Nem lehet gond a legjobb nyolc közé kerülés
Sztojan Ivkovicsot, a Kecskemét szakmai igazgatóját a temesvári torna után kérdeztük.
- Két vereség, egy győzelem a temesvári portya mérlege, hogyan értékeli a nyár első három meccsét?
- Szerintem nem a mérleg a fontos, hanem az, hogy mit akartunk, mit próbáltunk. Mindenki kapott játéklehetőséget, ha megnyertük volna az utolsó meccset, akkor az akár tornagyőzelmet ért volna, de nem úgy jött össze. Figyelembe véve, hogy a többiek két-három meccset már lejátszottak a torna előtt, nagyon elégedett lehetek.
- Összesítve tehát hasznos torna volt a temesvári kupa?
- Abszolút. A tizenkét játékos közül nyolc olyan volt, aki a múlt szezonban nem játszott a Kecskemét csapatában, illetve kettő itt volt, de nem szerepelt. Én azt mondom, hogy mindez nem egyszerű. Jó edzőmeccsekben volt részünk, hiszen az itt szereplő együttesek valamivel magasabb szintű kosárlabdát játszanak, mint a magyarországi bajnokságban szereplő gárdák.
- Milyen a hangulat az öltőzőben?
- Nagyszerű a hangulat, három meccsen nem kértem egyszer sem időt, mindezt azért, hogy a játékosok maguk lábaljanak ki a nehézségekből.
- Min kellene még változtatni?
- Rengeteg munka vár még ránk, de bátran tudom mondani, hogy ez a gárda úgy ahogy van, egy jó A-csoportos csapat lesz és elérhető lesz a rájátszásba jutás. A csökkentett költségvetés miatt a bennmaradás a hivatalos célkitűzés, de nem kérdés számomra, hogy a nyolc közé jutás sem jelenthet gondot.
- A temesvári klubnak egymillió eurós költségvetése van, milyennek tűnt ezen a hétvégén?
- Kissé fogós kérdés ez, mert mondjuk nekünk egyharmad pénz áll a rendelkezésünkre. Mi az első meccsen legyőztük őket, de úgy gondolom, hogy még van elég időnk javítani a játékukon. Valószínűleg az igazi Temesvárt a kecskeméti tornán látjuk majd.
- A bajnokság megkezdéséig mi a KSE programja?
- Három barátságos tornát és egy edzőmeccset tervezünk be: Kecskemét, Pécs és Sopron a sorrend. Otthon fogadjuk majd a Szeged, Pécs, valamint a Temesvár együttesét, Pécsen horvát, Sopronban, pedig osztrák vendégek lesznek.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek
Czigler még nem vonulna vissza
Zakóval kezdtek Lóránték
Egy fehérvári lépés a bronz felé
A döntőről - Hy Bryan!
Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK
Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát
Kecskeméten lesz az U23-as döntő
ACB után, válogatott előtt
A döntőről: Horti Gábor
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| ED3 | Falco - Körmend | 82-75 |
| ED3 | Albacomp - Szolnok | 71-80 |
| B>A | Baja - Salgótarján | 83-91 |
| ED4 | Körmend - Falco | 60-63 |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D1 | Falco - Szolnok | 05.18. 18:15 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 05.19. 18:00 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 05.20. 18:00 |
| D2 | Szolnok - Falco | 05.21. 18:15 |
| B3 | Albacomp - Körmend | 05.23. 19:00 |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |




