Szőke, Csirke: Fehérvár KC

Dombóvár – A két dombóvári játékos a feljutásért küzd új csapatával.

Két élvonalbeli ajánlata is volt

Szőke Balázs az utolsó utáni pillanatig kitartott a Dombóvár mellett, aztán amikor már biztosnak látszott, hogy nincs tovább, aláírt a B csoportban szereplő Fehérvár KC együtteséhez.

– Valóban elköteleztem magam Fehérvár KC-hez – mondta Szőke a BB1.hu-nak. A csapatnál egyértelműen az a cél, hogy megnyerjük a B csoportot és jövőre a legjobbak között szerepeljünk – mondta Szőke.

A játékos megerősítette, hogy két élvonalbeli együttes is kereste. Kérdésünkre azt sem cáfolta, hogy egyik az Atomerőmű SE együttese volt.

– Sajnálom, ami Dombóváron történt. Érzékenyen érintett. Nyolc éves korom óta járok meccsre, amit ott átéltem, az indított el azon az úton, hogy kosaras legyek. Most is sok fiatal játszik, hát ők sajnos egy darabig nem látnak élvonalbeli felnőtt mérkőzést. Nagyon remélem, hogy lesz még jó csapat a városban. Ha legalább egy B csoportos együttessel rendelkeznek, akkor én magam is szeretnék még itt játszani – fejtette ki véleményét arról, hogy a Dombóvár KC nem tudott érvényes nevezést benyújtani az élvonalba.

Csirke tudja, ki a felelős

A 34 éves Csirke Ferenc is szomorúan emlékezik vissza a dombóvári eseményekre.

– Nagyon sajnálom a történteket. Főleg a szurkolókat. A Dombóvár volt az a csapat, amelyik ellen a legtöbbször játszottam, és bár korábban nem nagyon kedveltek, a végére egész jóba lettünk. Nem igazán értem, hogy miért hagyták tönkre menni a profi kosárlabdát, hiszen Dombóvár neve ezen kívül nem került szóba az országban. Ez volt az egyetlen reklámérték, és mégsem sikerült kihasználni. Én tudom, hogy ezért ki a felelős, de a véleményemet inkább megtartom magamnak. Akit érdekel, felhívhat és elmondom neki – mondta a BB1.hu-nak Csirke.

A kosaras honlapunknak elárulta, már a csütörtöki döntés előtt elígérkezett a fehérváriakhoz. Nem akarta, hogy két szék között a pad alá essen.

– A nyáron folyamatosan hívtak Nagykanizsáról, Bajáról és Fehérvárról. Bár komoly ajánlatot tettek elém, húztam az időt, vártam, hogy mi lesz Dombóváron. Aztán három hete bejelentették, hogy el tudunk indulni az A csoportban, úgyhogy én akkor azt a választ adtam a kérőimnek, hogy maradok. Ezután jött a fordulat, hogy első fokon elutasították a nevezést, a Fehérvár pedig újra megkeresett. Huszadikáig adtak haladékot, így nem tudtam tovább várni, megegyeztem velük. Utólag kiderült, nem döntöttem rosszul, hiszen nem akartam a két szék között a pad alá esni.

 
9aug.2721:33 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

jó lenne, de minimum 3 dolog hiányzik:
pénz (szponzor), játékos és csarnok

 

Én még megtoldom 1 csapattal: Bonyhád

 
7aug.2720:34 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Elárulod a csapatod nevét? Elnézést,nem néztem utána,csak úgy gondoltam,hogy dombóvári vagy.Hajrá Olaj!

 
6aug.2720:23 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Az én csapatomnak nem volt és valószínüleg nem is lesz ilyen nevű légiósa. Őt a Dombóvár igazolta le, fene tudja mi lesz vele.

 
5aug.2718:26 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Thomas Kennedyvel a légiósotokkal mi a helyzet?

 

Fehérváron 2 csapat indul ebben a szezonban az első osztályban!

 

DKC --> Fehérvár KC --> FTC.... Igazi magyaros, vagy inkább amolyan pesties történet ez is :( Senkinek ne legyen kétsége, hogy ki lesz a 14. csapat.

 

HAJRÁ FEHÉRVÁR KC ÉS ALBACOMP! (h)

 

Hajrá Fradi.... Undorító ami itt megy

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek

Szolnok – Az énekes bízik az Olaj győzelmében. Ha nyernek, nagy buli lesz.
 

Czigler még nem vonulna vissza

Nagykanizsa – A 41 éves center a jelenlegihez hasonló szerepkörben még kosarazna a B csoportban.
 

Zakóval kezdtek Lóránték

Valencia – A rájátszás első meccsén 22 ponttal kapott ki a Lagun Aro.
 

Egy fehérvári lépés a bronz felé

Székesfehérvár – A Körmend ismét 10 pontos előnyt eltékozolva kapott ki.
 

A döntőről - Hy Bryan!

Szombathely – A Bumeráng hangja szereti a kosárlabdát és bízik a Szombathely pályaelőnyében.
 

Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK

Szombathely – Bencze bajnok akar lenni, Pór szerint a Falcónak van nagyobb veszíteni valója.
 

Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát

San Sebastian – Lóránt Péterék ma este Valenciában kezdik a rájátszást.
 

Kecskeméten lesz az U23-as döntő

Kecskemét – A fiataloknál is farkasszemet néz egymással az Albacomp és a Körmend.
 

ACB után, válogatott előtt

Budapest – Hanga Ádám 4-5 kilóval izmosabban tért haza és most pótolja a 8 hónapon át nélkülözött levest.
 

A döntőről: Horti Gábor

Budapest – A SportKlub riportere aggódik a szombathelyiekért, nehogy égési sérülések érjék őket.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
ED3Falco - Körmend82-75
ED3Albacomp - Szolnok71-80
B>ABaja - Salgótarján83-91
ED4Körmend - Falco60-63
B1Albacomp - Körmend75-64

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D1Falco - Szolnok05.18. 18:15
B>ASalgótarján - Baja05.19. 18:00
B2Körmend - Albacomp05.20. 18:00
D2Szolnok - Falco05.21. 18:15
B3Albacomp - Körmend05.23. 19:00
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés

  • Sömenek Martin ballagása

  • Extra képek az EC-ről

  • Besiktas Milangaz - Elan Chalon 91-86