmazovics szerzett egy hármast. A piros mezesek voltak annyira rutinosak, hogy lehozzák az utolsó etapot. Ráadásul elég könnyedén, ezzel nagy lépést tettek a továbbjutás felé.

 
 

 

 
  • 169rouge2018november08.20:49ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Beáraztad magad rendesen! Vigasztaljon, Fehérváron(így nagybetűvel) normális emberek élnek, nem ilyen húgyagyú taplók, mint te!
    ...

    Nyugi, nyugi.

    Jegyezd meg a nevét,
    és soha többet ne válaszolj neki.
    Nézd levegőnek.

    Mondjuk érdekes ez a bb1,
    az én regisztraciomat sokkal kevesebbért törölték..

     
  • 168albc2018november08.20:32ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Beáraztad magad rendesen! Vigasztaljon, Fehérváron(így nagybetűvel) normális emberek élnek, nem ilyen húgyagyú taplók, mint te!
    ...

    Te is kijöhetnél a hóra,ott meg lehetne ezt beszélni,nem szájkaratéznod kellene....

     
  • 167purple2018november08.19:11ÚjVálasz
    Idézet: albc
    Be lesz alázva az olajfa Fehérváron , megnyugodhatsz . ;) Idősebb vagyok , mint te , kihívtalak egy személyes " találkozásra " is de bef.stál .
    ...

    Beáraztad magad rendesen! Vigasztaljon, Fehérváron(így nagybetűvel) normális emberek élnek, nem ilyen húgyagyú taplók, mint te! Nem tudom, honnan szalajtottak, nem régen regeltél, de nem hiányoztál senkinek ezzel a gyökér dumával!

     
  • 166albc2018november08.17:55ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Ugyanúgy gratulálni,
    mint ahogy a Porto elleni győzelmeteknél tettem?

    Az nem biztos hogy fog menni....mert ahhoz nektek először le kell győzni a bajnokot...minket.
    ...

    Be lesz alázva az olajfa Fehérváron , megnyugodhatsz . ;) Idősebb vagyok , mint te , kihívtalak egy személyes " találkozásra " is de bef.stál . Nem lepődtem meg , ez szolnok ( igen így csupa kisbetűvel ) . Nektek nem szurkolóitok vannak , hanem setétek . Én egy tiszaparti c.gány parasztnak sose fogok gratulálni .

     
  • 165purple2018november08.07:44ÚjVálasz
    Idézet: nemdeandre
    Rá volt írva a füttyre hogy ez Rozijé..
    A kurva gyenge is neki szólt, csak nem tették hozzá hogy Rozi, úgy is tudja mindenki hogy rajta ment el a meccs.
    Jaa várjál nyertünk!
    ...

    Gondolom te Rozi nője, vagy fiúja vagy! De szép is a szerelem!

     
  • 164vagasi_geri2018november07.19:54ÚjVálasz
    Idézet: nemdeandre
    Rá volt írva a füttyre hogy ez Rozijé..
    A kurva gyenge is neki szólt, csak nem tették hozzá hogy Rozi, úgy is tudja mindenki hogy rajta ment el a meccs.
    Jaa várjál nyertünk!
    ...

    Naggggyon humoros!

     
  • 163nemdeandre2018november07.18:38ÚjVálasz

    Rá volt írva a füttyre hogy ez Rozijé..
    A kurva gyenge is neki szólt, csak nem tették hozzá hogy Rozi, úgy is tudja mindenki hogy rajta ment el a meccs.
    Jaa várjál nyertünk! Sőt amikor pályán volt 19 pont különbséget vertünk az angol bajnokra..
    De hogy még a Tóthzoli takarodj is Rózinak ment.. azt rosszul hallottuk, Tótrozi takarodj lett volna :D

     
  • 162westsucks2018november07.18:33ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Jó.

    Akkor a konkrét esetre rátérve:
    szerinted helyes volt-e kifütyülni a csapatot egy győztes meccs után?

    EC meccsről és az angol bajnokról beszélünk.
    ...

    Nem volt helyes de itt most nem erről van szó, mellesleg a fütty Rózsinak szólt nem a csapatnak

     
  • 161rouge2018november07.18:28ÚjVálasz
    Idézet: albc
    Akkor jövő héten kétszer is gratulálhatsz majd . :D De nem fogsz , mert csak egy tiszaparti setét vagy . :D
    ...

    Ugyanúgy gratulálni,
    mint ahogy a Porto elleni győzelmeteknél tettem?

    Az nem biztos hogy fog menni....mert ahhoz nektek először le kell győzni a bajnokot...minket.

    Tanúsíts nagyobb tiszteletet kiscsávó,
    amikor a nyolcszoros bajnokról és annak szurkolóival beszélsz...

    És ne setétezzél,
    hanem inkább tanulj meg olvasni.

    Ja, és ha győzünk,
    várom és elvárom a gratulációdat.

     
  • 160purple2018november07.18:04ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Jó.

    Akkor a konkrét esetre rátérve:
    szerinted helyes volt-e kifütyülni a csapatot egy győztes meccs után?

    EC meccsről és az angol bajnokról beszélünk.
    ...

    Rozit fütyülték ki. Helyesen!

     
  • 159atibacsi2018november07.17:21ÚjVálasz
    Idézet: westsucks
    Csak klikkesíteni akar, egy Szolnok és Olaj-gyűlölő frusztrált majom, kb 6-7 éve más-más nickneveken teszi mindezt. Sokáig andromeda volt anno, faradtolaj és szkosz nagy cimborája.
    ...

    Már azt hittem, csak én veszem észre! Most is elvette a kedvem a fórumozástól, inkább csak olvasok. Szégyellem magam, hogy leálltam vele értekezni. Van munkám, van családom, van egzisztenciám, erre leállok egy ilyen emberrel szellemi csatázni. Elérte a célját, nincs kedvem ide írni.

     
  • 158rouge2018november07.17:18ÚjVálasz
    Idézet: westsucks
    Csak klikkesíteni akar, egy Szolnok és Olaj-gyűlölő frusztrált majom, kb 6-7 éve más-más nickneveken teszi mindezt. Sokáig andromeda volt anno, faradtolaj és szkosz nagy cimborája.
    ...

    Jó.

    Akkor a konkrét esetre rátérve:
    szerinted helyes volt-e kifütyülni a csapatot egy győztes meccs után?

    EC meccsről és az angol bajnokról beszélünk.

     
  • 157westsucks2018november07.16:27ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Pedig a lényeget tekintve igaza van.
    ...

    Csak klikkesíteni akar, egy Szolnok és Olaj-gyűlölő frusztrált majom, kb 6-7 éve más-más nickneveken teszi mindezt. Sokáig andromeda volt anno, faradtolaj és szkosz nagy cimborája. Tehát bocsásd meg nekem hogy nem iszom a beteg szavait....
    Mondjuk a te kiléted is nagy talány nekem, de te legalább Olaj szurkolónak tűnsz...

     
  • 156olajheart2018november07.15:39ÚjVálasz
    Idézet: nemdeandre
    Akármilyen trágár is a szilverhelyi közönség, ők legalább biztatják a csapatot minusz 20 nál is!
    Szolnokon meg kellett élni, hogy kifütyülik a csapatot egy nemzetközi győzelem után..
    ...

    Ők legalább biztatnak. - 20nál is... Konkrétan síri csend volt a csarnokban vagy minket mocskoltak... Annyira nem magasztalnám a falco közönségét... A kifütyülésről meg leirtam a véleményemet.. Olajka!

     
  • 155albc2018november07.15:38ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Menj aludni kiscsávó, nehéz nap volt ez neked.

    A szívás, az szívás.
    Akármilyen fából vagy faragva.
    ...

    Akkor jövő héten kétszer is gratulálhatsz majd . :D De nem fogsz , mert csak egy tiszaparti setét vagy . :D

     
  • 154huawei2018november07.14:26ÚjVálasz
    Idézet: nemdeandre
    Akármilyen trágár is a szilverhelyi közönség, ők legalább biztatják a csapatot minusz 20 nál is!
    Szolnokon meg kellett élni, hogy kifütyülik a csapatot egy nemzetközi győzelem után..
    ...

    Idióta barom!

     
  • 153rouge2018november07.13:51ÚjVálasz
    Idézet: westsucks
    Te idióta, legalább az utolsó sorokban leírtad a vágyadak, majom andromeda!
    ...

    Pedig a lényeget tekintve igaza van.

     
  • 152egismte12018november07.13:36ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Neten néztem és ez megint full hazugság, hogy csend lett volna. Én magam még gondolkoztam is, hogy minek szurkolnak de hát én is olyan fajta vagyok akiket nemdeandre nem szeret.
    ...

    Itt aztán egy körmendi nem köpködte a csapatod, a hülye és értelmetlen írásokra válaszoltak!!!!

     
  • 151westsucks2018november07.13:33ÚjVálasz
    Idézet: nemdeandre
    Akármilyen trágár is a szilverhelyi közönség, ők legalább biztatják a csapatot minusz 20 nál is!
    Szolnokon meg kellett élni, hogy kifütyülik a csapatot egy nemzetközi győzelem után..
    ...

    Te idióta, legalább az utolsó sorokban leírtad a vágyadak, majom andromeda!

     
  • 150egismte12018november07.13:26ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Neten néztem és ez megint full hazugság, hogy csend lett volna. Én magam még gondolkoztam is, hogy minek szurkolnak de hát én is olyan fajta vagyok akiket nemdeandre nem szeret.
    ...

    Ferdítesz! Nézd vissza akkor az utolsó negyedet, főleg a végét! A köpködésről meg csak annyit, hogy már az első komment rólunk szólt és arra mentek a válaszok!!!

     
  • 149nyolcmegnyolc2018november07.12:48ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Neten néztem és ez megint full hazugság, hogy csend lett volna. Én magam még gondolkoztam is, hogy minek szurkolnak de hát én is olyan fajta vagyok akiket nemdeandre nem szeret.
    ...

    A negyedik negyedben, az utolsó 4percet néztem, ott csend volt, mint a kriptában.

     
  • 148piros7103212018november07.12:33ÚjVálasz
    Idézet: ketszo
    Na, igaza volt Emőkének, csak idehordta a szél a szemetet.
    ...

    Valóban nem kellene itt lennetek!

     
  • 147uther2018november07.11:21ÚjVálasz
    Idézet: egismte1
    Hát ezzel mellényúltál rendesen. A negyedik negyedben csend volt az Arénában. Ennyi erővel Szombathely megérdemel egy csapatot?
    ...

    Neten néztem és ez megint full hazugság, hogy csend lett volna. Én magam még gondolkoztam is, hogy minek szurkolnak de hát én is olyan fajta vagyok akiket nemdeandre nem szeret. A szar teljesítményt nem vagyok képes honorálni.

    Az meg, hogy a körmendiek minden egyes szhelyi témára ugranak. Miért csodálkoztok, ha páran átjárnak hozzátok is köpködni? Ugyanazt csináljátok.

     
  • 146egismte12018november07.11:12ÚjVálasz
    Idézet: nemdeandre
    Akármilyen trágár is a szilverhelyi közönség, ők legalább biztatják a csapatot minusz 20 nál is!
    Szolnokon meg kellett élni, hogy kifütyülik a csapatot egy nemzetközi győzelem után..
    ...

    Hát ezzel mellényúltál rendesen. A negyedik negyedben csend volt az Arénában. Ennyi erővel Szombathely megérdemel egy csapatot? Ahol a fociban évek óta a lenyúlás van, ahol kosárban évek óta több tízmilliós hiánypótlások, ahol kézilabdában is hűtlen kezelésért van ügy, ahol röplabdában kinyírják a helyi fiatalokat, tele légiósokkal, háttérmegoldással? Nem te, nem én döntöm el, hogy hol van csapat és milyenek a lehetőségei. Ez nagyon ótvar volt!

     
  • 145purple2018november07.11:11ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Hát ha az lesz az állandó formája,
    ami Egerszegen volt, akkor igen.

    Hosszú még a bajnokság,
    a végén kell ott lenni....
    ...

    Vak tyúk is talál szemet! Na mindegy a lepényhal meg utoljára.

     
  • 144purple2018november07.11:10ÚjVálasz
    Idézet: nemdeandre
    Akármilyen trágár is a szilverhelyi közönség, ők legalább biztatják a csapatot minusz 20 nál is!
    Szolnokon meg kellett élni, hogy kifütyülik a csapatot egy nemzetközi győzelem után..
    ...

    Ha nem vetted volna észre, nem a győzelem, hanem a mutatott játék miatt fütyültek! Az pedig valóban borzalmas volt, meg egy embert kisért füttyszó a kispadra. Jogosan, amit mutatott, NB2. De hiába írom le te ezt nem Szolnokiként úgysem érted!

     
  • 143nemdeandre2018november07.10:52ÚjVálasz

    Akármilyen trágár is a szilverhelyi közönség, ők legalább biztatják a csapatot minusz 20 nál is!
    Szolnokon meg kellett élni, hogy kifütyülik a csapatot egy nemzetközi győzelem után..
    El vagytok kényeztetve, nem elég egerszegen a mezőny legjobbjának lenni, 17pontos győzelmeket magyarázni kell, azt hiszitek ez a cszka moszkva.
    Nem érdemli meg Szolnok ezt a csapatot, Nyerges helyében elzavarnék mindenkit, a csarnokot meg beledúrnám a Tiszába,a helyét beszántani, sóval behinteni. Aztán járhattok Berénybe meg Kecskemétre meccset nézni.

     
  • 142adsl4653262018november07.10:48ÚjVálasz
    Idézet: purple
    És ezt várjuk el egy légióstól? Ezt Rudner is tudja, sőt!
    ...

    Nagy híve vagyok Rudner Gabinak,csak hát még mindíg maródi.Jó lenne megbecsülni azt a srácot,már csak azért is mert saját nevelésű(jó tudom Békésről jött,de még mikor?).

     
  • 141rouge2018november07.10:31ÚjVálasz
    Idézet: purple
    És ezt várjuk el egy légióstól? Ezt Rudner is tudja, sőt!
    ...

    Hát ha az lesz az állandó formája,
    ami Egerszegen volt, akkor igen.

    Hosszú még a bajnokság,
    a végén kell ott lenni....

     
  • 140egismte12018november07.10:29ÚjVálasz
    Idézet: ketszo
    Na, igaza volt Emőkének, csak idehordta a szél a szemetet.
    ...

    Vedd már észre, hogy ezt is ki kezdte!!!! Ha a szemétről írsz, gondolkodj már el magadról is, a hozzászólásaidról is!

     
  • 139purple2018november07.10:16ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Az utóbbi két meccs alapján tisztán látszik,
    hogy Rowseyt hogyan lehet használni.

    Én 15-20 perces játékosnak gondolom,
    akit főleg a második félidőre kell behozni.
    ...

    És ezt várjuk el egy légióstól? Ezt Rudner is tudja, sőt!

     
  • 138purple2018november07.10:14ÚjVálasz
    Idézet: adsl465326
    Érdekes dolgokat írtál Rowsey-ról,de osztom.Azt még hozzá lehet tenni a legbiztosabb kezű büntető dobó is ő.Rossz nézni,ahogy a többiek egymás után hagyják ki a büntiket.
    ...

    A kosársuliban 12 éves korban dobatják így a büntiket. Az NBA-ban kifütyülnék!

     
  • 137westsucks2018november07.09:49ÚjVálasz
    Idézet: adsl465326
    Érdekes dolgokat írtál Rowsey-ról,de osztom.Azt még hozzá lehet tenni a legbiztosabb kezű büntető dobó is ő.Rossz nézni,ahogy a többiek egymás után hagyják ki a büntiket.
    ...

    Az a palánktól is függ, náluk Kaposváron "puhább" a palánk, annak erősen is nekibikázhatod kb. Csak az irányra kell figyelni, és szotty bemegy.
    Ezt egy keményebb plexivel nem tudod megjátszani

     
  • 136adsl4653262018november07.09:38ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Az utóbbi két meccs alapján tisztán látszik,
    hogy Rowseyt hogyan lehet használni.

    Én 15-20 perces játékosnak gondolom,
    akit főleg a második félidőre kell behozni.
    ...

    Érdekes dolgokat írtál Rowsey-ról,de osztom.Azt még hozzá lehet tenni a legbiztosabb kezű büntető dobó is ő.Rossz nézni,ahogy a többiek egymás után hagyják ki a büntiket.Andric és Tóth Ádám felezik,rosszabb esetben mindkettőt kihagyják,de még Voja is kihagy néha-néha.Nem tudom ki hogy van vele,de nekem a kaposváriak büntető dobása tetszik.Nem cifrázzák,a palánkra dobják,ahonnan halálbiztosan bepattan.Nem kellene átvenni?

     
  • 135rouge2018november07.08:55ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Gratulálok a csapatnak, szépen lehozták a meccset, bucira verve a naffalkót!
    ...

    Az utóbbi két meccs alapján tisztán látszik,
    hogy Rowseyt hogyan lehet használni.

    Én 15-20 perces játékosnak gondolom,
    akit főleg a második félidőre kell behozni.
    Akkor már lassul a játék, lassabban és nehezebben érnek oda a kinti dobàsokra,
    Rowsey vagy tripla, vagy betörésből tempó
    (betör-felugrik-középtávoli dobás),
    erre az utóbbira láttunk most példát.

    A legbiztosabb kezű játékosunkról van szó,
    a passzokat mèg keveslem, de ezt az összeszokottság hiányával magyarázom.

    A másik, hogy Rowsey nem egy tucatjátékos, hanem egyéniség, egy igazi figura...
    ilyenek kellenek a csapatba,
    sokkal érdekesebb és színesebb így az egész történet, amit kosárlabdának nevezünk..:)

     
  • 134nyolcmegnyolc2018november07.08:38ÚjVálasz

    Azt hiszem hálásak lehetnek nekünk, hogy nyertünk tegnap. A tovább jutás a Falco halálos ítélete lett volna idén. Nem lehet két fronton 7 emberrel játszani. Most össze kell zárni és irány egy fronton előre. Most van egy kis idő a Pécs meccsig. Remélem lesz annyi esze Okornnak, hogy az angolok ellen a fiatalok nem csak padoznak, mert a Sassari ellen muszály komoly csapattal játszani. Ők nagyon jók.

     
  • 133purple2018november07.08:17ÚjVálasz
    Idézet: donnarumma
    Hol szidtalak pl.Téged?---sehol.
    A tegnapi "szurkolast" ugyanúgy eliteltem:
    "szurkolás" meg sokkal szégyenletesebb volt, mint az eredmény

    Remélem tudtam segíteni
    ...

    Köszönöm segítő jobbodat, ez így rendben! :-)

     
  • 132donnarumma2018november07.07:58ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Büfikézd már ide azt a sok alpári jelzőt, amit a szolnokiak írtak most ide! Ha a tegnapi szurkolás után még van képed cigányozni, az már valóban az önkritika totál hiánya!
    ...

    Hol szidtalak pl.Téged?---sehol.
    A tegnapi "szurkolast" ugyanúgy eliteltem:
    "szurkolás" meg sokkal szégyenletesebb volt, mint az eredmény

    Remélem tudtam segíteni

     
  • 131purple2018november07.07:26ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Több napja hallgatom ezt a hazugságot. Miért nem állhatok ki az igazamért?

    Csapajev néven kommentelni szerinted nem undorító rengeteg emberrel szemben?
    ...

    Szerintem ez csak téged zavar. Ha én átírom a nickemet "kövér" - re az nem gond, az is egy komcsi volt!

     
  • 130purple2018november07.07:22ÚjVálasz
    Idézet: donnarumma
    Nem is rossz..mi rappelunk..ti meg cigányzenet játszatok.ki amihez ert.úgyis karavánban jársz,tuti kozel all hozzad az a stilus...
    ...

    Büfikézd már ide azt a sok alpári jelzőt, amit a szolnokiak írtak most ide! Ha a tegnapi szurkolás után még van képed cigányozni, az már valóban az önkritika totál hiánya!

     
  • 129purple2018november07.07:16ÚjVálasz

    Gratulálok a csapatnak, szépen lehozták a meccset, bucira verve a naffalkót! Azon meg sem lepődöm, hogy szombathelyi részről mindössze három gratuláció érkezett, igaz, a három legértelmesebb kommentelőtől. Mondjuk a tegnapi alpári, legalja mocskolódás után ez nem meglepő. És még ezek faluzzák Körmendet....!
    Teltházas meccsen tanári módon tudattuk az ellennel, mi az a kosárlabda, az ászaink iskolajátékkal rukkoltak elő, esélyt sem adva, szépen lecsendesítve a nyugati kultúra hangadóit, a 4-ik negyedben azt hittem, zártkörű a meccs. Nálunk Tóth, Kovács valami brutál szar az utóbbi időben, sürgősen meg kell találni az okát, mert nagy szükség van a jó játékukra. Rozi-andré hozta mezszámát(0),kb ennyit tud, egy magyart már rég seggberúgtak volna. Ja, egy légióst fel kell építeni(Rouge)! Röhej!
    Még egyszer, szép volt fiúk, mindig jólesik a csodacspatot(tegnap három hulla is játszott) megverni.!

     
  • 128rouge2018november07.07:06ÚjVálasz
    Idézet: donnarumma
    Nem is rossz..mi rappelunk..ti meg cigányzenet játszatok.ki amihez ert.úgyis karavánban jársz,tuti kozel all hozzad az a stilus...
    ...

    Cigányozzál nyugodtan, megszoktuk tőled,
    egy rasszistától nem is vár màst az ember.

    Az évet szerintem mèg kár elengednetek,
    sok van még hátra, de te tudod,
    divatszurkolóknál gondolom így megy.

    A mocskot pedig annak nevezzük, ami: mocsoknak.....akármennyire fáj is neked.
    Azok vagytok. (Tisztelet a kivételnek)

    A szemüvegemről pedig le lehet szállni.
    Ez egy ötszáz dolcsis aviator.

    MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!

     
  • 127donnarumma2018november07.06:50ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Nagyon jó, ezt jól lehet énekelni,
    ez lenne a refrén!
    ...

    Nem is rossz..mi rappelunk..ti meg cigányzenet játszatok.ki amihez ert.úgyis karavánban jársz,tuti kozel all hozzad az a stilus...tudod:"cigánybálban sok a roma"

    Ennyi alpári undorito mocskot,ami szhely fele arad egy nyilvanos forumon...semmivel sem vagytok kulonbek, mint akiket kritizaltok.
    Es hogy ne csak fontos emberektől,hanem jelentektelen senkiktol is idezzunk:
    "ezt az evet elegedtuk"..:D /ez csoro napszemuveg mogul azt jelenti,hogy mostantol mindenkit leszolhatunk,de minket ebben a szezonban mar nem er/

     
  • 1268105092018november07.06:46ÚjVálasz
    Idézet: nemdeandre
    A fórum választ engem. Itt erre van igény. Most már tudod, te melyiket választottad...
    ...

    Inkább nevezzük igénytelenségnek, és akkor nagyon finom a megfogalmazás . Sajnos prenoricum stílusa ezen a helyen ritka mint a fehér holló . Na nem azért mert ilyen egyáltalán nincs , hanem mert “egy bizonyos szint felett nem süllyedünk egy bizonyos szint alá” ( Eszterházy Péter) . Szép napot !

     
  • 125rouge2018november07.03:58ÚjVálasz
    Idézet: nemdeandre
    Nem tudom ki találta ki(talán én..) ezt a Szilverhely nevet, de nagyon talHáló..
    Végre senki nem Rowseyzik :D
    És született egy új dal is:
    Szexuál, szexuál
    Milo jól meg szexuál!
    ...

    Nagyon jó, ezt jól lehet énekelni,
    ez lenne a refrén!
    Előtte viszont lehetne egy laza reppelős szöveg, valami ilyesmire gondoltam:


    “Szolnokon aranyérem,
    Szilverhelyen ezüstérem;
    Szolnokon aranyér,
    Szilverhelyen ezüstér
    a s.ggben a neve.

    Szolnokon szurkolnak,
    Szilverhelyen mocskolnak;
    Szolnokon szurkoló,
    Szilverhelyen mocskoló
    s.ggfej a neved!”


    Mondjuk Beni, mint cséká reppelne,
    és utána a Brigade énekelné a refrént.
    Ez a “sexuál” már úgyis olyan jól megy nekik...
    :)

     
  • 124nemdeandre2018november07.00:05ÚjVálasz
    Idézet: 810509
    Nemdeandre , a kommented olvasva az jutott eszembe , mi lenne ha két fórum működne ?
    ...

    A fórum választ engem. Itt erre van igény. Most már tudod, te melyiket választottad...

     
  • 1238105092018november06.23:29ÚjVálasz
    Idézet: nemdeandre
    Nem tudom ki találta ki(talán én..) ezt a Szilverhely nevet, de nagyon talHáló..
    Végre senki nem Rowseyzik :D
    És született egy új dal is:
    Szexuál, szexuál
    Milo jól meg szexuál!
    ...

    Nemdeandre , a kommented olvasva az jutott eszembe , mi lenne ha két fórum működne ? Az egyiket azok választják akik értelmi képességeik és érzelmi intelligenciájuk is behatárolt nagyságrendű , a másikba pedig azok akiknek a Jóisten kicsit több sütit osztott nyakon felül . Te melyiket választanád ?

     
  • 122gidu2018november06.23:21ÚjVálasz
    Idézet: Lacataylor
    Gyerekek,hagyjuk már a sok éves multat,nem kell ezen vitatkoni ,hogy minden ,Szolnoki fasszofó, minden körmendi( igen kisbetűvel) cigány, minden albás homosexuál,és az összes felrázva és...
    ...

    "minden körmendi( igen kisbetűvel)"
    Nagyon okos akarsz lenni csak kár, hogy a nyelvtan alapvető szabályaival nem vagy tisztában. Ha "i" betűt csatolsz helységnévhez az automatikusan kis betű ;)

     
  • 121ketszo2018november06.23:08ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    A kutya ugat, a karaván halad.
    :)
    ...

    Lehet, de te meg továbbra is böszme maradsz !

     
  • 1208105092018november06.23:04ÚjVálasz
    Idézet: prenoricum
    Gratulálok a Szolnoknak. Sokkal jobban játszottak, ez az eredmény a Falcora nézve hízelgő.
    ...

    Prenoricum igen jó elemzést írsz, minden szavaddal egyetértek ! Kár hogy nem a Te stílusod van többségben ... Gratuláció Szolnokra !

     
  • 119ketszo2018november06.23:03ÚjVálasz
    Idézet: piros710321
    Már itt is Körmend, te kis gyáva pöcs?! Inkább anyukáddal foglalkoznál, te büdös kis paraszt!
    ...

    Na, igaza volt Emőkének, csak idehordta a szél a szemetet.

     
  • 118Lacataylor2018november06.22:55ÚjVálasz
    Idézet: prenoricum
    Gratulálok a Szolnoknak. Sokkal jobban játszottak, ez az eredmény a Falcora nézve hízelgő.
    ...

    Egy teljesen korrekt ,valós helyzetet írtál, hozzáétéssel,de, mégis segítő szándékkal ,amit MAXIMÁLISA N adom!!!!!!!!!!!!!!!!!!

     
  • 117nemdeandre2018november06.22:50ÚjVálasz

    Nem tudom ki találta ki(talán én..) ezt a Szilverhely nevet, de nagyon talHáló..
    Végre senki nem Rowseyzik :D
    És született egy új dal is:
    Szexuál, szexuál
    Milo jól meg szexuál!
    Szilverhely,
    Szilverhely,
    Hol a háló
    Hol van hej!

     
  • 116Lacataylor2018november06.22:44ÚjVálasz
    Idézet: nyolcmegnyolc
    Azt a hosszút? Szerinted?
    1987 óta járok Olaj meccsre. 1995 óta nem Szolnokon élek, tehát nem vagyok ott minden meccsen. Rengeteg ilyen eset volt. Kérdezd meg az Olaj szurkereket.
    ...

    Gyerekek,hagyjuk már a sok éves multat,nem kell ezen vitatkoni ,hogy minden ,Szolnoki fasszofó, minden körmendi( igen kisbetűvel) cigány, minden albás homosexuál,és az összes felrázva és keverve,!!!!!!!!!!!!!!!!! DE Ez a falcó ezután a három meccs után ,levonva a látottakat,egy kezdetlegesen összereakott,lelketlen, képzetlen ,motiválatlan,elképzelés nélküli,védekezésben,és támadásban variáció nélküli,szar vállalhatatlan teljeséítményt nyújt, kiemelve Curryt, öt meccs óta, kb öt pontos átlaggal ,egy Telekom Bonntól ,ahol ,szerintem adta az aláfestő zenét , meg labdát pumpáltÍ! Emellett, Okon edzőnek annyiban adok igazat ,hogy alázatban ,akaratban,küzdésben, valamennyire már fizikálisan is látni a fejlődést Reddicben,de még k-va messze van attól, aZ ELVÁRÁSTÓL amiéért hoztuk,de ez igaz ,egy Bíró ,Balmaz párosra is!!! Norfleet szerintem csóri ennyit tud kiadni magából ,simán ,és sérülten is,de ő hozza az elvártat,Beninek semmi nem jön össze valamiért megint meccsek óta ,az egyetlen igazolás Burisma, az egyetlen aki megéri a PÉNZÉT, akárki erőltette legalább őbenne meglátta a tuttit,ami maximálisan HOZTA A LÉGIÓS szintet!!!!!!!!!!!!!!!! Nem beszélnék ,most edzőről, időkérésről ,taktikáról,azt ,majd az idő és a mara

     
  • 115uther2018november06.22:39ÚjVálasz
    Idézet: nyolcmegnyolc
    Kálmán 2013-ban visszavonult. Ő ma nem sérült volt. Visszavonult. Nem vetted meg a könyvét???? Abban is benne van.
    ...

    Elnézésedet kérem, de ha csak azt a 2 meccset emeltem volna ki, amikor Kálmán sérüléssel bajlódott és itt meg lett említve a nyilatkozatban akkor is azzal jöttél volna, hogy az egy semmi.
    Arról már nem én tehetek, hogy 2009 előtti anyagot nem leltem fel itt. Fenntartom az eshetőségét, hogy valamikor a 2000-es években megtörtént amit mondasz, de ebből hogy jön az le neked, hogy a Falco mindig ezt csinálja? Egy 8 éves intervallumot végignéztem amikor egyszer sem történt meg. Azért ez talán nem véletlen.

     
  • 114uther2018november06.22:34ÚjVálasz
    Idézet: Csapajev
    Ha már téged ennyire idegesít, irritál a nicknevem, akkor már megérte. :D
    Nyugodj le... jövő héten lecserélem a nicknevet Pina Noir-ra és egy néger csaj képét rakom majd föl.
    ...

    Nekem mindegy mit csinálsz, felőlem Rákosit is felrakhatod profilképnek.

     
  • 113nyolcmegnyolc2018november06.22:34ÚjVálasz
    Idézet: uther
    2017-2009 = 4. Értem.

    ...

    Kálmán 2013-ban visszavonult. Ő ma nem sérült volt. Visszavonult. Nem vetted meg a könyvét???? Abban is benne van.

     
  • 112red-black012018november06.22:32ÚjVálasz
    Idézet: fujomadalt
    Vigyázz, mert telebombázza a fiókod a meztelen képeivel... :) :) :)
    ...

    :))))))
    Egy kicsit úgysem ártana fogynom. Eléggé gourmand vagyok, de sajnos a fogalom falánk jelentése is játszik, nemcsak az ínyenc.
    Legfeljebb hányok néhány napig ;).

     
  • 111rouge2018november06.22:32ÚjVálasz
    Idézet: Csapajev
    Ha már téged ennyire idegesít, irritál a nicknevem, akkor már megérte. :D
    Nyugodj le... jövő héten lecserélem a nicknevet Pina Noir-ra és egy néger csaj képét rakom majd föl.
    ...

    +10
    (A néger csajok a kedvenceim..:);)

     
  • 110Csapajev2018november06.22:29ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Pedig hidd el, hogy irritáló az is. Mégsem cseréled le.
    Akkor miért piszkálsz, ha nincs mondanivalód?
    ...

    Ha már téged ennyire idegesít, irritál a nicknevem, akkor már megérte. :D
    Nyugodj le... jövő héten lecserélem a nicknevet Pina Noir-ra és egy néger csaj képét rakom majd föl.
    Remélem az majd jobban tetszik. :)))))

     
  • 109rouge2018november06.22:24ÚjVálasz
    Idézet: uther
    2017-2009 = 4. Értem.

    ...

    -4

     
  • 108uther2018november06.22:23ÚjVálasz
    Idézet: nyolcmegnyolc
    Végére jártál. A 21-ből 4!!!!!évet kigyűjtöttél.
    ...

    2017-2009 = 4. Értem.

     
  • 107rouge2018november06.22:23ÚjVálasz
    Idézet: nyolcmegnyolc
    Végére jártál. A 21-ből 4!!!!!évet kigyűjtöttél.
    ...

    +1

     
  • 106rouge2018november06.22:22ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Nem én kezdtem el pörgetni a témát, de a végére jártam. Nem fogok elnézést kérni érte, azok sem kértek akik kamuztak.
    ...

    -3

     
  • 105rouge2018november06.22:21ÚjVálasz
    Idézet: silverkonyokcsulaszlo
    mocsok szar falkoooooo :))))) undorito ciganybanda hej,hej :))
    ...

    -2

     
  • 104nyolcmegnyolc2018november06.22:21ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Nem én kezdtem el pörgetni a témát, de a végére jártam. Nem fogok elnézést kérni érte, azok sem kértek akik kamuztak.
    ...

    Végére jártál. A 21-ből 4!!!!!évet kigyűjtöttél.

     
  • 103rouge2018november06.22:21ÚjVálasz
    Idézet: tmmate
    Biztosan igazad van. Abban feltétlenül, hogy az álláspontod véded.
    A szurkolásról azt gondolom, persze sok minden belefér. Akkor van baj, ha az emberi méltóságot sértik.
    ...

    +1

     
  • 102rouge2018november06.22:20ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Pedig hidd el, hogy irritáló az is. Mégsem cseréled le.
    Akkor miért piszkálsz, ha nincs mondanivalód?
    ...

    -1

     
  • 101uther2018november06.22:17ÚjVálasz
    Idézet: Csapajev
    Nickneveken rugózni....hogy is mondjam...olyan óvodás szint. :)
    ...

    Pedig hidd el, hogy irritáló az is. Mégsem cseréled le.
    Akkor miért piszkálsz, ha nincs mondanivalód?

     
  • 100rouge2018november06.22:16ÚjVálasz
    Idézet: prenoricum
    Gratulálok a Szolnoknak. Sokkal jobban játszottak, ez az eredmény a Falcora nézve hízelgő.
    ...

    +1

    És természetesen tisztelet a kivételnek: Szombathelyen is nagyon sok normális szurkoló van, nyilván ők képviselik a többséget.

    Az viszont nagy kár,
    hogy a kisebbség hangja elnyomja őket,
    és ez jön át a médián...

     
  • 99tmmate2018november06.22:16ÚjVálasz
    Idézet: somogyfan
    Én eddig szurkoltam a Szolnoknak, és nem csak azért mert ott játszik két kaposvári nevelès. De amit a múltkor itt levágtak a szurkolók az felháborító volt, és nem értem mivel szolgálunk rá.
    ...

    Biztosan igazad van. Abban feltétlenül, hogy az álláspontod véded.
    A szurkolásról azt gondolom, persze sok minden belefér. Akkor van baj, ha az emberi méltóságot sértik. Szerintem az ilyen eseteknek helye lenne a jegyzőkönyvben és a fegyelmi ügyek között.

     
  • 98fujomadalt2018november06.22:15ÚjVálasz
    Idézet: red-black01
    Jöhet :)
    Komolyan segíteni szeretnék neki, már többször felajánlottam hogy csak az útiköltségét kell állnia és ha már vannak, akkor a gyógyszereit is szívesen lecseréljük és beállítjuk.
    ...

    Vigyázz, mert telebombázza a fiókod a meztelen képeivel... :) :) :)

     
  • 97uther2018november06.22:14ÚjVálasz
    Idézet: baltazar
    Szerintem engedd ezt el...
    Túlságosan beleéled magad.

    Úgy rinyálsz itt, mint a csoki reklámban.
    ...

    Nem én kezdtem el pörgetni a témát, de a végére jártam. Nem fogok elnézést kérni érte, azok sem kértek akik kamuztak.

    Gratulációhoz meg annyit, annak a szolnoki rétegnek akik nem gyalázkodik itt, bármikor szívesen gratulálok. Kár, hogy kevesen vannak.

     
  • 96rouge2018november06.22:11ÚjVálasz
    Idézet: baltazar
    Szerintem engedd ezt el...
    Túlságosan beleéled magad.

    Úgy rinyálsz itt, mint a csoki reklámban.
    ...

    +1

     
  • 95Csapajev2018november06.22:10ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Több napja hallgatom ezt a hazugságot. Miért nem állhatok ki az igazamért?

    Csapajev néven kommentelni szerinted nem undorító rengeteg emberrel szemben?
    ...

    Nickneveken rugózni....hogy is mondjam...olyan óvodás szint. :)

     
  • 94emokevagyok182018november06.22:10ÚjVálasz
    Idézet: red-black01
    Jöhet :)
    Komolyan segíteni szeretnék neki, már többször felajánlottam hogy csak az útiköltségét kell állnia és ha már vannak, akkor a gyógyszereit is szívesen lecseréljük és beállítjuk.
    ...

    Te orvos vagy?

     
  • 93mte012018november06.22:10ÚjVálasz

    Most komolyan egy flaco-olaj meccs után is a körmend falco "baratságról" kell szólnia a komment szekciónak :D

     
  • 92modus_operandi2018november06.22:09ÚjVálasz
    Idézet: nyolcmegnyolc
    Jobban teszed, ha a Falco számára fontos dolgpkkal foglalkozol. Bajnokság 3/3. Egy hét 3 zacsi. Nincs csere, mindenki sérült, de aki sérült játszik. Aki egészséges -17-nél koptatja a padot.
    ...

    Biztos lehetsz benne, hogy a fényhatás miatt!!! :DDDD

     
  • 91nyolcmegnyolc2018november06.22:09ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Erre már válaszoltam, hogy miért.

    Viszont te még mindig csak blöffölsz.
    ...

    Ha 1998-ban volt ilyen vagy 2000-ben ....mit csináljak? Keressek újság kivágásokat? Scenneljem?

     
  • 90baltazar2018november06.22:08ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Erre már válaszoltam, hogy miért.

    Viszont te még mindig csak blöffölsz.
    ...

    Szerintem engedd ezt el...
    Túlságosan beleéled magad.

    Úgy rinyálsz itt, mint a csoki reklámban.

    Ami a személyiségedre nézve szintén aggasztó, az az, hogy a millió hozzászólásodban egy sportszerű gratuláció nem hagyta el a billentyűzeted.

    Gyere, tedd meg, még nem késő!

    Kövess engem!

    Gratula Szolnokra, Hajrá Körmend!

    Látod, lehet így is..

     
  • 89jobarat9442018november06.22:08ÚjVálasz

    Szép volt Fiúk!

    Igazából tartottam a meccstől egy kicsit!
    Még a Zalaegerszegi magabiztos siker ellenére is!
    Gyakorlatilag végig kézben tartottuk a meccset!

    A Falcó tábor, olyan mint egy "hányás kupac"!
    Az sem elhanyagolható részletkérdés, hogy a "konszolidált szurkolók" egy része is benne volt az adott pocskondiázásban!

    A "szilverhelyezés" maximum a "buckázással" van egy szinten, ha a 2 dolgot súlyozzuk!

    Csak az Olajka!

     
  • 88jobarat9442018november06.22:08ÚjVálasz

    Szép volt Fiúk!

    Igazából tartottam a meccstől egy kicsit!
    Még a Zalaegerszegi magabiztos siker ellenére is!
    Gyakorlatilag végig kézben tartottuk a meccset!

    A Falcó tábor, olyan mint egy "hányás kupac"!
    Az sem elhanyagolható részletkérdés, hogy a "konszolidált szurkolók" egy része is benne volt az adott pocskondiázásban!

    A "szilverhelyezés" maximum a "buckázással" van egy szinten, ha a 2 dolgot súlyozzuk!

    Csak az Olajka!

     
  • 87prenoricum2018november06.22:07ÚjVálasz

    Gratulálok a Szolnoknak. Sokkal jobban játszottak, ez az eredmény a Falcora nézve hízelgő. Nem lehet kérdés, hogy melyik csapat az, amelyik nemzetközi megmertetésre érett és keresnivalója van a továbbiakban. Előzetesen egy pontos Falco győzelemnek örültem volna, mert akkor elegánsabban búcsúztunk volna a nemzetközi küzdelmektől, de ez így nagyon csúnyára sikerült. Nagyon sok kérdés merült fel bennem, amíg a mérkőzést néztem. Az első az, hogy a dobószázalékok hazai pályán hogy lehetnek ilyen gyengék? Jól védekezett az Olaj, de nem ennyire. Tiszta dobások sem mentek be, sőt, bemelegítéskor sem mentek be. Légiósoktól: Curry 3/13, Balmazovic 5/14, Norfleet 0/5 a válogatottaktól Váradi 2/8, Tóth 3/9. Ilyen dobásokat bármelyik padhoz szögezett játékos felmutatott volna. A védekezés megint csak percekre működött. Sokkal többször esett szét, mint ahányszor funkcionált. Azt mondták, hogy mindenki sérült, rokkant, ehhez képest a cseresor megint csak széket melegített. Amikor feljött Csák gondoltam talán eszébe jut valakinek, hogy ez a meccs már elment, akkor ne szenvedjenek azok, akiknek nem ment, helyettük jöjjenek a többiek. Nem. Egy percet sem kaptak. Ezt egy ilyen helyzetben felháborítónak, a padon ücsörgő játékosok szempontjából megalázónak érzem. Ezt nem fogja megmagyarázni nekem egyetlen edző sem, hogy ez így jó. Azt sem értem teljesen, hogy miképp lehet egy romhalmaz a csapat tíz meccs után? Szezon végén negyven meccs után érteném, de így? A Sassari meccsig felfelé ment a teljesítmény. Az egyéni és a csapaté is. Ott akkora pofont kaptak, hogy azóta mindenki csak kóvályog. Debrecenben és most hazai pályán is ez volt. Szolnokon ennél sokkal összeszedettebb teljesítmény volt. Ez ahhoz képest nulla volt. Reddicen kívül senkit sem tudnék kiemelni. Lefelé meg annyian vannak, hogy kár lenne felsorolni. A gond nem kicsi. Szerencsére a hétvégén nem kell játszani. Ezzel a játékosállománnyal, ilyen teljesítményekkel, ilyen szűk rotációval semmiféle komoly eredmény nem érhető el. Az első két vereség után sikerült felállni és előrelépni. Most azt gondolom, hogy szükség van személycserékre is. Nem vagyok híve a csereberélésnek, de azt gondolom, hogy 1-2-3 poszt megoldatlan. Sajnos Norfleet és Váradi sem a tavalyi önmagát hozza, Curryben nem látom, hogy ennél jobb lehetne. Nincsenek betörések. Kint járatjuk a labdát, ha sikerül bejátszani magas embereknek, akkor van eredménye, más esetben kinti dobások maradnak csak. Abból ezen a mérkőzésen volt 26 darab 15%-os hatékonysággal. Nem tudom milyen osztályig, milyen korosztályig kellene lefelé menni, hogy ilyen gyenge mutatóval találkozzak. Ezzel nem lehet nyerni. Remélem az edzőnek van elképzelése, hogy ebből hogy jön ki a csapat, mert nekem ebben a pillanatban nagyon kevés kapaszkodót adott a teljesítményük.
    A szurkolásról annyit, hogy egyet kell, értsek azokkal, akik kifogásolták a stílust. Szánalmasnak tartom magam is, amikor csak a mocskolódás megy. Teljesen mindegy, hogy melyik pályán, melyik szurkolótábor rukkol ki ilyennel. Nem gondolom, hogy a saját csapat jobban játszana, vagy lendületet kapna attól, hogy az ellenfél játékosának vélelmezett nemi identitását emlegetik, vagy szaporodásra késztetik. Aki meg ilyen-olyan hagyományokra és régi sérelmekre hivatkozik ilyen téren, az meg ne érezze úgy, hogy tette ettől igazolást nyer. A negyedik negyedbeli csend meg azt hiszem beszédes lehetett az játékosnak edzőnek egyaránt.
    Sok sikert a továbbiakban Szolnok csapatának. Remélem sok jó nemzetközi meccset játszhatnak és öregbítik a hazai kosárlabda hírnevét az Albával együtt. A Falconak ez a szint magasnak bizonyult, de remélem, hogy sikerül valami módon előre lépni, hogy legalább a hazai bajnokságban az elmúlt két évet megközelítő eredmény születhessen. Ez a kis szünet most nagyon jól jön. Utána kemény és létfontosságú mérkőzések jönnek. Ha arra nem sikerül csapatban, fejekben, akár személyekben változást elérni akkor télre már annyi vereség összejöhet, hogy nem sok álmodozni való lesz az első ötről.

     
  • 86nyolcmegnyolc2018november06.22:06ÚjVálasz
    Idézet: somogyfan
    Én eddig szurkoltam a Szolnoknak, és nem csak azért mert ott játszik két kaposvári nevelès. De amit a múltkor itt levágtak a szurkolók az felháborító volt, és nem értem mivel szolgálunk rá.
    ...

    Én nem láttam, de elnézést kérek tőletek.

     
  • 85uther2018november06.22:05ÚjVálasz
    Idézet: tmmate
    Biztosan így van, kár ezen görcsölni. A viszont tény, hogy a Sassari elleni meccs előtt nem volt erről szó, és majdnem negyven lett közte, nem beszélve a debreceni meccsről.
    ...

    Megegyezhetünk benne, persze. Én nem is állítottam az ellenkezőjét.

     
  • 84nyolcmegnyolc2018november06.22:04ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Azt a hosszút igen, pontosan azért volt olyan hosszú mert nem blöffből beszélek.

    2010-ig igen, mert a BB1-en csak 2009-ig tudtam visszakeresni.
    ...

    Jobban teszed, ha a Falco számára fontos dolgpkkal foglalkozol. Bajnokság 3/3. Egy hét 3 zacsi. Nincs csere, mindenki sérült, de aki sérült játszik. Aki egészséges -17-nél koptatja a padot. Miért nem szurkol a tábor ( pedig Visziéket fogadni akarták Debrecenben) Mi lesz Pustahvarral. Nem én vagyok a probléma van ott baj elég.
    Annyit még árulj el, hogy kevesen voltak, vagy ismét a fényhatás miatt tűnt úgy.

     
  • 83tmmate2018november06.22:03ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Azt a hosszút igen, pontosan azért volt olyan hosszú mert nem blöffből beszélek.

    2010-ig igen, mert a BB1-en csak 2009-ig tudtam visszakeresni.
    ...

    Biztosan így van, kár ezen görcsölni. A viszont tény, hogy a Sassari elleni meccs előtt nem volt erről szó, és majdnem negyven lett közte, nem beszélve a debreceni meccsről. Egy szó, mint száz, ez a Falco nem a tavalyi szint. Minden bizonnyal ebben megegyezhetünk. Ez amúgy nekünk sem jó.

     
  • 82somogyfan2018november06.22:02ÚjVálasz

    Én eddig szurkoltam a Szolnoknak, és nem csak azért mert ott játszik két kaposvári nevelès. De amit a múltkor itt levágtak a szurkolók az felháborító volt, és nem értem mivel szolgálunk rá. Értem én hogy pár mocskos pécsi tette az agyát,de ezt akkor se érdemeltünk tőletek. Szerintem. Vélemény? Köszönöm

     
  • 81real72018november06.22:02ÚjVálasz

    No comment...

     
  • 80uther2018november06.22:00ÚjVálasz
    Idézet: Csapajev
    Nem vagyok Olaj szurker, de eléggé irritáló, ahogy erőlködsz itt egy ostoba problémán.
    Főleg egy ilyen szopás után.

    ...

    Több napja hallgatom ezt a hazugságot. Miért nem állhatok ki az igazamért?

    Csapajev néven kommentelni szerinted nem undorító rengeteg emberrel szemben?

     
  • 79uther2018november06.21:59ÚjVálasz
    Idézet: nyolcmegnyolc
    Kálmán 1992-től Falcós, te belinkeled 2009-től.
    Kérdezd már meg, az Olaj szurkolóktól, hogy volt-e ilyen? Emlékeznek-e erre.

    ...

    Erre már válaszoltam, hogy miért.

    Viszont te még mindig csak blöffölsz.

     
  • 78Csapajev2018november06.21:58ÚjVálasz
    Idézet: uther
    *2017-től 2009-ig.
    ...

    Nem vagyok Olaj szurker, de eléggé irritáló, ahogy erőlködsz itt egy ostoba problémán.
    Főleg egy ilyen szopás után.

     
  • 77rouge2018november06.21:56ÚjVálasz
    Idézet: uther
    *2017-től 2009-ig.
    ...

    Húha.

    Szétcsúsztál. Durván.

    Mondtam, hogy menj aludni.

     
  • 76nyolcmegnyolc2018november06.21:56ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Azt a hosszút igen, pontosan azért volt olyan hosszú mert nem blöffből beszélek.

    2010-ig igen, mert a BB1-en csak 2009-ig tudtam visszakeresni.
    ...

    Kálmán 1992-től Falcós, te belinkeled 2009-től.
    Kérdezd már meg, az Olaj szurkolóktól, hogy volt-e ilyen? Emlékeznek-e erre.

     
  • 75rouge2018november06.21:55ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Nem volt hiányos lista; az állítás az volt, hogy mindig ezt csinálta Falco Kálmánnal a múltban. Hát ennek néztem utána és nyomát sem találtam.

    Itt a lehetőség; bizonyítsd be az ellenkezőjét.
    ...

    Menj aludni kiscsávó, nehéz nap volt ez neked.

    A szívás, az szívás.
    Akármilyen fából vagy faragva.

    Veled ellentétben (és nem “ellentétbe”) mi tudjuk, mikor kell csendben maradni,
    és halkan, de udvariasan gratulálni a jobbnak.

    Go to bed. It was a hard day today for you...

     
  • 74uther2018november06.21:53ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Azt a hosszút igen, pontosan azért volt olyan hosszú mert nem blöffből beszélek.

    2010-ig igen, mert a BB1-en csak 2009-ig tudtam visszakeresni.
    ...

    *2017-től 2009-ig.

     
  • 73uther2018november06.21:52ÚjVálasz
    Idézet: nyolcmegnyolc
    Azt a hosszút? Szerinted?
    1987 óta járok Olaj meccsre. 1995 óta nem Szolnokon élek, tehát nem vagyok ott minden meccsen. Rengeteg ilyen eset volt. Kérdezd meg az Olaj szurkereket.
    ...

    Azt a hosszút igen, pontosan azért volt olyan hosszú mert nem blöffből beszélek.

    2010-ig igen, mert a BB1-en csak 2009-ig tudtam visszakeresni. TE pedig állandóan a BB1-re hivatkozol, hogy a Falco itt hazudik.
    Másik; ha 2017-től 2019-ig egyetlen olyan esetet nem találtam, ahol be lett volna előre jelentve, hogy valaki nem fog játszani és mégis játszott, akkor mi lehet a valószínűsége, hogy 2010 előtt tömegével fognak megjelenni a fent említett esetek?
    Harmadik; Azt állítottad, hogy mindig ezt csináljuk, ha 2017-2009-ig egyetlen ilyen affér sem történt, akkor hogy lehet ezt mindig-nek venni?

     
  • 72nyolcmegnyolc2018november06.21:47ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Tegnap belinkeltem az összes olaj-falco meccs beharangozóját 2010-ig, ahol szóba került sérülés. Miért nem válaszolsz rá? Miért nem bizonyítod be az igazadat tényekkel, forrásokkal alátámasztva?
    ...

    Azt a hosszút? Szerinted?
    1987 óta járok Olaj meccsre. 1995 óta nem Szolnokon élek, tehát nem vagyok ott minden meccsen. Rengeteg ilyen eset volt. Kérdezd meg az Olaj szurkereket.
    Belinkelted a 2010 utániakat?
    Kálmán előtte nem játszott? Te tudtad, hogy előtte is volt élet?
    Mégegyszer. Ez CSAK a Falcóra jellemző. Ezt senki nem csinálja.

     
  • 71red-black012018november06.21:46ÚjVálasz
    Idézet: MTE69
    Zseniálisan ostoba vagy! Eddig tévedtem! Bevallom nem rád gondoltam! Elszomorít, hogy te vagy Emőke!
    Lebuktál! Ígérem sokan fogják tudni!
    ...

    Jöhet :)
    Komolyan segíteni szeretnék neki, már többször felajánlottam hogy csak az útiköltségét kell állnia és ha már vannak, akkor a gyógyszereit is szívesen lecseréljük és beállítjuk.
    Ha nincsenek és eddig diagnózis és kezelés sem volt, akkor segítünk eldönteni hogy a tünetegyüttesből melyek pontosan a dominánsak, mert az itteni dolgai már nagyon egysíkúak és így elég nehéz.
    De valamiért nem szeretné ;).
    (Ha itt nem akarod: redblack999999@gmail.com :D)

     
  • 70uther2018november06.21:44ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Na figyelj, kiscsávó:

    1. Amit belinkeltèl az egy erősen hiányos lista (ami így is volt vagy ötezer karakter...).
    ...

    Nem volt hiányos lista; az állítás az volt, hogy mindig ezt csinálta Falco Kálmánnal a múltban. Hát ennek néztem utána és nyomát sem találtam.

    Itt a lehetőség; bizonyítsd be az ellenkezőjét.

    A vereség utáni sunyítás az a te műfajod. Én nem ilyen fából vagyok faragva. Ja és én nem is mocskolódok itt veletek ellentétbe. Egyszerűen csak kiállok az igazamért. Tényekkel alátámasztva.

     
  • 69likeolom2018november06.21:43ÚjVálasz

    Egy csapat sem bírná el egykönnyen,ha ennyi sérültje lenne.

     
  • 68rouge2018november06.21:40ÚjVálasz
    Idézet: uther
    Tegnap belinkeltem az összes olaj-falco meccs beharangozóját 2010-ig, ahol szóba került sérülés. Miért nem válaszolsz rá? Miért nem bizonyítod be az igazadat tényekkel, forrásokkal alátámasztva?
    ...

    Na figyelj, kiscsávó:

    1. Amit belinkeltèl az egy erősen hiányos lista (ami így is volt vagy ötezer karakter...).
    Hol van például az idei magyar kupa,
    hol van a listán az állítólag sérült Perl,
    aki el se tudott utazni a csapattal mert sérült,
    de aztán mégis játszik...

    2. Egy ilyen megalázó falco vereség után,
    hidd el nekem, jobb kussolni,
    mint bármit is számonkérni egy olaj szurkeren...

    Comprendes mi amigo?

    Buenas noches, ve a la cama!

     
  • 67olajheart2018november06.21:35ÚjVálasz
    Idézet: modus_operandi
    Persze hogy nem húzta fel magát. Vajon anno mit kaphatott Partizan játékosként a Zvezda pályáján? Nem kell őt félteni! Ő egy végtelenül profi játékos a játék minden elemében.
    ...

    Na a szerb szurkolók más kávéház...)

     
  • 66piros7103212018november06.21:33ÚjVálasz
    Idézet: nyolcmegnyolc
    Neki az a feladata, hogy elvigye a dolgokat a vereségről. Amíg a Körmendről beszélnek, nem beszélnek a Falcoról.
    ...

    Nem, nem! Csak azért irt ide, hogy mindenki azt gondolja, hogy szilverhelyi! Pedig nem! Csak most idegből válaszolt és így rájöttek a kilétére! Egy gyáva pöcs , akinek a polgival van gondja, és ezért képes volt itt mindenkit köpködni!

     
  • 65modus_operandi2018november06.21:31ÚjVálasz
    Idézet: olajheart
    Szerintem ezen Milo nem húzza fel magát... Hamarabb röhög rajta...
    ...

    Persze hogy nem húzta fel magát. Vajon anno mit kaphatott Partizan játékosként a Zvezda pályáján? Nem kell őt félteni! Ő egy végtelenül profi játékos a játék minden elemében. Nagyon remélem még évekig élvezhetjük a játékát.

     
  • 64yellowmonkey2018november06.21:30ÚjVálasz

    Szép volt srácok!
    Filcót verni mindig jólesik, főleg szilverhelyen.

    Egy hete minden szilverhelyi itt verte a nyálát, hogy oda lett a kis mimóza lelke, mert az Olaj Tv-n a hazai riporter nem filcó sikert vár az angoloknál. Azóta vannak álmatlan éjszakáik.
    Hát nektek még bemondóra sem telik! Úgyhogy végig lehetett hallgatni a filcótábort, ahogy kikáromkodja magából ezt a lelki traumát.

    Vagy kifizettétek a bemondó bérét Mágenheim dokinak.
    Mondjuk megérte. Hipp-hopp teljes lett a csapat.

    Mindörökké Olajka!

     
  • 63modus_operandi2018november06.21:27ÚjVálasz

    Baltás norbi ma este is újra lecsapott.

     
  • 62tmmate2018november06.21:26ÚjVálasz
    Idézet: adsl465326
    "A falco közönség pedig a legalja mocsadék."

    Bár sokat tettek érte,de nem biztos hogy a legalják.Sopronban hasonló a helyzet.
    ...

    Mindenek előtt nagyon örülök a csapat teljesítményének, nagyon rendben volt. Levett hanggal néztem a közvetítést, így a szurkolásból semmit nem hallottam. Ha így volt, akkor még értékesebb a győzelem, és le a kalappal, mert az Olaj végig nagyon sportszerű volt, nem alázta meg a Falcot, pedig megtehette volna. Mellesleg nem emlékszem, hogy Szolnokon mostanában bármi sérelem érte volna a szombathelyieket, hacsak az első méretes zakót nem tekintjük annak, de ez benne van a játékban, meg benne is lesz.
    Azt viszont vitatom, hogy a lakóhely és az intelligencia között bármi összefüggés lenne. Ezt szerintem csak gondolják azok, akik egyáltalán nem álltak közel amikor a műveltséget osztották. Szolnok mindig is emblematikus városa volt a magyar művészeti életnek, nem beszélve Debrecenről, Szegedről és sorolhatnám. Szóval, szerintem nincsen az úgy, el ne hidd!

     
  • 61olajheart2018november06.21:26ÚjVálasz
    Idézet: modus_operandi
    Szilverhelyezni egy fórumon az egyáltalán nincsen egy lapon azzal, amit a "segédmunkás agyú szombathelyi szurkolók" műveltek a mérkőzés alatt. Nagy gáz van a fejedben, ha valóban így gondolod.
    ...

    Szerintem ezen Milo nem húzza fel magát... Hamarabb röhög rajta...

     
  • 60uther2018november06.21:25ÚjVálasz
    Idézet: nyolcmegnyolc
    Szerintük ilyen nem volt.
    ...

    Tegnap belinkeltem az összes olaj-falco meccs beharangozóját 2010-ig, ahol szóba került sérülés. Miért nem válaszolsz rá? Miért nem bizonyítod be az igazadat tényekkel, forrásokkal alátámasztva?

     
  • 59nyolcmegnyolc2018november06.21:23ÚjVálasz
    Idézet: MTE69
    Zseniálisan ostoba vagy! Eddig tévedtem! Bevallom nem rád gondoltam! Elszomorít, hogy te vagy Emőke!
    Lebuktál! Ígérem sokan fogják tudni!
    ...

    Neki az a feladata, hogy elvigye a dolgokat a vereségről. Amíg a Körmendről beszélnek, nem beszélnek a Falcoról.

     
  • 58modus_operandi2018november06.21:21ÚjVálasz

    Gratulálok a csapatnak! Szépen elkenték a szilverhelyiek száját. Csak az Olaj!

     
  • 57nyolcmegnyolc2018november06.21:20ÚjVálasz

    Volt olyan is, aki innen 2018-ra 6/1-et jósolt a Falcónak. A sérülések előtt. Van nekik, Pécs, Alba, Mte, Kte. Olvassátok a fórumot, nagyon szórakoztató.
    Vagy az, hogy ünnepeljék Bruinsmát, hogy visszajöjjön. ?!

     
  • 56modus_operandi2018november06.21:20ÚjVálasz
    Idézet: boston_celtics
    Mit gondolsz bohóc csak te szilverhelyezhetsz? Az már nem tetszik ha visszanyal a fagylalt?
    ...

    Szilverhelyezni egy fórumon az egyáltalán nincsen egy lapon azzal, amit a "segédmunkás agyú szombathelyi szurkolók" műveltek a mérkőzés alatt. Nagy gáz van a fejedben, ha valóban így gondolod.
    Sok lett a "foci szurkoló" a pálya mellett. Mi van, szarul megy a Halinak? Bár különösebben lesz@rom, hogy mi van velük! Igazából csak felhúztátok Milot és szépen meg is szórta a naffalkot. :DDDDD

     
  • 55MTE692018november06.21:19ÚjVálasz
    Idézet: emokevagyok18
    Anyukám azt mondta ne foglalkozzak veled, biztos régen voltál nővel azért vagy ennyire primitív, és feszült.
    Anya szerint tuti, hogy tele a puttony nálad, jelentsen is bármit ez.
    ...

    Zseniálisan ostoba vagy! Eddig tévedtem! Bevallom nem rád gondoltam! Elszomorít, hogy te vagy Emőke!
    Lebuktál! Ígérem sokan fogják tudni!

     
  • 54nyolcmegnyolc2018november06.21:17ÚjVálasz
    Idézet: westsucks
    Ezt az NFL szabályt mindig is irigyeltem, ideje lenne itt is bevezetni. Évek óta ezt játsza a Falco, és sokszor be is jött ez a kicsit sem sportszerű taktika....
    ...

    Szerintük ilyen nem volt.

     
  • 53uther2018november06.21:16ÚjVálasz
    Idézet: nyolcmegnyolc
    Nem tapsikoltam. Mást csináltam.
    ...

    Fogtad a fejed remélem, ha most fel vagy háborodva.

     
  • 52rouge2018november06.21:16ÚjVálasz
    Idézet: szolnokibasket
    Primitív, tuskó szedett-vedett bagázs a filco tábor!
    ...

    Nincs tradíció, csak frusztráció.

    Nincs tradiciója a kulturált szurkolàsnak,
    és tele vannak frusztrációval
    az elvesztett döntők miatt.

    Ez a szilverhelyi “szurkolás” nem más,
    mint az örök vesztesek primitív ösztönlény mivoltának dühödt és őszinte manifesztációja.

     
  • 51uther2018november06.21:16ÚjVálasz
    Idézet: westsucks
    Ezt az NFL szabályt mindig is irigyeltem, ideje lenne itt is bevezetni. Évek óta ezt játsza a Falco, és sokszor be is jött ez a kicsit sem sportszerű taktika....
    ...

    Na mond, mikor jött be? A beharangozóba bemásoltam az összes sérüléses olaj-falco cikket 2010-ig arra valamiért nem kaptam választ.

     
  • 50nyolcmegnyolc2018november06.21:15ÚjVálasz
    Idézet: uther
    A táncolj k...og-re meg gondolom tapsikoltál.
    ...

    Nem tapsikoltam. Mást csináltam.

     
  • 49westsucks2018november06.21:14ÚjVálasz
    Idézet: kovi13
    Gratulálok a Falco-nak ehhez a teljesítményhez. Kíváncsi lennék, hogy mennyi lett volna a különbség ha tényleg mindenk sérült akiről nyiltakoztak, hogy halálán van.
    ...

    Ezt az NFL szabályt mindig is irigyeltem, ideje lenne itt is bevezetni. Évek óta ezt játsza a Falco, és sokszor be is jött ez a kicsit sem sportszerű taktika....

     
  • 48uther2018november06.21:12ÚjVálasz
    Idézet: nyolcmegnyolc
    A homoszexualozás meg a Szilverhelyezés tényleg hasonló szint, különösen innen buckafalváról nézve.
    ...

    A táncolj k...og-re meg gondolom tapsikoltál.

     
  • 47adsl4653262018november06.21:11ÚjVálasz

    "A falco közönség pedig a legalja mocsadék."

    Bár sokat tettek érte,de nem biztos hogy a legalják.Sopronban hasonló a helyzet.Az egészben az az érthetetlen,hogy a legnyugatibb városokról lenne szó,logikusan az következne hogy ezen a vidéken a legintelligensebbek az emberek.Hát nagyon nem...

    Nem feltétlenül kell bennünket szeretni,de ilyen minősíthetetlen hangnemben ócsárolni a magyar a magyart...hát ehhez egy szavam sincs.

     
  • 46nyolcmegnyolc2018november06.21:11ÚjVálasz
    Idézet: boston_celtics
    Mit gondolsz bohóc csak te szilverhelyezhetsz? Az már nem tetszik ha visszanyal a fagylalt?
    ...

    A homoszexualozás meg a Szilverhelyezés tényleg hasonló szint, különösen innen buckafalváról nézve.

     
  • 45erno552018november06.21:08ÚjVálasz
    Idézet: szolnokibasket
    Primitív, tuskó szedett-vedett bagázs a filco tábor!
    ...

    Igen.

     
  • 44kovi132018november06.21:06ÚjVálasz

    Gratulálok a Falco-nak ehhez a teljesítményhez. Kíváncsi lennék, hogy mennyi lett volna a különbség ha tényleg mindenk sérült akiről nyiltakoztak, hogy halálán van. Az NFL-ben ezért van egy szabály, hogy a meccs előtt nyilatkozni kell a valós állapotukról, ha sérültként nyilatkoznak, nem is játszhat.

    A szövetségnek meg lassan ki kellene vizsgálnia ezeket a kamu nyilatkozatokat.

    A közönség színvonala még tv-n keresztül si vállalhatatlan

     
  • 43ferrroil2018november06.21:05ÚjVálasz

    Szép volt fiúk! Nyerni jàrunk labancfalvàra! Gyanítom idén rajtunk kívül màsok is ! Hajrà Ultra Nagy Olaj!:-)

     
  • 42szolnokibasket2018november06.21:03ÚjVálasz

    Primitív, tuskó szedett-vedett bagázs a filco tábor!

     
  • 41rouge2018november06.21:03ÚjVálasz
    Idézet: boston_celtics
    Mit gondolsz bohóc csak te szilverhelyezhetsz? Az már nem tetszik ha visszanyal a fagylalt?
    ...

    A kutya ugat, a karaván halad.
    :)

     
  • 40boston_celtics2018november06.21:00ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    GRATULA AZ OLAJNAK!

    Hát ez nagyon sima volt, ennek nincs is igazi sportértéke...egy ilyen gyenge falcot megverni nem nagy dicsőség.

    A falco közönség pedig a legalja mocsadék.
    ...

    Mit gondolsz bohóc csak te szilverhelyezhetsz? Az már nem tetszik ha visszanyal a fagylalt? Semmivel nem vagy különb, ugyanolyan legalja vagy, csak te a virtualitás homályából pocskondiázol, még ahhoz is gyáva vagy hogy felvállald magad!

     
  • 39donnarumma2018november06.21:00ÚjVálasz
    Idézet: Csapajev
    Edzőmeccs volt a Szolnok számára.
    ...

    Ezt kb. 5 éve nem értjük mar mi sem..

     
  • 38MARILLION2018november06.20:57ÚjVálasz
    Idézet: westsucks
    Simább lett mint vártam, megérdemeltük a győzelmet még ilyen arányban is.
    ...

    Nálam már a bajnokság elején látszódott,hogy komplett sérülésmentes kerettel kiállva is olyan fillingje van az idei falconak,hogy nem lesz képes ezzel a kerettel tartósan jó eredményt elérni! Grat Szolnokra további sikeres folytatást nektek!

     
  • 37emokevagyok182018november06.20:57ÚjVálasz
    Idézet: piros710321
    Soha nem iszom unicumot, és soha nem tiltottak ki sehonnan! Gyáva kis pöcs!
    ...

    Anyukám azt mondta ne foglalkozzak veled, biztos régen voltál nővel azért vagy ennyire primitív, és feszült.
    Anya szerint tuti, hogy tele a puttony nálad, jelentsen is bármit ez.

     
  • 36piros7103212018november06.20:57ÚjVálasz
    Idézet: noni1990
    Most már nem fog, de esély még volt rá tegnap.
    Idén szerezzen érmet a Körmend és neki is meg lesz.
    Ennyi.
    ...

    Úgy legyen!

     
  • 35uther2018november06.20:57ÚjVálasz
    Idézet: MARILLION
    Hagyjuk már a Körmendieket könyörgöm....én gratulálok a Szolnoknak, kijár nekik...mi ma ennyit tudtunk sérültekkel vagy nélkülük....
    ...

    Plíz, legalább te vedd észre, hogy ez azért írogat falco szurkolóként, hogy itt is tele legyen hányva kommentszekció.

    Nem mintha nagy szüksége lenne rá, ha gyenge a falco mindig megjelenik a sok értelmiségi. Mindig így volt ez.

     
  • 34piros7103212018november06.20:55ÚjVálasz
    Idézet: emokevagyok18
    Unicuuuuuuum! A falukönyvből is azért lettél kitiltva, mert sok volt a tütü!

    ...

    Soha nem iszom unicumot, és soha nem tiltottak ki sehonnan! Gyáva kis pöcs!

     
  • 33tatuka19112018november06.20:55ÚjVálasz
    Idézet: DannyG
    Gondolom Gyurcsók József csinálta a sérvműtétet, azért nem kell felépülési idő Bruinsmanak. Vagy csak fellendült magyar egészségügy, ki tudja...
    ...

    :)))))

     
  • 32Csapajev2018november06.20:54ÚjVálasz

    Edzőmeccs volt a Szolnok számára. Ebből a csoportból a Sassari mellett csak egy magyar csapat tud tovább menni és abból a szempontból jobb, ha a Szolnok lép tovább, mert jobb csapat és gyaníthatóan a magyar kosárlabda koefficiense is nagyobb lehet nemzetközi téren.
    Amúgy nem értem, hogy Okorn mester, akkor amikor az utolsó negyedben már semmi esélye nem volt a Falcónak, akkor miért erőltette a csapágyasra járatott kezdőjátékosait. Ilyenkor lehetne azért adni 6-7 percet az eddig padon ücsörgő fiataloknak is.

     
  • 31nyolcmegnyolc2018november06.20:54ÚjVálasz
    Idézet: MARILLION
    A Továbbiakra sok sikert az Olajnak...nem keresek kibúvót...ez ma ennyire volt elég....a nap nekem holnap is felkel....
    ...

    Szolnokom is, csak korábban.

     
  • 30nyolcmegnyolc2018november06.20:53ÚjVálasz

    És akkor lassan melegíthaet a FFórum titkos Falco fegyvere: Juhos.

     
  • 29westsucks2018november06.20:53ÚjVálasz

    Simább lett mint vártam, megérdemeltük a győzelmet még ilyen arányban is.
    A "szurkolásnak" nevezett egész meccses Szolnok és Olaj gyalázást inkább nem minősítem, mindössze annyit, hogy ilyen egyetlen másik csarnokban sem szokott előfordulni.
    Ez a Falco jóval gyengébb mint a tavalyi....

     
  • 28MARILLION2018november06.20:53ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    GRATULA AZ OLAJNAK!

    Hát ez nagyon sima volt, ennek nincs is igazi sportértéke...egy ilyen gyenge falcot megverni nem nagy dicsőség.

    A falco közönség pedig a legalja mocsadék.
    ...

    A Továbbiakra sok sikert az Olajnak...nem keresek kibúvót...ez ma ennyire volt elég....a nap nekem holnap is felkel....

     
  • 27piros7103212018november06.20:52ÚjVálasz
    Idézet: emokevagyok18
    Unicuuuuuuum! A falukönyvből is azért lettél kitiltva, mert sok volt a tütü!

    ...

    Te gyáva pöcs! Jelents fel! Jó vagy ebben nem? Alig várom!

     
  • 26nyolcmegnyolc2018november06.20:51ÚjVálasz
    Idézet: szolnokibasket
    Tóth Ádinak össze kell kapnia magát, mert ez dupla 0 amit az idén mutatott.
    ...

    Rouge már írta, hogy meg kell gyógyulnia.

     
  • 25noni19902018november06.20:50ÚjVálasz
    Idézet: piros710321
    Nunika! Ez a filco hova fog tovább jutni? Igazad volt, lehet, hogy páran akarnak, esetleg a szurkolók akarnak, de ez a csapat biztos nem fog!
    ...

    Most már nem fog, de esély még volt rá tegnap.
    Idén szerezzen érmet a Körmend és neki is meg lesz.
    Ennyi.

     
  • 24nyolcmegnyolc2018november06.20:50ÚjVálasz
    Idézet: ericcartmen
    Szép volt fiúk!
    Ma megmutatta a naffalkó mire képes a szurkolóikkal együtt...
    Miért is kell Sassari gyózelem a továbbjutáshoz? Első kettő megy tovább, szerintem nem kérdés.

    Csak az Olaj
    ...

    Ha nyer a Sassari matematikailag is tovább jutunk.
    Az angolok, ha a meccseikat nyerik 3 győzelmük lehet, ha mi bukunk innen, akkor 3 győzelmünk lesz. Egymás elleniben jobbak lehetnek. Természetesen nyer ma a Sassari.

     
  • 23ficsi2018november06.20:50ÚjVálasz

    Rossz játékhoz szerintem jogos a fütty a mostani győzelemhez a gratuláció +pacsi !!

     
  • 22MARILLION2018november06.20:49ÚjVálasz
    Idézet: piros710321
    Ezt így is lehet! Köszi!
    ...

    Szívesen....ez van.....

     
  • 21emokevagyok182018november06.20:49ÚjVálasz
    Idézet: piros710321
    Már itt is Körmend, te kis gyáva pöcs?! Inkább anyukáddal foglalkoznál, te büdös kis paraszt!
    ...

    Unicuuuuuuum! A falukönyvből is azért lettél kitiltva, mert sok volt a tütü!

     
  • 20rouge2018november06.20:49ÚjVálasz

    GRATULA AZ OLAJNAK!

    Hát ez nagyon sima volt, ennek nincs is igazi sportértéke...egy ilyen gyenge falcot megverni nem nagy dicsőség.

    A falco közönség pedig a legalja mocsadék.

    Azt hiszem Szilverhelyen mindenki örül
    hogy vége, senkinek sem fognak hiányozni az idegenbeli újabb mínusz negyvenek...az égések...

    Az edző kérjen újra bocsánatot a közönségtől,
    és felejtsék el ezt az egész nemzetközi kupát Szilverhelyen.

    Jobb ez így mindenkinek.

    Villany lekapcs.

    Mi pedig megyünk a Sassari ellen a csoportgyőzelemért!

    MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!

     
  • 19olajheart2018november06.20:49ÚjVálasz
    Idézet: lakers24
    Nègy nap alatt idegenben kiütni a Zetèt ès a falcòt is közel 20 ponttal nem akàrmilyen teljesìtmèny. Szèp volt fiùk! Kìvàncsi vagyok hogy a következő hazai mèrkőzèsen is ki lesz-e fütyülve a...
    ...

    +1

     
  • 18szolnokibasket2018november06.20:48ÚjVálasz

    Tóth Ádinak össze kell kapnia magát, mert ez dupla 0 amit az idén mutatott.

     
  • 17piros7103212018november06.20:47ÚjVálasz
    Idézet: MARILLION
    Hagyjuk már a Körmendieket könyörgöm....én gratulálok a Szolnoknak, kijár nekik...mi ma ennyit tudtunk sérültekkel vagy nélkülük....
    ...

    Ezt így is lehet! Köszi!

     
  • 16MARILLION2018november06.20:45ÚjVálasz

    Hagyjuk már a Körmendieket könyörgöm....én gratulálok a Szolnoknak, kijár nekik...mi ma ennyit tudtunk sérültekkel vagy nélkülük....
    És a továbbiakra előre tekintve sem néz ki hosszútávra az idei falco! Néha kijön majd egy-egy győzelem de tartós jó eredményt ezzel a kerettel nem várhatunk! Továbbra is fenn tartom ezt keretet Okorn kurvára benézte!

     
  • 15nyolcmegnyolc2018november06.20:45ÚjVálasz

    Nem értem, de velem van a baj tudom. A 200 percből kb 92-t volt fenn a 3 sérült. Átlag kb 30perc, egy sima hátradőlős Olaj meccsen. Ahogy Csák befért, mondjuk Kucsora is befért volna. Jobbulást Norfleetnek és gratulálok az Olajnak.

     
  • 14piros7103212018november06.20:44ÚjVálasz
    Idézet: donnarumma
    A jobb csapat nyert ez nem kérdés ..100%osan is nehéz lett volna,de így esélytelen.. jobbulást a sérülteknek.
    A "szurkolás" meg sokkal szégyenletesebb volt, mint az eredmény.
    ...

    +1

     
  • 13piros7103212018november06.20:42ÚjVálasz

    Nunika! Ez a filco hova fog tovább jutni? Igazad volt, lehet, hogy páran akarnak, esetleg a szurkolók akarnak, de ez a csapat biztos nem fog!

     
  • 12lakers242018november06.20:42ÚjVálasz

    Nègy nap alatt idegenben kiütni a Zetèt ès a falcòt is közel 20 ponttal nem akàrmilyen teljesìtmèny. Szèp volt fiùk! Kìvàncsi vagyok hogy a következő hazai mèrkőzèsen is ki lesz-e fütyülve a csapat...
    Csak az Olaj!!!

     
  • 11donnarumma2018november06.20:42ÚjVálasz

    A jobb csapat nyert ez nem kérdés ..100%osan is nehéz lett volna,de így esélytelen.. jobbulást a sérülteknek.
    A "szurkolás" meg sokkal szégyenletesebb volt, mint az eredmény.

     
  • 10szolnokibasket2018november06.20:42ÚjVálasz
    Idézet: DannyG
    Gondolom Gyurcsók József csinálta a sérvműtétet, azért nem kell felépülési idő Bruinsmanak. Vagy csak fellendült magyar egészségügy, ki tudja...
    ...

    : ) :)))

     
  • 9basketbull2018november06.20:42ÚjVálasz

    Én egyet nem értek. Kb a meccs felénél látszott, hogy ez a Falco ma itt nem fog nyerni. Tegyük fel, hogy valóban sérültek voltak a légiósok, mégis ugyanaz a 8 ember játszott, még a végén se értek oda a fiatalok.
    Tavaly ugyanez volt Körmenden is a gond (ez is), hogy a kettős/hármas terhelés miatt mindenki összeszedett valami nyavalyát. Ilyenkor nem hiszem el, hogy egy Kucsora vagy Hódi ne férne be legalább 5-6 percekre.

     
  • 8bball242018november06.20:41ÚjVálasz
    Idézet: emokevagyok18
    Kösz fiúk! Nagyon köszönöm...
    Most hallgathatom a körmendiek rinyáit....
    Nagyon köszönöm...

    ...

    1 körmendi sem "rinyálna" neked ha nem írnál hozzájuk. Ebbe nem gondoltál bele?

     
  • 7szolnokibasket2018november06.20:41ÚjVálasz

    Nem különösen érdekel más csapatok közönsége de ez a szombathelyi nézősereg messze földön a legtrógerebb!

     
  • 6ericcartmen2018november06.20:40ÚjVálasz

    Szép volt fiúk!
    Ma megmutatta a naffalkó mire képes a szurkolóikkal együtt...
    Miért is kell Sassari gyózelem a továbbjutáshoz? Első kettő megy tovább, szerintem nem kérdés.

    Csak az Olaj

     
  • 5DannyG2018november06.20:40ÚjVálasz

    Gondolom Gyurcsók József csinálta a sérvműtétet, azért nem kell felépülési idő Bruinsmanak. Vagy csak fellendült magyar egészségügy, ki tudja...

     
  • 4piros7103212018november06.20:40ÚjVálasz
    Idézet: emokevagyok18
    Kösz fiúk! Nagyon köszönöm...
    Most hallgathatom a körmendiek rinyáit....
    Nagyon köszönöm...

    ...

    Már itt is Körmend, te kis gyáva pöcs?! Inkább anyukáddal foglalkoznál, te büdös kis paraszt!

     
  • 3semleges2018november06.20:39ÚjVálasz

    Ez számomra az utóbbi évek legkínosabb mérközése volt. Szenvedés volt nézni.

     
  • 2szolnokibasket2018november06.20:38ÚjVálasz

    Gyenge f...s ez a filco

     
  • 1emokevagyok182018november06.20:38ÚjVálasz

    Kösz fiúk! Nagyon köszönöm...
    Most hallgathatom a körmendiek rinyáit....
    Nagyon köszönöm...

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!