Hanga: „ez teljesen összetörte a szívem”

Barcelona – A magyar klasszis nem kapkodja el a visszatérést.
 
 
 
 
 

Hanga: „ez teljesen összetörte a szívem”

Barcelona – A magyar klasszis nem kapkodja el a visszatérést.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


Egyelőre nincs még pontos időpontja, mikor térhet vissza a parkettre a Barcelona Lassa és a magyar válogatott kiválósága, Hanga Ádám. A nyáron műtéten átesett légiósunk az Euroliga honlapján vezetett blogjában a többi között helyzetjelentést adott állapotáról.

– Ez egy másfajta előszezon volt számomra, mivel műtéten estem át júniusban. Először is, őszintén azt kell mondjam: utálok sérült lenni! Az előszezon elkezdődött, és nekem minden edzést, minden meccset úgy kellett átélnem, hogy nem lehetek ott a társaimmal a pályán. Ez nagyon bántott, teljesen összetörte a szívem. Akárhogy is, már a szezon végén tudtam, hogy ezen végig kell mennem, hat hétig mankóznom kell – tette hozzá Hanga Ádám.

A magyar klasszis bejegyzéséből kiderül, rehabilitációjának nagy részét Magyarországon végezte, körülbelül egy hónapja érkezett vissza Barcelonába.

– A rehabilitáció erőfeszítést és sok munkát igényel, néha nem is érzed, hogy egyre jobb állapotba kerülsz, de mégis napról-napra fejlődsz, erősödik a lábad.

Hanga már ebben a bejegyzésében is jelezte, a csapat első tétmeccsén még biztosan nem lesz ott: a péntek esti, Baskonia elleni Spanyol Szuperkupa-elődöntőben a nélküle felálló Barca 79-76 arányban maradt alul.

Korábban felmerült, hogy Hanga gyorsabban gyógyul a vártnál, így akár már a felkészülésre is felépülhet. Ezt a hírt a játékos cáfolta: nem kapkodja el a visszatérést, mint mondja, „jobb kihagyni pár mérkőzést a szezon elején, mint sürgetni a játékot, küzdeni, aztán újra meccsekre kiesni”. Akkor jelentkezik játékra, amikor már fizikailag és mentálisan is százszázalékos állapotban lesz.

 
 

 

 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!