Szépen búcsúzott a válogatott
Szombathely – Keller Ákos parádézott az ukránok ellen, megnyertük az utolsó Európa-bajnoki selejtezőnket.
A találkozó elején a magyar játékosok elbúcsúztak a decemberben tragikus hirtelenséggel elhunyt Horváth Zoltántól. A 3000 néző percekig felállva tapsolt.
A nemzeti csapat pedig odaajándékozta a center mezét az Arena Savariának.
Egy perc telt el, mire megszületett az első kosár, Vojvoda dobott ziccert. Nagy csata folyt a pályán, elment közel a negyed fele és még mindig csak 5-5 volt az állás. Az ukránok nagyon szívósan védekeztek, nálunk pedig sok volt a hiba. Főleg a palánk alatt nem bírtunk Lishcuk-ékkal. Dzunics időt is kért, három és fél perccel a negyed vége előtt. Meg is lett az eredménye, mert a végére sokat javultunk és feljöttünk egy pontra (13-14).
A második etap elején sikerült fordítanunk, majd meg is léptünk 4 ponttal. A vendégek kapaszkodtak, de csak az eredmény után rohantak. Cherniy edző három perc után megunta, és 21-19-nél időt kért. Bár egy pillanatra átvették a vezetést, a magyar csapat új erőre kapott és megint elhúzott (28-24). Eltelt újabb három perc, és egy újabb ukrán időkérés következett. Ez sem használt. Lóránt passzából jött rögtön a szokásos Keller-féle alley-up, majd nem sokkal később Hanga is látványos kosarat szerzett. Könnyedén növeltük előnyünket, Lóránt révén pedig fel is javult a palánk alatti játékunk. A félidőben 41-34-re vezettünk.
A negyed krónikájához tartozik még, hogy a szurkolók felállva, vastapssal emlékeztek Horváth Zoltánra a 18. percben (ez volt a center mezszáma).
Vojvoda perceivel indult a második félidő, előbb közelről, majd távolról is betalált a ZTE hátvédje. Először vezettünk a meccsen 10 ponttal (46-36). Aztán megint egy jó időre „beállt az eredményjelző”. Az ukránok egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a gyors, lerohanós kosárlabdánkkal. 3:24 volt hátra, amikor újabb időt kértek a kék mezesek. A különbség azonban csak egyre nőtt. Agresszíven védekeztünk és a támadásainknál is pontosabbak voltunk. A végét elkönnyelműsködtük, így 62-53-as vezetésről várhattuk a záró tíz percet.
Egy kicsit megijedtünk: megnyomták a hajrát az ukránok, és három perc alatt feljöttek öt pontra. Dzunics nem habozott, rögtön időt kért, hogy rendezni tudjuk sorainkat. Volt már kettő is közte - ráadásul dolgunkat nehezítette, hogy fogytán voltunk magas poszton, hiszen Tóth Ádám még az első félidőben megsérült, Lóránt pedig a 36. percben kipontozódott -, ám Fodor triplái és Keller elképesztő zsákolásai a legjobbkor jöttek, így végül a mieink megérdemelt győzelmet arattak.
A lefújás után a játékosok összeborultak, az aréna elhallgatott, a szokásos csatakiáltás helyett pedig ezúttal Horváth Zoltán nevét skandálta a magyar csapat.
A mieink egyébként három győzelemmel és öt vereséggel a harmadik helyen végezhetnek a csoportban.
Mészáros Lajos, a magyar válogatott szakmai igazgatója: Gratulálok a fiúknak! A mai mérkőzés az egész sorozat méltó befejezése volt. Keller Ákos atlétikus képességeit remekül használta ki az együttes, az ukránok „húsdarálóját” csak a levegőben lehetett megverni.
Vitaliy Cherniy, az ukránok edzője: Gratulálok a magyar csapatnak és a szakmai stábjuknak! Ma nagyon rosszul játszottunk, nem tudtunk sem védekezésben, sem támadásban összeállni. Nem találtuk a hazai csapat ellenszerét.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
Hanga és a Manresa is parádézott
MK: A visszavágó még simább lett
Döntős a kupában Szabó csapata
Vállalja a plusz feladatokat
Vége Csorvási szezonjának?
Erősített az Aalstar
Gáspár Dávid lett a legjobb Zalában
Az osztrák bajnok sem okozott gondot a Falcónak
MK: Huszonkét pontos előnyben az Olaj
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| 17 | Albacomp - Falco | 71-73 |
| 17 | Jászberény - PVSK | 87-91 |
| 17 | Kecskemét - ASE | 64-56 |
| 17 | Kaposvár - NYKK | 88-69 |
| 17 | Körmend - ZTE KK | 78-65 |
| 17 | Szolnok - Szedeák | 90-88 |
| 17 | Debrecen - Sopron | 75-85 |
| 13 | Kecskemét - Kaposvár | 100-55 |
| MK | Debrecen - Szolnok | 71-93 |
| MK | Szolnok - Debrecen | 93-68 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| 18 | PVSK - Kaposvár | 02.10. 18:00 |
| 18 | Kecskemét - Albacomp | 02.11. 18:00 |
| 18 | NYKK - Szolnok | 02.11. 18:00 |
| 18 | ASE - Körmend | 02.11. 18:00 |
| 18 | Sopron - Szedeák | 02.11. 18:00 |
| 18 | ZTE KK - Jászberény | 02.11. 18:30 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Fortress Körmend | 17 | 15 | 2 | 0,941 |
| 2. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 17 | 15 | 2 | 0,941 |
| 3. | Albacomp Fehérvár | 16 | 13 | 3 | 0,906 |
| 4. | Szolnoki Olaj | 16 | 13 | 3 | 0,906 |
| 5. | Kecskeméti KSE | 17 | 10 | 7 | 0,794 |
| 6. | Atomerőmű SE | 17 | 10 | 7 | 0,794 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 17 | 8 | 9 | 0,735 |
| 8. | Kaposvári KK | 17 | 7 | 10 | 0,706 |
| 9. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 17 | 7 | 10 | 0,706 |
| 10. | Marso-Vagép NYKK | 17 | 6 | 11 | 0,676 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 17 | 5 | 12 | 0,647 |
| 12. | Factum Sport Debrecen | 17 | 4 | 13 | 0,618 |
| 13. | Jászberényi KSE | 17 | 4 | 13 | 0,618 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 17 | 1 | 16 | 0,529 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Chalon - Szolnok | 85-64 |
| 1 | Aalstar - Telekom | 98-86 |
| 2 | Szolnok - Aalstar | 112-76 |
| 2 | Telekom - Chalon | 91-89 |
| 3 | Chalon - Aalstar | 87-72 |
| 3 | Telekom - Szolnok | 89-75 |
| 4 | Szolnok - Chalon | 90-81 |
| 4 | Telekom - Aalstar | 71-63 |
| 5 | Aalstar - Szolnok | 2012.02.07 20:30 |
| 5 | Chalon - Telekom | 2012.02.21 20:30 |
| 6 | Szolnok - Telekom | 2012.02.28 19:00 |
| 6 | Aalstar - Chalon | 2012.02.28 20:30 |
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Telekom Baskets Bonn | 4 | 3 | 1 | 0,875 |
| 2. | Elan Chalon | 4 | 2 | 2 | 0,750 |
| 3. | Szolnoki Olaj KK | 4 | 2 | 2 | 0,750 |
| 4. | Generali Okapi Aalstar | 4 | 1 | 3 | 0,625 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |






Mit tettél többet te nyomorék? Az, hogy elmész egy másik városba és amikor saját városod ellen játszotok üvöltöd, hogy mindenki körmendi na meg ölelgeted a melletted állókat akik szhelyi cigányoznak na az a nagy gyökérség! De már egyszer leírtam, hogy egy nulla vagy és ezt most is tartom! A Halit meg ne vedd a szádra sztem, inkább maradj meg a barbi világodban. Ha meg a következő Hali meccsen szeretnéd hallani a hangomat megoldhatjuk én szívesen megmutatom neked csak írj egy elérhetőséget!
Annak ugass,aki köpködi Szhelyt,meg cigányoz! Azért mert nem a csapatodnak szurkolok,még szeretem a városomat,és tuti többet tettem érte,mint te, te agyhalott segédmunkás!Ha emeg ennyire a pici lelkedre veszed fodg be a füledet! Nem hallottam a vékony hangocskádat Hali meccsen!
:)))
leszarom a 25 éves multadat de az akkor is hányinger h köpködöd saját városodat.
Ezen nincs mit magyarázni te gyökér! Tudod amikor szhelyi cigányoztok az neked is szól csak a hülye agyadig ez nem jut el...sőt, talán még kiabálod is!
Ti halisták, meg falcosok szinte az egész ország ellen harcoltok! Elgondolkodtatok valaha is,hogy miért lehet ez? Kiváncsi vagyok hányan lesztek este hali meccsen? Remélem hallatod majd a hangocskádat!
Ennyire sötét vagy! Azért,mert szhelyi vagyok, nem fogok megtagadni közel 25 évet és ezzel nem vagyok egyedül! Ezt fogd már fel a borsószem agyaddal, izomköteg!!! Azoknak a szhelyieknek miért nem ugatsz,akik fradi,újpset stb.szurkolók?
Oké kislány!
Megmondtad a frankót ismét!
Tudod amikor Te Csepelen meg a Danone Honvéd ellen ünnepeltél meg keménykedtél addíg én az Üllőire, Pécsre, Fehérvárra, Miskolcra és még sorolhatnám hova jártam és hidd el vannak élmények!
Te viszont az a paraszt gyerek vagy aki Szhelyi létére bent áll a vendégszektorban és a mindenki szhelyi nótára üvöltöd, hogy mindenki körmendi! Na barátom ez a szégyen! Senki vagy aki azt hiszi magárol, hogy valaki! A mutogatás meg a ti reszortotok mert amíg az ellen a túl oldalon van nagy az arc de amikor közétek megy akkor meg a futás. Lásd: Egerszegen lejárattátok Vas megyét!
Aztán most írhatod, hogy az anyám meg hasonlóak de magasrol leszarom mert nulla vagy!
Izomarc! Már akkor bajnoki és kupagyőzelmeket ünnepeltem,amikor még fogalmad sem volt a kosárlabdáról! Szhelyiként, több száz társammal együtt ezután is Körmend szurkolók leszünk és inkább továbbra is falu szurkolók maradunk, de köpönyegforgatók sohasem leszünk! Aztán izmozhatsz,meg mutogathatsz továbbra is okos barátaiddal együtt! Ha erős vagy, miért nem mutatod meg zete,vidi stb.meccseken? Ja,ott az elsők között szoktál futni! MakkMarci
Fúúúúúúúú,de vicces ez a fiú!Ki ez a srác?
Miről beszélsz olajfoltos?
Ne ám már ti játszátok itt a kulturált szurkolókat.
Még a végén követelni fogjátok a legkulturáltabb szurkolótábor cimét is mondjuk azt pénzért nem lehet megvenni!
Szeretem amikor olyanok keménykednek akik még most is kismacival alszanak!
Idd meg a kakaódat aztán tipli a játszóházba! Ja, hogy olyan nincs nálatok? Akkor irány a kultur!
Ja igen,Olaj meccsre is írtak már bb1-en úgy 2500 nézőt,hogy max.2000 volt.
Örömmel látom,hogy azt a néhány tajparaszt focicsőcseléket végre kollektíven leoltja a normálisabb többség.Még a végén lehet újra fórumozni.A nézőszám a bb1-en minden alkalommal,amikor kinyit az aréna:3000! Az elvesztett kupadöntők egyikén sem volt szerény félháznál több,Deák Horváth Peti el is mondta ezt a közvetítésekkor,ill. a déli kezdés miatt a nap kisütötte az ember szemét a TV előtt,úgy tört át az üres széksorok között.NS,Fiba meg a sok "hozzá nem értő" szerint 1500-2000-en voltak,mit lehet ezen vitatkozni? A képgalériákat meg kell nézni,tisztán látszanak a full üres szektorok.Őszintén,miről beszélünk???...Valaki írta itt a múltkor az undorító magyar fociról,hogy Szombathelyen nem ritka a 10 ezer néző.Rászántam 2 percet,az elmúlt 2 év bajnoki meccsein nem volt ennyi néző közelében sem a haladás.Óvodás vagdalkozás ez,semmi több.A lényeg: szerintem becsülettel helytállt a szép számú szombathelyi nézősereg,győzött a csapatunk,Zoliról is megemlékeztünk.Miért kell acsarkodni még a válogatott cikkeinél is? Egerszeg is megérdemelt volna egy meccset.Szerintem is Szolnokon a legerősebb a szurkolás,de a csarnok légtere is sokat segít ebben ill. itt nem csak a tábor,hanem mindenki szurkol.
Isti meg köszöni szépen jól van és jókat röhög az általad tálalt hülyeségeken!
Te meg szhelyi létedre igazi tajparaszt vagy! Ha bárki véletlenül neked nem tetszőt ír,egyszerre személyes ellenséged lesz! Foglalkozz a csodás csapatoddal, miközben vered a farkadat!
Te meg az a paraszt vagy amelyik beáll a vendégbe a Körmendiek közé és saját városa ellen szurkol majd beírja a falukönyvbe, hogy ő szhelyi viszont körmendre jár meccsre ezért követeli, hogy az adóját kapja a körmendi csapat!
A szarba meg nem kell járnod hanem menj a barbi házatokba ott olyan romantikus minden meg lebeg a rózsaszín köd rendesen!
Istikétek meg már pakolja a böröndjét meg lakást keres szolnokon.
Nem tudom tényleg mit kell felkapni a vizet... valaki írta, hogy nem volt 3000. Megérzésem szerintem sem volt annyi, inkább 2000 környékén. De tök mindegy.
A csarnokról, hát a parketta néhol meg-meg mozdult,pár helyen az illesztés nem volt jó, melegnek meleg volt,még úgyis meg lehetett izzadni, hogy csak ültünk. (pálya mellett ültünk-2.sorban). De ezt nem bántásból mondom,csak úgy megjegyzem, nálunk sem a legjobb a csarnok.
Látod az ilyenek miatt mint te nincs értelmes irogatás itt!!!
jah büszkék lehetünk erre a 3500 férőhelyes szarra... mikor is volt megtöltve ??? jah mikor a falu jön (2000 falusi meg 1500 városi sznob) tegnap is csak ültetek mint a befött ... egy szhelyi ;)
Tudjátok beléptető rendszer van szombathelyen így a Vip belépősökön kívül szinte pontos adat van arról, hogy mennyien is voltak.
De ugye egy Fiba küldönc 1000euróért ott állt az ajtóban és számolta a nézőket és láss csodát 1500 lett a pontos szám. Ezt hívják mázlinak.
De hiba csúszott a rendszerbe mert a NS küldönc 50ezerért biza 2000 nézőt számolt de ez is pontban kijött kerek számra. Mert ugye itt a hülye szhelyiek csak így járnak meccsre.
Na és a cikk írója meg szhelyi lévén minden szurkolót megkért, hogy számoljon de mivel mi ilyen hazugok vagyunk összebeszéltünk és 3000-t hazudtunk neki 673-an.
Na mert ugy e a sok körmendit egerszegit nem kérdezhette meg erről.
Így sajnálattal közlöm, hogy a próbabák és a kaziról háttérzajon kívül sajna csak ilyen kevesen voltunk.
De legalább sokkal többnek tűnik mint szolnokon és nem is került a szövetségnek annyi pénzbe de ugye a szolnok az már a szövetség saját csapata!!! Tetszik nem tetszik!
agyhalott.....
hellottál egy szót de azt sem tudod mit jelent.
A Fiba meg írt egy számot aztán hasra kell esni....na ez az agyhalottság!
én nem vitázom semmiről te agyhalott! csupán beírtam azt amit a fiba leközölt!
jaja, én vitázom a nézőszámrol, ugye?
ovodások vagytok mind!
A kölcsönötök feltételei meg szánalmasak!
a vicc az te vagy barátom!
Én szolnokon inkább azzal foglalkoznék, hogy megvették kilóra a Körmendet.
Németh irány Szolnok és az egymás ellen meccseiket a Szolnok nyeri!
Ez volt a kölcsön feltétele!
Magyarország, én így szeretlek!!!!
Gyere edz vele egy hetet ! A nézésben is elfáradsz.Nem itt tartanánk ha mások is úgy edzenének és táplálkoznának mint Ő ! Követni kell nem rosszindulatuan gyanusitgatni !
Legyen inkább 1000 néző és akkor legalább lesz egy jó hétvégéd!
Komolyan viccek vagytok egytől egyig.
Group B, Szombathely (HUN) , Spectators: 1500 ennyit a 3000 nézőről xD Fiba honlapján tán csak igazat írnak!
Kit érdekel, hogy 1500 vagy 2500 néző volt? Nem is értem, miért lovagoltok ezen.
Tény az, hogy Szolnokon nagyobb hangulat volt, de azért Szombathelyen is szurkolak elegen. A lényeg a győzelem!
nem arra gondoltam... egyrészt a hangulat miatt mert azt a csendet ami ott volt... látszik h szhely! más részt meg nem a válogatott miatt vitték oda hanem Horváth miatt... ennyi
Mit kell szedni, hogy úgy nézzél ki, mint Dwight Howard? Az attól függ. Ha néger vagy, már csak gyúrnod kell! Egyéb esetekben igen nehéz dolgod lesz.
megint egy ingyen meccs lett volna?
kell ám némi bevétel is néha....
nem értem, hogy az utolsó meccsük miért nem lehetett Szolnokon....
mondjuk nem a válogatottról szólt ez az egész.... véleményt meg inkább nem mondok erről!
csak a magyar játékos nyavalyog (tisztelet a kivételnek) ha plusz munkát kell végezni
nem kell szedni semmit, csak sokat kell zabálni, a szemét kaját meg el kell felejteni. 1-2 év alatt heti 3 kondival a magyar bajnokságban kiugró fizikumot lehet építeni
mint az oviban az olajosok. Mennyi néző volt.... beszarás!
1. Tét nélküli meccs volt már.
2. Sajna aki válogatott volt tőlünk már nem lehet ott így Falcos már nincs a keretben.
3. ez nem a tiszaligeti csarnok ahol 1800 ember már nyomorog. Tudom, voltak már nálatok ötezren is de aki ezt elhiszi az meg is érdemli.
Egerszegen meg 2 éve ment fel ezer fölé a nézőszám addig meg 17 évig kongott a csarnok most meg kritizálnak!
Hajrá MAgyarország én így szeretlek!!!
Meg bökik, gondolom!
Apuci csak tudja, hisz ő még durvábban néz ki.
kondizzál jó sokat , ő is azt tette :D:D
Gratulálok a fiúknak! Szép zárás! Ha a szoros meccseken felénk billen a mérleg nyelve, második hely simán meglehetett volna (de az a b*szott ha...)
Mindegy...
Keller nagyot játszott! Magyar Dwight Howard lehetne belőle, csak ütemérzék kell a sapkákhoz és a pattanókhoz!
U.i.: mit kell szedni, hogy úgy nézzek ki? :D
Szép volt fiúk! Gratulálok!
Összefoglalva: még nagyon sok a buta labdaeladás, nem tudom miért lehet, kapkodnak,mert bizonyítani akarnak? Fiatalság bolondság. :) Helyenként látványos mérkőzés volt. Hanga mindig hajt. Nagyon jó játékos lesz, mert még érnie kell egy kicsit. Hát az ukránok sérült padja vicc volt. Persze sajnálom őket, de azért nem volt durva meccs, nem bírják szegényeim a hajtást. :)
Tóth Ádámnak meg jobbulást!
MODERÁLVA.
Starcsevics Ádám,milyen 3000néző?Max 3000szék,de 3000néző biztos nem volt kb 1500körül lehetett.A szurkolásról meg egy szót nem írok semmilyen nem volt.
neharagudj de ahhoz képest hogy 3000-en voltak kint ..... hát a salgótarjáni B-közép leszurkolt volna titeket..tény hogy nyert a csapat de ezt a meccset nem úgy éreztem át a tv-előtt mint a szolnoki meccseket.. lehet hogy nem volt teltház de azér elvártam volna..a nagy szomabthely ahol minden meccsen tele van a lelátó..és egy nemzeti válogatott meccsre nembírtak elmenni??Macedoniába 10-ezres nagyságrendű aréna volt mégis teltház volt.. gyenge kifogás hogy 3500-fős csarnok...nekem tényleg csak a szurkolással volt bajom..igazi parádét rendztek a parketten a srácok. Csak így tovább!!
HAJRÁMAGYARORSZÁG!!!
Gratulálok a válogatottnak,tehetséges,szimpatikus társaság!
Ahhoz,hogy nagy célok elérésére is alkalmas csapat legyen,sok türelem,és sok játéklehetőség kell!
Ha a sportág vezetői most sem látják,hogy a légiósok számát csapatonként kettőben kell maximalizálni,akkor ez a csapat sem viszi ennél többre!
Rajta,itt a lehetőség,hogy a pénzfaló,ráadásul a tehetséges magyar játékosok elől a lehetőséget elszívó légiósok számát csökkentsék!
Szép győzelem, gratulálok a válogatottnak!
Külön gratulálok Keller Ákosnak! Csak így tovább! Régen láttam már ilyen küzdős, erőszakos, jó szellemiségű igazi centerjátékot a magyarok között! Látszott, hogy amikor Keller helyt tudott állni 5-ös poszton, Lóránt akkor tudott élni igazán, hiszen valójában ő 4-es poszton játszik. Hanga szépen passzolt nekik, jók betörései voltak, és három hármast is dobott. Fodor négy hármasa is döntő fontosságú volt. Mindenki jól játszott. Egyedül Vojvodával nem vagyok még mindig elégedett, szerintem benne több van - majd Putesz embert farag belőle :-)
Gratulálok a csapatnak.!
Kezd össze állni a jövő csapata és sokra fogják még vinni.
Keller nagyot játszott és látszott ,hogy élvezi a játékot ,Lóránt Peti nagyon sokat segíti .
Az igazsághoz tartozik ,hogy egy gyenge Ukrán csapatot fogzunk ki ,de még így is sok szép megmozdulást láttunk a mieinktől.
Nem zuhannak össze ha vezet az ellenfél és szívósan védekezünk,a támadásban még néha kapkodás ,de lesz az még jobb is.
Nagyon lagymatag szurkolás volt tegnap.
Hali! Azt amit te írtál, kicsit én is túlzásnak érzem!
3000 ezer??? Az nálam 6 db nulla a hármas után:))))))))!!!
Gratulálok a válogatott győzelméhez! Szép volt Fiúk!
Szép volt és megható a megemlékezés Horváth Zoltánról bár soha ne került volna rá sor :( ...
A lényeg továbbra is Hajrá Kaposvár!!
Elképzelhető, hogy kicsit alábecsültem a nézőszámot, de a 3000 ezret túlzónak érzem. Az biztos, hogy a mobil lelátók sem voltak tele,de a lényeg tényleg nem ez, hanem, hogy a csapat nyert.
Természetes, hogy elutaztam, hiszen kíváncsi voltam a 3 Zetés játékára is, és viszonylag közel van Szombathely, így munka után még volt időm odaérni.
Hát barátom, te hol jártál? A hat mobil lelátó 300fővel/db maga 1800 + a galériák mindkét oldalon! Ez szerény számítások szerint is 2400-2500 emberke! Ne felejtsd el, ez egy 3500fős csarnok! Máshol ez telt ház, itt kényelmesen elfér ennyi ember, és még jöhetett volna ezer! Azért kösz, hogy eljöttél Egerszegről, és a lényeg, hogy nyertek a srácok!
Te über okos!
3500-as csarnokban 1600 az kevesebb mint félház!
Ha ezt így gondolod akkor egy igazi balfék vagy!
De mindegy is, fájjon csak, hogy nagy a csarnokunk és azért nincs teltház minden meccsen!
Nálatok idén mennyien lesznek? Kiváncsian várom!
Szerintem legjobb esetben is 1600-an voltunk, többen biztos nem. A palánk mögötti oldalon talán egy család volt, a két hosszanti lelátó közül pedig az egyik majdnem megtelt, a másikon pedig félház volt.
A szurkolás nagyon gyenge volt, a csapat pedig Hanga és Keller jó, valamint Lóránt és Vojvoda közepes teljesítményével hozta a meccset. A játékvezetők pedig szerintem semmivel sem voltak jobbak, mint a mi magyarjaink.
MAGYAR KOSÁRLABDA!
vannak témák amihez abszolút nem szólok hozzá,mert lövésem sincs!van amihez családi vagy érzelmi vagy mert "csak"dologba beleugatok!de a paksi légiós meg a magyar meccshez a hozzászólásokat olvasván no comment!uraim aki azért végigkövette a válogatott meccseket az láthatta,hogy tényleg egy kis plussz kellene és a csoport elején lennénk és miért ne bíznánk benne,hogy munkával ez meg is lesz!?nem mondom hogy büszke vagyok rátok és azt se hogy remek teljesitmény volt de azt igen hogy így tovább a melóval és Hajrá magyar Kosárlabda!
Kit érdekel hányan voltak ? A lényeg hogy nyertek a fiúk!!! GRATULA!!!
Ez az gyerekek, így örül a magyar! Számoljatok csak, matematikusok...
Gratulálok a fiúknak a mai győzelemhez!
Köszönjük, "Ez Szolnok"!!
Köszönjük "Ez Szolnok"!!!
Én csak ezt számoltam egész este, mert engem csak ez érdekelt :-) Az jött ki, hogy 1-gyel kevesebb néző volt, mint Szolnokon, remélem ez mindenkit megnyugtat.
Amikor bekapcsoltam a TV-t(késve értem haza) a 3. negyed 2. felében, azt hittem, hogy idegenben játszunk. Csönd volt a csarnokban, és ez később sem nagyon változott.
Én sem Falco, sem Olaj szurkoló nem vagyok, de ez egy szolnoki meccsnek csak egy roppant halovány kópiája lehet.
Szinte minden más csarnok magyarországon zsúfolt lett volna!
De csak irigykedjetek, hogy kényelmesen elférünk 2000-3000 főnél is!
Nem vagyok nézőszámláló de a Nemzeti kevés a BB1 sok!
Egy őszinte Falco szurkoló!
BRÁVÓ Áki !! :)
szétszabtad a rendszert (Y) ;D
Jó ez a Keller gyerek! Hajrá MAGYAROK!!!
Kálmán László szerint tele volt a csarnok...székkel biztosan :)
Szép volt fiúk, hajrá magyarok!
Szép volt fiúk! Csak így tovább!!!
szép nyár volt!!!