"Csak erről szól az életünk"

Szekszárd - A KSC-nél már nagyon várják a Lille elleni Euroliga-selejtezőt.
 
 
 
 
 

"Csak erről szól az életünk"

Szekszárd - A KSC-nél már nagyon várják a Lille elleni Euroliga-selejtezőt.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


Három mérkőzésen van túl a bajnokságban az Atomerőmű KSC Szekszárd. Előbb a PINKK-et győzték le Zseljko Djokics tanítványai 82-55-re, majd a PEAC-ot 55-50-re, legutóbb pedig idegenben az újonc NKE-Csatát 61-54-re. Theodoreán Alexandra 14 perc alatt 2 pontot, 1 lepattanót és 2 gólpasszt jegyzett a szombati összecsapáson.

- A győzelem kulcsa a védekezésünk volt, ez amúgy is minket jellemez - mondta a BB1.hu megkeresésére a 27 esztendős Theodoreán Alexandra. - A felkészülés során háromszor is találkoztunk a Csatával, úgyhogy tisztában voltunk azzal, hogy annak ellenére, hogy újonc a bajnokságban, nem egy gyenge csapat. Fontos volt, hogy hatvan pont alatt tudtuk tartani ellenfelünket. Jó dobószázalékkal dobnak, önfeledt kosárlabdát játszanak, nagyon egyben vannak.

- Vannak még persze olyan dolgok, amikben javulnunk kell, hiszen még csak a szezon elején járunk. Úgy gondolom, hogy folyamatosan pozitívabb lesz a játékképünk. A védekezésünk kezd összeállni, támadásban azért még van mit javítanunk. A helyzeteink már megvannak, a lényeg, hogy azokat bedobjuk. Egyelőre még a kezdeti fázisnál tartunk, bízom benne, hogy egyre erősebbek leszünk.

Szekszárd városa kosárlabdalázban ég, hiszen a KSC szerdán este 18:30-kor a francia Entente Sportive Basket Villeneuve d’Ascq Lille Métropole ellen játszik Euroliga-selejtezőt.

- Nagyon bizakodóan várjuk a szerdát, most tényleg csak erről szól az életünk. Sokat elemezzük őket, az edzéseink is csak a Lille-re vannak felépítve. Mindent megteszünk majd a pályán, a hangulat remek, bízunk benne, hogy hazai környezetben a szurkolóink segítségével meg tudjuk szorongatni ellenfelünket. A Lille-nek nagyon jó a támadójátéka, elég magas szerkezetű a csapat. Egyfolytában csak a védekezésről beszélek, de ezúttal is ez lehet a kulcs. Nincsenek hozzászokva az agresszivitáshoz, az lehet az előnyünk, ha odatesszük magunkat, és a maximumot hozzuk ki magunkból.

 
 

 

 
  • 1gintas2018október10.06:46ÚjVálasz

    A kemény védekezéshez a francia bajnokságban bőven hozzá vannak szokva. Az agresszívitást meg EL szinten megtorolják a bírók. Nem kell csodálkozni, ha felborul a faultarány. Ez nem nyerő taktika ilyen szinten.

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!