Szolnokon tette nyílttá az alapszakaszt a Körmend

Szolnok - A szezon meccsét játszotta a két piros-fekete csapat.
 
 
 
 
 

Szolnokon tette nyílttá az alapszakaszt a Körmend

Szolnok - A szezon meccsét játszotta a két piros-fekete csapat.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


Alaposan meglepte a Szolnoki Olaj csapatát a szenzációs napot kifogó Körmend.

A Csorvásit nélkülöző vasiak elszántan, motiváltan és főleg jól játszottak. Az első negyed sok pontot hozott, és végül a vendégek 20-21-es győzelmével végződött.

A Tóth Ádám nélkül felálló Olaj a második etapban sem tudott mit kezdeni Ferenczék remek védekezésével, és kiváló csapatjátékával (40-43).

A játék képe a második félidőre sem változott, a Szolnok végig futott az eredmény után. Szoros meccs volt, ami az utolsó percekben büntetődobásokkal dőlt el, de az Egis Körmend győzelme teljesen megérdemelt.

A vasi piros-feketék tehát oda-vissza legyőzték a listavezetőt.

 
 

 

 
  • 243szakerto2018március13.00:31ÚjVálasz
    Idézet: quimby
    A zászlóshajó ismét bebizonyította, hogy érdemes e nemesi címre.
    ...

    Potocsnik csak kisírta ezt a győzelmet. Egy szép bírói csalással sikerült végre nyerni egy jó csapat ellen... Eddig nem nagyon ment... :)

     
  • 242szakerto2018március12.20:49ÚjVálasz
    Idézet: quimby
    A zászlóshajó ismét bebizonyította, hogy érdemes e nemesi címre.
    ...

    Jó volt gondolázni -30 után? :))))

     
  • 241quimby2018március12.18:07ÚjVálasz

    A zászlóshajó ismét bebizonyította, hogy érdemes e nemesi címre.

     
  • 240nemdeandre2018március12.15:22ÚjVálasz
    Idézet: Piffinger
    Kedves edző bácsi!!!!

    Polyák Laci miért nem játszik?

    Még egyszer:

    Polyák László miért nem játszik???
    ...

    Te mèr nem játszol?mer bèna vagy.kb ennyi.

     
  • 239lakers242018március12.12:27ÚjVálasz
    Idézet: drive
    Most akkor érted vagy nem érted? Az eszedhez mérten nem csodálkozom ha nem érted!
    ...

    Majd akkor is szidd ha megnyerjük a bajnoksàgot. Gondolom ahhoz se lesz semmi köze.

     
  • 238Piffinger2018március12.11:03ÚjVálasz

    Kedves edző bácsi!!!!

    Polyák Laci miért nem játszik?

    Még egyszer:

    Polyák László miért nem játszik???

     
  • 237C.Zvezda2018március12.09:14ÚjVálasz

    Gratula a Körmendnek, Szombathelyről!

    Amit itt produkálnak a fórumon egyesek az ultra gáz.

    De biztosan tudjuk mostmár: Szolnok nem Velence! :))

    Szolnok - Körmend: 0-2

    A Körmendnek most már az Alba ellen kellene majd valamit mutatnia, többi csapattal szemben nem állnak rosszul.

     
  • 236ultrakl2018március11.23:06ÚjVálasz
    Idézet: makelovenotwar69
    Purple, Rouge! Az soha nem vezet jóra, ha a tolerancia és intelligencia meghátrál a sötétség elől... Még egy kosárfórumon sem!
    ...

    minden körmendi beveheti a nagyon nagy véreres f.szomat!
    migráns cgányok!

     
  • 235makelovenotwar692018március11.21:48ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Csatlakozom hozzád, én is kiszálltam a vasi oldalról, meghagyom nekik a beltenyészetet. A legjobbakat kívánom neked! Hajrá Olaj!!!!!!!!!!!!!!!
    ...

    Purple, Rouge! Az soha nem vezet jóra, ha a tolerancia és intelligencia meghátrál a sötétség elől... Még egy kosárfórumon sem!

     
  • 234arpadarpad2018március11.20:34ÚjVálasz

    Nem olvastam a 2oox hszt èsnittam néhánx pohár bor: tehát Dragan azt mondta: fault volt, Voja azt mondta: jobb volt az Mte, tehát ::::Grat

     
  • 233nemdeandre2018március11.20:04ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Csatlakozom hozzád, én is kiszálltam a vasi oldalról, meghagyom nekik a beltenyészetet. A legjobbakat kívánom neked! Hajrá Olaj!!!!!!!!!!!!!!!
    ...

    Nah ez már azèrt sok,le kellett szaladnom egy százas papírzsepièrt..

     
  • 232purple2018március11.19:56ÚjVálasz
    Idézet: rouge_fromnyc
    Hagyd.
    Ne írj ide többet, én se írok.

    Amíg ilyen szakerto, nemdeandre, quimby-féle ócska kis trollok homokozójává vált ez a fórum, én nem írok ide többet.
    ...

    Csatlakozom hozzád, én is kiszálltam a vasi oldalról, meghagyom nekik a beltenyészetet. A legjobbakat kívánom neked! Hajrá Olaj!!!!!!!!!!!!!!!

     
  • 231drive2018március11.19:27ÚjVálasz
    Idézet: lakers24
    Meg nem èrtem màr megint mik ezek a folyamatos kritizàlàsok? Most nyertük meg a kupàt, vezetjük a bajnoksàgot, de te edzőt akarsz cserèlni. Mi lenne, ha "csak" 2. helyen àllnànk?
    ...

    Most akkor érted vagy nem érted? Az eszedhez mérten nem csodálkozom ha nem érted!

     
  • 230lakers242018március11.19:10ÚjVálasz
    Idézet: drive
    Tényleg? Ezt nem is tudtam mert az a keret olyan volt,hogy ha te lettél volna az edző akkor is meg lett volna. Miért nem nyert a soproni kerettel semmit?
    ...

    Meg nem èrtem màr megint mik ezek a folyamatos kritizàlàsok? Most nyertük meg a kupàt, vezetjük a bajnoksàgot, de te edzőt akarsz cserèlni. Mi lenne, ha "csak" 2. helyen àllnànk? Akkor màr a csarnokot is le kène bontani vagy megszüntetni a klubot? :))))))

     
  • 229lakers242018március11.19:06ÚjVálasz
    Idézet: drive
    Tényleg? Ezt nem is tudtam mert az a keret olyan volt,hogy ha te lettél volna az edző akkor is meg lett volna. Miért nem nyert a soproni kerettel semmit?
    ...

    Ja èrtem. Hogy ha nyerünk, akkor ahhoz semmi köze, de ha kikapunk az meg az ő hibàja... Csak gratulàlni tudok. Meg mi az hogy a Sopronnal nem nyert semmit? Mègis mit kellett volna nyernie? Bajnoksàgot?

     
  • 228szakerto2018március11.18:09ÚjVálasz
    Idézet: vagasiteri
    Még,még, még, ennyi nem elég!!!
    229 komment ??? Röhejesen kevés! Kapd össze magad!!!!
    ...

    Puszillak Terikém!

     
  • 227vagasiteri2018március11.16:36ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Kit érdekel, hogy nem írtok már ide? Szerintem senkit. Ne írj ide és kész, nem kell bejelenteni. Végre nem írtok. Pápá. :)))
    ...

    Még,még, még, ennyi nem elég!!!
    229 komment ??? Röhejesen kevés! Kapd össze magad!!!!

     
  • 226bball242018március11.15:47ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Kit érdekel, hogy nem írtok már ide? Szerintem senkit. Ne írj ide és kész, nem kell bejelenteni. Végre nem írtok. Pápá. :)))
    ...

    Ugye azt észrevetted, hogy a Szolnok az utolsó 3 percben a büntetővonalon élte az életét? Segítettek nektek bőven csak túl hülye vagy észrevenni

     
  • 225szakerto2018március11.14:24ÚjVálasz
    Idézet: Tobey
    Igazad van Rouge!

    én is csak szökőévben járok ide......
    ...

    Kit érdekel, hogy nem írtok már ide? Szerintem senkit. Ne írj ide és kész, nem kell bejelenteni. Végre nem írtok. Pápá. :)))

     
  • 224Tobey2018március11.14:17ÚjVálasz
    Idézet: rouge_fromnyc
    Hagyd.
    Ne írj ide többet, én se írok.

    Amíg ilyen szakerto, nemdeandre, quimby-féle ócska kis trollok homokozójává vált ez a fórum, én nem írok ide többet.
    ...

    Igazad van Rouge!

    én is csak szökőévben járok ide......és rohadtul nincs kedvem a sok szenny közül az értelmes kommentelők/szurkolók kommentjeit keresgélni, közben meg válogatott, sértő szidalmakat olvasni...

    Sok kommentelőt kedveltem itt, szinte minden csapattól voltak tagok, akiknek kedveltem a kommentjeit.

    De emőkékre, szakértőkre én sem vagyok kiváncsi. Én sem vagyok galamblelkű, de a belem kifordul már.....

    Kitartást a maradóknak!

    Hajrá Körmend!

     
  • 223egismte12018március11.13:52ÚjVálasz
    Idézet: olajheart
    Ja ès tudom mit csinálnak a Körmendiek. Tudom, hogy inkább szurkolnak egy külföldinek mint másik magyar csapatnak.. ha értenéd amit írtam látnád, hogy a miérteket kérdeztem egy körmend szurkolótól...
    ...

    Nem szurkolnak inkább a külföldinek! Kvimbin kívül nem emlékszem másra!!!

     
  • 222bball242018március11.13:49ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Maradj már csöndben.
    ...

    Még mindig vergődik:'D

     
  • 221szakerto2018március11.13:43ÚjVálasz
    Idézet: raptor
    Nyilván Szolnokon most nagyon mérgesek, és megértem őket maximálisan, mi sem lennék másképp egy ilyen vereség után, de a meccset, és az ominózus jeleneteket vissza lehet nézni!
    ...

    Maradj már csöndben. Végig a falut tolták a be fújt vagy be nem fújt (ebből is sok volt) faultokkal, technikaikkal (legalább 2-3 elmaradt ebből is - gondolok Fanning egész meccses színészkedésére - a játékvezetők csak mosolyogtak rajta, néma maradt a síp)... Ne magyarázkodj...

     
  • 220raptor2018március11.13:06ÚjVálasz

    Nyilván Szolnokon most nagyon mérgesek, és megértem őket maximálisan, mi sem lennék másképp egy ilyen vereség után, de a meccset, és az ominózus jeleneteket vissza lehet nézni!
    A tények:
    - Perry lépéshiba a jobbik fajtából :) megadott kosár
    - A vitatott faultról csak annyit a sporik videózak!!
    Amit én látok, hogy Milo vállal ütközik Hollinssal, így szerintem a kérdés csak az lehet, hogy 2 v. hárompontos dobás közben történt e.
    - Perry dobásánál semmilyen kontakt nincs, tessék nézni az ott ülő szolnoki szurkerek reakcióját! Én egy faultot reklamálót sem látok.

    Összességében egyetértek azokkal akik azt írták, hogy egy motiváltabb védekezést, és kombinatívabb támadást bemutató Körmend játszott egy tompább, rossz dobóformát kifogó Olajjal, és egylabdás meccsen ez lett a vége.
    Mert az Olaj, az egyébként szépen kivitelezett, tisztára játszott kinti dobásait rendre elhibázta, a Körmend pedig ráérzett a lehetőségre, és úgy nézett ki Voja extra hármasai nélkül ez már előbb eldőlt volna.

    Továbbra is azt gondolom, hogy most már megszűnnek a fárasztó nagy utazások, és csapatként játszva sok lúd képes lesz disznót győzni! :)
    Hajrá MTE!!

     
  • 219olajheart2018március11.12:58ÚjVálasz
    Idézet: rouge_fromnyc
    Hagyd.
    Ne írj ide többet, én se írok.

    Amíg ilyen szakerto, nemdeandre, quimby-féle ócska kis trollok homokozójává vált ez a fórum, én nem írok ide többet.
    ...

    Minden jót Neked!! Kedvenceim voltak a hozzászólásaid!!! Csak az OLAJ

     
  • 218rouge_fromnyc2018március11.12:40ÚjVálasz
    Idézet: olajheart
    Èdesanyàm a szàdról levedd te moslék.. gerinctelen arcnélküli féreg...
    ...

    Hagyd.
    Ne írj ide többet, én se írok.

    Amíg ilyen szakerto, nemdeandre, quimby-féle ócska kis trollok homokozójává vált ez a fórum, én nem írok ide többet.

    Ez már nem a mi szintünk
    (igaza van Kunkának és Tobeynak, ők se nagyon írnak már ide).

    A szerkesztőségnek gratulálok,
    sikerült lezülleszteniük a BB1-et a béka segge alá.

    Ha esetleg (reméljük) az Olaj bajnok lesz, akkor majd lehet hogy beköszönök, de a regisztrációmat most törlöm.

    Légy jó Olajheart,
    MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!

     
  • 217szakerto2018március11.12:34ÚjVálasz
    Idézet: raptor
    Bravó BB1, talán ilyen "színvonalas" mocskolódások még nem is voltak :(

    Egyszer szakértő a soros, máskor meg emőke?
    ...

    Adjak zsepit?

     
  • 216raptor2018március11.12:31ÚjVálasz

    Bravó BB1, talán ilyen "színvonalas" mocskolódások még nem is voltak :(

    Egyszer szakértő a soros, máskor meg emőke?
    De érdekes mert tényleg csak ott, és akkor ahol tét van, és előbbi a keleti rangadókon, utóbbi a nyugatiakon TEHET meg minden tőle telhetőt a gyűlöletkeltésért!!!

    Talán végre el kéne dönteni, hogy most akkor mi is ez, kosárlabda szakportál, avagy a retardáltak kielégítőhelye???
    Csak mert az előbbit, most már megint jelentősen rombolja az utóbbi!!

    Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy mindenkinek egyforma legyen a véleménye, persze adjatok teret mindenféle véleménynek, az úgy van rendjén,
    na de a másikat sértegető, nyíltan gyűlöletkeltő hozzászólások, biztosan megfelelnek a jogszabályi feltételeknek??
    Az alábbiakról már nem is beszélve:

    "Lezárjuk a regisztrációt, korlátozzuk a hozzászólásokat

    Bb1.hu 2013.11.12.14:14
    Körkép – Minden kísérletünk kudarcba fulladt, páran elrontják mások szórakozását, így kénytelenek vagyunk mindenkit büntetni.

    A BB1.hu szerkesztősége minden lehetőségét mérlegelve úgy döntött, hogy a hozzászólásokban elharapózó primitív, sértő, sokszor a törvénytelenség határát súroló megjegyzések miatt november 20-án lezárja a regisztrációs felületét.

    Ezt követően szigorú moderálási elveket követve, kizárjuk azokat, akik nem ütik meg azt a mércét, amit a kosárlabdát szerető társadalom joggal elvár.

    November 20. után, az új regisztrálóknak csak egy szigorú, a szerkesztőség által elvégzett ellenőrzést követően lesz módjuk a cikkekhez hozzászólni.

    A BB1.hu sajnálja, hogy pár ember elrontja sokak szórakozását, és szétveri mindazt, amit az elmúlt öt évben felépítettünk, ..............."

    Nem gondoljátok, hogy újra itt lenne az ideje belecsapni a lecsóba?!!

     
  • 215olajheart2018március11.12:26ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Arcnélküli? :DDDDDDDD

    Mert te aztán adod a neved a böszmeségeidhez... Ja nem...

    :)))

    Csókoljad tovább a m*cskos falusiak seggét, te...

    Hajrá Venezia!
    ...

    Látod.. Aki egy ideje olvassa az oldalt pontosan tudja ki vagyok.. Az első hozzászólásomnál leírtam, ugyh kurvára ez most nem jött be.. ès pont azért tettem ezt anno mert nevetségesnek találom akik itt látatlanként osztják az észt és mocskolódnak.. illetve pontosítsunk nem magamtól írtam hanem néhány zte szurkoló keresett, ès èn válaszoltam nekik..

     
  • 214szakerto2018március11.12:13ÚjVálasz
    Idézet: olajheart
    Èdesanyàm a szàdról levedd te moslék.. gerinctelen arcnélküli féreg...
    ...

    Arcnélküli? :DDDDDDDD

    Mert te aztán adod a neved a böszmeségeidhez... Ja nem...

    :)))

    Csókoljad tovább a m*cskos falusiak seggét, te...

    Hajrá Venezia!

     
  • 213olajheart2018március11.12:09ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Holnap megyek anyukádhoz. El szokott otthonról küldeni téged arra a 2 órára. :)))
    ...

    Èdesanyàm a szàdról levedd te moslék.. gerinctelen arcnélküli féreg...

     
  • 212olajheart2018március11.12:07ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Még csodálkozol ezen, te barom?

    Az elmúlt években megszokott volt, hogy a nemzetközi meccseinken az ellenfelünknek, egy KÜLFÖLDI csapatnak szurkoltak a falusiak.
    ...

    Ja ès tudom mit csinálnak a Körmendiek. Tudom, hogy inkább szurkolnak egy külföldinek mint másik magyar csapatnak.. ha értenéd amit írtam látnád, hogy a miérteket kérdeztem egy körmend szurkolótól...

     
  • 211szakerto2018március11.12:07ÚjVálasz
    Idézet: olajheart
    Ja ès a barmot szemtől szembe bármikor a Ligetbe ha kèrhetném.. Ird meg hol talàlkozzunk...
    ...

    Holnap megyek anyukádhoz. El szokott otthonról küldeni téged arra a 2 órára. :)))

     
  • 210szakerto2018március11.12:04ÚjVálasz
    Idézet: drive
    Szerintem nem a kopasz fújta hanem a Pálla. Egyébként a kopaszt Söjtörynek hívják.
    ...

    Megnéztem a meccs legfontosabb jeleneteit újra. A kopasz fújta be a faultot Milo-ra a végén. A véleményem a “videózás” után sem változott, hogy m*cskos módon elcsalták a meccset. Ez már a sokadik a szezonban... Sajnos. A doktor úr nem tesz semmit?! Ez így jó?

     
  • 209olajheart2018március11.12:02ÚjVálasz
    Idézet: olajheart
    Nem veled beszélgetek....
    ...

    Ja ès a barmot szemtől szembe bármikor a Ligetbe ha kèrhetném.. Ird meg hol talàlkozzunk...

     
  • 208drive2018március11.12:02ÚjVálasz
    Idézet: dillardino
    16-n Szolnok. FALCO! Egypontos FALCO győzelem igazán pompás lenne, ehhez viszont az kellene, hogy a csonttörő Miló vasketrecbe ülne a cserepadon!!!!
    GRATULA AZ MTE CSAPATNAK!!!

    ...

    Te aztán nagyon hiányoztál innen tökfilkós! Remélem az lesz ami a kupadöntőn volt és akkor t.kön szúrhatod magad!

     
  • 207olajheart2018március11.12:00ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Még csodálkozol ezen, te barom?

    Az elmúlt években megszokott volt, hogy a nemzetközi meccseinken az ellenfelünknek, egy KÜLFÖLDI csapatnak szurkoltak a falusiak.
    ...

    Nem veled beszélgetek....

     
  • 206nick2018március11.11:59ÚjVálasz
    Idézet: westsucks
    Respekt a hszért, de nem is mondtam hogy a szöv csapata lennétek, arra céloztam hogy mesterségesen teszik szorossá a bajnokságot, most valószínűleg bárkivel játszottunk volna ellenünk fújtak volna...
    ...

    Nézd már meg a statisztikát, ne csak az "ellenünk fújtak" szöveget ismételgesd, ami amúgy hülyéség. Értem én, hogy kellemetlen, ha 1 pontos vezetésnél a vége előtt 4 másodperccel fújnak faultot tripladobás közben és így elmegy a meccs. Ez rendkívül tud fájni és könnyen bírózik az ember. Ha összességében nézzük, a Szolnok 39%-kal dobott a Körmend több, mint 50 %-kal. Jobb volt a Körmend lepattanóban, a Szolnoknak 9 assistja volt, a Körmendnek 22, a VAL értékek aránya 90-72 volt a Körmend javára. És ha már a bírók, a Szolnoknak 18 faultja volt, a Körmendnek 21, a Szolnok dobhatott 22 büntetőt, a Körmend 9-et és tegyük hozzá, hogy ebből 3 a végén volt, tehát addig 22-6 volt a büntető arány. A Szolnok egyszerűen rossz napot fogott ki, még azt sem tudták kihasználni, hogy a csapat egyik legjobbja Csorvási - betegség miatt - nem tudott játszani. Van ilyen, el kell viselni, jövő héten meg kell verni a Falcot!

     
  • 205drive2018március11.11:59ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Melyik volt az a játékvezető, aki az utolsó falusi támadásnál a Jászai Mari-díjat érő színészkedésre befújta a faultot?

    Az a kopasz kutya. Mi a neve? Valaki tudja?
    ...

    Szerintem nem a kopasz fújta hanem a Pálla. Egyébként a kopaszt Söjtörynek hívják.

     
  • 204dillardino2018március11.11:55ÚjVálasz

    16-n Szolnok. FALCO! Egypontos FALCO győzelem igazán pompás lenne, ehhez viszont az kellene, hogy a csonttörő Miló vasketrecbe ülne a cserepadon!!!!
    GRATULA AZ MTE CSAPATNAK!!!

     
  • 203szakerto2018március11.11:49ÚjVálasz

    Melyik volt az a játékvezető, aki az utolsó falusi támadásnál a Jászai Mari-díjat érő színészkedésre befújta a faultot?

    Az a kopasz kutya. Mi a neve? Valaki tudja?

     
  • 202szakerto2018március11.11:47ÚjVálasz
    Idézet: olajheart
    Na a tisztán látás végett, a mi szurkolóink között is egyre több, aki utálattal szól a körmendiekről..
    ...

    Még csodálkozol ezen, te barom?

    Az elmúlt években megszokott volt, hogy a nemzetközi meccseinken az ellenfelünknek, egy KÜLFÖLDI csapatnak szurkoltak a falusiak. Az elmúlt években köpködni jártak a Tiszaligetbe (és ezt értsd szó szerint) nem mellesleg a falusiak egy része végig mutogatott a vendégszektorból. Valamint ki-ki is szólogatott sok falusi a szektorukból a szolnokiaknak.

    Nincs itt már semmiféle barátság. Hogy melyik fél kezdte az ellenségeskedést, azt nem tudni.

    Egy biztos, hogy én már gyűlölettel nézek/néztem a m*cskos Körmendre is... Hajrá, Venezia! :))

     
  • 201westsucks2018március11.11:47ÚjVálasz
    Idézet: egismte1
    Plusz szarul dobtatok, ha nincs Voja 3 gyönyörű, emberes 9 méteres trojkája, akkor meg már előbb eldőlt volna. Az is biztos, hogy hazai pályán nem lesz többet ilyen gyenge dobásmutatótok.
    ...

    Respekt a hszért, de nem is mondtam hogy a szöv csapata lennétek, arra céloztam hogy mesterségesen teszik szorossá a bajnokságot, most valószínűleg bárkivel játszottunk volna ellenünk fújtak volna, csak pluszban kapóra jött nekik hogy jól játszottatok mi meg szarul amit nem is vitattam.
    Utolsó támadásnál a néma síp a bölcs döntés hacsak nem brutális fault van.

     
  • 200olajheart2018március11.11:39ÚjVálasz
    Idézet: olajheart
    Nem tudom.. van körmendi barátom aki már szerintem unja, hogy mindig evvel traktalom, hogy ez az új körmendi fiatal szurkológeneráció vérbe forgó szemű olaj gyűlölő..
    ...

    Na a tisztán látás végett, a mi szurkolóink között is egyre több, aki utálattal szól a körmendiekről..

     
  • 199olajheart2018március11.11:35ÚjVálasz
    Idézet: egismte1
    Na ez nem igaz! Tudjátok kik a trollok, max 1-2 fikázás jön, meg sem közelíti a szombathelyi, fehérvári viszonyokat.
    ...

    Nem tudom.. van körmendi barátom aki már szerintem unja, hogy mindig evvel traktalom, hogy ez az új körmendi fiatal szurkológeneráció vérbe forgó szemű olaj gyűlölő.. amihez abszolut joguk van csak a miérteket keresem.. félre ne érts én aztán messze vagyok a galamblelkű érzèkeny szurkolótól mert nagyon el tudom ragadtatni magam stb stb.. de valahogy néha értetlenül állok, hogy két azonos színű komoly barátsággal rendelkező vidéki kosárlabda fellegvár, hogy jut el ide.. de látod eljut... hajrà Olaj

     
  • 198egismte12018március11.11:10ÚjVálasz
    Idézet: olajheart
    Sokan tudják mi a piros fekete barátság.. na ez nem látszik.. gyerekként tátott szájjal néztem, hogy a két szurkolótábor hogyan tart össze..
    ...

    Na ez nem igaz! Tudjátok kik a trollok, max 1-2 fikázás jön, meg sem közelíti a szombathelyi, fehérvári viszonyokat.

     
  • 197olajheart2018március11.11:01ÚjVálasz
    Idézet: egismte1
    Plusz szarul dobtatok, ha nincs Voja 3 gyönyörű, emberes 9 méteres trojkája, akkor meg már előbb eldőlt volna. Az is biztos, hogy hazai pályán nem lesz többet ilyen gyenge dobásmutatótok.
    ...

    Sokan tudják mi a piros fekete barátság.. na ez nem látszik.. gyerekként tátott szájjal néztem, hogy a két szurkolótábor hogyan tart össze.. na oda jutottunk ,hogy a legtöbb mocskot, gyűlöletet Körmendről kapjuk.. na mindegy.. a bajnokság izgalmas.. Hajrá olaj!!!!

     
  • 196egismte12018március11.10:52ÚjVálasz

    Bocs, örülünk, ha nem a negyedikek leszünk

     
  • 195egismte12018március11.10:51ÚjVálasz
    Idézet: westsucks
    3 bíróval voltatok csak jobbak még úgy is hogy szarul játszottunk.
    Az utolsó 4 meccs majd bizonyítja hogy mennyire volt megérdemelt ez az általatok "győzelemnek" értékelt gyalázat.
    ...

    Plusz szarul dobtatok, ha nincs Voja 3 gyönyörű, emberes 9 méteres trojkája, akkor meg már előbb eldőlt volna. Az is biztos, hogy hazai pályán nem lesz többet ilyen gyenge dobásmutatótok. Mi a vártnál jobban, ti gyengébben játszottatok. Az alapszakasz így is meglesz nektek, mi meg örülünk, ha nem az ötödik helyen végzünk. A középszakasz meg már más tészta lesz! én még tudom és sokan tudják, hogy mit jelent a piros fekete barátság!

     
  • 194egismte12018március11.10:46ÚjVálasz
    Idézet: westsucks
    3 bíróval voltatok csak jobbak még úgy is hogy szarul játszottunk.
    Az utolsó 4 meccs majd bizonyítja hogy mennyire volt megérdemelt ez az általatok "győzelemnek" értékelt gyalázat.
    ...

    Maradj már West, te a normálisabb fajtából vagy! Nem nehéz kitalálni, hogy van nálunk 3 jobb csapat, ezt tudjuk mi is, itt senki sem mondta, hogy most végigsöpörjük a mezőnyt! Milo és Perry esete is lépés volt, a végén meg fault volt, nyilván,ha velünk történik ez, mi is háborgunk.
    Mikor támogattak minket az elmúlt időkben a szürkék? Akkor, amikor a Honvédot kellett tolni? Amikor az Albát? Amikor az ASE ellen elcsalták a döntő utolsó meccsét? Vagy amikor ti az ABA-t nyomtátok? Amikor egál fújás volt ellenetek, meg a Falco ellen, akkor meg a fél csapat hiányzott nálunk! Azt nem mondom, hogy nem fújtak egy egy meccsen nekünk is, de sohasem voltunk a szövetség csapata.

     
  • 193szakerto2018március11.10:13ÚjVálasz

    Ilyen csalás után remélem pár éven belül a másodosztály középcsapata lesztek...

    Undorító, hogy ilyen csalás megtörténhetett tegnap a Ligetben.

    Magyarország szégyenei!

     
  • 192faradtkelet2018március11.10:10ÚjVálasz
    Idézet: Bolognai
    Fideszes Tao csaló csapatod és a középszerűségtől besárguló falufóbiás fejed kezelést igényel!Csak az megint Play outtal fog járni de közeleg az idő!
    ...

    hányas számrendszerbe számolsz?
    Tudtommal 2010-ben megnyertük a bajnokságot(ami ugye 8 éve volt)
    Tavaly pedig a bronzmeccsen oda-vissza taroltunk titeket, szóval szerintem többet nem kéne hülyeségekről írogatni neked, ezen az amúgy is kulturált kommentszekcióban:)

     
  • 191westsucks2018március11.10:00ÚjVálasz
    Idézet: real7
    Nem szokták befujni....
    De fault volt,akkor miért baj h befujták...
    Tegnap ennyivel jobbak voltunk...

    Hajrá Körmend!
    ...

    Plusz ha fault volt akkor miért kellett megvárni a fújással hogy bemegy e a dobás, a labda már lejött a gyűrűről amikor szólt a síp!!!!!
    Gyalázatos csalás hogy versenyben tartsák a nagy nyugati triót

     
  • 190westsucks2018március11.09:55ÚjVálasz
    Idézet: real7
    Nem szokták befujni....
    De fault volt,akkor miért baj h befujták...
    Tegnap ennyivel jobbak voltunk...

    Hajrá Körmend!
    ...

    3 bíróval voltatok csak jobbak még úgy is hogy szarul játszottunk.
    Az utolsó 4 meccs majd bizonyítja hogy mennyire volt megérdemelt ez az általatok "győzelemnek" értékelt gyalázat.
    Egy fele ilyen mocsok ítéletért nálatok felkoncolnák a bírókat.
    Egész szezonban ellenünk fújnak a kupahétvégét is beleértve, és még így is a hátunkat nézitek.
    Ha tisztességes fújást kapnánk lenne eddig 1 vereségünk, a szombathelyi és pont.
    De ugye úgy nem sok értelme lenne a bajnokságnak, és itt jönnek képbe a nyugati seggnyaló szürke barátaitok....

     
  • 189moldovan4653262018március11.09:47ÚjVálasz
    Idézet: dzseki
    Nem volt itt semmilyen csalás, már régóta tudjuk, hogy a leggyengébb láncszemek a jv-k...
    ...

    Lépéshibát emlegetsz.Elfelejtetted,hogy előtte Milosevics kosarát lépéshiba miatt nem adták meg,ami nem volt az.

     
  • 188moldovan4653262018március11.09:43ÚjVálasz
    Idézet: dzseki
    Nem volt itt semmilyen csalás, már régóta tudjuk, hogy a leggyengébb láncszemek a jv-k...
    ...

    Ez akkor is csalás volt a javából!

     
  • 187dzseki2018március11.09:36ÚjVálasz
    Idézet: moldovan465326
    Jaj de megértő vagy! Persze én is megértem,mert most ti kaptátok,fordított esetben habzó szájjal fújnátok azt amit most mi teszünk.Semmi mást nem kívánok,csak azt,hogy a döntőben 5.
    ...

    Nem volt itt semmilyen csalás, már régóta tudjuk, hogy a leggyengébb láncszemek a jv-k...Perry kosarát is megadták a végén, pedig az évtized lépéshibája előzte meg azt, könnyebb volt a síp nekünk ezután, ennyi, nem több.

     
  • 186drive2018március11.09:31ÚjVálasz
    Idézet: drive
    Megvannak azok a bírók akik mindig ellenünk fújnak: Földházi,Boros.Pálla.Az Isten mentsen meg tőlük!
    ...

    Igen és a legnagyobb hülyét kifelejtettem:Papp

     
  • 185drive2018március11.09:30ÚjVálasz
    Idézet: moldovan465326
    Jaj de megértő vagy! Persze én is megértem,mert most ti kaptátok,fordított esetben habzó szájjal fújnátok azt amit most mi teszünk.Semmi mást nem kívánok,csak azt,hogy a döntőben 5.
    ...

    Megvannak azok a bírók akik mindig ellenünk fújnak: Földházi,Boros.Pálla.Az Isten mentsen meg tőlük!

     
  • 184moldovan4653262018március11.09:13ÚjVálasz
    Idézet: real7
    Nem szokták befujni....
    De fault volt,akkor miért baj h befujták...
    Tegnap ennyivel jobbak voltunk...

    Hajrá Körmend!
    ...

    Jaj de megértő vagy! Persze én is megértem,mert most ti kaptátok,fordított esetben habzó szájjal fújnátok azt amit most mi teszünk.Semmi mást nem kívánok,csak azt,hogy a döntőben 5.meccsnél ellenetek ugyanezt megcsinálják a bírók.

    Na akkor leszek kíváncsi a véleményedre.

     
  • 183real72018március11.08:54ÚjVálasz

    Nem szokták befujni....
    De fault volt,akkor miért baj h befujták...
    Tegnap ennyivel jobbak voltunk...

    Hajrá Körmend!

     
  • 182moldovan4653262018március11.08:44ÚjVálasz
    Idézet: moldovan465326
    Igazad van,mint mindíg.Azt azért tedd hozzá,hogy az évtized kapitális bírói csalása is kellett a körmendi győzelemhez.4.
    ...

    Tették mindezt dugig teltház előtt egy Olaj ellen.Most mondja valaki,hogy ez összeesküvés elmélet!

     
  • 181moldovan4653262018március11.08:41ÚjVálasz
    Idézet: rouge_fromnyc
    Azt hiszem, mégis csak te vagy itt
    a legnagyobb köcsög,
    ami a felhozatalt tekintve nem egy lebecsülendő eredmény.

    Gratulálok és jó éjt!
    ...

    Igazad van,mint mindíg.Azt azért tedd hozzá,hogy az évtized kapitális bírói csalása is kellett a körmendi győzelemhez.4.6 másodperccel,1 pontos hazai vezetésnél nem szoktak befújni egy olyan faultot,amelyből 3-at dobhat az ellenfél.Mondom ezt én,aki eddig nem nagyon szoktam egy vereségért a bírókat okolni,de most vastagon benne voltak,mondhat bárki,bármit.

     
  • 180drive2018március11.07:19ÚjVálasz
    Idézet: lakers24
    "elzavarni innen az egyszer már itt megbukott edzőt"
    Ez a "bukott edző" eddig 2szer megnyerte a bajnokságot és 3szor a kupát. Ezek aztán a nagy bukások :)))))
    ...

    Tényleg? Ezt nem is tudtam mert az a keret olyan volt,hogy ha te lettél volna az edző akkor is meg lett volna. Miért nem nyert a soproni kerettel semmit? Ott kell megmutatni milyen jó vagyok ahol nincs sok jó játékos.Tegnap miért csak 7 embert rotált szerinted? Azért ,hogy mindenkinek a nyelve lógjon? Mondjuk mit szól ehhez Polyák ,Rudner ,Tóth és a többiek? Kicsit sok a kérdés de te biztosan tudod rá a választ mert nagyon okos lehetsz. Ennyit a halvérű haverodról......

     
  • 179lakers242018március11.01:39ÚjVálasz
    Idézet: drive
    Köszönjük szépen Alekszics! Jól felkészitetted a csapatot a Körmend ellen akik szerdán szoptak több mint 30 ponttal és csütörtökön utaztak haza .
    ...

    "elzavarni innen az egyszer már itt megbukott edzőt"
    Ez a "bukott edző" eddig 2szer megnyerte a bajnokságot és 3szor a kupát. Ezek aztán a nagy bukások :)))))

     
  • 178westsucks2018március11.00:10ÚjVálasz
    Idézet: benett
    Igazi gyökér vagy, az a jobbik fajta. Az anyuddal élsz?
    ...

    Nem, mi az fáj az igazság

     
  • 177benett2018március11.00:10ÚjVálasz

    Nem árad a Tisza, nagy a pofátok.

     
  • 176Tobey2018március11.00:08ÚjVálasz
    Idézet: rouge_fromnyc
    GRATULA KÖRMENDRE,
    megérdemelték,
    hét emberrel ezt a Körmendet
    ilyen szar dobóformával nem lehet legyőzni, ahhoz túl jó csapat.

    Meg se érdemeltük volna a győzelmet.
    ...

    Respect Rouge :)

    Szép volt Körmend :)

     
  • 175benett2018március11.00:08ÚjVálasz
    Idézet: westsucks
    Legközelebb ne részegen nézz meccset
    ...

    Igazi gyökér vagy, az a jobbik fajta. Az anyuddal élsz?

     
  • 174westsucks2018március10.23:26ÚjVálasz
    Idézet: mte01
    Egy utolsó gondolat ehhez a cikkhez aztán előre a 200-hoz!!

    Perryt és Némethet ne vedd egy lapra mert van némi tudásbeli külünbésg.
    Amúgy meg ha normálisan fújnak a bírok akkor ti már a 2.
    ...

    Legközelebb ne részegen nézz meccset

     
  • 173rouge_fromnyc2018március10.23:18ÚjVálasz
    Idézet: nemdeandre
    Szakertönek írjál ha nem válaszol=rouge.szegèny olyan szemèlyisègzavarban szenved,hogy nèha saját magával beszèlget :D a sok hülye beszivja h szombathelyi troll.
    ...

    Azt hiszem, mégis csak te vagy itt
    a legnagyobb köcsög,
    ami a felhozatalt tekintve nem egy lebecsülendő eredmény.

    Gratulálok és jó éjt!

     
  • 172mte012018március10.23:17ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Ezzel a Perry lépéshibával jöttök. Némethtet már a második negyedre ki lehetett volna fújni, amit művelt. Jöttök, a büntetőaránnyal. Mennyi volt a fault arány.
    ...

    Egy utolsó gondolat ehhez a cikkhez aztán előre a 200-hoz!!

    Perryt és Némethet ne vedd egy lapra mert van némi tudásbeli külünbésg.
    Amúgy meg ha normálisan fújnak a bírok akkor ti már a 2. félidőben -3 emberrel lettetek volna.
    Voja,Andric,Milo minden támdásnál odaütött valamelyik körmendinek.Úgy látszik ezt tanítják szolnokon... Jó éjt :)

     
  • 171westsucks2018március10.23:13ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Ezeknek ünnepnap, meg annyira hülyék, hogy már koccintanak velük a sörrel, mert letelt a 150 év.
    ...

    Felesleges leírnod úgyis megmagyarázzák majd ezt is, jobban szeretik a "sógoraikat" mint az alföldi "lapostetűket".
    Ne kártyázz lovakkal.....

     
  • 170westsucks2018március10.23:04ÚjVálasz
    Idézet: mte01
    Bármennyire hihetetlen igen Pest fele mert volt velünk pár Pestri srác. De bocs én vagyok a hülye mert ott voltam...Csalás?Nézd vissza a meccset.Perry kosara hatalmas lépés volt...Nézzek a...
    ...

    Mentek Pécsre, Kecskemétre, Paksra, és megy hozzátok az Alba.
    Mi megyünk Debrecenbe, Kaposvárra, és Zte Falco jönnek hozzánk.....
    Falco jön hozzánk, megy Szegedre, és otthon játszik a Péccsel és Kecskeméttel
    Alba megy Jászberénybe, Körmendre, Sopronba, és otthon játszik a Mafccal.

    Nem hinném hogy az 1-2. Helybe lesz beleszólásotok, még a 3. Hely is necces, mi lenne ha most nem fújják meg nektek ezt a meccset?
    Segítek: Tuti 4. Hely
    Remélem a középszakasz végére is 4. Helyen lesztek.....meglátjuk tényleg annyira jók vagytok e vagy csak szarba nyúltatok

     
  • 169KosárFan72018március10.22:59ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Ezeknek ünnepnap, meg annyira hülyék, hogy már koccintanak velük a sörrel, mert letelt a 150 év.
    ...

    A letelt a 150 év, az nem arra vonatkozik, hogy annyi ideig voltunk közösen monarchia, vagy ahogy te írod, “szívták a vérünket”, hanem hogy :
    1849.10.06 + 150 év = 1999.10.06
    Tehát letelt a 150 év. Szerintem az is ökörség, hogy emiatt én nem koccinthatok sörrel, meg az is, hogyha letelt a 150 év, akkor meg sem történt.
    A törökök meg, hogy jönnek ehhez a szomorú eseményhez az rejtély.

     
  • 168purple2018március10.22:50ÚjVálasz
    Idézet: mte01
    Bármennyire hihetetlen igen Pest fele mert volt velünk pár Pestri srác. De bocs én vagyok a hülye mert ott voltam...Csalás?Nézd vissza a meccset.Perry kosara hatalmas lépés volt...Nézzek a...
    ...

    Ezzel a Perry lépéshibával jöttök. Némethtet már a második negyedre ki lehetett volna fújni, amit művelt. Jöttök, a büntetőaránnyal. Mennyi volt a fault arány. Amikor kellett, a 4-ik negyedben 3 perc után már bónuszban voltatok, mindenért dobhattatok, ugye ez nem tűnt fel. És Perry utolsó dobásánál fault volt, de ez nem számít! Örüljetek, megkaptátok a hazai pályát a végén!

     
  • 167purple2018március10.22:44ÚjVálasz
    Idézet: westsucks
    Akkor koccints a sógoraiddal sörrel október hatodikán neked az nemzeti ünnep, nekünk gyász.
    Igazi féreg vagy
    ...

    Ezeknek ünnepnap, meg annyira hülyék, hogy már koccintanak velük a sörrel, mert letelt a 150 év. Igaz, hogy az a török volt, az általuk nyaldosott "sógorok"( sógora ám anénikéjüknek) 400 évig szívták a vérünket, azóta sem kértek bocsánatot 48-ért, 1914-ért, még Trianon után is vitték a magyar területeket. Nekik sógor. Ez őket minősíti!

     
  • 166real72018március10.22:44ÚjVálasz

    Szép volt fiúk!

    Hajrá Körmend!!!

     
  • 165benett2018március10.22:43ÚjVálasz
    Idézet: Csapajev elvtárs
    Van néhány személy, aki kb. 15-20 fikanicken ide írogat, pontosabban folyamatosan provokál, meg okádja magából a szart.
    ...

    Az emőkevagyok, meg a szakértő az valójában P.T.G. Csalódnék ha más lenne. Csak egyszer látnálak az utcán....

     
  • 164real72018március10.22:41ÚjVálasz

    Akkor a Szolnok 33-mal kapna ki Velencében?

     
  • 163westsucks2018március10.22:41ÚjVálasz
    Idézet: mte01
    Bármennyire hihetetlen igen Pest fele mert volt velünk pár Pestri srác. De bocs én vagyok a hülye mert ott voltam...Csalás?Nézd vissza a meccset.Perry kosara hatalmas lépés volt...Nézzek a...
    ...

    A Falco ellen nem fogunk ilyen szarul játszani és remélhetőleg ott nem kapunk ilyen gyalázatosan méltánytalan fújást, ti pedig sokadszorra is lefekszetek a fehérvári haverjaitoknak és már nézheted is a tabellát

     
  • 162purple2018március10.22:40ÚjVálasz
    Idézet: noni1990
    A nyugati nekik sógor.
    Az alföldi meg a balkáni lapostetű :-DDDD
    Magadra ismertél ugye?
    ...

    Van ennél lejjebb, te szombathelyi tapló?

     
  • 161westsucks2018március10.22:38ÚjVálasz
    Idézet: noni1990
    A nyugati nekik sógor.
    Az alföldi meg a balkáni lapostetű :-DDDD
    Magadra ismertél ugye?
    ...

    Akkor koccints a sógoraiddal sörrel október hatodikán neked az nemzeti ünnep, nekünk gyász.
    Igazi féreg vagy

     
  • 160nemdeandre2018március10.22:29ÚjVálasz
    Idézet: quimby
    Se EC egyenes kieséses szakasz egy csokikupában, se hazai győzelem a bajnokságban. Mi lesz így a magyar kosárlabdával? :-O
    Mindezt csak 5. légióssal adta elő a Körmend.
    ...

    Szakertönek írjál ha nem válaszol=rouge.szegèny olyan szemèlyisègzavarban szenved,hogy nèha saját magával beszèlget :D a sok hülye beszivja h szombathelyi troll.

     
  • 159quimby2018március10.22:28ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Bakker és még mindig a szátokon csücsülünk? Még a filkó is lenéz rátok! Szerencsétlen! Egyszer menj ki kosármeccsre, talán tudni fogod, hogy miről fröcsögsz !
    ...

    Arról ami ma este történt! Ne izmozz! Oda vissza vertünk benneteket. Pont. Otthon cumiztatok. Állj oda a játékosaid elé és kérdezd meg, hogy a viharba nem tudtatok nyerni otthon egy ilyen "szedett vedett társaság ellen?".:)

     
  • 158quimby2018március10.22:26ÚjVálasz

    Zászlóshajó-KÖRMEND: 74-75! Kérdés?

    Ez egy kosárlabda fórum. Ennyi a lényeg, ez lett az eredmény. Mindenki azért dolgozik és rajong, hogy nekünk, a magyar kosárlabdának jó legyen. Haladjunk, fejlődjünk. Nem tudom, hogy hagyhatta szégyenben az Olaj ezt ma este?

    A tököm tele van már, hogy rúzs is ezt az oldalt használja arra, hogy meleg haverokat keressen.

     
  • 157mte012018március10.22:21ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Álmodj hülyegyerek! Szlovákiából Pest felé jöttetek haza? Be sem engedtek volna benneteket parasztok, a hülye dumád meg tartsd meg magadnak.
    ...

    Bármennyire hihetetlen igen Pest fele mert volt velünk pár Pestri srác. De bocs én vagyok a hülye mert ott voltam...Csalás?Nézd vissza a meccset.Perry kosara hatalmas lépés volt...Nézzek a tebbellára??Azt látom hogy fogy az előnyötök és a 2 vasi csapat ott a a nyakatokon!!

     
  • 156Soma2018március10.22:17ÚjVálasz

    A szezon meccséről 15 sor... Azért ez elég méltatlan. Gratulálok a győztes csapatnak.

     
  • 155noni19902018március10.22:17ÚjVálasz
    Idézet: nemdeandre
    Igen.az alföldi az bauer.a nyugati meg sima jobbágy g.
    ...

    A nyugati nekik sógor.
    Az alföldi meg a balkáni lapostetű :-DDDD
    Magadra ismertél ugye?

     
  • 154nemdeandre2018március10.22:08ÚjVálasz
    Idézet: noni1990
    Jól látok?
    Parasztozol?
    Az előbb még fel voltál háborodva, hogy ez más szurkolók szájából elhangzott!

    ...

    Igen.az alföldi az bauer.a nyugati meg sima jobbágy g.ci :D
    Most jól jött volna ha Dragan erre a meccsre már beèpíti a Rudnert,ès Taiwot,de mèg mindig nem kèső kicsit többet adni nekik 2percnèl az ilyen mafc,atom meccseken amin senkit nem èrdekel a különbsèg..konkrètan velük kellene kezdeni,hogy èrezzèk a bizalmat..

     
  • 153bp0012018március10.22:06ÚjVálasz
    Idézet: nick
    Visszanéztem az utolsó 2 percet. Hogy nem lehetett észrevenni, hogy Perry az utolsó szolnoki kosár előtt mekkora lépéshibát követett el?
    ...

    Nézd vissza az egész meccset. Fogsz még látni más be nem fújt lépéshibát, szabálytalan elzárást, palánk alatti faultot. Sosem értettem miért rugóznak a szurkolók EGY bírói hibán, miközben egy meccsen nem egy hiba van és nem csak egy oldalra tévednek. Teljesen értelmetlen egyet kiemelni. Akkor már inkább szedd össze mindet, persze objektíven:)

     
  • 152purple2018március10.22:06ÚjVálasz
    Idézet: noni1990
    Te kurva gyorsan keress fel egy orvost mert az idegösszeomlás szélén állsz!
    Ezt most komolyan mondom!


    ...

    Semmi bajom, ott voltam a meccsen, veled elentétben, csak azt írtam le amit láttam.Téged kellene kigyógyítani az Olaj utálatból!

     
  • 151purple2018március10.22:03ÚjVálasz
    Idézet: freebulletz
    Grat Körmendre, nem szartak be, vicces volt Perry lépése után a 2+1, meg amikor Milo levegőben kirakta a körmendi gyereket, ami elég veszélyes volt.
    De neki lehet dumálni ezekszerint...
    ...

    Gondolom azt is láttad, mikor Németh utánarúgott Vojának: azonnali kiállítás, de a bíró ott állt 2 méterre, a sípot meg lenyelte. Hagyjuk jó, úgysem tudtok jól kijönni belőle!

     
  • 150noni19902018március10.22:00ÚjVálasz
    Idézet: purple
    1600 hely? Minimum a duplája, egy gombostűt nem lehetett leejteni. Alekszics ismét nagyot meccselt, nem értem, Rudner miért kispados, Kovács meg a pályán van! Mit keres ez itt egyáltalán?
    ...

    Te kurva gyorsan keress fel egy orvost mert az idegösszeomlás szélén állsz!
    Ezt most komolyan mondom!

     
  • 149nick2018március10.21:58ÚjVálasz

    Visszanéztem az utolsó 2 percet. Hogy nem lehetett észrevenni, hogy Perry az utolsó szolnoki kosár előtt mekkora lépéshibát követett el? A végén a tripladobásnál valóban fault volt, ez nem volt kérdés. Ami kérdés lehetett, hogy Hollins cipőjének az orra súrolta-e a vonalat. Ember legyen a talpán, aki megmondja, én megállítottam a felvételt, talán nem érte el, de milliméterek döntöttek.
    Azt nem tudom, hogy Hollins szándékosan hagyta-e ki az utolsó büntetőt - miután az első kettő bement - de úgy tűnik, hogy igen. Szerintem, amíg a sporik videóztak Wright-tal ezt beszélték meg.

     
  • 148purple2018március10.21:56ÚjVálasz
    Idézet: quimby
    Se EC egyenes kieséses szakasz egy csokikupában, se hazai győzelem a bajnokságban. Mi lesz így a magyar kosárlabdával? :-O
    Mindezt csak 5. légióssal adta elő a Körmend.
    ...

    Bakker és még mindig a szátokon csücsülünk? Még a filkó is lenéz rátok! Szerencsétlen! Egyszer menj ki kosármeccsre, talán tudni fogod, hogy miről fröcsögsz !

     
  • 147purple2018március10.21:52ÚjVálasz
    Idézet: bp001
    Grat a Körmendnek a győzelemhez!
    Jó sok hozzászólás lett, nincs kedvem olvasni, gondolom megy az osztás.

    Valahogy érezni lehetett, hogy most megint jön egy botlás.
    ...

    1600 hely? Minimum a duplája, egy gombostűt nem lehetett leejteni. Alekszics ismét nagyot meccselt, nem értem, Rudner miért kispados, Kovács meg a pályán van! Mit keres ez itt egyáltalán? Aztán tisztelt edzőnk a második negyedben miért ordította le Brawning fjét? Utána még a kosár alól is ki akart passzolni. Sajna az utolsó körmendi támadást akkor is faultra fújják a bírók, ha a közelben sincs szolnoki. Ennyi erővel, Perry utolsó dobására is rá kellett volna fújni, ott ültem, tiszta fault, meg lehet nézni, de a síp kussban maradt. Éljenek a szürkék, nem is kellene meccseket játszani, ez a három marha leül, és eldönti ki nyerjen. A szövetség helyében pedig kötelezném a szarháziakat, hogy legyen a hátukra kiírva a nevük, mint a játékosoknak (kivétel Körmend, még arra sem futja) legalább a nézők is tudják kinek az édesanyját kell megdicsérni.

     
  • 146freebulletz2018március10.21:51ÚjVálasz

    Grat Körmendre, nem szartak be, vicces volt Perry lépése után a 2+1, meg amikor Milo levegőben kirakta a körmendi gyereket, ami elég veszélyes volt.
    De neki lehet dumálni ezekszerint...

    Voja hármasai baz, azok gyönyörűek voltak.

     
  • 145freebulletz2018március10.21:49ÚjVálasz
    Idézet: mindigazetellenfujnak
    Döntsétek már el, hogy ki Szhelyi!? :DD
    Azért szólok, hogy mi egy másik pályán játszottunk de azért jópofák vagytok.
    ...

    Mindenki IS! szombathelyi? nem?

     
  • 144noni19902018március10.21:49ÚjVálasz
    Idézet: purple
    Álmodj hülyegyerek! Szlovákiából Pest felé jöttetek haza? Be sem engedtek volna benneteket parasztok, a hülye dumád meg tartsd meg magadnak.
    ...

    Jól látok?
    Parasztozol?
    Az előbb még fel voltál háborodva, hogy ez más szurkolók szájából elhangzott!

     
  • 143kendeffy2018március10.21:48ÚjVálasz

    Akkor Szolnok még sem Velence:-)))))

     
  • 142moldovan4653262018március10.21:48ÚjVálasz
    Idézet: bp001
    Grat a Körmendnek a győzelemhez!
    Jó sok hozzászólás lett, nincs kedvem olvasni, gondolom megy az osztás.

    Valahogy érezni lehetett, hogy most megint jön egy botlás.
    ...

    Biztosan full ház volt.Amikor lefordultam a Tiszaligethez,már a hídról látszott,hogy egy deka parkolóhely sincs,meg sem kiséreltem a csarnok elé fordulni,inkább elmentem a régi Aranylakat elé,ahol most építkeznek.Én nem értem,kb annyian voltak mint a régi szép időkben és csak 1600 néző lett volna? Na ne már! Amiért viszont mérges vagyok,az az hogy ezekre a meccsekre mindíg eljönnek a divatszurkolók,nem mellesleg a helyemre is le szoktak ülni.Nem biztos,hogy úriember módjára szóltam rájuk,hogy ugyan menjenek már árrébb.

     
  • 141westsucks2018március10.21:48ÚjVálasz
    Idézet: quimby
    Se EC egyenes kieséses szakasz egy csokikupában, se hazai győzelem a bajnokságban. Mi lesz így a magyar kosárlabdával? :-O
    Mindezt csak 5. légióssal adta elő a Körmend.
    ...

    Így van a nyugat az nyugat amit a te értelmi szinted méltán példáz, te szemétláda körmendi moslék.
    Elcsalt meccsre hokizó falusi majom

     
  • 140olajheart2018március10.21:43ÚjVálasz
    Idézet: Csapajev elvtárs
    Van néhány személy, aki kb. 15-20 fikanicken ide írogat, pontosabban folyamatosan provokál, meg okádja magából a szart.
    ...

    )))))))))

     
  • 139purple2018március10.21:42ÚjVálasz
    Idézet: westsucks
    Melyik mekiben volt ez te kemény csávó?
    Bizonyára beszartunk tőletek olyan félelmetesek voltatok......
    Nagyon félünk tőletek!
    Léci legközelebb se bántsatok minket!!!
    ...

    Mekit sem látott a szerencsétlen, csak filmeken. Falun jó a zsíros kenyeres szendvics, lapulevéllel, és már kész is a hambi.

     
  • 138quimby2018március10.21:40ÚjVálasz

    Se EC egyenes kieséses szakasz egy csokikupában, se hazai győzelem a bajnokságban. Mi lesz így a magyar kosárlabdával? :-O
    Mindezt csak 5. légióssal adta elő a Körmend. Mi lett volna ha pótkocsi még válogathat is a 6 közül? - 20? -30? Otthon? Ez több mint szégyen azt gondolom.
    Bár tavaly a hajó csak 5. lett. Idén már a 4. hely is előbbre mutató és az már tovább javít a magyar kosárlabda megítélésén. Ezt vonom le ebből semmi mást. Illetve végtelenül szomorú vagyok a látottak miatt, hisz szurkoltam, hogy ma is mint mindig egy lépést együnk Európa felé...egy esetleges Szolnok győzelemmel. Sajnos ez nem történt meg. :(

    Bánatos vagyok mert "rúzs" barátom még mindig nem látja be, hogy a homoszexualítás a mai világban már nem szégyen, így bátran felvállalhatja nemi identitását. Csak könyörgöm...engem hagyjon már békén ezzel.

    MTE!!! Szép volt fiúk! A Nyugat az Nyugat!

     
  • 137purple2018március10.21:39ÚjVálasz
    Idézet: mte01
    Csak úgy megsúgom hogy az ultras nem volt a helyszínen :)
    Csak egy kis történet.
    ...

    Álmodj hülyegyerek! Szlovákiából Pest felé jöttetek haza? Be sem engedtek volna benneteket parasztok, a hülye dumád meg tartsd meg magadnak. Nagy most a pofátok, orbitális csalással nyertetek egy ponttal, és most aztán ti vagytok Swatch, mindenkit lealáztok szétvertek. Örülj kis hülyegyerek, de nézz a tabellára is!

     
  • 136moldovan4653262018március10.21:27ÚjVálasz
    Idézet: nemdeandre
    Mind a kèt csapat elcserèlnè ezeket a győzelmeket a kupára,amilyen balf@szok vagytok,ti is.el kell fogadni,ez a meccs szarul jött össze,egy hèt múlva meg nba gyűrűt adnál alekszicsnek.
    ...

    De okosat mondtál!

     
  • 135nemdeandre2018március10.21:20ÚjVálasz
    Idézet: moldovan465326
    Sajnos egyet kell veled értenem.Ilyen már évtizedek óta nem volt,hogy itt a Tiszaligetben két közvetlen rivális is nyerjen 1 ponttal.
    ...

    Mind a kèt csapat elcserèlnè ezeket a győzelmeket a kupára,amilyen balf@szok vagytok,ti is.el kell fogadni,ez a meccs szarul jött össze,egy hèt múlva meg nba gyűrűt adnál alekszicsnek.nem kell bírózni,nem kell lehetősèget adni a bíróknak a csalásra.ennyi.

     
  • 134Csapajev elvtárs2018március10.21:19ÚjVálasz
    Idézet: olajheart
    Jesszus 1 FIKÁZ A SZAKÉRTŐ AKI NEM HISZEM HOGY SZOLNOKI.. aa hagyjuk is meddő vita.. amugy semmit ne hagyjatok ez természetes..
    ...

    Van néhány személy, aki kb. 15-20 fikanicken ide írogat, pontosabban folyamatosan provokál, meg okádja magából a szart. A BB1 eltűri (vagy netán épp generálja) ezeket a "hozzászólásokat", hiszen pörög az oldal, csúcsokat dönget a kattintás, jönnek a reklámok. Egyszerű dolog ez.
    Az ilyen "szakerto" meg "emokevagyok" stb... és társai (régebben Bagáry meg klónjai) böfögését egyszerűen hagyd figyelmen kívül. Lépj át rajtuk, mint a járdán heverő kutyaszaron.

     
  • 133bp0012018március10.21:14ÚjVálasz

    Grat a Körmendnek a győzelemhez!
    Jó sok hozzászólás lett, nincs kedvem olvasni, gondolom megy az osztás.

    Valahogy érezni lehetett, hogy most megint jön egy botlás. Ez a mai elsősorban a gyengébb dobószázalékunknak köszönhető. Nem nyújtott a Körmend kiemelkedőt, lényegben semmiben, viszont jobban dobott mint mi, vagy másképp nézve szarul dobtunk. Elsősorban Perry és Browning jó játéka hiányzott. Azt sem értem, hogy miért csak 7 embert forgattunk. Itt ma nem nálunk volt hosszabb a pad, hanem a körmendnél.
    A 40 perc végig szoros volt, talán ki lehetett volna zökkenni egy bővebb és gyorsabb rotációs etappal.

    Ennek a meccsnek remélhetőleg a következő ellenfelünk fogja meginni a levét, mert ilyen gyengén nem fogunk játszani legközelebb.
    Kár ezért a meccsért. Elég lett volna csak két büntetőnél jobban koncentrálni.
    Egyre izgalmasabb lesz ez a bajnokság :)

    Hajrá Olaj!

    (Szerintem full ház volt, sőt még a lépcsőkön is ültek, ami elvileg azt jelenti többen jöhettek be mint amennyi ülőhely van. Vagyis az 1600 bőven alulbecsült. Ez is ritka... )

     
  • 132hefti19632018március10.21:13ÚjVálasz

    Hatalmas gratula a fiúknak, óriási öröm kétszer is egy ponttal nyerni az olaj ellen,másik oldalról meg rohadtul bosszantó lehet,de az legyen az ő bajuk.

    Ez a "szakértő" tudtommal régebben Falco szurkoló volt,most elköltözött Szolnokra?
    Lekutyáz egy echte szolnokit,Rouge-t? Azért a pofátlanságnak is van határa.

    A meccs izgalmas volt végig,a szürkék tévedtek ide is, oda is,de a fiúk nagyon elszántak voltak,ez látszott az arcukon,és egyáltalán nem rezeltek be,így volt jó.

    MTE!!!!

     
  • 131olajheart2018március10.21:13ÚjVálasz
    Idézet: South vasi joe
    Mit vársz egy buckától. Azt hiszik hogy Nyerges doktor mindent el tudd intézni. Csak kosarat nem tudd dobni helyettük.
    ...

    Na látod nem hagyjátok..))) vannak itt nagy megmondó emberek...

     
  • 130RicsiVas2018március10.21:12ÚjVálasz

    Arra gondolok amikor bejottetek 15-en a K. K-ba Kormenden, lerobbant a buszotok,a vege az lett,hogy az arokban fetrengtetek. Ott voltam,tudom.

     
  • 129moldovan4653262018március10.21:11ÚjVálasz
    Idézet: drive
    Köszönjük szépen Alekszics! Jól felkészitetted a csapatot a Körmend ellen akik szerdán szoptak több mint 30 ponttal és csütörtökön utaztak haza .
    ...

    Sajnos egyet kell veled értenem.Ilyen már évtizedek óta nem volt,hogy itt a Tiszaligetben két közvetlen rivális is nyerjen 1 ponttal.Ez több mint elgondolkodtató,ha pénteken a Falcó is nyerni tud-na az már a szégyen kategóriát is kimerítené.
    Lehet szidni a 3 tapló varjút,hogy egy ilyen sorsdöntő helyzetben nem illik 4 .6 másodperccel a vége előtt befújni a faultot-ráadásul 3 dobással-de azért gondolkodjunk már el.Kihagytunk vagy 10 büntetőt,ha csak ebből 5-öt bedobunk,már nem is lenne miről beszélni.Azt is el kell ismerni,hogy a Körmend emberfelettit védekezett,mindíg faulthatáron,de elérték hogy minden kosárért nekünk vért kellett izzadni,ők meg valahogy amikor kellett mindíg betaláltak,leginkább távolról,Ferencztől megszoktuk,de hogy ez a fogalmatlan antikosárlabdázó Horti is triplát dobjon? Lehet hogy ezután ő már az életben sem dob több ilyet.

    Egy dolgot kérek a körmendiektől:magyarázzák már el Hortinak és Halásznak hogy a győzelmet is illik méltósággal elviselni,nemcsak a vereséget.Amit ez a két kanárimadár bemutatott a meccs után,az kimeríti a becsületsértés fogalmát.GRATULÁLOK A KÖRMENDNEK!

     
  • 128olajheart2018március10.21:11ÚjVálasz
    Idézet: mte01
    Ha ti így akkor mi is.Vagy szerinted hagyjuk hogy hónapok óta minden egyes cikk allat fikázzák a körmendi csapatot?Remélem ezzel a vereséggel visszavesz 1-2 szolnoki.(ne vedd magadra)
    ...

    Jesszus 1 FIKÁZ A SZAKÉRTŐ AKI NEM HISZEM HOGY SZOLNOKI.. aa hagyjuk is meddő vita.. amugy semmit ne hagyjatok ez természetes..

     
  • 127westsucks2018március10.21:10ÚjVálasz
    Idézet: mte01
    Csak úgy megsúgom hogy az ultras nem volt a helyszínen :)
    Csak egy kis történet.
    ...

    Melyik mekiben volt ez te kemény csávó?
    Bizonyára beszartunk tőletek olyan félelmetesek voltatok......
    Nagyon félünk tőletek!
    Léci legközelebb se bántsatok minket!!!

     
  • 126olajheart2018március10.21:08ÚjVálasz
    Idézet: csak.a.kmd
    nézd már meg kik hőbörögtek a legelsők között??
    ja a szolnokiak? tényleg
    ...

    Nézem folyamatosan.... bár ne nézném.. sokszor mondták már nekem mások, hogy kár olvasni arc nélküli emberek mocskolódását.. de makacs vagyok olvasom.. tudom akkor viseljem el amiket írtok ugyhogy nyomjatok.. mondjuk vannak igenis értelmes hozzászólások ami miatt meg érdemes olvasni.. hajráOLAJ

     
  • 125davek2018március10.21:05ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Miről beszélsz, te húgyos?

    Meccs végén az egyik falusi (szerintem egyetemista B.pesten élő okoska) mutogatott a szolnokiaknak aztán kifutott a csarnokból...

    MTE ultras ha-ha-ha... :)))
    ...

    Semmilyen Mte Ultras nem volt jelen, ugyh kussolj!

     
  • 124istipisti2018március10.21:05ÚjVálasz

    Valaki 200 hsz.-t vizionált itt, összejön szerintem simán a 300 is..

    Nem veszitek észre, milyen jókat röhögnek Rajtatok, egymásnak ugrasztanak Bennetek.
    Ez megy mindenhol.miért itt lenne, másképp !

    Ha egy csapat tutira akar menni valahol, annak tényleg 10-15 ponttal kell mennie,,És még akkor sincs garancia rá..Néztem a héten a GSW-SPURS meccset: ott is volt 3-4 ordító bírói hiba..Akkor miről beszélünk..

    Legtisztább az, ahol csak a stopper az "ellenfeled ".

    Nyugodjatok le, holnap is lesz nap és nem ilyenen kell este stresszelni...

     
  • 123westsucks2018március10.21:04ÚjVálasz
    Idézet: RicsiVas
    Parasztok! Amikor elutaztunk szolnokra,akkor meg fuleteket,farkatokat behuztatok. Majd ha elmegyunk akkor bizonyithattok. Ti mar itt csusztatok,de igerjuk fogtok is ha lesz ra esely.puszi kurvak
    ...

    Miről beszélsz te nyomorék? Mikor volt ez? Mutassátok meg a középszakaszban mekkora nagylegények vagytok!!
    2016ra gondolsz amikor addig ugattatok amíg be nem jött az Olaj b közép? Utána meg kussoltatok és rohantatok fel a buszra? Falusi gyökér paraszt 15 éve szopóágon vagytok persze hogy minden apró sikert 1000szeresen próbáltok meglovagolni.
    Csak közben fordítva ültök a lovon......
    Egy gyalázatosan elcsalt meccsre vagytok büszkék????

     
  • 122denes2018március10.21:03ÚjVálasz

    A mérkőzést nézve az a kérdés vetődött fel bennem ki a szövetség csapata mert szinte minden olaj meccs után azt írják hogy a bírók nyerték meg a mérkőzést nem szeretnék a szövetség csapata lenni. A bírók ténykedéséről csak annyit szépen elcsalták a meccset, az olaj meg rosszul játszott. ettől függetlenül nem kell csalni.

     
  • 121mte012018március10.21:02ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Miről beszélsz, te húgyos?

    Meccs végén az egyik falusi (szerintem egyetemista B.pesten élő okoska) mutogatott a szolnokiaknak aztán kifutott a csarnokból...

    MTE ultras ha-ha-ha... :)))
    ...

    Csak úgy megsúgom hogy az ultras nem volt a helyszínen :)
    Csak egy kis történet.Mikor szlovákiába volt Alpok meccsünk hazafele beugrottunk mekizni ahol ott voltak az olaj "ultrasok" (ekkor volt a mafc-szolnok meccs) fülüket farkukta behúzták annyira kemények voltak :)
    De mind1 is többet nem írok mert Rubinak teljesen igaza van :) (121)

     
  • 120drive2018március10.20:54ÚjVálasz
    Idézet: nemdeandre
    A kupára azèr kiverted a rèpát pocegèr.
    Te idènyenkènt 8-11 szer edzőt váltanál,szerencse hogy egy senki vagy..
    ...

    Neked jó meccs volt köcsög? Akkor nem sok kosárlabda mérkőzést láttál. Mondjuk az eszedhez mérten nem is lehet többet várni tőled. Bohóc!

     
  • 119egismte12018március10.20:52ÚjVálasz
    Idézet: arpadarpad
    Hamarabb volt buckázás, mint faluzás.
    Amúgy jó, hogy nem láttam. Mindegy, hogy milyen volt a fújás, úgyis, csak az marad meg, hogy vereség.
    ...

    Akkor kezd elölről az olvasást

     
  • 118szakerto2018március10.20:51ÚjVálasz
    Idézet: RicsiVas
    Parasztok! Amikor elutaztunk szolnokra,akkor meg fuleteket,farkatokat behuztatok. Majd ha elmegyunk akkor bizonyithattok. Ti mar itt csusztatok,de igerjuk fogtok is ha lesz ra esely.puszi kurvak
    ...

    Miről beszélsz, te húgyos?

    Meccs végén az egyik falusi (szerintem egyetemista B.pesten élő okoska) mutogatott a szolnokiaknak aztán kifutott a csarnokból...

    MTE ultras ha-ha-ha... :)))

     
  • 117Gigi2018március10.20:51ÚjVálasz
    Idézet: spartan300hun
    Én elviselem a trollokat, de a T. BB1 igazán kitilthatná ezt a “szakerto” bohócot.
    ...

    Vedd már észre,hogy csak @opat, a cég embere,és ha nem lenne ,akkor nem írogatna szinte senki. Azért van,hogy lázítson. Nézd meg pl. lesz egy-Körmend-Alba vagy hasonló,akkor oda írogat,ma nem írt az Alba_Paksra,mert nincs jelentősége és nem tud feszkózni.Mindig oda írogat,ahol harapnak rá, ja és több néven (NICK) is írogat

     
  • 116derike2018március10.20:51ÚjVálasz

    Halkan kérdezném, hogy melyik csapatban dobtak többet a magyarok? :)

     
  • 115nemdeandre2018március10.20:49ÚjVálasz
    Idézet: drive
    Köszönjük szépen Alekszics! Jól felkészitetted a csapatot a Körmend ellen akik szerdán szoptak több mint 30 ponttal és csütörtökön utaztak haza .
    ...

    A kupára azèr kiverted a rèpát pocegèr.
    Te idènyenkènt 8-11 szer edzőt váltanál,szerencse hogy egy senki vagy..
    Jó kis meccs volt,jót szórakoztunk,drámáztunk,a foglalkozás elèrte cèlját,grat Körmendre.holnap falunap lesz :D

     
  • 114randymarsh2018március10.20:48ÚjVálasz
    Idézet: drive
    Köszönjük szépen Alekszics! Jól felkészitetted a csapatot a Körmend ellen akik szerdán szoptak több mint 30 ponttal és csütörtökön utaztak haza .
    ...

    Jól mondod! Ebben vereségben a "mester" is vastagon benne van. Plusz még Polyák indokolatlan mellőzését is hozzátehetjük ahhoz, amit mondasz. El kellene már zavarni ezt a többszörösen bukott bohócot.
    Mindezektől függetlenül, ez a meccs a miénk volt. Milosevic kamu lépéshibája, ami kosár+falt kellett volna legyen és a kivédekezett utolsó támadás... a többit pedig nem is mondom.

     
  • 113RicsiVas2018március10.20:47ÚjVálasz

    Parasztok! Amikor elutaztunk szolnokra,akkor meg fuleteket,farkatokat behuztatok. Majd ha elmegyunk akkor bizonyithattok. Ti mar itt csusztatok,de igerjuk fogtok is ha lesz ra esely.puszi kurvak

     
  • 112Csapajev elvtárs2018március10.20:46ÚjVálasz

    Ez egy jó és izgalmas meccs volt. Nem gondoltam volna, hogy a Körmend jól szervezetten és higgadtan fog kosarazni, a Szolnok pedig nagyon kapkodva. Az előzmények alapját sima Olaj győzelmet gondoltam.
    A mérkőzés statját böngészve, azért az feltűnik, hogy a Szolnok vereségében elsősorban a brutál rossz hazai dobószázalék (39,7%) játszott fő szerepet. Nyilván, hogy egy nagy nehezen 1 pontra megfordított meccs utolsó pillanatában befújt (amúgy szerintem jogos) fault nem esett jól a szolnokiaknak.
    Izgalmas lesz a vége és a rájátszás úgy hiszem.

     
  • 111szakerto2018március10.20:46ÚjVálasz
    Idézet: drive
    Köszönjük szépen Alekszics! Jól felkészitetted a csapatot a Körmend ellen akik szerdán szoptak több mint 30 ponttal és csütörtökön utaztak haza .
    ...

    Te miről beszélsz? A csapat minden dicséretet megérdemel, de ilyen ellenszélben nem lehet játszani...

     
  • Idézet: szakerto
    Megint nem nézted a meccset te szombathelyi kutya. Mit gratulálsz? Ehhez? Még a végén elhiszik, hogy szolnoki vagy...
    ...

    Döntsétek már el, hogy ki Szhelyi!? :DD
    Azért szólok, hogy mi egy másik pályán játszottunk de azért jópofák vagytok.

     
  • 109drive2018március10.20:41ÚjVálasz

    Köszönjük szépen Alekszics! Jól felkészitetted a csapatot a Körmend ellen akik szerdán szoptak több mint 30 ponttal és csütörtökön utaztak haza .Mi egész héten készültünk a te taktikád szerint ,ami látszik mennyit ért. Egy csapat amelyik hazai pályán ilyen szar.l képes játszani nem is érdemel győzelmet.Sajnos az a véleményem ,hogy jövő pénteken a filkó is elver bennünk mert a kíváló edzőnk megint egy jó taktikát dolgoz ki. Báder félre kellene tenni a haverságot és elzavarni innen az egyszer már itt megbukott edzőt mert rámegy a bajnokság a nagy tudására.

     
  • 108egis2018március10.20:40ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Megint nem nézted a meccset te szombathelyi kutya. Mit gratulálsz? Ehhez? Még a végén elhiszik, hogy szolnoki vagy...
    ...

    Nyugi!
    Nyert a Falco Zalaegerszegen.
    Szép lett a Te estéd is.

     
  • 107spartan300hun2018március10.20:39ÚjVálasz

    Én elviselem a trollokat, de a T. BB1 igazán kitilthatná ezt a “szakerto” bohócot.
    Én úgy gondolom hogy az a szintű fröcsögés és aljaskodás, amit művel az méltatlan a magyar kosárlabdához és valamennyi csapat szurkolóihoz...

     
  • 106szakerto2018március10.20:34ÚjVálasz
    Idézet: rouge_fromnyc
    GRATULA KÖRMENDRE,
    megérdemelték,
    hét emberrel ezt a Körmendet
    ilyen szar dobóformával nem lehet legyőzni, ahhoz túl jó csapat.

    Meg se érdemeltük volna a győzelmet.
    ...

    Megint nem nézted a meccset te szombathelyi kutya. Mit gratulálsz? Ehhez? Még a végén elhiszik, hogy szolnoki vagy...

     
  • 105szakerto2018március10.20:33ÚjVálasz

    Fanning gyerek végig színészkedte a meccset EGY technikait sem kapot!!!

    Volt egy jelent mikor színészkedett, rá pár mp-re meg csak kinevette a bíró a játékost! 3 technikait legalább kapnia kellett volna meg egy Jászai Mari-díjat.

    Mocskos, undorító játékvezetés! Ha Milosevics lett volna a negró helyében, akkor eltiltották volna őt 3 meccsre... Nevetséges, következetlen játékvezetés! Nyerges úr tegye a dolgát.

     
  • 104rouge_fromnyc2018március10.20:32ÚjVálasz

    GRATULA KÖRMENDRE,
    megérdemelték,
    hét emberrel ezt a Körmendet
    ilyen szar dobóformával nem lehet legyőzni, ahhoz túl jó csapat.

    Meg se érdemeltük volna a győzelmet.

    Alekszics most megint szarul meccselt.

    Semmi gond, megyünk tovább,
    a bajnokság még most kezdődik,
    jó helyen állunk....csak sérülés ne legyen...

    MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!

     
  • 103randymarsh2018március10.20:31ÚjVálasz

    Mennyit fizettetek ezért a két meccsért? Remélem legalább jól megfizettétek ezeket a mocskokat ezért és a körmendi meccsért is. Gratulálok a sikeres üzlethez!

     
  • 102arpadarpad2018március10.20:30ÚjVálasz
    Idézet: mte01
    Ha ti így akkor mi is.Vagy szerinted hagyjuk hogy hónapok óta minden egyes cikk allat fikázzák a körmendi csapatot?Remélem ezzel a vereséggel visszavesz 1-2 szolnoki.(ne vedd magadra)
    ...

    Hamarabb volt buckázás, mint faluzás.
    Amúgy jó, hogy nem láttam. Mindegy, hogy milyen volt a fújás, úgyis, csak az marad meg, hogy vereség.

     
  • 101spartan300hun2018március10.20:28ÚjVálasz
    Idézet: castle
    Csak tudod rohadt boszantó, hogy a bírók döntik el melyik legyen a győztes csapat. Ez nagyon szomorú, mert így már nem a kosárlabdáról szól.
    ...

    Én nyilván másképp látom, szerintem nem a birókon múlt. Pontatlanul, nagy hiba százalékkal és kevés asziszttal játszott a Szolnok. Mi meg ezekben jobbak voltunk.
    Ez egy egylabdás meccs volt. Gratulálok mégegyszer a csapatomnak, és tisztelet az ellenfélnek!!!
    MTE!!!

     
  • 100egismte12018március10.20:28ÚjVálasz
    Idézet: South vasi joe
    Mit vársz egy buckától. Azt hiszik hogy Nyerges doktor mindent el tudd intézni. Csak kosarat nem tudd dobni helyettük.
    ...

    Hagy abba, kérlek! Örülj, ahogy én is! Békében!!

     
  • 99westsucks2018március10.20:28ÚjVálasz
    Idézet: akagi
    Szégyelld magad ! Sopron egykor népszavazással maradt magyar !
    ...

    Ismered annak a népszavazásnak az igazi történetét?

     
  • 98apuci19752018március10.20:27ÚjVálasz

    Feleennyi színészkedésért kiállították Milot..... No comment... Ami végén történt én tuti kiállítást adtam volna színészkedésért.....

     
  • 97South vasi joe2018március10.20:27ÚjVálasz
    Idézet: mte01
    Ha ti így akkor mi is.Vagy szerinted hagyjuk hogy hónapok óta minden egyes cikk allat fikázzák a körmendi csapatot?Remélem ezzel a vereséggel visszavesz 1-2 szolnoki.(ne vedd magadra)
    ...

    Mit vársz egy buckától. Azt hiszik hogy Nyerges doktor mindent el tudd intézni. Csak kosarat nem tudd dobni helyettük. Hol volt a sima szolnoki győzelem meg kaptok sima húszat, nagy volt az arc a buckáknál.

     
  • 96egismte12018március10.20:26ÚjVálasz

    Alapszakasz meccs! Meglepetésre győztünk! Történt több? Nem! Holnap is lesz nap? Igen!
    Take it easy emberek! Azzal jobban érzitek magatokat, hogy megy a basztatás? A trollokkal meg a föld alá!
    Jó meccs volt, izgalmas volt, fizikális volt, nem véletlenül játszik mindkét csapat évek óta a nemzetköziben, voltak jó egyéni teljesítmények, szép megoldások, örüljünk, hogy ilyen meccset itthon láttunk!!!
    Mindörökké MTE!

     
  • 95castle2018március10.20:26ÚjVálasz
    Idézet: mte01
    Ha ti így akkor mi is.Vagy szerinted hagyjuk hogy hónapok óta minden egyes cikk allat fikázzák a körmendi csapatot?Remélem ezzel a vereséggel visszavesz 1-2 szolnoki.(ne vedd magadra)
    ...

    Ez egy tipikus "úgy kezdődött, hogy visszaütött", nem? ;)

    Na mindegy! Megyek, amíg el nem kezdődik az oda-vissza okádás. Kár lenne ezért az estéért! További szépet! Előre a 200-ig egy óra alatt!!! Hogy örülhetnek most a bb1-nél! :DDD

     
  • 94mte012018március10.20:21ÚjVálasz
    Idézet: olajheart
    Sajnos körmendi normális hozzászólásból sincs sok.. mondhatni k.. kevés.. a lázam felment.. drága csapatom menni kell tovább.. csatát vesztettünk nem háborút...
    ...

    Ha ti így akkor mi is.Vagy szerinted hagyjuk hogy hónapok óta minden egyes cikk allat fikázzák a körmendi csapatot?Remélem ezzel a vereséggel visszavesz 1-2 szolnoki.(ne vedd magadra)

     
  • 93castle2018március10.20:21ÚjVálasz
    Idézet: kgaby17
    Hát szolnokiból sem igazán sajnos..
    ...

    Magyarországon sincs sok értelmes beszéd mostanában, nem? :(((

     
  • 92csak.a.kmd2018március10.20:21ÚjVálasz
    Idézet: olajheart
    Sajnos körmendi normális hozzászólásból sincs sok.. mondhatni k.. kevés.. a lázam felment.. drága csapatom menni kell tovább.. csatát vesztettünk nem háborút...
    ...

    nézd már meg kik hőbörögtek a legelsők között??
    ja a szolnokiak? tényleg

     
  • 91akagi2018március10.20:20ÚjVálasz
    Idézet: westsucks
    Soproniként eltakarodhadsz haza osztrákiába
    ...

    Szégyelld magad ! Sopron egykor népszavazással maradt magyar !

     
  • 90castle2018március10.20:20ÚjVálasz
    Idézet: egismte1
    Egy, azaz egy szólt be nektek, miután 2 kezdte tőletek!!!
    ...

    "miután 2 kezdte tőletek"

    Melyik kettő??? A szakerto nick szombathelyi!! Vas megyei "barátotok"! Lassan én is lehiggadok...rohadt bosszantó a szürke marhák ökörségei. Nagyon remélem, megérjük, hogy a PO-t külföldi sporik fújják.

     
  • 89kgaby172018március10.20:20ÚjVálasz
    Idézet: olajheart
    Sajnos körmendi normális hozzászólásból sincs sok.. mondhatni k.. kevés.. a lázam felment.. drága csapatom menni kell tovább.. csatát vesztettünk nem háborút...
    ...

    Hát szolnokiból sem igazán sajnos..

     
  • 88Bolognai2018március10.20:19ÚjVálasz
    Idézet: faradtkelet
    5v8...
    Falunap ALERT!
    ...

    Ide ment

     
  • 87Bolognai2018március10.20:18ÚjVálasz

    Fideszes Tao csaló csapatod és a középszerűségtől besárguló falufóbiás fejed kezelést igényel!Csak az megint Play outtal fog járni de közeleg az idő!Törődj bele,hogy a falu 10 évre elkerült bennetek ebbe a sportágba!

     
  • 86nick2018március10.20:17ÚjVálasz
    Idézet: kmd2000
    Dobószázalék:
    39,7%(Szolnok)-50,9%(Körmend)
    Büntetők:
    22(Szolnok)-9(Körmend)
    ...

    És tegyük hozzá, hogy a Szolnoknál 18 fault, a Körmendnél 21. A Szolnoknál 9 assist, a Körmendél 22.

     
  • 85olajheart2018március10.20:17ÚjVálasz
    Idézet: csak.a.kmd
    +1
    Az első normális szolnoki, köszönjük
    ...

    Sajnos körmendi normális hozzászólásból sincs sok.. mondhatni k.. kevés.. a lázam felment.. drága csapatom menni kell tovább.. csatát vesztettünk nem háborút... a mk előtt is másnak osztották ki az aranyat.. aztán jött a három nap.. hajrá olaj..

     
  • 84South vasi joe2018március10.20:16ÚjVálasz
    Idézet: nazol
    Emberek, emberek, emberek! Tudom, mindenki nagyon kemény Körmenden és Szolnokon is, de ez egy alapszakasz meccs volt. Erre kell ennyire lázadni?!
    ...

    Senki nem mondta hogy lesz keresni valónk! De nektek sem lesz egyszerű.

     
  • 83egismte12018március10.20:15ÚjVálasz
    Idézet: castle
    "A vereséget méltósággal,- a győzelemet alázattal."

    Ne haragudj, de abszolút kisebbségben vagytok Ti normális körmendi szurkerek.
    ...

    Egy, azaz egy szólt be nektek, miután 2 kezdte tőletek!!!

     
  • 82egismte12018március10.20:14ÚjVálasz
    Idézet: nazol
    Emberek, emberek, emberek! Tudom, mindenki nagyon kemény Körmenden és Szolnokon is, de ez egy alapszakasz meccs volt. Erre kell ennyire lázadni?!
    ...

    Köszönjük szépen! Tőlünk nem igazán olvashattál bajnoki döntőt, azzal mindenki tisztában van, hogy melyik a három legerősebb játékosállományú csapat!!!

     
  • 81nick2018március10.20:13ÚjVálasz

    Két bajnokesélyeshez méltó küzdelem volt. Szinte végig vezettünk, de aztán majdnem kiénekelte a csapat szájából a sajtot a Szolnok. Azt hiszem az utolsó akciónál nem volt vitás a fault, a sporik visszanézték videón, de azt gondolom csak az volt a kérdés, hogy 2 vagy 3 dobás jár-e, és elég egyértelmű volt, hogy 3. Beszédes volt, hogy a szolnoki játékosok sem reklamáltak. Jó volt, hogy Hollins kihagyta a 3. büntetőt, mert így fel is kellett vinni a labdát és nem lehetett időt kérni. Ami vitatható, az az utolsó előtti körmendi támadásnál a gyűrű alatt szabályos volt-e a szolnokiak szerelése, ami nem vitatható, hogy az ebből indított támadásnál Perry ellépte, de nem szólt a síp, mindegy, így nem volt jelentősége. Még inkább emeli az eredmény értékét, hogy a csapat Csorvási Milán nélkül aratta ezt a sikert. Milán pedig az utóbbi időben talán a legfontosabb ember a csapatban. A középszakasz előtt az éllovasok egymás közötti csatájában sokat ér minden győzelem pláne egy idegenbeli siker.
    SZÉP VOLT FIÚK! HAJRÁ KÖRMEND!

     
  • 80szakerto2018március10.20:13ÚjVálasz
    Idézet: apokolba
    Medves bb1!
    Kérjük a meccs utolsó 2 percét!
    Hogy minden szolnoki lássák a szolnoki kolégák azt amiért feleslegessen vitatkoznak!
    Köszönjük!!
    ...

    Az első félidő egészét is te falusi.

     
  • 79castle2018március10.20:13ÚjVálasz
    Idézet: apokolba
    Medves bb1!
    Kérjük a meccs utolsó 2 percét!
    Hogy minden szolnoki lássák a szolnoki kolégák azt amiért feleslegessen vitatkoznak!
    Köszönjük!!
    ...

    A youtube-on megnézheted: olajtv.

     
  • 78KosárFan72018március10.20:12ÚjVálasz
    Idézet: castle
    Csak tudod rohadt boszantó, hogy a bírók döntik el melyik legyen a győztes csapat. Ez nagyon szomorú, mert így már nem a kosárlabdáról szól.
    ...

    Kajak nem értelek.
    Az rendben van, ha a meccs közben 22-6 a büntető arány nektek, de az utolsó kosárnál ne fújjon faultot? :D
    Benczúr te vagy az?

     
  • 77apokolba2018március10.20:12ÚjVálasz

    Medves bb1!
    Kérjük a meccs utolsó 2 percét!
    Hogy minden szolnoki lássák a szolnoki kolégák azt amiért feleslegessen vitatkoznak!
    Köszönjük!!

     
  • 76kmd20002018március10.20:12ÚjVálasz

    Dobószázalék:
    39,7%(Szolnok)-50,9%(Körmend)
    Büntetők:
    22(Szolnok)-9(Körmend)

     
  • 75egismte12018március10.20:12ÚjVálasz
    Idézet: jobarat944
    Sok szürke hiba! De nem oda-vissza! Csak oda!
    ...

    Olvasd vissza a függetleneket. Szar így kikapni, elhiszem, őrjöngenék én is, de nézzétek majd vissza!!

     
  • 74jobarat9442018március10.20:11ÚjVálasz

    Ilyen ellenszélnél Körmenden az alsó 5 sor a pályán balhézott volna...

     
  • 73castle2018március10.20:11ÚjVálasz
    Idézet: egis
    A vereséget méltósággal,- a győzelemet alázattal.
    A Körmendnél 22 assziszt, a házigazdáknál 9!!!
    Streetball????
    ...

    "A vereséget méltósággal,- a győzelemet alázattal."

    Ne haragudj, de abszolút kisebbségben vagytok Ti normális körmendi szurkerek. Az itteni többséget nem véletlenül szekálják az ország minden szegletéből. Legjobban éppen a szomszédból.

     
  • 72kymie2018március10.20:11ÚjVálasz
    Idézet: jobarat944
    Sok szürke hiba! De nem oda-vissza! Csak oda!
    ...

    Fo az objektivitas.

     
  • 71szakerto2018március10.20:10ÚjVálasz

    A végén mikor a falusiak “Fepu”-ja kezet csókolt Nyergesnek... Szép jelenet volt... :)))

     
  • 70nazol2018március10.20:10ÚjVálasz

    Emberek, emberek, emberek! Tudom, mindenki nagyon kemény Körmenden és Szolnokon is, de ez egy alapszakasz meccs volt. Erre kell ennyire lázadni?! Szerencsétlen MTE örülhet végre valaminek, az utóbbi években rohadt nagy a frusztráció arrafelé. Igaz, hogy az utolsó támadásunkál azt a védekezést még a kenyai ötödosztályban sem fújják le... de legyen így. A rájátszásban majd jön egy Alba, Falco, vagy Olaj, aki kiteszi a kis seggüket a balvégre és lehet osztogatni a tornateremben a papír aranyérmeket megint.
    De, most győztetek! Én gratulálok nektek! Csak könyörgöm, ne higgyétek már el emiatt, hogy bármi keresnivalótok lesz a bajnoki döntőben!

     
  • 69jobarat9442018március10.20:09ÚjVálasz
    Idézet: egismte1
    Óriási győzelem, óriási gratula! Örüljünk egyszerűen, ne provokáljunk,ne fröcsögjünk vissza!!! Úgyis jön a szekér, meg a falu, meg a többi! Oda,vissza sok szürke hiba!!! A győzelem a lényeg!!!
    ...

    Sok szürke hiba! De nem oda-vissza! Csak oda!

     
  • 68papika2018március10.20:09ÚjVálasz

    Semleges nézőként gratulálok a körmendieknek,hogy ilyen ellenszél mellett is győzni tudtak.

     
  • 67castle2018március10.20:09ÚjVálasz
    Idézet: csak.a.kmd
    te autista gyökér :D
    ha kikapunk, ha nyerünk te csak szidod a csapatunk, városunk....


    ...

    mivel ő egy szombathelyi troll!

     
  • 66tyrex2018március10.20:09ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Hol voltál a vendégszektorból, falusi? Művelted a földet te kutya?
    ...

    Munkanap volt a mai, te gyökér ! Bár honnan is tudhatnád,a diliházban,ahol élsz,mind egyformák a napjaid.
    A szekereket meg csak a környéketeken lehet látni, földműves parasztok.
    Szar lehet ilyenkor szolnokinak lenni.
    Bruhaha....................

     
  • 65egis2018március10.20:08ÚjVálasz
    Idézet: castle
    Nem a szerencsésebb nyert, hanem akinek a szürke patkányok besegítettek!
    ...

    A vereséget méltósággal,- a győzelemet alázattal.
    A Körmendnél 22 assziszt, a házigazdáknál 9!!!
    Streetball????

     
  • 64South vasi joe2018március10.20:08ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Hol voltál a vendégszektorból, falusi? Művelted a földet te kutya?
    ...

    Te hol voltál ősszel bucka kutya? Magas volt a vízállás a Dunán? Vagy már a Tiszánál elakadtál?

     
  • 63akagi2018március10.20:08ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    A MAGYAR KOSÁRLABDA SZÉGYENE VOLT EZ A MECCS! ILYEN M*CSKOS CSALÁST RÉG LÁTTAM A TISZALIGETBEN...
    ...

    Te jársz Szolnokra meccsre ? Eddig úgy tudtuk Falco drukker vagy. :)

     
  • 62apokolba2018március10.20:07ÚjVálasz

    Ember!
    Én kivuláloként mondom hogy annyi reklamálást még nem láttam a pályán mint a nagy milotok!
    Adric könyökösökről meg ne is beszéljünk..
    Perry ziccere meg akkora lépés volt hogy még a vak is meglátta volna!!
    Utolsó dobásnál meg nem ért földet a dobó játékis és ezért volt fault!!
    Ennyi!

     
  • 61castle2018március10.20:07ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    A MAGYAR KOSÁRLABDA SZÉGYENE VOLT EZ A MECCS! ILYEN M*CSKOS CSALÁST RÉG LÁTTAM A TISZALIGETBEN...
    ...

    Kussolj te vas megyei b@rom!!!

     
  • 60csak.a.kmd2018március10.20:07ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    A MAGYAR KOSÁRLABDA SZÉGYENE VOLT EZ A MECCS! ILYEN M*CSKOS CSALÁST RÉG LÁTTAM A TISZALIGETBEN...
    ...

    te autista gyökér :D
    ha kikapunk, ha nyerünk te csak szidod a csapatunk, városunk....

     
  • 59kymie2018március10.20:07ÚjVálasz

    Hu micsoda tudositast sikerult osszerittyentenie a tisztelt szerkesztoknek... :DDD

     
  • 58istipisti2018március10.20:07ÚjVálasz

    GRAT. Körmendre ! Nagyon fogy az Olaj előnye...Többen már2 hónappal ezelőtt bajnokot avattak!

     
  • 57kmd20002018március10.20:07ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    A MAGYAR KOSÁRLABDA SZÉGYENE VOLT EZ A MECCS! ILYEN M*CSKOS CSALÁST RÉG LÁTTAM A TISZALIGETBEN...
    ...

    Elképzelem ahogy könnyes szemmel vergődsz a gép előtt, te élettelen lelkiszegény...:DD

     
  • 56jobarat9442018március10.20:07ÚjVálasz

    Most tényleg büszkék vagytok Körmendiek erre (az így megszerzett) a győzelemre???
    Ez komoly???

     
  • 55castle2018március10.20:07ÚjVálasz
    Idézet: spartan300hun
    Sajnálom. Lehet kulturáltan is megvitatni a mérkőzést. Sokaknak nem megy, klubtól független dolog ez.
    ...

    Csak tudod rohadt boszantó, hogy a bírók döntik el melyik legyen a győztes csapat. Ez nagyon szomorú, mert így már nem a kosárlabdáról szól. Bár örülhetnénk, mert legalább kamu dolgokkal senkit sem állítottak ki az Olajtól. :(

     
  • 54egismte12018március10.20:06ÚjVálasz

    Óriási győzelem, óriási gratula! Örüljünk egyszerűen, ne provokáljunk,ne fröcsögjünk vissza!!! Úgyis jön a szekér, meg a falu, meg a többi! Oda,vissza sok szürke hiba!!! A győzelem a lényeg!!!

     
  • 53piros7103212018március10.20:06ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Megnyerették a m*cskos falusiakkal had nyerjenek valamit! MAGYARORSZÁG SZÉGYENEI!
    ...

    Te világ ökre! Falusizol, mikor nem is vagy szolnoki! A tehenet fejed reggelente! Te agyatlan! Örülj, hogy a normális Szolnokiak még nem dobáltak meg!

     
  • 52Ballfax2018március10.20:06ÚjVálasz

    Szarnám le, ha tiszta játékkal nyert volna a Körmend, de így, mocskos bírói (el)fújással,Hollins csapkodós védekezésével (amire semmit se fújtak) és a végén a lábbeakasztós falttal megnyert meccsen újra bemutatta a Körmend, hogy még mindig ők Mo. szégyencsapata.

     
  • 51KosárFan72018március10.20:06ÚjVálasz
    Idézet: kymie
    Megnyerettek... Perry "gyoztes" kosara akkora lepes volt, mint a haz. Elotte meg fault a palank alatt. Ha nincs az utolso 3 bunteto, akkor 22-6 a buntetoarany, igy lett 22-9.
    ...

    Nem ehhez a fújáshoz vannak szokva. A 22-9 nekik már csalás vendég oldalra xD xD

     
  • 50csak.a.kmd2018március10.20:06ÚjVálasz
    Idézet: castle
    Ha egy utolsó másodperces triplával nyertek, mint Körmenden, akkor gratulálok, de így hogy a szürke patkányok toltak meg a két ponttal benneteket, ez így okádék!
    ...

    tudsz te mást is mondani mint bírózni?
    a többi fújás a fault arányok stb azt már nem látja a vak szemed neked se..

     
  • 49South vasi joe2018március10.20:05ÚjVálasz
    Idézet: westsucks
    Mocskos csalók csak így tudják szorossá tenni az alapszakaszt, Potocnik egy féreg vagy jössz te még Szolnokra
    ...

    Ti meg körmendre.

     
  • 48davek2018március10.20:05ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Hol voltál a vendégszektorból, falusi? Művelted a földet te kutya?
    ...

    Vegyél vissza kisgyerek, kevés vagy te ide még, bár az is maradsz!

     
  • 47szakerto2018március10.20:04ÚjVálasz

    A MAGYAR KOSÁRLABDA SZÉGYENE VOLT EZ A MECCS! ILYEN M*CSKOS CSALÁST RÉG LÁTTAM A TISZALIGETBEN...

     
  • 46South vasi joe2018március10.20:04ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Ökrös meccs végén ordibált a komisszárral... Holnap már nem fog dolgozni úgy vélem... :))))

    A csaló amerikai egyetemi streetball csapat csak így tud nyerni? :)
    ...

    Azért nem fog dolgozni mert nem nyertetek. Mi van felétek diktatúra? Bár közelebb vagytok koreához. Ott divat ez bucka

     
  • 45piros7103212018március10.20:04ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Meg lesz ennek a meccsnek a következménye. Ökrös meg Nyerges már intézkedett a meccs után. Egész első félidőben és az utolsó negyed végén tolták a tornatermi falusiakat...
    ...

    Te szegény szerencsétlen!

     
  • 44castle2018március10.20:04ÚjVálasz
    Idézet: csak.a.kmd
    +1
    Az első normális szolnoki, köszönjük
    ...

    Ha egy utolsó másodperces triplával nyertek, mint Körmenden, akkor gratulálok, de így hogy a szürke patkányok toltak meg a két ponttal benneteket, ez így okádék!

     
  • 43spartan300hun2018március10.20:04ÚjVálasz
    Idézet: castle
    már rögtön utánad jött egy tajparaszt szurkertársad!
    ...

    Sajnálom. Lehet kulturáltan is megvitatni a mérkőzést. Sokaknak nem megy, klubtól független dolog ez.
    Mindenestre én örülök, mert nyert egy kemény mérkőzésen a Körmend, egy nagyon erős Szolnok ellen. De hosszú még a bajnokság...

     
  • 42szakerto2018március10.20:03ÚjVálasz
    Idézet: South vasi joe
    Mi van bucka? Savanyú a szőlő? Szoktál hozzá. Ez van.
    ...

    Hol voltál a vendégszektorból, falusi? Művelted a földet te kutya?

     
  • 41akagi2018március10.20:02ÚjVálasz

    Valahogy az első félidőben érezni lehetett hogy nincs top formában a Szolnok. Szoros volt végig. Egy labdás meccs volt, amit a Körmend, megérdemelten nyert meg. Ennyi. A játékvezetők, korrekt fújást mutattak be. Bár számszerűleg, több faultot fújtak a Körmend ellen, de ez nem befolyásolta a meccs végkimenetelét.

     
  • 40csak.a.kmd2018március10.20:01ÚjVálasz
    Idézet: atibacsi
    Jobb csapat volt ma a Körmend, sok volt az egyénieskedés a játékunkban. Ha nyertünk volna, közepes játékkal tettük volna azt. Nem ment ma, ennyi. Menni kell tovább, hajrá Olaj!
    ...

    +1
    Az első normális szolnoki, köszönjük

     
  • 39westsucks2018március10.20:01ÚjVálasz

    Mocskos csalók csak így tudják szorossá tenni az alapszakaszt, Potocnik egy féreg vagy jössz te még Szolnokra

     
  • 38kmd20002018március10.20:01ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Ökrös meccs végén ordibált a komisszárral... Holnap már nem fog dolgozni úgy vélem... :))))

    A csaló amerikai egyetemi streetball csapat csak így tud nyerni? :)
    ...

    Na most vagy bajba mi?Nem tudod polírozni a répát a körmendi vereségre úgyhogy elő kell ásni a régi kazettákat, hogy ne sírva és feszülten aludj el.

     
  • 37castle2018március10.20:01ÚjVálasz

    Miért kell mindig főszereplővé válnia a szürke patkányoknak??? Semmi gond nem lenne, ha nem a szürke patkányok döntenék el a mérkőzéseket.

     
  • 36pirosf2018március10.20:00ÚjVálasz

    Szolnok nem Velence. :)

     
  • 35South vasi joe2018március10.19:59ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Meg lesz ennek a meccsnek a következménye. Ökrös meg Nyerges már intézkedett a meccs után. Egész első félidőben és az utolsó negyed végén tolták a tornatermi falusiakat...
    ...

    Mi van bucka? Savanyú a szőlő? Szoktál hozzá. Ez van.

     
  • 34kmd20002018március10.19:59ÚjVálasz
    Idézet: kmd2000
    Grat a fiúknak!Nagyon nagyot játszottak, de simább is lehetett volna.Szerencsére a Szolnok ma nem volt formában.
    ...

    Ja meg a 22-9-es büntetőarány...

     
  • 33castle2018március10.19:59ÚjVálasz
    Idézet: spartan300hun
    Szép volt fiúk! Hajrá Körmend!
    Egy nagyon jó Szolnokot győztünk le!
    ...

    már rögtön utánad jött egy tajparaszt szurkertársad!

     
  • 32markon1562018március10.19:58ÚjVálasz
    Idézet: westsucks
    Ezek után hőbörögjenek a körmendiek hogy mindig ellenük fújnak
    ...

    +1

     
  • 31szakerto2018március10.19:57ÚjVálasz

    Ökrös meccs végén ordibált a komisszárral... Holnap már nem fog dolgozni úgy vélem... :))))

    A csaló amerikai egyetemi streetball csapat csak így tud nyerni? :)

     
  • 30castle2018március10.19:57ÚjVálasz
    Idézet: egis
    Férfias küzdelem volt,- méltó a két csapat hírnevéhez.
    Gratulálok mindkét csapatnak.
    A szerencsésebb nyert és ezek most mi voltunk.
    MTE
    ...

    Nem a szerencsésebb nyert, hanem akinek a szürke patkányok besegítettek!

     
  • 29tyrex2018március10.19:57ÚjVálasz

    Gratulálok a csapatomnak,megint egy sima,hátradőlős 1 pontos győzelem.
    Ez az olaj tényleg nem Venezia, hanem egy sz@r csapat!!!!! Könyökölők,reklamálók,alattomosak.

    MTE!!!!!

     
  • 28spartan300hun2018március10.19:57ÚjVálasz

    Szép volt fiúk! Hajrá Körmend!
    Egy nagyon jó Szolnokot győztünk le!


    ( lesz itt fröcsögés mindjárt, a vereséget a sok Tajgetosz-pozitív nem tudja elviselni, és biztos lesz arcoskodó a győztes oldalról is; majd visszanézek később szörnyülködni...)

     
  • 27atibacsi2018március10.19:57ÚjVálasz

    Jobb csapat volt ma a Körmend, sok volt az egyénieskedés a játékunkban. Ha nyertünk volna, közepes játékkal tettük volna azt. Nem ment ma, ennyi. Menni kell tovább, hajrá Olaj!

     
  • 26mte012018március10.19:57ÚjVálasz

    Falu vs buckalakók 2-0!!!
    Bíróztok? XD

    Nézzétek meg már a büntetőarányt. Szolnok 22/14!!!! mi 9/6!

    szakerto + társai merre vagytok? :D 31-el szopunk?Látom...
    MTE!!

     
  • 25markon1562018március10.19:57ÚjVálasz

    Na ez a meccs után mondják a körmendiek, hogy nekünk fújnak a játékvezetők! Undorító!

     
  • 24kmd20002018március10.19:57ÚjVálasz

    Grat a fiúknak!Nagyon nagyot játszottak, de simább is lehetett volna.Szerencsére a Szolnok ma nem volt formában.Az lehet, hogy volt egy kis segítség nekünk is , de a 39,7-es dobószázalékot nem a bírók hajigálták össze a Szolnoknak illetve az 50,9-est a Körmendnek.MTE!

     
  • 23kymie2018március10.19:57ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Megnyerették a m*cskos falusiakkal had nyerjenek valamit! MAGYARORSZÁG SZÉGYENEI!
    ...

    Megnyerettek... Perry "gyoztes" kosara akkora lepes volt, mint a haz. Elotte meg fault a palank alatt. Ha nincs az utolso 3 bunteto, akkor 22-6 a buntetoarany, igy lett 22-9. Annyi ajandek buntit kaptatok, mint a tenger. Ekozben Andricnak egy szabalyos elzarasa nem volt, Vojvoda es Milo vegig konyokolt, kozben mast nem csinalt egyik sem, mint a biroknak pofazott. De nyilvan a birok hibaja, hogy az egesz meccsen vezettetek vagy egy percig es csak az eredmeny utan futottatok.

     
  • 22castle2018március10.19:56ÚjVálasz

    Pfffff!!! Szépen megfújták a szürke marhák a körmendi győzelmet.

     
  • 21vebsztanhalu2018március10.19:56ÚjVálasz

    Csak sikerült a szürkéknek megtolni a falu szekerét.

     
  • 20egis2018március10.19:56ÚjVálasz

    Férfias küzdelem volt,- méltó a két csapat hírnevéhez.
    Gratulálok mindkét csapatnak.
    A szerencsésebb nyert és ezek most mi voltunk.
    MTE

     
  • 19tortajanos2018március10.19:55ÚjVálasz

    Az eredmény alakulása



    U20

     
  • 18szakerto2018március10.19:55ÚjVálasz

    Meg lesz ennek a meccsnek a következménye. Ökrös meg Nyerges már intézkedett a meccs után. Egész első félidőben és az utolsó negyed végén tolták a tornatermi falusiakat...

     
  • 17South vasi joe2018március10.19:55ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Hol voltak a m*cskos falusiak a vendégszektorból? Úgy volt, hogy szekerekkel jönnek.
    ...

    Ti hol voltatok az ősszel bucka? Magas volt a vízállás a Dunán hogy nem tudtatok akkor átkelni?

     
  • 16westsucks2018március10.19:55ÚjVálasz

    Ezek után hőbörögjenek a körmendiek hogy mindig ellenük fújnak

     
  • 15davek2018március10.19:54ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Hol voltak a m*cskos falusiak a vendégszektorból? Úgy volt, hogy szekerekkel jönnek.
    ...

    Ahonnan ti Körmendről hülyegyerek, menj feküdj le késő van!

     
  • 14Biko922018március10.19:54ÚjVálasz

    Patkany Szakaertooooo mivan?!!! :D :D bujj el. Valtoztass nevet

     
  • 13apuci19752018március10.19:54ÚjVálasz

    Egyszerűbb lenne a szürkéket kiküldeni a meccsekre..... Ők eldöntik,hogy ki nyer..... idióták!!!!!!!!

     
  • 12jobarat9442018március10.19:54ÚjVálasz

    Sikerült elcsalni a meccset a bíróknak!

     
  • 11westsucks2018március10.19:54ÚjVálasz

    Mi volt ez a gyalázatos fújás??????
    Undorító szemétláda szürkék
    Korrekt bíráskodás mellett 15el nyerünk.
    Ilyen hogy létezik?

     
  • 10arpadarpad2018március10.19:53ÚjVálasz

    21mp-el a vége előtt értem haza, akkortól követtem a meccset. Azt nem értem, hogy miért kell lejátszani a 39perc 50 mp-et. Az uccsó 10mp-et kellene lenyomni, úgy hogy ők támadhatnak egyet. Ha bemegy nyernek ( beszokott), ha kimarad (nem szokott) nyerünk.
    Gratulálok az MTE-nek.

     
  • 9nazol2018március10.19:53ÚjVálasz

    Ezek után mondja bármelyik körmendi, h a Szolnokot tolják a bírók! Azt hiszem, h ha ez az utolsó dobás fault Körmenden történik fordított előjellel, akkor néhány szurkoló a pályán lett volna...

     
  • 8szakerto2018március10.19:53ÚjVálasz

    Hol voltak a m*cskos falusiak a vendégszektorból? Úgy volt, hogy szekerekkel jönnek.

     
  • 7South vasi joe2018március10.19:53ÚjVálasz
    Idézet: apuci1975
    " b@ott nagy grat" na szürke marháknak.... A falusi parasztoknak ezt megnyerték......
    ...

    Keleti bucka parasz vagy te. Alföldi bucka

     
  • 6South vasi joe2018március10.19:52ÚjVálasz
    Idézet: szakerto
    Megnyerették a m*cskos falusiakkal had nyerjenek valamit! MAGYARORSZÁG SZÉGYENEI!
    ...

    Te meg a bb1 szégyene vagy

     
  • 5apuci19752018március10.19:52ÚjVálasz

    " b@ott nagy grat" na szürke marháknak.... A falusi parasztoknak ezt megnyerték......

     
  • 4szakerto2018március10.19:51ÚjVálasz

    Megnyerették a m*cskos falusiakkal had nyerjenek valamit! MAGYARORSZÁG SZÉGYENEI!

     
  • 3akagi2018március10.19:51ÚjVálasz

    Szép volt fiúk ! MTE !!!!

     
  • 2davek2018március10.19:50ÚjVálasz

    Sima lett :D

     
  • 1faradtkelet2018március10.19:50ÚjVálasz

    5v8...
    Falunap ALERT!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!