Magabiztos DVTK

Diósgyőr - A PINKK csak edzőpartner volt az 5. helyért folytatott csatában.
 
 
 
 
 

Magabiztos DVTK

Diósgyőr - A PINKK csak edzőpartner volt az 5. helyért folytatott csatában.

Nagy Dóra hárompontosa adta meg a mérkőzés alaphangját mindjárt az első támadás végén, amelyre gyorsan jött is a válasz, majd Melnika szerzett szép centergólt. Kimaradt akciók után Fontenette dobta be a büntetőit, majd Sánta megdobta a pécsiek első hármasát (7-5). Jó ritmusú diósgyőri akció végén ismét Nagy hintett egy triplát, a PINKK pedig időt kért. A folytatásban Zele szerezte meg első pontjait közelről, aztán Gémes-Sarok szépített, melyre Peckova felelt (14-7). Sánta a saját lepattanóját megszerezve ért el egy kettest, a túloldalon Melnika talált be a palánk alól, majd Nagy harmadik hármasa után tíz pontra duzzadt a különbség (19-9). Sánta két jó büntetőjével és Ruják szemtelen kosarával közelebb jöttek a vendégek, de Szabó Fanni hármasa után mégis jelentősnek mondható előnynél szusszantak a csapatok (22-13) - írja tudósításában a dvtk.eu.

Úgy indult a második negyed, hogy Bach Bogi szerzett labdát majd robogott vele végig a pályán és tette fel a ziccert, aztán Szabó növelte az előnyt, Gémes-Sarok egy hárompontossal tartotta a lelket az övéiben (26-16). Brewer és Bach találatai után Ruják és Raksányi szórt egy-egy hármast (33-19). Sánta 2+1-es akcióból volt eredményes, aztán Kovalcsik célzott jól. Raksányi újabb hármasára Séra dobott egy középtávolit (36-26). Melnika büntetőire Zsilinszki válaszolt, majd Vukov szórt egy triplát és Kiss is feliratkozott a pontszerzők közé kialakítva ezzel a félidő eredményét (43-28).

Brewer közeli kettese majd laza triplája gyorsan húsz pontosra duzzasztotta a DVTK előnyét a második félidő elején. Zsilinszki faragott a csapata hátrányából egy 2+1-es akcióval, de erre Fontenette felelt (50-31). Zele és Ruják is csak az egyik büntetőjét értékesítette, de aztán magasabb fokozatra kapcsolt a Diósgyőr, Bach négy pontjával és Raksányi hármasával még jobban elhúzott ellenfelétől (58-32). Az időkérés sem segített a vendégeken, hiszen Melnika szerzett centergólt, majd Nagy szerzett faultos kosárból három pontot majd még kettőt, miközben a PINKK teljesen leblokkolt (65-32). Kovalcsik törte meg a kosárcsöndjüket, de erre Nagy vágott be egy újabb triplát. Zsilinszki és Kiss kosárváltásával alakult ki a negyed eredménye (70-36).

A záró felvonás kiegyenlítettebb játékot hozott, a PINKK Gémes-Sarok és Zsilinszki révén szórt két triplát, a hazaiak közül Nagy válaszolt hasonlóval (75-42). Ruják is kedvett kapott ehhez a műfajhoz, majd Gémes-Sarok is betalált közelről, azonban Vukov közelije után időt kért a PINKK (77-48). A folytatásban Nagy és Zele célzott jól hazai részről, de közben a vendégek is be-betaláltak (81-51). Több mint három és fél perc volt még hátra a játékidőből, de mindkét csapat koncentrációja alább hagyott, így már csak Szabó Fanni négy pontját jegyezhettük fel a találkozón (85-51).

 
 

 

 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!